1999. július 21.

- Ééééés Longbottom elkapja a cikeszt! - szólt a közvetítő hangja a mágikus mikrofonból.

A Dimbournei Darazsak immár a negyedik meccset nyerték meg, amióta Neville volt a fogójuk.

Amint a fiatalembernek sikerült megszabadulnia éljenző rajongóitól, egy másik, hollófekete hajú fiatalember csatlakozott hozzá.

- Szép repülés volt Neville.

- Kösz, Harry.

- Már szinte félek ellened játszani - mosolygott Harry.

- Túlzol - vigyorgott Neville. - Nem tudtam volna ilyen szépen megcsinálni, ha az időjárás nem lett volna ilyen kedvező.

- Az időjárás? - Harry elfojtott egy vigyort. - Igen, tényleg kellemes és tiszta... ahhoz képest, hogy Trelawney professzor jégesőt jósolt mára...

- A jó öreg Trelawney... - somolygott Neville. - Nem hittem volna, hogy jelentkezik a Szombati Boszorkányhoz részmunkaidős meteorológusnak. Ott nem árthat senkinek vagy semminek, végül is csak egy újabb meteorológus, aki nem képes normálisan előre jelezni az időjárást. De azért igazán meglepődtem, amikor hallottam, hogy jelentkezett az állásra. Gondolom, unatkozott a nyári szünet alatt...

- Aha... hisz most nincs senki, akinek a halálát jósolgathatja... - tette hozzá Harry. – Én mondom neked, bárki jobb látnok a mi Sybillünknél.

- Még én is? - kérdezte Neville félénken. - Hm, jut eszembe, mikor kezdesz a Porpici SC-nél?

- Jövő nyáron. Sok dolgom lesz, mielőtt elkezdeném a profi kviddics-pályafutásomat.

- Sok dolgod, mi?

- Ühüm.. először is: a családom.

Neville lemondó mosollyal bólintott. Szíve mélyén még mindig érzett valamit Ginny Weasley, jobban mondva Ginny Potter iránt, de tisztában volt vele, hogy a lány csak Harryvel lehet boldog. És Neville, lévén Neville, teljes szívéből kívánta, hogy nagyon boldogok legyenek.

- Mikor várható a legifjabb Potter érkezése? – kérdezte hirtelen.

- Egy hónapon belül - ragyogott Harry. - El tudod képzelni, Neville? Tíz nap múlva tizenkilenc éves leszek, és hamarosan két gyermek apja!

- Hát, senki sem mondhatja rád és Ginnyre, hogy vesztegettétek az időt... - állapította meg az ifjú Longbottom egy kicsit cinikusan. - A fiad... hm, ugye ő is az esküvő előtt fogant?

Harry ajka vigyorra húzódott. - Ennyire nyilvánvaló?

- Egyetlen tantárgyból voltam jó: gyom- és gyógynövénytanból, de összeadni és kivonni azért tudok... de azért a logaritmusokról inkább ne kérdezz... – Neville visszatette a cikeszt a ládába, amelyben már benne volt a kvaff és a két gurkó. - Szóval, újra Oliver Wooddal fogsz játszani?

- Úgy néz ki - bólintott Harry. - Bár Ron kicsit csalódott volt, amikor visszautasítottam a Chudley Csúzlik állásajánlatát.

- Aha, Ron - bólintott Neville. - Boldogan éldegél fontoskodó kis feleségével?

- Igen, szerencsére. Állandóan vitatkoznak, de hát ismered őket... nem tudnak meglenni vita nélkül.

- Ron boltja jól megy?

- Nagyon jól. Fél Nagy Britannia varázsló népe Ronnál vásárolja vagy javíttatja a seprűjét. Hermione azt mondja, hogy túl sokat dolgozik, és talán igaza van. Örültem, amikor rá tudta beszélni, hogy jöjjön el egy hétre nyaralni... de találd ki, mit csinál a szabadsága alatt?

- Fogalmam sincs – vont vállat Neville.

