Így baktattak a folyosón az Északi Torony felé, amikor meglátott egy hosszú, barna hajú lányt, akinek ugyanolyan mandulavágású, zöld szeme volt, mint neki. A lány megszeppenve szaladgált ide-oda, mígnem siettségében véletlenül elejtett néhány könyvet és bájital-hozzávalót a három jóbarát közelében. Harry segített neki, s mikor a lány szemébe nézett, valami különös érzés fogta el.

 -Oh, köszönöm. - szólt a jövevény.

 -Nincs mit. - szólt Harry - Még sose láttalak itt. Új vagy?

 -Igen, és egy kicsit eltévedtem. Meg tudnátok mondani, hogy merre van az Északi Torony?Jóslástanórám lesz,Trelawney professzorral. - mondta a lány, miközben órarendjét böngészte.

 -Igen, mi is épp oda megyünk. Gyere velünk - felelt Harry.

 -Oh, bocsánat. Még be sem mutatkoztam:Eleanor Little vagyok.

 -Én Harry vagyok. Harry Potter.

 -Már hallottam rólad - felelte sejtelmes mosollyal Eleanor.

 -Én Hermione Granger vagyok.

 -Én pedig Ron Weasley.

 -Örülök , hogy megismerhettelek titeket.

 -Mi is örülünk - mondta Harry, mindhármuk nevében.

Azzal egy ideig némán baktattak a folyosókon, majd az egyik sarok után Hermione elvált tőlük, mivel ő jóslástan helyett számmisztikára járt. Az új lány érdeklődve figyelte a mozgó képeket, s a csodálkozó arca láttán Ron megkérdezte tőle, hogy most lát-e először mozgó festményt.

 -Még sosem láttam ilyet. Elképesztő. Tudjátok, tavaly év végén tudtam meg Dumbledore-tól, hogy boszorkány vagyok, és így a nyáron készített fel nagyjából az iskolára, hogy velem egyidősekkel lehessek egy osztályba. De sose beszélt ezekről a furcsaságokról.

 -Tudod, a varázsvilágban az furcsa, ha egy kép nem mozog - válaszolta nevetve Ron.

 -Eleinte nekem is furcsa volt, hogy így hirtelen belecsöppentem a varázslók világába, mikor előtte nem is tudtam róla, hogy létezik. De aztán elég hamar beleszoktam az itteni életbe. - mondta Harry Eleanornak.

Mikor már majdnem odaértek a csapóajtóhoz, Ron figyelmeztette a lányt:

 -De ne várj sokat Trelawney-tól, mert egy szélhámos!

Azzal felmásztak a csapóajtón, és leültek egy üres asztalhoz. Eleanor érdeklődve figyelte az órát, Harryék nem kis megdöbbenésére. Miközben mentek a folyosón, hogy ebédelni menjenek, még mindig a jóslástanóráról beszélgettek.

 -Te komolyan élvezted? - kérdezte Ron.

 -Hát, érdekes volt, az biztos...

 -Mert neked nem jósolja meg minden nap, hogy korai  kínhalál vár rád. - dörmögte Harry.

 -...de tényleg úgy tűnik, hogy ez a nő szélhámos.

 -Már rég le kellett volna adnunk ezt a hülye tárgyat, és most helyette tanulhatnánk valami értelmeset!

Harry helyeselt, de azért nagyon örült, hogy most mégis jár jóslástanra, mert akkor nem tölthetett volna ennyi időt Eleanorral. Ezt persze nem mondta Ronnak, később se. Közben csatlakozott hozzájuk Hermione is.

-Sziasztok, már farkaséhes vagyok. Milyen volt a jóslástan, hm?

-Olyan, mint mindig. - mondta unottan Ron.

-Én modtam, hogy adjátok le!

