Harry még sosem látott két fivért, akik ennyire hasonlóak és egyben mégis ennyire különbözőek voltak. Nem is volt ideje, hogy igazán megismerje Aberforth Dumbledore-t azon az estén. Első benyomása azonban az volt, hogy Aberforth ugyanolyan különc, mint Albus, csak sokkal bosszantóbb módon.

Aberforth - miután saját költésű verset rögtönzött Madame Maximnak a szépségéről, méltóztatott némi figyelmet fordítani Krumra is, de érdeklődése csak addig terjedt, hogy megkérdezze Viktort az ételről és a szobájáról.

Végül észrevette Hermionét is, és ez volt az a pont, amikor Harry úgy érezte, vagy ráordít: "Ez már több a soknál!", vagy fetrengeni kezd a nevetéstől. Aberforth ugyanis térdre hullott, megragadta Hermione kezét, és házassági ajánlatot tett neki.

A fiatal boszorka elpirult és azt motyogta, hogy már van férje. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy Aberforth felállt, rákacsintott és azt mondta: „Milyen kár, hogy a civilizált világban nem bevett szokás a többférjűség, drágám”.

McGalagony az égre emelte a tekintetét, és ajka csendesen mozgott. Harry feltételezte, hogy azért imádkozik az Úrhoz, hogy szabadítsa meg őket ettől az elmebetegtől.

Röviddel éjfél előtt érték el a szobáikat.

Harry, Hermione, McGalagony és Aberforth szobája ugyanazon az emeleten volt, Madame Maximé egy szinttel lejjebb.

Harry nagyon hálás volt a Durmstrang házimanóinak (vagy akárkik is gondoskodtak a kastélyról) hogy megrakták a tüzet a szobájában lévő kandallóban.

Végre levehette a szőrmebundáját (mielőtt beakasztotta a szekrénybe, körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla: nem rejtőznek pogrebinek a szobájában).

Amikor biztos volt benne, hogy egyedül van, az ágyra dobta magát és azonnal álomba merült.

* * * * *

Reggel öt óra körül arra ébredt, hogy valaki hangosan énekli a "Good morning, sunshine" kezdetű dalt.

Kitapogatta a szemüvegét, feltette, és félálomban az ajtóhoz botorkált. Alig nyitotta ki, amikor egy pirospozsgás arc tűnt fel az ajtóban.

- Aaaa-berforth? - ásított Harry.

- Így van, kölyök! - az öregember olyan erősen veregette vállon, hogy majdnem elesett. - Csak egy kellemes kis kocogásra indulok.

- Kocogásra? - pislogott Harry.

- Igen, nincs párja egy kis kocogásnak napkelte előtt a hóban, mezítláb! - felelte Dumbledore öccse lelkesen.

- Mezítláb? – hápogott Harry, és hirtelen teljesen felébredt. Tekintete Aberforth lábára tévedt, és látta, hogy az tényleg nem visel semmiféle lábbelit.

- Pontosan. Egészségessé teszi az embert, és ellenállóvá a fertőzésekkel szemben! Nos, persze először számolni kell némi náthával, tüdőgyulladással, felfázással, de hidd el nekem, megéri! A rénszarvasaim gyakrabban fáznak meg, mint én!

- Hm, Aberforth, tényleg egy repülő szánnal utazik? - kérdezte Harry.

- Tényleg azzal.

- És megkérdezhetem, mit csinál itt Oroszországban? Azt hittem Nagy-Britanniában él.

- Igen ott éltem, kölyök, de az évtizedekkel ezelőtt volt. Tudod, volt ott egy kis kellemetlenségem, és úgy döntöttem, eljövök.

- Ó! A szabálytalan bűbájlás a kecskével! - bólintott Harry.

