A bátyja hangjától Mileta nagyot ugrott és elengedte Harryt, aki a kandalló irányába nézve rögtön meglátta az újonnan érkezőket: Viktor Krumot és Hermionét. Az előbbi dühös arckifejezéssel, az utóbbi pedig tátott szájjal meredt rájuk.

Harry felállt és odament hozzájuk.

- Szervusz Viktor, Herm.

- Mit műveltél a húgommal??? - ismételte meg Krum a kérdést, összevonva rendkívül bozontos szemöldökét. Keze ökölbe szorult.

- Én? Semmit - vont vállat Harry.

- MEGCSÓKOLTAD ŐT! LÁTTAM! - ordította Viktor, megragadva Harry gallérját.

- Tévedsz. Ő csókolt meg engem, nem fordítva.

- És azt akarod, hogy ezt el is higgyem? - Viktor olyan erővel lökte meg Harryt, hogy nekiesett az asztalnak és felborította. A születésnapi torta a padlón kötött ki. - Ne hazudj nekem, te nyavalyás! – kiabálta.

Addigra a tulajdonosnő is sikoltozni kezdett, hogy szétverik a bárját.

- Viktor! - kérlelte Hermione. - Engedd el  és hagyd, hogy megmagyarázza!

- Rendben. Menjünk ki – mutatott az ajtóra Krum. Odakint havazott, de úgy tűnt, ez nem zavarja a Durmstrang igazgatóját.

Harry bólintott és az ajtó felé indult. A bárban mindenki az ablakokhoz sietett, hogy jól lásson.

Mileta kezét tördelve Hermionéhoz lépett. – Jaj, Istenem... ez szörnyű! Viktor meg fogja ölni Harryt!

- Remélem, nem - suttogta Hermione.

- Tehát! - kiáltotta Krum.

- Tehát mi? - kérdezte Harry.

- Ez! - felelte Viktor és akkorát húzott be Harrynek, hogy vérezni kezdett az orra.

- Ez az! Törd be az orrát! - kiabálta valaki a kocsmából.

- Hé! Nem csináltam semmit! - kiáltotta Harry lebukva, és ezúttal sikerült elkerülnie a csapást.

- Láttam, amit láttam! - vágott vissza Krum, és ökle ellenfele arca felé lendült, de Harry karja megállította a levegőben.

- Csalt a szemed! Mondtam, hogy ő csókolt meg engem! - kiáltotta az ifjú Potter, félreugorva egy újabb ütés elől. - Különben is teljesen ártatlan csók volt! Csak azért csókolt meg, mert olyan boldog volt!

- Boldog? - morogta Viktor. - Boldog volt, mert udvaroltál neki?

- Micsoda? Akkor sem udvarolnék neki, ha ő volna az egyetlen nő a világon!

Mileta levegőért kapott és a szívére szorította a kezét.

- Micsoda? Hogy merészeled így becsmérelni a húgomat? Nem elég jó neked? - üvöltötte Krum, és ezúttal sikerült úgy megütnie Harryt, hogy az megbotlott és hanyatt esett a hóban. Szemüvege eltört, Viktor pedig fájós kezét masszírozta.

- Nem! Úgy értettem, nem vagyok szerelmes a húgodba! Feleségem van, aki mindennél jobban szeretek!

- Akkor mit csináltál itt, Miletával? Ne próbáld azt mondani, hogy nem randiztatok!

- Nem randiztunk - felelte Harry. - Ez csak az a születésnapi buli volt, amit te elfelejtettél megrendezni neki - mondta megvetően.

- Szülinapi buli? - Viktor elképedt. - De hiszen csak májusban lesz születésnapja!

Most Harryn volt a sor, hogy elképedjen. - MIKOR?

- Május 12-én van a születésnapja! - ismételte Krum.

- De... de azt mondta, hogy ma van a születésnapja és mindenki elfeledkezett róla... te is... kétségbe volt esve és kisírta a két szemét, mert mindenki elfelejtette. Én csak fel akartam vidítani. Igazán.

Krum résnyire szűkült szemmel tanulmányozta Harry arcát, aztán a húgára pillantott, aki az ajtóban reszketett. Hirtelen nevetni kezdett. Harry megütközve nézett Hermionéra, szájával formálva a szavakat: te érted ezt? Az asszony megrázta fejét.

- Én... sajnálom, öregem - Viktor Harryhez lépett, és felsegítette a hóból.