Ron már csak egy dühös pillantást vetett rá, és folytatta az evést. Több szó már nem esett köztük. Ezután mind a négyen kimentek a tölgyfaajtón, és Harry csak nézte a lányt. Mikor az visszanézett, Harry gyorsan elfordította a fejét. Mindketten tudták, hogy különleges kapcsolat van köztük, de még nem volt se alkalmuk, se bátorságuk, hogy beszéljenek kettesben. A nap további része is így telt, majd miután vége lett a tanításnak, Harry felajánlotta Eleanornak, hogy körbevezeti az iskolában. Ron  már épp nyitotta volna a száját, hogy rendben,ő is benne van, de aztán Hermione a lábára lépett, hogy fogja be a száját, mert Harry úgy értette, hogy csak ő, egyedül vezeti körbe. Nagy nehezen Ron is észbe kapott, és elköszönt tőlük.

 Eleanor nagyon jól szórakozott a fiú társaságában, és Harry is nagyon szeretett vele lenni. Nagyon szerették egymást, s bár nem mondták el senkinek, Hermione minden bizonnyal tudott róluk, mert ő megérezte ezt Harry és Eleanor viselkedéséből. Harry örült, hogy ezt nem mondta el Ronnak, mert tudta, hogy ő nem helyeselné, mert a lány szinte ugyanolyan barátjuk volt, mint Harry. Az egész év így telt, míg a vizsgák után néhány nappal, mikor már csak egy hét volt az iskolából, Harry furcsa dolgot vett észre, miközben a Tekergők Térképét böngészte.                                                

 -Nézzétek csak! - kiáltott fel hirtelen, mire az esti csöndben mindenki összerezzent.

 -Mi az? - kérdezték, szinte mindannyian egyszerre.

 -A térkép azt mutatja, hogy Pettigrew itt van.

 -Mutasd csak. Úristen, tényleg.

 -És most mit tegyünk?

 -Féregfark bizonyára kémkedni jött az urának. - mondta Harry.

 -De akkor sem tehetünk semmit! - mondta Hermione.

 -Dehogynem! Követjük!

 -De Harry!

 -Miért? Most végre elkaphatjuk!

 -Ez nagyon veszélyes!

 -Akkor is megyek, ha ti nem jöttök!

 -Na, azt nem hagyjuk! - kapcsolódott be a beszélgetésbe Eleanor.

 -Hermione?

 -Rendben, megyek, de csak miattad! - egyezett bele.

 -Akkor én megyek a láthatatlanná tévő köpenyért. - szólt Harry.

 -És mi lesz Ronnal?

 -Majd ha visszejöttünk, mindent elmondunk neki.

 -HA visszajövünk!

 -Ne aggódj! - nyugtatta meg Harry a lányt. Ron ugyanis a legutóbbi kviddicsmeccs során eltörte a lábát, és azóta a gyengélkedőn feküdt. De azért nem volt annyira szomorú, mert ez volt az utolsó meccsük, és ezzel a meccsel megnyerték a kviddicskupát. Harry visszajött köpennyel a kezében, és már indultak is, közben Harry figyelte a térképet. 20 percig követték Petert némán, majd látták, hogy Féregfark a Tiltott Rengetegbe megy. Ekkor kicsit megtorpantak, de aztán tovább folytatták útjukat. A köpeny rejtekében nem volt mitől tartaniuk, de azért egy kicsit féltek, mert tudták, hogy milyen bestiákat rejt az erdő.Már látták, hogy az erdő mellett egy tisztás van, mikor megálltak.

 -Nézzétek, ott egy ház! - szólt Eleanor.

 -Valószínűleg az a szállása Voldemortnak és csatlósainak. - mondta Harry - Közelebb menjünk?

 -Menjünk, de csak az erdő széléig. - mondta Eleanor. Továbbmentek, majd mikor az erdőszélhez értek, megálltak, és folytatták a beszélgetést.

 - És most hogyan tovább? Ha ez Voldemort főhadiszállása, akkor nem mehetünk csak úgy be, mert nemhogy Féregfarkat nem tutjuk kihozni, de még mi sem fogunk tudni kijönni!

 -Hát, ez igaz. - mondta Harry - Akkor idekint várunk! Féregfark bizonyára nem először kémkedett és nem is utoljára.