- A sövényt nyírja a Black Kúria kertjében.

- Micsoda? - kerekedett el Longbottom szeme. - Kertészkedik?

- Aha. Kertészkedik, és minden nap úgy megy haza, mint aki a sárban hempergett... de legalább Hermione újra és újra közölheti vele, hogy koszos az orrod, ha nem tudnád.

- Ha? - pislogott Neville, aki nem volt ott a fülkéjükben a Roxfor Expresszen, amikor Hermione először kritizálta Ron külsejét. Most úgy tűnt, mintha ezer éve, egy előző életben történt volna...

Nyolc év telt el mióta Harry Potter megtudta, hogy varázsló. Nyolc év, amelyben kalandok, veszélyek, bánat, öröm és szerelem követte egymást... most már diplomás varázsló volt. Varázsló, aki tizenkilenc éves korára nagyobb bölcsességre tett szert, mint mások hetvenéves korukban.

Elvesztette szüleit, árván nőtt fel, Voldemort tizennyolc éven keresztül az életére tört, de most… most úgy tűnt, hogy Harry Potter élete végre egy békés időszakhoz érkezett. Béke?

Bizonyára, hiszen voltak barátai, munkája, melyet szeretett, csodálók ezrei és a legfontosabb: volt felesége és kislánya, akikről gondoskodhatott.

Az élet tökéletesnek tűnt. Túlságosan is.

Hangos pukkanással Ron hoppanált mellettük kertésznadrágban és szalmakalapban. kezében egy lapáttal. - Harry! - kiáltotta. - Jön a baba!

- Micsoda? Csak augusztus közepére vártuk!

- Gyere, és mondd meg neki! - mondta Ron gúnyosan, vadul hadonászva a lapáttal.

- Hé, célozz azzal másfelé, mindkét szememre szükségem van, hogy meglássam a cikeszt! - szólt Neville.

- Bocs - Ron beletörülte a bal kezét a nadrágjába és Harryhez fordult. – Akkor hajlandó vagy jönni, vagy itt maradunk csevegni?

- Hát persze, hogy megyek. Viszlát, Neville! - felelte Harry és mindketten dehoppanáltak.

* * * * *

Amint Ron és Harry a Black Kúria halljában hoppanáltak (hatalmas és elegáns viktoriánus stílusú épület volt, amely a Black család tulajdonában volt a tizenkilencedik század óta), Sirius kétségbeesett arccal szaladt le a lépcsőn a két fiatalember elé.

- Végre megjöttetek! Gyerünk! - megragadta Harry talárjának ujját és vonszolni kezdte fölfelé, miközben csak úgy ömlött belőle a szó. - Azt hittem újra elvesztél, Ron olyan sokáig keresett, de hála istennek itt vagy, elvégre te vagy az apa, segítesz neki a szülésnél...

- MICSODA??? - Harry szeme elkerekedett. - Segítek- neki-a- minél?

- A szülésnél, Harry a szülésnél! - mondta Sirius.

- Miért én? Miért nem visszük a Szt. Mungóba?

- Mert nincs rá idő! Olyan hirtelen kezdődött, hogy nem igazán volt idő a kórházba vinni Ginnyt. Nem ültethetjük fel egy seprűre, ugyebár? És tudod, hogy a hoppanálás különösképpen veszélyes a terhes nőknek, a gyerek megsérülhet! Jelenlegi állapotában a zsupszkulcs használata sem ajánlatos.

- Tudom, tudom, de... hol van Hermione? Ő segíthet Ginnynek!

- Sürgős baglyot kapott Oroszországból, és mennie kellett. Nem jön vissza holnapig, és a kisbaba nem valószínű, hogy megvárja amíg visszatér!

- Akkor Mrs. Weasley? Én... elmehetnék hozzá és megkérném, hogy jöjjön el és...

- Nem, nem jöhet. Bill és Fleur gyereke megbetegedett és vele van a Szt. Mungóban, ugye, Ron?

