I.

Már megint egy szörnyû hétfõ reggel. Nem akarok panaszkodni, hiszen Roxfort ténylegesen az otthonommá vált az elmúlt hat évben...És most mégis olyan jó, hogy ilyen közel van a szünet. Úgy érzem, csak egy kifacsart szivacs van az agyam helyén. Mindent egybevéve már csak három hét, és öt nap. Csak túlélem valahogy.
Illetve túlélném, ha ez az idióta Potter nem létezne. De sajnos létezik. Akárhányszor õ és az a csürhe feltûnnek valahol, azonnal mindenki rájuk figyel, pedig tényleg semmi érdekeset nem csinálnak, csak hihetetlenül gyerekesen viselkednek. Tizenhat-tizenhét évesen nem hiszem el, hogy valaki(k) ilyen idióták lehetnek. Nem hiszem el!

Nos, tegnap este a klubhelységben Potter belekötött Thomas Johnsonba. Szegény fiú kicsit buta, de alapvetõen semmi gond nincs vele. Illetve Black kezdte az egészet, de Potternek persze bele kellett ütnie az orrát. Átkokat kezdtek szórni egymásra, nekem kellett beavatkoznom, mert kezdett komollyá válni a dolog. Thomas egy furcsa átkot szórt Potterre, és õ elvesztette az eszméletét. Nagyon megijedtem; persze csak azért, mert egy diáktársamról van szó. Ennek semmi köze Potter személyéhez. Õt gyûlölöm.
Szóval azonnal elkezdtem ordítozni ezekkel a barmokkal. Teljesen elvesztettem a fejem, elfelejtettem, hogy tulajdonképpen valami boszorkány-féleség vagyok. Odarohantam a földön fekvõ fiúhoz, és pofozgatni kezdtem az arcát.
Mikor végre kinyitotta a szemét, nem jutottam szóhoz a döbbenettõl. Olyan volt, mintha egy mély, sötét, de biztonságos barlangba néztem volna, és egy furcsa, ijesztõen furcsa érzés lett úrrá rajtam... Szerencsére gyorsan összeszedtem magam, lekevertem egy pofont Potternek (de csak olyat, hogy ne fájjon szegénynek - elvégre eszméletlen volt eddig.) Közöltem vele, hogy szánalmas, és hogy elkezdhetne felnõni végre; majd fogtam magam, és csendesen felvonultam a szobámba.
Szerencsére Sarah és Jessica már aludtak, így nem kellett megjátszanom magam. Nem is tudom miért, rámtört a sírás...

Reggel szörnyû fejfájással ébredtem. Nem nagyon volt kedvem megmozdulni, de a korgó gyomrom jobb belátásra bírt. Nem túl kellemes nap állt elõttem, de azért nem is volt vészes.
Potteren semmi nyomot nem hagyott a tegnap esti incidens, legalábbis külsõleg. Viszont egész nap csendben volt, meg sem szólalt. L átszott rajta, hogy nagyon bántja valami.
Mágiatörténet órán szokás szerint nagyon unatkoztam, és bevallom elkalandoztak a gondolataim.
Egyszercsak azt vettem észre, hogy Pottert méregetem. Csak most néztem meg magamnak jobban. És be kell vallanom, nem is olyan kisfiús, mint amilyennek eddig láttam. Sõt! Szinte már férfi! De még milyen! Csak ne viselkedne olyan gyerekesen.
Ekkor azonban félbe kellett szakítanom a saját gondolatmenetemet, mert hirtelen felém fordult, mélyen a szemembe nézett, és akkor már éreztem; ennek a furcsa viselkedésnek én vagyok az oka. Nagyon megbántottam valamivel...

Egész héten semmi érdekes nem történt. Sarah megjegyezte, hogy szótlan vagyok mostanában. Én sem tudom mi van velem. Talán túlhajtottam magam. Nagyon jót fog tenni ez a szünet.

II.

Olyan jó végre itthon! Semmi tanulás, semmi koránkelés, csak a nyár! A vizsgáim jól sikerültek, a Griffendél megnyerte a kviddics és a házkupát.
Hazafelé tartva a Roxfort expressen Sarah félrehívott. Elmondta, hogy halálosan szerelmes lett Sirius Blackbe, Potter legjobb barátjába. Hihetetlen ez a lány. Jó, elismerem, Black határozottan vonzó jelenség, bár véleményem szerint Potter helyesebb nála, azért beleszeretni egy ilyan neveletlen, nagyképû, öntelt egyénbe, na ezt még Sarahtól sem vártam volna. Mindenesetre szerintem csinos lány, és volt is már pár fiúja. Szerintem ha nagyon akarja, kenyérre kenheti azt a gazfickót.
Ami Jessyt illeti, õ egy mugli sráccal jár, és ódákat zeng nekünk róla. Õk ketten a legjobb barátnõim, tényleg nagyon szeretem õket, de nem értem miért vannak úgy oda a másik nemért. Engem például nem érdekelnek. Illetve nincs olyan, akibe bele tudnék szeretni.