 -Ahogy mondod, kedves Harry Potter - szólt egy fagyos hang a hátuk mögül, amit Harry már jól ismert. Mindhármuknak a földbe gyökerezett a lába, és csak döbbenten merdtek Voldemort hullaszínű, gonoszul mosolygó arcába.

 -Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis buta vagy, hogy önként szaladsz a halál karjaiba. - susogta Voldemort.

 -De persze nekem így is tökéletes - folytatta - Harry Potter, a kis hős, védtelenül, tiltott helyen. Ki tudja, mikor találják meg a holttesteiteket? Hát igen, elég szomorú végetek lesz. Most nem fogok vacakolci, rögtön végzek veletek. És hogy neked, Harry Potter, még élvezetesebb legyen, a szemed láttára előbb a kis barátaiddal végzek.

Harry nem tudott mit tenni, csak állt, lelkében a döbbenet és a gyűlület keverékével. Eközben Voldemort Eleanorra szegezte a pálcáját, és kimondta a halálos szavakat:

 -Adava Kedavra! - mondta, és erre hatalmas zöld fény keletkezett, utána pedig csak Eleanor mozdulatlan testét lehetett látni, de Voldemort már eltűnt. Odasiettek hozzá, miután a rémülettől való zsibbadtságuk elmúlt, és Harry csak arra tudott gondolni, h ne haljon meg, kérlek ne haljon meg, ha meghal, az az én hibám.

 -Még van pulzusa - mondta Hermione. Harry ettől megkönnyebbült, de nem tudta, hogy mi történhetett a lánnyal, hiszen Voldemort kimondta rá a halálos átkot. Valószínűleg Hermionénak is ez jutott az eszébe, mivel töprengő arcot vágott.

 -Akkor most mit csináljunk? - kérdezte Hermione remegő hangon.

 -Valahogy vissza kell vinnünk a Roxfortba, és mindent elmondunk Dumbledorenak. Ő talán tud segíteni, és kideríti, hogy mi lett Voldemorttal.

 Ezután Harry - ugyanazzal a röptető bűbájja, amit a Szellemszálláson használt Sirius Piton röptetésére - felemelte Eleanort, és így mentek vissza az iskola felé. Mikor a Roxfort előtti tisztásra értek, magukra kanyarították a láthatatlanná tévő köpönyeget. Felértek Dumbledore szobájához, és Ő kérdezés nélkül hívta Madam Pomfrey, s csak azután, hogy a javasasszony kezelésbe vette a lányt, megkérdezte, hogy mi történt. Harryék mindent elmeséltek, s egy kicsit bosszúsnak tűnt, de erről nem beszélt.

  -És Voldemort eltűnt?

  -Lehet, hogy hoppanált - mondta Hermione. Harry nem tudott egy szót se szólni a döbbenettől, és a szégyentől. Mindig bajba keverem a barátaimat. -Gondolta. Egy ideig csönd volt, majd ismét Hermione szólalt meg.

  -Maga szerint lehetséges, hogy ismét eltűnt? - kérdezte a lány félénken.

  -Nem kizárt, bár véleményem szerint nem tűnt el, csak valamennyire meggyengült. Nos, elég későre jár, úgyhogy feküdjetek le egy kicsit aludni.

 Azzal a gyerekek felmentek hálókörletükbe. Harrynek sokáig nem jött álom a szemére. Csak az aznap este történtekre tudott gondolni, végül nehezen elaludt. Azonban álmában sem volt nyugta. Azt álmodta, hogy Voldemort a barátait kínozza, és ők a segítségéért könyörögnek, de Harry kétségbeesetten mondja, hogy nem tud nekik segíteni. Ezután barátai elfordultak tőle, és azt mondták, hogy Harryt a barátjuknak hitték, pedig ő semmibeveszi az életüket. Végül Voldemort végzett mindannyiukkal, és a kacagására ébredt fel. Harry hideg verejtékben úszott, és örült, hogy az egész szörnyűség csak álom volt...

 Másnap korán felébredt, és elment a gyengélkedőre, hogy megnézze, jól van-e Eleanor. Mikor felért, csak Madam Pomfreyt találta ott.