- Kecske? Öö...- nevetett Dumbledore. - Tudod, az újságírók elég lelkesen zsúfolták tele cikkekkel az újságokat rólam meg a kecskéről, de én nem nagyon törődtem velük. Az igazi oka... szóval... Albus és én összevesztünk. Az a bolond vén csirkefogó... mit gondolsz, miért nem akart idejönni a Roxfort képviseletében? Mert tudta, hogy itt vagyok... ó, ne is törődj vele - sóhajtotta. - Tehát a veszekedés után elhagytam az országot, és világkörüli útra indultam. Ellátogattam mindenhová, amit csak el tudsz képzelni, a Húsvét szigetektől Las Vegasig, és végül itt telepedtem le Oroszországban. Pár évvel ezelőtt történetesen megmentettem a mágiaügyi minisztert egy pár dühöngő graphorntól. Ő meg, hogy kimutassa háláját, nekem ajándékozta ezt a szánt nyolc rénszarvassal. Most ráadásul felkért, hogy bíráskodjam a tusán, én pedig örömmel elvállaltam. Ez az én történetem, fiam. Most pedig menjünk le a konyhába némi reggeli előtti kaját csipegetni és beszélgetni, na, mit gondolsz? Remélem, számíthatok a segítségedre a tusa szervezésében.

- Hát persze. Ezért vagyok itt - felelte Harry.

- Nem, te azért vagy itt, mert díszvendégnek hívtak meg.

- De én nem akarok csupán díszvendég lenni! Szeretnék segíteni önnek. Hasznossá akarom tenni magam.

- Nem szereted a semmittevést, mi? - vigyorgott rá Aberforth. - Ismerem az érzést. Na, öltözz fel és megbeszéljük az első próbát, oké? Ja, és légy szíves, tegezz. Nem vagyok még olyan öreg…

- Rendben, Aberforth – mosolygott Harry. – Találkozunk a reggelinél.

Miközben Harry becsukta az ajtót, még hallotta Aberforth tiroli jódlizását. Egy perccel később egy nyíló ajtó nyikordult meg, és a felbőszült McGalagony rikácsoló hangja hallatszott:

- Bolond maga, ember? Hajnali öt óra van! Hogy képzeli, hogy csak úgy nekiáll jódlizni?

- Ó, borzasztóan sajnálom, elbűvölő hölgyem! - Dumbledore hangja bocsánatkérően csengett. - Nem akartam tönkretenni az álmát, asszonyom.

- Pedig azt tette! – vágott vissza az asszony.

- Kívánja, hogy énekeljek egy altatódalt, hogy újra elaludjon? - javasolta Aberforth.

- Altatódalt? Azt képzeli csecsemő vagyok?

- Nos... ha ragaszkodik hozzá, szólíthatom "bébinek", Minerva...

- Maga... maga arcátlan fajankó! - kiabálta McGalagony és bevágta az ajtót.

Harry nem tudott újra elaludni a hajnali eset után. Még mindig sötét volt odakint, így gyertyát gyújtott és levelet írt Ginnynek.

Legdrágább Ginnym!

Minden nehézség nélkül megérkeztünk a Durmstrangba. A kastély kicsit kisebb, és sokkal hátborzongatóbb, mint a Roxfort. Arról nem is beszélve, hogy milyen hideg van. A szőrme bunda nélkül, amit kaptam tőled, biztosan megfáznék. Ja képzeld, majdnem megöltek amiatt a kabát miatt! Emlékszel, amikor a pogrebinekről beszéltél? Szóval két pogrebin felismerte a kabátomban a bácsikájuk és az unokatestvérük szőrméjét.

Láttunk Kalinkát táncoló szellemeket, és vodkát ittunk (inkább maradok a vajsörnél). A nap legnagyobb szenzációja (vagy nevezzem inkább katasztrófának?) az ötödik bíró érkezése volt, aki, nem fogod elhinni, Dumbledore bátyja (vagy öccse?), Aberforth! Meglehetősen... különös ember. Ha nem ismerném Albus Dumbledore-t, azt gondolnám, hogy a bátyja teljesen őrült, de ismervén Albust, csak azt mondhatom, Aberforth csupán egy kicsit furcsább, mint, ő. Egyébként remekül énekel.

Alig várom, hogy a Tűz Serleg kiválassza a bajnokokat, és nagyon izgatott vagyok a próbák miatt. Azt hiszem, Aberforth ma mesél róluk.  Segítek majd neki és Viktornak az előkészületekben.