Nem hiszem el!
Máris egy hónap eltelt a nyárból! Sarah, Jessy és én elhatároztuk, hogy veszünk egy-egy új dísztalárt. Igazság szerint õk határozták el, én csak kénytelen voltam velük menni. Nem szeretek vásárolni, nem szeretem a nõi dolgokat. De ezt az áldozatot meg kell hoznom, ha mégis ki akarok nézni valahogy.
Éppen az Abszol úton sétálgattunk, amikor Sarah hirtelen fülig vörösödött, és suttogni kezdett:
- Nézzétek kik vannak ott! - és a tõlünk jobbra esõ Filibuster és társa varázsvicc-vállalat elõtt ácsorgó három alakra mutatott.
Leesett az állam. Potter, Black és Lupin álltak ott, elmélyülten vitatkozva a forradalmian új Filibuster csillagszórók felhasználásáról. Ekkor Sarah könyörögve Jessyre, majd rám nézett.
- Most végre tudok beszélni Siriusszal. Bármit megteszek, ha addig lefoglaljátok a másik kettõt...
Jessy azonnal beleegyezett, én pedig vonakodva bár, de bólintottam. Közöltem Sarahval, hogy ezt sosem tudja majd meghálálni, majd választ sem várva, elindultam a totális katasztrófa felé.
- Szia Sirius. Sziasztok. - azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez a mondat kitõl származott. Két perc sem telt bele, Black elnézést kért, és Sarahval az oldalán eltûntek a tömegben.
Jessy odament Lupinhoz, akivel egész jó a viszonya, és hamar elmélyültek a számomra igencsak unalmas mugli világ rejtelmeiben. Mindketten aranyvérûek, így izgalmasnak találtak olyan dolgokat, mint például a szappantartó és a gumikacsa. Mivel én mugli családból származom, nem keltette fel az érdeklõdésemet ez a téma, és jobbhíján az unottan ácsorgó Potterhez fordultam.
Egymásra néztünk, majd lassan eltávolodtunk az immár hevesen vitatkozó párostól. Cél nélkül, szótlanul sétálgattunk a boltok között, amikor Potter végre megtörte a már igencsak kínos csöndet.
- Hogy telt eddig a nyarad? - hát ennél értelmesebb mondatot is hallottam már, de örültem, hogy végre elhessegethetem furcsa gondolataimat.
- Semmi különös nem történt. Rám fért a pihenés. És neked? Biztos jobb volt, elvégre te sosem unatkozol.
- Nincs igazad. De tény, hogy jó volt.
- Értem. És mondd csak jövõre... - a kérdést azonban nem tudtam befejezni, mert elsötétült elõttem a világ.

III.

Arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a fejem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Felültem, és körülnéztem. Egy sötét, üres helységben voltam. A levegõ dohos volt. Mikor a szemeim végre megszokták a fényviszonyokat, észrevettem, hogy valami zsákszerûség van a szoba túlsó végében. Amikor felálltam, és közelebb kerültem hozzá, rájöttem, hogy bizony nem zsákkal van dolgom.
James Potter feküdt ott. Fölé hajoltam, és óvatosan ébresztgetni kezdtem.
Amikor kinyitotta szemeit, ismét átjárt valami leírhatatlan, szívet melengetõ érzés.
- Lily... hol vagyunk?
- Fogalmam sincs.
Hirtelen lépteket hallottunk, majd a falon megjelent egy ajtó, és belépett rajta egy mélyzöld talárt viselõ, szigorú arcú boszorkány. Õszes haja szoros kontyba volt fogva, és szúrós tekintettel méregetett minket. Aztán váratlanul megszólalt. Kedves, ám kemény hangon beszélt.
- Látom felébredtek. Gondolom tudni akarják hol vannak, és hogyan kerültek ide.
Ostoba kérdés. Persze, hogy tudni akartuk. Ezt azonban csak egy-egy bólintással mertük vele tudatni.
- Önök a Mágiaügyi Minisztérium egyik cellájában vannak. Nyugodjanak meg. - tette hozzá, látva milyen reakciót váltott ki belõlünk ez a mondat. - Semmi törvénybe ütközõt nem követtek el. Mindössze arról van szó, hogy egy barátjuk rendkívüli humorérzéktõl tanúskodva önökre küldött egy felelõtlen tervezésû Filibuster-féle 'Üsd, vágd nem apád' találmányt. Mindketten eszméletüket vesztve feküdtek az Abszol út egy kihaltabb részén. Miranda Hopsbruck kisasszony volt olyan kedves ideszállítani önöket.
Jamessel hitetlenkedve néztünk egymásra, majd nevetésben törtünk ki.
- Na de kérem! - szólt a boszorkány. - Ez egy nagyon komoly eset! Az elkövetõ Perselus Kobra, vagy valami ilyesmi nevû személy volt.
Na ez már tényleg sok volt. Pitont kobrának nevezni... erre végképp kitört belõlünk a nevetés.
Ezek után kitessékeltek bennünket az épületbõl.
- Na, ezt a napot sem fogom elfelejteni egykönnyen - mondta Potter még mindig nevetve.
Én általában nem találom viccesnek az ilyen helyzeteket, de egyszerûen annyira nevetséges volt az egész. Mint egy rossz mugli filmben.

Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, visszatérünk a Foltozott Üstbe, amit találkozópontnak megbeszéltünk a többiekkel.
Mikor végre megtaláltuk õket, Sarah és Black egymásba gabalyodva ültek, és nyalták-falták egymást, Jessy és Lupin pedig élesen vitatkoztak a bájitalokról.
Egy idõ után mindegyiküknek feltûnt, hogy megérkeztünk. T ömören elmeséltük nekik a történteket. Miután kiröhögték magukat, Black indítványozta, hogy vegyünk ki két szobát, és töltsük ott az éjszakát, mert Sarahval tudnak egy jó kis helyet, ahol este nagy buli lesz. Nem volt túl sok kedvem bulizni, de ez a szobaötlet határozottan tetszett.
Végül már csak egy háromágyas szoba volt, oda a fiúk költöztek, Jessy és Sarah egy kétágyasba mentek, én pedig kivettem egyet magamnak. Küldtem egy baglyot a szüleimnek, hogy ne várjanak, majd pár nap múlva hazaérkezem. Szerencsém van velük, bíznak bennem, így ez nem okozott problémát.
Viszont még mindig semmi kedvem nem volt szórakozni, így inkább a szobámban maradtam. A többiek több mint húsz perce elmentek már, amikor valaki halkan, de határozottan kopogott az ajtómon.

IV.

Kikiabáltam egy szabadot, és kíváncsian fordultam az ajtó felé. Az kinyílt, és nekem a lélegzetem is elállt.
James Potter lépett be a szobába. Már átöltözött, így nem a szokásos kékesfekete talárja volt rajta, hanem mugli ruha; egy agyonhasznált, kopott farmernadrág, és egy halványkék - szintén agyonhasznált - ing.
Becsukta maga mögött az ajtót, és leült mellém az ágyra.
- Szia Lily - mondta.
- Szia James...

Három-négy órát átbeszélgettünk már, amikor meg kellett látogatnom a mosdót, ahol átgondoltam ezt a napot. Villámcsapásként ért a felismerés: ÉN SZERELMES VAGYOK, méghozzá Jamesbe! Abba a srácba, akirõl eddig téves elképzeléseim voltak. Arra is rájöttem, hogy már réges-rég így érzek, de féltem ettõl az érzéstõl, és elhitettem magammal, hogy ez a fiú csak a megvetésemre méltó.
Pedig ez nem igaz. Okos, kedves, van humora, jól néz ki és élsportoló. Habár néha tényleg gyerekes, de azért már kezd felnõni.
Remegõ lábakkal tértem vissza a szobába, alig mertem a szemébe nézni.
- Minden rendben Lily? Olyan sápadt vagy.
Erre nem tudtam mit mondani. Sosem voltam még szerelmes, nem volt fiúm, fogalmam sem volt mihez kezdjek.
James elmosolyodott, felállt, hozzám lépett, átölelt, és megcsókolt. Leírhatatlan volt, azelõtt sosem éreztem ilyet. Ahogy puha ajkai az enyémhez értek, megszûnt a külvilág.
Nem is tudom meddig állhattunk így, egymást átölelve. Csodálatos érzés volt.
Nemsokára hallottuk, hogy visszaérkeztek a többiek. James búcsúzóul még egyszer megcsókolt, majd jóéjt kívánva kilépett az ajtómon.
Lefeküdtem, de csak forgolódtam az ágyamban, csak Õ járt a fejemben. Fél négy körül aztán sikerült elaludom.

Reggel, mikor felébredtem, egy tépett papírfecnit találtam az asztalon. Ez állt rajta:

Szeretnék tükröd lenni, hogy a szemedbe nézhessek;
Szeretnék szobád lenni, hogy körülvehesselek;
Szeretnék talárod lenni, hogy megérinthesselek;
Szeretnék takaród lenni, hogy felmelegíthesselek;
De legfõképp, és mindenek felett,
Szeretnék veled lenni, s a füledbe suttogni: nagyon szeretlek!

James