- Micsodát? - Harry lesöpörte a havat a talárjáról és megigazította törött szemüvegét.

- Átvertek! Ez a kibírhatatlan kis hazudozó itt, - mutatott Miletára, - becsapott téged. És nem te vagy az első áldozat, aki bedőlt a trükkjeinek.

- Örömmel hallom - Harry savanyú arcot vágott, oldalpillantást vetve Krum kisasszonyra, aki erősen elpirult és gyorsan elfordította tekintetét.

- De mégis, Harry, mi volt az a csók, amit láttam?

- Őt kérdezd - pillantott Harry Miletára.

- Tehát, húgocskám? - kérdezte Krum ellentmondást nem tűrő hangon.

Mileta szemét elfutották a könnyek (Harry biztosra vette, hogy megint hamis könnyek), és visszafutott az ivóba.

- Viktor... - Harry Hermionéra nézett, aki az ajtóban állt, - ha már a vádaskodásnál tartunk, mit csinálsz itt a sógornőmmel? Én csak vigasztalni akartam a húgodat, de Hermione nem úgy néz ki, mint aki vigasztalásra szorul!

* * * * *

Mire visszaértek az ivóba, Mileta eltűnt. Nyilván visszamenekült a kastélyba a hopp-hálózaton át.

- Szóval? Randiztok? - kérdezte újra Harry.

- Ne légy ostoba, Harry. - felelte Hermione. - És jobb lenne, ha átöltöznél száraz ruhába, különben megfázol.

- Rendben. Megyek – Harry előhúzta a tárcáját és kifizette a pincért.

- Bocs a zűrért.

- Semmi gond, uram. Megesik az ilyesmi - mosolygott a pincér a borravalót számolgatva.

Harry belépett a kandallóba, hogy visszamenjen a Durmstrangba, de hirtelen gondolattal visszafordult. - Jól tennéd, ha egy kis jó modort tanítanál a húgodnak. Értesd meg vele, hogy igazat kell mondani... - ezzel visszafordult a lángok felé, és így szólt - A Durmstrangba!

* * * * *

Kibotorkált a kandallóból Mileta szobájában. Látva, hogy a lány a díványon zokog, felsóhajtott. Fenébe, legalább száz kandalló van a kastélyban, és nekem pont ezen kellett kijönnöm!

A lány felnézett amint meghallotta a lépteit.

- Harry! - felugrott, és félelemtől remegve a falhoz hátrált.

- Nem akarlak bántani - szólt Harry és az ajtó felé indult. Miután kinyitotta, még egyszer visszafordult. - De tudod, Mileta... nem csoda, hogy nincsenek barátaid.

Abban a biztos tudatban sétált ki az ajtón, hogy ez az utolsó mondat jobban fájt a lánynak, mintha pofon vágta volna.

* * * * *

- Igazán nagyon szégyellem magam a húgom viselkedése miatt - morogta Viktor, helyet foglalva Hermione mellett. - Persze nem kellett volna meglepődnöm, hiszen végül is ismerem őt... de Harry biztosan egy erkölcstelen kis nyafkának tartja.

- Majdnem. - szólt Hermione higgadtan. - Ha figyelmen kívül hagyjuk az utolsó szót. Harry valószínűleg "c"-vel mondaná az első betűjét.

Krum ránézett a fiatal boszorkára, és egy halvány mosoly tűnt fel az arcán. - Te sosem mondanád ki azt a szót, igaz, Hermijjóni?

Hermione vállat vont és kortyolt a borából. - Ne izgulj, Viktor. Harry nem haragtartó típus. Nem rád mérges, hanem a húgodra. Különben is hozzá van szokva, hogy féltékeny fivérek megverjék a húguk miatt.

- Ezt meg hogy érted? - úgy tűnt, Viktort nagyon érdekli a dolog.

- Ronra céloztam - Hermionénak mosolyognia kellett, ahogy felidézte az emléket. – El sem tudod képzelni, milyen képet vágott, amikor megtudta, hogy Harry teherbe ejtette a húgát.

- Micsoda? Akkor még nem voltak házasok? - Viktor a poharát is letette, hogy jobban tudjon figyelni.

- Nem, hogy is lehettek volna? Harry hetedikes volt, Ginny pedig csak tizenhat éves. Ron persze ölni tudott volna.

- El tudom képzelni - bólintott Viktor. - Az igazat megvallva, nem hittem volna, hogy Potter, aki olyan, mint egy Grál lovag, ilyesmit tenne...