- Aha...- bólintott Ron. - Reggel küldött egy baglyot, hogy valami komoly baja van Yvettenek. Anya a kórházban van vele, nem tudott üzenni Billnek és Fleurnek akik... a csuda tudja, hogy hol is vannak éppen… Talán Franciaországban, vagy Peruban?

- Akkor csak Dinky marad - szólt Harry. – Egy nőnemű házimanó tudja... - nem fejezte be a mondatot, amikor látta, hogy Ron és Sirius hevesen rázzák a fejüket. - Vele meg mi történt? - nyögte.

- Két órája elment a Roxfortba. Meglátogatja Dobbyt - vont vállat Ron.

- Jaj, ne... - sóhajtott Harry. - Akkor maradunk...

- Mi hárman - bólintott Sirius idegesen. - Ron legalább szakértő, ugye Ron?

- Ron? - vonta fel a szemöldökét Harry.

- ÉÉÉÉN? - pislogott Ron.

- Bizony, te - mondta Sirius. - Te mondtad, hogy ott voltál, amikor Lily született.

- Az igaz, de... én nem igazán néztem, tudod... én csak bátorítottam Ginnyt.

- Akkor csak tedd ugyanazt most, Harry meg csinálja a többit - fejezte be Sirius, miközben kinyitotta az ajtót és belökte Harryt a szobába.

- Na végre méltóztattál előkerülni! - kiabálta dühösen Mrs. Potter Harrynek, aki elbotlott a küszöbben és arccal érkezett a padlóra.

- Öööö… Ginny drágám? - Harry négykézláb állva felemelte a fejét. - Jól vagy?

- Ó, persze, remekül, soha jobban! – vágta rá Ginny, majd az ablakkeretnek dőlt és szorosan lehunyta a szemét, amint megint rájöttek a fájások.

- Jajistenem... segíthetek valahogy? – kérdezte Harry.

- Ha fel tudod gyorsítani az időt, hogy már túl legyek rajta... vagy kivarázsolnád belőlem a gyereket... - felelte az asszony, és hagyta, hogy férje a karjába véve az ágyhoz vigye.

- Sajnálom, drágám... a varázsló képességeinek is van határa - próbált rámosolyogni Harry, de csak egy vigyorra futotta.

- Ne vigyorogj így, Harry Potter! Te juttattál ebbe az állapotba... már másodszor! - a kismama hátradőlt a párnákra. - Nem is értem, miért hagytam, hogy újra megtedd... Au!

- Egek, nem jönnek kicsit túl gyakran ezek a fájások, édesem? - ráncolta a homlokát Harry.

- Kicsit túl gyakran, mi? Most már percenként jönnek! A fiad türelmetlennek tűnik.

- A te fiad is – mutatott rá Harry.

- Mintha nem tudnám... - csikorgatta a fogát fájdalmában Ginny.

- Ron! Sirius! - Harry felugrott és az ajtóhoz futott. - Mi a fenét csináltok ott kint, amikor itt benn életveszély van?

- Életveszély? - sápadt el Ron. - Csak nem azt akarod mondani, hogy Ginny megint veszélyben van?

- Nem ő, én! Mindjárt megöl! - kiáltotta Harry, olyan rémült kifejezéssel, hogy Siriusnak nevetnie kellett.

- Te nevetsz rajtam??? - képedt el Harry.

- Nem, nem igazán... - Sirius próbálta elrejteni mosolyát.

- Még jó. Menj, keríts forró vizet, törülközőt, és... mi a fenét szoktak használni a szülőszobában? - a fiatal apa a kiborulás határán volt.

- Nem tudom. Sosem voltam bábaasszony - válaszolt Ron.

- Akkor menj és mosakodj meg, mert nem engedlek a feleségem közelébe ilyen retkesen! - kiáltotta Harry és becsapta az ajtót barátja és keresztapja orra előtt.