Remélem, Te és a gyerekek jól vagytok. Add át üdvözletemet Siriusnak.

szeretettel:

a Te Harryd

* * * * *

A reggeli meglehetősen eseménytelen lett volna, ha nem szakítja félbe egy hangos csattanás odakintről. Minden diák az ablakhoz rohant és a parkba bámult, majd kórusban kacarászni kezdtek.

Harry és Hermione is kíváncsi lett, hogy mi a nagy derültség oka, így ők is az ablakhoz siettek, a nyomukban Viktor Krummal.

- Jaj, ne! - nyögte Krum.

- Mi történt? - kérdezte McGalagony professzor, szokásosan szigorú arckifejezésével.

- Jobb, ha saját maga nézi meg - felelte az igazgató.

McGalagony lenézett a parkba, aztán levette szögletes szemüvegét, megtisztította és visszatette. Pislogott, majd újra levette.

A parkban, a Durmstrang kastély előtt Vladimír a sárkány állt, keménykalapot, csokornyakkendőt és szmokingot viselve. Hatalmas rózsacsokrot tartott egyik apró mellső mancsában. A másikban egy óriási tábla volt, amelyre a "BOCSÁSSON MEG, MINERVA" szavakat írták. A hó elolvadt és füstölgött Vladi körül. Aberforth Dumbledore a sárkány mellett állt és vidáman integetett, amikor meglátta McGalagonyt feltűnni az ablakban.

- Ezt az embert bolondokházába kéne csukni – rázta a fejét Minerva, és hátat fordított az ablaknak.

- Lefogadom, hogy Aberforth kedveli őt - suttogta Harry Hermionénak. - Ezt meg kell írnom Ginnynek. – Ezzel Harry sarkon fordult és felsietett a szobájába, hogy hozzáfűzzön a leveléhez egy utóiratot.

Miután befejezte az írást, elindult a bagolyházba, hogy keressen egy postást, amely elviszi levelét Angliába. Nem hozhatta magával Hedviget, akit Sirius az ő beleegyezése nélkül pofátlanul összehozott egy Henry nevű hím bagollyal.

Fél órába telt ugyan, de végül Harry megtalálta a bagolyházat. A visszaúton azonban reménytelenül eltévedt.

Egyik sarkon Jevgenyij Anyegin szellemébe botlott (vagyis inkább átsétált rajta), aki felcsattant, hogy Harry "milyen udvariatlan!" és elsuhant.

Három emelettel és tizenhat lépcsőházzal később az ifjú varázsló megkérdezte Nagy Katalint (egy hatalmas harmadik emeleti festmény lakóját), hogyan talál vissza a nagyterembe. Katalin, aki mélyen belemerült hosszú barna haja fésülésébe, láthatólag vonakodott útbaigazítást adni. Miközben egy diadémot tett a fejére, közölte, hogy várják a szeretői egy földszinti festményen, úgyhogy sietnie kell. És ezzel távozott.

- Eltévedt Mr. Potter? - hallatszott egy hang a háta mögül.

Harry megfordult és szembe találta magát ugyanazzal az asszonnyal, aki az előző esti lakomán olyan behatóan tanulmányozta őt.

- Attól tartok, igen - bólintott Harry. - Fjodrovna professzor, ha az emlékezetem nem csal.

- Pontosan, Mr. Potter - mosolygott rá hidegen a nő. - Csak tájékoztatásul közlöm, itt Oroszországban, senkit

nem szólítunk professzornak, hívjon csak egyszerűen Tatyana Fjodrovnának... Segíthetek, hogy visszataláljon a szobájába?

- Igen, azt megköszönném.

- Tudja mit... inkább a második emeletre viszem önt, ahol az igazgató éppen most vezeti körbe a többi vendéget. Elmulasztotta a program elejét. Jöjjön utánam.

Harry hagyta, hogy a nő folyosók útvesztőjén vezesse keresztül. A tanárnő nem tűnt beszédesnek, de Harry megpróbált beszélgetést kezdeményezni.

- Hm, professzor, öö, Tatyana Fjodrovna, az igazgató említette, hogy ön bájitaltant tanít.