- Ahogy én és Ron sem - vont vállat Hermione.

- Te és Ron... - Krum hangja elfúlt. - Mióta is vagytok szerelmesek egymásba?

- A negyedik roxforti évünk óta, azt hiszem. Emlékszem, milyen féltékeny volt, amikor veled mentem a karácsonyi bálba – tette hozzá nevetve.

Viktor összevonta a szemöldökét. - Akkoriban azt hittem, Harryt szereted.

- Nem. Sohasem szerettem őt úgy. Ron volt az első és egyetlen szerelmem. Alig várom, hogy visszamehessek hozzá karácsonykor! - sóhajtotta a fiatalasszony álmodozó arccal, aztán hirtelen megbánta, mikor észrevette a Krum arcára kiülő fájdalmas kifejezést.

- Különben tényleg ne aggódj Harry miatt. Nem bosszúálló - próbálta másra terelni a beszélgetést Hermione. - Nem hiszem, hogy emiatt az incidens miatt alacsonyabb pontszámot fog adni a húgodnak, mint amennyit megérdemel. Harry nagyon igazságos.

* * * * *

Másnap reggel Harry arra ébredt, hogy egy bagoly kopogtat az ablaktáblán. Bár kicsit szédült, felkelt az ágyból, felvette a hálóköntösét, és az ablakhoz sétált. Mindjárt látta, hogy a bagoly Sirius levelét hozza. Tényleg gyorsan válaszolt, csak tegnap írtam neki. Hálásan megveregette a bagoly fejét, megköszönve a gyors kézbesítést.

Kedves Harry!

Megértem, mennyire szeretnél együtt lenni a feleségeddel, de azt tanácsolom, várj karácsonyig. Már csak öt hét! Biztos vagyok benne, hogy addigra ő is halálosan vágyakozik majd utánad. (Nem mintha most nem vágyna utánad, de tudod, a távollét fellobbantja a tüzet a szívekben, és minél tovább vagytok külön, annál boldogabb lesz az újbóli egyesülés, ha érted, mire gondolok;-)

Tehát csak várj és ne feledd: a türelem rózsát terem.

Sirius

- Várni, mindig csak várni! - sóhajtotta Harry és ledobta a levelet. Nem érezte jól magát. Rosszullétét az előző esti eseményeknek és az imént érkezett levélnek tulajdonította. Szédült és gyenge volt.

Éppen vissza akart bújni a takarója alá, amikor egy másik bagoly érkezett egy másik levéllel.

Kibontotta a levelet és elolvasta:

Kedves Harry!

Kérlek, bocsáss meg neke. Nem kellett volna ilyen zavarba ejtő helyzetbe hoznom téged. Tudom, hogy alávaló kis cafka vagyok, amiért becsaptalak a könnyeimmel, de olyan jólesett a vigasztalásod. Szeretném megköszönni az elmúlt éjszakát, ez volt életem legszebb éjszakája (amíg a bátyám rajta nem kapott minket).

Szeretettel:

Mileta

- Igazad van, Mileta, tényleg alávaló kis cafka vagy - mormolta Harry, majd összegyűrte a levelet és hálóköntöse zsebébe gyömöszölte.

Leült az ágyára, mert nem érezte elég erősnek magát, hogy állva maradjon. - Mi történik velem? - nyögte a takaróra görnyedve, amint egy erős köhögési roham tört rá. Akkor sem éreztem ilyen rosszul magam, amikor Lockhart eltávolította a csontjaimat... majdnem olyan rossz, mintha egy dementor közelében lennék... de a dementoroktól sosem kellett köhögnöm...

Nem tudta meddig feküdt ott és alig hallotta, hogy valaki kopog az ajtón.

Hermione volt az, aki válasz híján belépett a szobába.

- Harry, miért nem voltál lent reggelizni? – kérdezte, odasétálva hozzá. - Jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz.

- Nem, nem vagyok jól – krákogta Harry, és reszketve felült.

Hermione megtapintotta a homlokát. - Szent ég, Harry! Tüzel a homlokod! Gyerünk vissza a takaró alá, elmegyek az iskolai nővérért, vagy doktorért... vagy amije a Durmstragnak van.

Aggódó arccal takargatta be a fiatalembert. - Köszönöm - mondta amaz vacogó fogakkal.

Nemsokára feltűnt az iskolai javasasszony az ideges Hermionéval, és kiküldte a fiatal nőt a vizsgálat idejére.