- Kicsit ideges, mi? - fintorgott Ron. - El sem tudom képzelni, hogyan viselkedett volna, amikor Lily született. Azt hiszem, az őrületbe kergette volna Madame Pomfreyt.

- Aha, valószínűleg - bólintott Black. – Na, azt hiszem megyek azért a forró vízért, mielőtt rontást küld rám...

- Oké, én pedig megyek... - kezdte Ron, de nem tudta befejezni, mert gyereksírást hallottak. - Lily felébredt! Megyek és felveszem, te csak menj és... ó, a rohadt életbe... csinálj amit akarsz! - ezzel elrohant Lily Potter szobája felé.

- Jól van, Ginny... jól van... - Harry hűtő bűbájt bocsátott bőségesen izzadó feleségére.

- Nem, NINCS rendben! – vágott vissza amaz. - Masszírozd a hátam, Harry, az segít.

A fiatal varázsló olyan buzgón kezdte masszírozni, hogy ő is izzadni kezdett.

- Na, most már nekem is jól jönne egy hűtő bűbáj – állapította meg a leendő apuka.

- Harry... hozz egy tiszta hálóinget, ez teljesen átázott - mondta a kismama, gyöngyöző homlokát törülgetve. Harry a szekrényhez rohant.

- Hálóing, hálóing... hol van egy nyavalyás hálóing? - kezdte kidobálni a holmikat a szekrényből. - Bugyik, zoknik, melltartó, egy... nem tudom mi ez, egy ing, ó itt van! - visszasietett a feleségéhez, levetkőztette, aztán ráadta a száraz hálóinget. – Hűha, ez a szülés fárasztóbb, mint gondoltam! - zihálta, és ledobta magát egy székbe.

- Vizet! Vizet kérek! Szomjan halok! - kiáltott Ginny.

Harry felugrott, a szomszédos fürdőszobába rohant, aztán visszasietett egy pohár vízzel.

- Hah... Lily végre megnyugodott - lépett be Ron. - Megetettem és álomba ringattam, most nem fog... – még be sem fejezhette a mondatot, amikor a kislány újra sírni kezdett. - Jaj, ne! Mi van vele már megint?

- Talán... - Ginny levegőért kapott, - ... elfelejtetted tisztába tenni. Menj és csináld meg!

Ron savanyú arcot vágott és elment.

- A hűtő bűbáj nem elég, Harry. – jelentette ki a vajúdó asszony néhány perc múlva. - Vizes borogatás kell a homlokomra!

- Igenis kapitány! - Harry talpra vergődött és ismét besietett a fürdőszobába.

Amikor visszatért a nedves törülközővel, látta, hogy Ginny arca eltorzult a fájdalomtól.

- Jaj, Harry... - lehelte, - jaj-jaj... most már biztosan jön...

- Micsoda? - Harry odaugrott hozzá, fogalma sem volt mit csináljon. Mindenhol vér volt... Alig hallotta, amikor kinyílt az ajtót és Ron jött be. - Éppen jókor Ron... asszem elájulok - mondta és úgy is tett.

- HARRY! - sikította Ginny, megpróbált felülni de egyszerűen nem tudott.

- Ne törődj vele, ő rendben van! - sietett oda Ron. - Ó istenem! Közel van ugye?

- Úgy tűnik... segíts Ron! - nyöszörgött a húga.

- De fogalmam sincs hogyan... – kezdte a fiú, de Ginny elnémította, kezét a szájára téve.

- Csak csináld! – mordult rá.

- Óóóóóó... mi történt? – ült fel lassan Harry, a fejét dörgölve.

- Még semmi, de hamarosan fog - jelentette ki Ron, látván, hogy barátja megint közel van az ájuláshoz. - Jaj, gyerünk már Harry, légy férfi!

- Próbálok. Jaj, kopj le Abu! - kiáltotta Harry a majomnak, aki beugrott a nyitott ablakon.

Abu mérges sikkanásokat hallatott és eltűnt amerről jött.

- A csudába, most megbántottam - biggyesztette az ajkát Harry.