- Ez igaz - bólintott amaz, alig pillantva Harryre.

- Azt is mondta nekem, hogy ön nagyszerű tanár... az én bájitaltan tanárom nem volt az. Úgy értem, sosem kérdőjeleztem meg alkalmasságát a bájital készítésére, de nem volt az a tanár-típus. Szerintem az olyan ember, aki gyűlöli a gyerekeket, ne menjen tanárnak.

- Ha az igazgatóm osztozna az ön álláspontjában, már régen kirúgott volna - felelte a tanárnő hűvösen. - Íme.

Már láthatja őket - mutatott Krum, Hermione, McGalagony, Olympe, valamint a roxforti és beauxbatonos diákok csoportjára.

- Köszönöm - mondta Harry, de az asszony már eltűnt.

- Ó, Harry, végre itt vagy! – hívta oda Hermione a vendégek csoportjához. - Viktor épp most mutatta meg nekünk a tanári szobát, és most a bagolyházzal egybekötött csillagvizsgáló toronyba készülünk.

- Micsoda? Pont onnan jövök! - morogta Harry. - Jól van, menjünk.

Mentek is.

A csillagvizsgáló toronyban megismerkedtek Zvezda professzorral, a csillagászat tanárral, aki nem lehetett több húsz évesnél és kíváncsi pillantásokat vetett az újonnan érkezettekre. Szeme végül egy szőke beauxbatonos fiatalemberen állapodott meg, miközben ábrándosan felsóhajtott. A fiatalember jól nézett ki. Túlságosan is jól. Mindazonáltal a fiú nem törődött vele - ő és az összes többi vendég csak a kilátással volt elfoglalva. A toronyból csodálatos kilátás nyílt a Durmstrang környékére.

- Látom Vladit! - kiáltotta Dennis. - Hé, Vladi! - a diákok integettek a sárkánynak.

- Semmi értelme, gyerekek, majdnem süket - szólt Krum.

- Látom, nektek is van tavatok – jegyezte meg Harry a fenyőerdő szélén lévő kis kerek tóra nézve.

- Igen van. A jég már elég vastag a korcsolyázáshoz. Javaslom, hogy holnap próbáljuk ki. Végül is vasárnap lesz.

- Rendben. Soha nem korcsolyáztam és mindig ki akartam próbálni - bólintott Harry, aztán közelebb lépve odasúgta Viktornak: - De csak akkor, ha Aberforth nem jön. Ő korcsolyacipő nélkül is elég veszélyes.

- Egyetértek Harryvel - mosolygott Hermione. - És, Viktor... - mondta alig hallható hangon, - Beszéld le Madame Maxime-ot, hogy megpróbáljon korcsolyázni velünk. Elhiszem, hogy vastag a jég, de annyira azért biztosan nem.

* * * * *

A nap hátralévő részében mindenkinek olyan érzése volt, mintha valaki szándékosan lelassította volna az időt. Mindenki türelmetlenül várta, hogy megtudja a három bajnok nevét.

Egyedül Harry és Aberforth érezte jól magát, órákat töltöttek a próbák megbeszélésével. Harry elmesélte az öregembernek tapasztalatait a tusáról, ami Aberforth véleménye szerint igen tanulságos volt, főleg biztonsági szempontból. Ezúttal nem lehetnek veszélyes zsupszkulcsok és áruló tanárok. A két férfi vázlatokat készített a három helyszínről, ahol a próbákat végrehajtják. A "térképen" azokhoz a helyekhez, ahová biztonsági bűbájokat kell elhelyezni, 1-1 jel került.  Harry ezúttal nem résztvevőként, hanem a bajnokság szervezőjeként, érdekesnek találta a biztonsági intézkedések kigondolását. Remélte, hogy ezúttal nem kerülhet bajba a három bajnok. Ennek a Trimágus Tusának izgalmasnak, de veszélytelennek  kell lennie.

Másnap reggel a tucatnyi roxfortos, beauxbatonos, és az összes tizenhat évet betöltött drumstrangos jelentkező diák bedobta nevét a Tűz Serlegébe.