- Mi a baj, Hermione? - kérdezte McGalagony, mikor meglátta, hogy Harry ajtaja előtt sétál fel-alá.

- Nem tudom pontosan, Minerva, de azt gondolom Harry nagyon csúnyán megfázott.

- Nem is csoda. Ez a kastély olyan hideg, mint egy jégszekrény – jegyezte meg McGalagony.

Hermione bólintott, bár nem igazán hitte, hogy Harry a kastély hidegétől fázott meg. Meg volt győződve róla, hogy előző este történt, amikor a ruhája átázott a hóban. Legalább mínusz harminc fok volt.

Végül a nővér komor arccal jött ki Harry szobájából.

- Hogy van? - kérdezte Hermione és Minerva kórusban.

- Nem jól. Tüdőgyulladás - felelte a nővér.

- De meggyógyul, ugye?

- Nem tudom biztosan megmondani. A tüdőgyulladás veszélyes.

- De némi kalapkúra-bájital biztosan... - kezdte Hermione.

- A kalapkúra-bájital jó a sima náthára, de hatástalan a tüdőgyulladással szemben - mondta a javasasszony. - Azt hiszem nincs mit tenni, mint várni. A krízis kilenc napon belül bekövetkezik. Ha túléli a kilencedik napot, rendbe jön.

- Akkor... penicillin? - kérdezte Hermione. - Az gyógyítja a tüdőgyulladást.

- Penicillin? Sosem hallottam róla - rázta fejét a nővér.

- Nem? Pedig azt használják leggyakrabban tüdőgyulladásra! - válaszolt Hermione. - Te ismered, ugye Minerva?

- Azt hiszem, hallottam róla, de az mugli orvosság. Itt nem kapható.

- De ugye biztosan kapható Szentpéterváron? - kérdezte Hermione.

- Biztosan - bólintott McGalagony.

- Akkor megyek és szerzek Harrynek - szólt Hermione határozottan és elsietett.

* * * * *

Tatyana Fjodrovna professzor kopogást hallott az ajtaján, felnézett és Dennis Creeveyt látta maga előtt állni.

- Nem mondtam, hogy bejöhet. - jegyezte meg hűvösen, és letette a könyvét. - De ha már itt van, mondja el, mit akar.

- Meg akartam köszönni a segítségét professzor. Most már tudom, mi az a növény, amelyet keresnünk kell, és azt is, hol található, így fel tudok készülni.

- Helyes – Tatyana újra kinyitotta a könyvét, jelezve, hogy nem kíván további zavarást.

- Professzor...

- Igen? - szólt kicsit ingerülten a nő.

- Megkérdezhetem, miért segített nekem?

- Mert hiszek a fair play-ben, Creevey.

- Fair play-ben? - vonta fel szemöldökét Dennis. Segíteni egy diáknak? Dennis nem éppen így képzelte el a fair play-t.

- Pontosan - Fjodrovna sóhajtva letette a könyvét. - Biztos vagyok benne, hogy Viktor Krum beszélt a húgának az első próbáról. És a francia bajnok... ismeri Zvezda professzort?

Dennis nemet intett a fejével.

- Ő a csillagászat tanárnő, tulajdonképpen ő találta ki az első próbát. Igen, az ő ötlete volt. Tudja, nagyon fiatal és esendő, belehabarodott abba a Guillaume Pierre Akárkibe. Biztosra veszem, hogy elmondta neki, hogy mi lesz az első próbán. Ezek után maga lenne az egyetlen, aki nem tud róla. Úgy gondolom, megérdemli, hogy megtudja. Ez minden.

- Ha nem vagyok túl indiszkrét, ön honnan tud a próbáról? Nem úgy volt, hogy titokban tartják? - érdeklődött tovább Dennis.

- Zvezda professzor a barátnőm. Nem volt nehéz kiszedni belőle. Tulajdonképpen egyszer kicsúszott a száján, és aztán tudja, hogy van ez, ha a fogkrém egyszer kijött a tubusból, nehéz visszagyömöszölni.

- Aha... - vigyorgott Dennis. - Zvezda professzor eléggé beszédes, ugye?

- Attól tartok - bólintott a tanárnő. - Az ilyen típusú embereket könnyű irányítani...

- Úgy érti, Imperius átokkal? - pislogott a fiú.

- Imperius? - a tanárnő metszően felkacagott. - Amikor ilyen gyenge akaratú személlyel találkozik az ember, az átokra nincs is szükség. Mondhatom, szánalmas.