- Az ég szerelmére, ember! - üvöltötte Ron. - Most Ginnyvel törődj!

- Ó - Harry bólintott és Ginnyhez botorkált. - Mit csináljak?

- Fogd a kezét - morogta Ron. - Úgy tűnik másra úgysem vagy jó.

- Rendben - Harry felesége jobbjáért nyúlt. - Csak szorítsd, ha akarod.

Ginny úgy is tett. Harry meg volt róla győződve, hogy legalább két ujja eltört. - Sajnálom.

- Ne is törődj vele... csak szorítsd – bátorította a feleségét.

- És nyomjál - tette hozzá Ron.

Az ifjú anya mindkettőt megtette.

Sirius éppen be akart lépni a szobába egy lavór gőzölgő vízzel, amikor gyereksírást hallott. Ezúttal nem Lily volt az.

- Hol voltál azzal a vízzel? - kérdezte Ron, míg a pálcáját a köldökzsinórra szegezve elvágta azt a nyisszantó-bűbájjal.

- Fel kellett forralni... - motyogta Sirius. - Hogy vagy?

- Jól... néhány törött ujjtól eltekintve... - masszírozta Harry a kezét.

- Nem te! Ginny! - mondta keresztapja.

- Kösz jól - mosolygott az ifjú anya, figyelve Ront, amint a babát fürdeti a lavórban, amelyet Sirius hozott. - Különben nem is volt olyan szörnyű... sokkal könnyebben ment volna, ha gyorsabban segítetek, srácok. - Harry és Ron savanyú pillantásokat váltottak.

Amint Ron átadta a kisbabát az anyjának, Fred és George robbantak be az ajtón, erősen lihegve. - GINNY! - kiáltották.

- Sziasztok, fiúk - a fiatal anya sugárzó mosollyal üdvözölte őket.

- Csak most tudtuk meg... találkoztunk Nevillel... ő mondta, hogy a baba útban van... - hadarta George.

- És amint látom, már megérkezett - jegyezte meg Fred, a Ginny karjában lévő kis csomagra pillantva. - Hűűűű... milyen helyes... tudod, mit, kicsike? Amikor anya és apa nem érnek rá, Fred és George bácsi vigyáz majd rád...

- …és kitanítunk, hogy a legnagyobb csínytevő legyen belőled, akit a Roxfort valaha látott! - tette hozzá George.

- Ne merészeljétek... - vonta össze a szemöldökét Ginny. - Az én fiam nem fog egyedül rohangálni az éjszaka közepén a folyosókon, hogy bajba kerüljön!

- Persze, hogy nem megy egyedül... a lányoddal megy majd! - vigyorgott George.

- Hallod ezt Harry? Már most azt tervezik hogyan rontsák el a gyerekünket!

- Én nem igazán bánom - felelte Harry. Még mindig emlékezett Lupin szavaira, a harmadik osztály végén: "James végtelenül csalódott lenne, ha a fia nem fedezné fel a kastélyból kivezető titkos alagutakat". Harry is valahogy hasonlóan érzett: úgy érezte, csalódott lenne, ha a fia nem lenne ugyanakkora csínytevő, mint ő és Ron voltak. - Tényleg nem bánom.

- És hogy hívják ezt a jóképű fiatal varázslót? - kérdezte Fred.

Harry újszülött fiára pillantott. Egyetértett Ginnyvel abban, hogy neki kell nevet adnia a kisfiúnak, mivel annakidején Ginny nevezte el Lilyt. Bár kicsit koraszülött volt, a kisbaba teljesen egészségesnek tűnt, és erős hangja volt. Azt hiszem, egy időre el kell felejtenünk az alvást... ezzel a hangerővel biztosan egy percig sem hagy békén minket... mint egy kis bömbölő oroszlánkölyök... A csillagjegye is oroszlán... Harry tekintete találkozott a Fredével és széles mosoly terült szét az arcán. - Ő Daniel. Daniel Leonard Potter.