Krum, tanulván Dumbledore-tól, meghúzta a korhatár vonalat a Serleg körül, és ezúttal egyetlen 16 éven alul sem akarta átlépni azt, a Durmstrangban különben sem voltak Fred és George Weasleyk.

Mindenki nagy megelégedésére Aberforthöt egész délelőtt nem látták.

Harry élvezte a korcsolyázást, bár megcsúszott és elesett néhányszor. Számított rá, hogy estére kék-zöld foltok és véraláfutások lesznek a térdén.

Hermione úgy döntött, hogy nem korcsolyázik, hanem hóembert épít Natalie McDonalddal és Eleanor Branstone-nal. A hóember csinos sárgarépa orrot, egy csapzott, régi csúcsos varázsló süveget, és egy régi használhatatlan seprűt kapott, amelyben már nem volt elég varázserő a repüléshez. A hóembert Roncimoncinak nevezték el.

Roncimonci mellett Olympe is épített egy tizenkét láb magas hóembert, melyet Rubie-nak nevezett el, Hagrid után. Rubie szakállat is kapott faforgácsból.

- Jöjjön, McGalagony professzor! - kiáltotta Harry Minervának, aki a tó partján állt, vékony kabátjában reszketve. - Jöjjön a jégre, és korcsolyázzon egy kicsit! Az majd kellemesen felmelegíti!

- De Mr. Potter... - rázta fejét Minerva. - Nem tudom elképzelni magam azokon a nevetségesen vékony fém darabokon. Nem, én már öreg vagyok ehhez.

- Öreg? - nevetett Krum. - Ön fiatal és üde, professzor! Próbálja csak meg!

- Lefogadom, hogy beijedt – szólalt meg egy hang a háta mögött. Minerva megfordult és a korcsolyacipős, gonoszkodóan vigyorgó Aberforthszel találta szemben magát.

 - Nem ijedtem be! - húzta fel az orrát a tanárnő, és rábökött a csizmájára a varázspálcájával. A csizmája rögtön korcsolyacipővé változott, melyben majdnem elesett. - Ki ijedt be, Mr. Dumbledore? - csattant fel, és a következő pillanatban fenékre esett.

Aberforth odasiklott hozzá, elegánsan lefékezett, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.

Az asszony nem fogadta el.

- Fel tudok állni egyedül is, ha akarok, Mr. Dumbledore - csikorgatta fogát McGalagony, és a havat veregetve kabátjáról, felállt.

- Biztos nem akar lejönni a jégről? Eléggé veszélyesnek tűnik egy idős hölgynek – Aberforth kihangsúlyozta az "idős" szót.

- Ki az idős? - sziszegte a boszorkány. – Albus azt mondta, hogy a fivére húsz évvel fiatalabb nála, akkor maga legalább száznegyven éves! És engem merészel öregnek nevezni?

- Na, na húgocskám... - mosolygott Aberforth.

- Húgocskám??? - kiáltotta amaz. - Igazán sajnálom azokat a nőket, akik a maga rokonai!

- Nem elhamarkodott kicsit ez a kijelentés, drága Minerva? - vigyorgott az öreg varázsló. - Különben is, még lehet a rokonom!

- Fogalmam sincs, miről beszél, maga vén bolond! - vágott vissza amaz, majd sarkon fordult, hogy a jégre csússzon, de újra fenéken találta magát.

- A korcsolyázás láthatóan nem a maga sportja - állapította meg Aberforth. - Talán kipróbálhatna valami mást... mondjuk a sakkot.

- Lefogadom, hogy jobban sakkozom, mint maga, Mr. Dumbledore. – morogta Minerva, és megpróbált felállni.

- Segíthetek? - kérdezte Aberforth.

- Nem.

- Segíthetek? - kérdezte Harry.

- Igen, köszönöm - McGalagony elfogadta Harry odanyújtott kezét, és hagyta, hogy a fiatalember levezesse őt a tó jegéről.

Amint McGalagony a kastély felé indult, Harry pillantása a Nyugati Torony egyik ablakában álló sötét árnyékra esett, amely hirtelen eltűnt. Harry mégis biztosan tudta, kinek az árnyéka volt.