- Nos, nem mindenki olyan, mint Harry - bólintott Dennis.

- Mint Mr. Potter? Hogy érti ezt?

- Úgy értem, hogy őt nem lehet az Imperius átokkal irányítani. Egyáltalán nem. Képes legyőzni az átkot - mondta Dennis büszkén. - Harry nagyon ügyes.

- Nem kétlem. Amellett eléggé jóképű is - felelte Tatyana. - Nos hát, készülnöm kell a következő órámra, úgyhogy ha magamra hagyna, Mr. Creevey...

- Persze, és köszönöm tanárnő - szólt Dennis. - Én...

- Csitt! - Tatyana hirtelen a szájához emelte az ujját, elhallgatatva Dennist. Hangok szűrődtek be az irodába:

- Mi történt Hermijjóni?

- Harry nagyon beteg, Viktor! - válaszolt egy reszkető hang.

- Beteg?

- Tüdőgyulladása van... azt hiszem tegnap este megfázott a hóban... és ha nem kerítek egy bizonyos mugli orvosságot, meghalhat!

- Ó, a francba, az az én hibám lenne!

- Nem, Viktor, te csak védeni akartad a húgodat, ez természetes, de... segíts, Viktor! Te ismered Szentpétervár mugli részét, de én nem. Csak a Raszputyin szőrmeboltot ismerem, de most egy patikára van szükség...

- Azt hiszem, tudok egyet. Gyere. Nem hagyjuk Harryt meghalni.

A hangok elhaltak, amint a beszélők eltávolodtak.

Az irodában Dennis falfehér arccal nagyot nyelt. - Harry... nem hal meg, ugye professzor?

- Remélem, nem - válaszolt a bájitaltan tanárnő hűvösen. - Jó barátja?

- Nagyon jó, tanárnő. Ő... ő nem halhat meg! Miután annyiszor megmenekült a haláltól!

- Annyiszor? - Tatyana érdeklődőnek tűnt. - Én csak arról a kis afférjáról hallottam Tudjakivel, amikor csecsemő volt. Volt más is?

- Persze, hogy volt! - Dennis lelkesen bólogatott. - Megmenekült Tudjakitől negyedikben is, aztán két évvel ezelőtt... bár legutóbb Ginny volt az… úgy értem, ő halt meg helyette… aztán Harry visszahozta őt...

- Na álljunk csak meg! - vágott közbe Fjodrovna. - Hogy érti azt, hogy visszahozta?

- Harry alászállt az alvilágba és valami titokzatos fáklyával visszahozta Ginnyt, ennél többet én sem tudok - vont vállat Dennis.

- Alászállt... az... alvilágba... és élve visszajött... - mormolta Tatyana zavarodottan.

- Jól van, tanárnő? - kérdezte Dennis, látván, hogy az asszony megdermedt és úgy bámul az ajtóra, mintha kővé dermesztették volna.

Megrázkódott és a fiúra nézett. - Persze, hogy jól vagyok, Mr. Creevey.

- Akkor jó. Még egyszer köszönöm a segítséget - mondta és kiment az irodából.

Soha nem voltam jobban, te kis hülye mosolygott Tatyana. Életem legjobb hírét hoztad.

* * * * *

Már alkonyodott, amikor Aberforth rátalált a Harry szobája előtt idegesen fel-alá sétáló McGalagonyra.

- Mi történt, McGalagony kisasszony? - kérdezte.

- Jaj, olyan szörnyű, Aberforth! – az idős boszorkány a férfi nyakába vetette magát, észre sem véve, hogy a keresztnevén szólította. Ő meg ösztönösen szorosan a karjába zárta, és a hátát paskolta.

- Mi az drága Minerva?

- Harry Potter... nagyon beteg – Minerva felnézett, és amikor a tekintetük találkozott, Aberforth látta, hogy sír.

- Hogy érti ezt? Mi történt vele?

- Tüdőgyulladása van, Aberforth. Nagyon magas láza van! Segítettem a nővérnek, próbáltuk lehúzni a lázát egy hűtő bűbájjal és hideg borogatást tettünk a homlokára, de egyik sem használt...

- Tüdőgyulladás... az tényleg nagyon súlyos - felelte Aberforth. - Csúnya mugli nyavalya... Bár ismerek egy varázslót, aki túlélte.

- Csak egyet? - sikoltott fel a boszorkány.

- Csitt! Jól van, Harry kemény legénynek tűnik, túl fogja élni.