 -Sajnálom, de a lányt átvitték a Szent Mungoba. Még mindig nem tért magához.

 -Oh, rendben. Köszönöm. - mondta Harry megsemmisülten.

 Már csak néhány nap volt hátra a szünidőig, azt nehezen kivárták, majd utolsó nap nem mentek haza, hanem elmentek a Szent Mungoba. Eleanor azóta sem tért magához.  Hermione és Ron hazamentek, majd mindennap bejöttek meglátogatni Eleanort. Egy nap, kürülbelül egy héttel a "baleset" után, észrevették, hogy a lány nehezen lélegzik. Szóltak a gyógyítónak, de mire beért, már csak ennyit tudott mondani:

 -Sajnálom. Már meghalt. -azzal kiment.

Harrynek  mintha kihúzták volna a lába alól a talajt, egy pillanatra majdnem összecsuklott a lába. Hát megtörtént  ismét. Ismét, amitől a legjobban félt a világon: elveszítette egy szerettét. A többiek is döbbenten meredtek meguk elé.

 -Harry, jól vagy? - kérdezte Hermione könnyes szemmel.

 -Persze...igen, jól vagyok...csak...csak egy kis friss levegőre van szükségem...-dadogta elcsukló hangon, majd remegő kézzel lenyomta a kilincset, és kiment. Sélálva ment ki, majd mikor tudta, hogy barátai nem hallják lépteit, elkezdett rohanni. Egy sarok után egyenesen belerohant Dumbledore-ba.

 -Na, mi történt fiam?

 Harry csak nézett rá, de nem szólt semmit. Dumbledore mindent ki tudott olvasni ebből a kétségbeesett szempárból, és rögtön eltűnt a mosolygás az arcáról.

 -Meghalt? -kérdezte az agg varázsló, bár kérdésére már sejtette a választ. Harry most sem válaszolt, csak nézett a varázsló öreg arcába, és már alig bírta visszafojtani zokogását.

 -Miért történik mindig ez? - fakadt ki Harry. - Miért halnak meg azok, akiket szeretek? Mindenkire csak bajt hozok. Lehet, hogy már nem kéne találkoznom Hermioneval, meg Ronnal.

 -Ne beszélj butaságokat. Azzal nem oldasz meg semmit, mert a barátaid úgyis a segítségedre sietnek, ha tudják, hogy szükséged van rájuk. Tudom, hogy nehezebb az életed, mint egy átlag diáké, de...

 -Mit tudhat maga arról? - csattant fel Harry.

 -...de - folytatta Dumbledore - tudom, hogy meg tudod csinálni, hogy kibírod a rád nehezedő terhet. És megértem, ha néha betelik a pohár, de ettől még ne tégy elhamarkodott döntéseket.

 Harry mostmár cseppet se volt dühös Dumbledore-ra. Tudta, hogy benne meg lehet bízni, és hogy csak jót akar neki. És azt is tudta, hogy a férfi is érezte már azt, amit ő is oly sokszor: azt a kínzó fájdalmat, amit akkor értez az ember, amikor elveszít valakit.

 -Köszönöm, professzor úr.

 -Úgy szeretlek, mintha a fiam lennél. Születésedtől fogva ismerlek, és amíg a muglik közt laktál, addig is figyeltelek. Te nem tehetsz semmiről, úgyhogy ne okold magad semmiért. Nem tehetsz a jóslatról, nem tehetsz arról, hogy Voldemort meg akar ölni, de tény, hogy nem mindig gondolod át a helyzetet, és ezzel bajba is keverheted a barátaidat.

 Ezután egy ideig csend volt, majd Dumbledore ismét megszólalt.

 -Ha szükséged van rám, keress fel.

Ezután olyat tett, amit még soha: megölelete Harryt. A fiú mostmár nem tudta minden könnycseppét visszafojtani. Dumbledore elegedte, és Harry észrevette, hogy a folyosó másik végén Hermione közeledik.

 -Mégegyszer köszönöm, és viszlát!- mondta Harry, majd elsietett.

Mostmár egyáltalán nem fogta vissza zokogását, és így rohant hazafelé...

Vége