- Hé, mit nézel így? - kérdezte Krum.

- Csak azt hittem, Fjodrovna professzort láttam - vont vállat Harry. - Hm... mindig ilyen... keserű?

- A kinin sem lehetne keserűbb, mint az a ronda vén varjú! - jött Aberforth kéretlen megjegyzése.

- De... nem is öreg egyáltalán - szólt Harry. - És nem is csúnya.

- Nos, nem úgy csúnya - vont vállat Dumbledore. - De mégis van benne valami hátborzongató. Már próbáltam rávenni Viktor barátunkat, hogy rúgja ki, de ő ragaszkodik hozzá, hogy nagyon rátermett tanár. Frászkarikát. Én mondom, kölyök, az ilyen nők nem tesznek jót senkinek. Veszélyes bestiák.

- Csak azt szeretném tudni, hogy miért lett ilyen hűvös - felelte Harry.

- Hűvös? Az enyhe kifejezés! Olyan hideg, hogy jegesmedvék reszketni kezdenének a puszta látványától! Arról nem is beszélve, hogy a vér megfagy az ereimben, ahányszor csak rám néz. Mondhatom, semmi más, csak egy jó kis csók tudna felmelegíteni egy ilyen jéghideg asszonyt! De ugyan ki az ördög csókolná meg?

- Ja... ugyan ki csókolná meg? - visszhangozta Harry Aberforth szavait.

* * * * *

Tatyana Fjodrovna a kristálygömbjébe nézve összeráncolta a szemöldökét. - Közülük az egyik lesz az... - suttogta, a gömb izzását figyelve. - Ez a jel... a Spheara Inferi nem tévedhet... akkor kezdett izzani, amikor a roxfortos vendégek megérkeztek. Egyikük segíteni fog nekem... végre elérkezett az idő!  - visszalépett az ablakhoz, még egyszer lepillantva a vidám tömegre a tó felszínén. - Remélem, hogy férfi. Ha nő, akkor nem tehetek semmit... Ó, bárcsak férfi lenne!

* * * * *

Amint Harry és a többiek beléptek a kastélyba, egy kövér kis embert láttak, aki pálcáját vadul lengetve lázasan takarította a bejárati csarnokot.

- Ez Andrej Alekszejevics Sztahanov, a gondnokunk - mondta Krum. Egy kicsit túlbuzgó fickó, de legalább nem kvibli, mint a ti Fricsetek.

Harry arca megrándult, és remélte, hogy Krum nem vette észre.

- Van egy kvibli is a kastélyban, a házimanóknak segít a konyhán és ellátja Aberforth rénszarvasait az istállóban... - folytatta Viktor.

- Gyerünk, öltözzünk át - vágott közbe Hermione, hogy megállítsa Viktor fecsegését a kviblikről. Elég nehéz Harrynek anélkül is, ha nap, mint nap hallja. Barátságos mosollyal megszorította Harry karját, és ő hálás volt Hermionénak a bátorításért. A lány mindig tudta, hogyan vidítsa fel őt és Ront... csakhogy az a tény, hogy a fia kvibli, és az, hogy állandóan emlékeztetik rá, olyan gond volt, amelyet még Hermione sem tudott megoldani.

Andrej Alekszejevics Sztahanov alapos munkát végezhetett, mert a nagyterem tökéletesen tisztának látszott, sokkal tisztábbnak, mint az érkezésük estéjén.

A vacsora (selidka hal, krumpli és pácolt uborka) ízletes volt, és Harryt már nem zavarta a vodkaivás, kezdett hozzászokni.

Hermione azonban ragaszkodott a teaiváshoz.

Végül elérkezett a nagy pillanat: a vacsora maradéka eltűnt a tányérokról, és minden szem a Tűz Serlegére szegeződött. A diákok visszafojtott lélegzettel várakoztak.

Krum hangja törte meg a csendet: - Néhány perc múlva a serleg kiválasztja a három, és ezúttal remélem, tényleg csak három bajnokot. Kérem a kiválasztottakat, hogy a szomszédos helyiségben gyülekezzenek, ahol megkapják majd az első próbára vonatkozó útmutatásokat.