- Remélem Hermione és Mr. Krum tudnak keríteni abból a mugli gyógyszerből, pajnicilin, vagy mi... - szipogott.

- Úgy érti, penicillin - javította ki a férfi.

- Akármi - válaszolt az asszony zsebkendőt keresve a zsebeiben.

- Tessék - Aberforth átnyújtott neki egyet.

- Köszönöm - szipogta a boszorka. - Nem bírnám ki, ha meghalna... olyan fiatal, gyönyörű kilátásokkal... két kisgyerek apja... mi lesz, ha meghal?

- Nem fog - felelte Dumbledore, és újból megölelte. Az asszony nem lökte el, valahogy jobban érezte magát a karjaiban.

- Minerva! - Hermione szaladt feléjük. McGalagony úgy ugrott hátra Dumbledore-tól, mintha megperzselte volna. - Minerva, meghoztam az orvosságot!

- Ó, ez csodálatos! - csapta össze a kezét McGalagony. - Hála az égnek, hogy tudtál szerezni!

A két asszony belépett a szobába, ahol a nővér épp a hűtő bűbájt szórta Harryre.

- Segíthetek valamit? - szólt utánuk Aberforth.

- Nem - mondta Minerva nyersen, és bevágta maguk mögött az ajtót.

- Nők - sóhajtotta az öregember. - Egyik percben az ember nyakába ugranak, a másikban meg a pokolba küldenek... Ki érti őket?

* * * * *

- Hermione... - motyogta Harry két köhögés között. - Jó, hogy látlak.

- Csitt! - szólt amaz, leülve mellé. - Ne beszélj.

- Jaj, Hermione... Itt volt Voldemort... fürdősapkában... zuhanyozott és az "I was made for loving you baby"-t énekelte... teljesen hamisan... szörnyű volt... - mondta szenvedő arccal.

- Hallucinációi voltak a láztól - szólt McGalagony. - Kap egy új gyógyszert, és az segít majd a gyógyulásban.

- Remélem - bólintott a fiatal varázsló, veríték gyöngyözött a homlokán. - Kaphatnék... vizet...

- Tessék - mondta Hermione, átnyújtva egy pohár vizet. Harry fátyolos szemmel köszönetet suttogott. Szeme most nem zöld volt, hanem inkább szürkének tűnt.

- Au! Mi volt ez? - rándult meg az arca.

- Egy injekció, Harry. Hamarosan jobban leszel - mondta Hermione. - Csak aludj.

Harrynek megint rémálma volt, ezúttal fürdősapkás Voldemort nélkül. Ginnyt látta... és Draco Malfoyt. Egy hóborította síkságon sétáltak, és Malfoy hirtelen eltűnt. Sikolyt hallott és vízcsobogást, majd látta, hogy Ginny kétségbeesetten próbálja kihúzni Dracót valahonnan... aztán felriadt.

- Csak egy rémálom, Potter... egy másik rémálom... - suttogta magában, lihegve. Máskor is voltak rémálmai Malfoyról és a feleségéről, azóta a baljós gyengélkedői éjszaka óta hetedikben. Azóta állandóan a tudata mélyén motoszkált a gondolat, hogy Malfoy miatt elveszítheti a feleségét. - Már megint hülye vagy! – mondta magának, és szorosan lehunyva szemét visszadőlt a párnákra. Hamarosan újra álomba merült - vagy mégsem? Jelenlegi állapotában nem tudta volna megmondani, hogy mi álom és mi valóság. Látta kinyílni az ajtót és egy alak jött az ágyához. Az alak fölé hajolt, aztán leült, megfogva a kezét.

- Jól van Harry - az alaknak fekete haja volt, Harry csak ennyit tudott kivenni a sötétben. - Rendbe jössz. Meg kell gyógyulnod, hallod? Szükségem van rád... - a látogató megszorította a kezét. - Még mindig nagyon lázas vagy. Nem segített az a mugli orvosság? Akkor majd én segítek. - Az alak rászegezte a pálcáját és valamilyen érthetetlen nyelven mormolni kezdett. Nem latinul volt, mint a többi varázsige. Inkább valami ázsiai nyelvnek hangzott... talán hindinek. - Most már rendbe fogsz jönni. Ígérem - az alak lehajolt és megcsókolta Harry homlokát.

- Mileta? - suttogta Harry, miután az ajtó becsukódott a látogató mögött, de tudta, hogy nem Mileta volt az.