Harry oldalpillantást vetett McGalagonyra, aki a kezét tördelte idegességében.

A serleg lángja pirosra váltott, és kiröppent belőle az első pergamen.

Krum elkapta a pergament a levegőben, megköszörülte e torkát, és felolvasta: - A Beauxbatons bajnoka Guillaume Etienne Pierre Louis... micsoda név... hm, Louis Eugéne de Lochar.

Mindenki udvariasan tapsolt és Harry látta, hogy Madame Maxime nagyon elégedett.

Amint Guillaume Etienne Pierre Louis Eugéne de Lochar felállt, Harry levegőért kapott. Korábban nem nagyon figyelt oda a fiúra, de most, hogy jobban megnézte, a beauxbatonos bajnok a megszólalásig hasonlított Gilderoy Lockhartra.

- Hermione - suttogta.

- Igen? - suttogott vissza amaz.

- A Lockhart családnak vannak rokonai Franciaországban?

- Nem tudom - vont vállat Hermione. - Lehet... a francia bajnok neve nagyon hasonlít a Lockhartra. Talán a két családnak közösek a gyökerei.

- Talán - bólintott Harry és figyelmét újra a serlegre fordította, amely kilökte a második pergament, a roxfortos diák nevét.

- Dennis Creevey - olvasta fel Krum.

Mikor Dennis felugrott, iskolatársai, McGalagony, Harry és Hermione mennydörgésszerű tapsban törtek ki (csak a Mardekárosok nem tapsoltak). Ahogy elhaladt a tanári asztal mellett, Harry feltartott hüvelykujjal jelzett neki.

- Igazán örülök, hogy őt választották - mondta Hermione Harrynek, aki buzgón bólogatott.

Már csak egy bajnok volt hátra, a vendéglátóé a Durmstrangé.

A serleg lángja újra pirosra váltott, és Krum elkapta a harmadik pergament. Széles, büszke mosoly terült szét az arcán, amint elolvasta.

- Mileta Krum.

- Micsoda? Krum? - suttogta Harry.

- Psszt! - csitította Hermione, amint egy fekete hajú, fekete szemű és sűrű szemöldökű lány elsétált előttük, rápillantva Harryre.

- Krum húga?

- Biztosan. Eléggé hasonlít rá - felelte Hermione, amint a harmadik bajnok is elhagyta a termet. Aztán McGalagonyhoz fordult: - Mit gondol, mik lesznek a próbák?

- Nem tudom - vont vállat Minerva. - Nem szabad tudnunk róluk.

- De azért megtudhatnánk valahogyan? - kérdezte Hermione vigyorogva.

- De Granger! Úgy értem Weasley! - mondta McGalagony döbbenten. - Az csalás lenne!

- Amikor a Trimágus Tusát a Roxfortban tartották, Madame Maxime és Karkaroff csalással szereztek tudomást a sárkányokról - válaszolt Hermione. - Elmondták Fleurnek és Viktornak.

- Úgy... tehát előre tudtak róla? - ráncolta szemöldökét Minerva.

- Persze, hogy tudtak... akárcsak Harry.

- Harry? - ráncolta szemöldökét McGalagony, oldalpillantást vetve Harryre.

- Igen. Ő véletlenül tudta meg... és elmondta Cedricnek, hogy ne ő legyen az egyetlen, aki nem tud róla.

- Ez... elég nemes dolog volt Potter, de ezúttal hallani sem akarok csalásról! - jelentette ki McGalagony. - Tisztán játszunk!

- Persze - somolygott Hermione. - Képzelem, milyen szabályosan játszik a Beauxbatons és a Durmstrang... Én csak kíváncsi vagyok, mik lehetnek a próbák. Van valami ötleted Harry?

- Nos... a jégkorong, a jegesmedve-vadászat és az iglu építés eléggé valószínűnek tűnik - válaszolt Harry kacsintva, majd felállt és követte Krumot, Maxime-ot és Aberforthszöt, hogy beszéljenek a bajnokokkal a szomszédos helyiségben.