Minden simán ment, csakúgy, mint a téli szünet előtt.

Sirius és James már előre kuncogtak, ahogy elképzelték a reggelinél a felbolydulást. Visszatértek a toronyba, és nagy ásítozás közepette megvárták két barátjukat, hogy együtt menjenek le reggelizni. Ismét alig volt nyolc óra, mikor beléptek a nagyterembe.

Sirius már készült lehuppanni James mellé, amikor megpillantotta néhány méterrel arrébb Sunny Forestet. Legutóbb a vizsgák előtt beszélgettek, és most, hogy a lány egyedül volt, szeretett volna néhány szót váltani vele hazautazás előtt. Ezért már ülő és reggeliző barátjához fordult.

-        Figyelj, James, nem bánod, ha én kicsit odaülök Sunnyhoz? – kérdezte Sirius barátjától.

-        Muszáj csajoznod, Sir? – kezdett kuncogni James.

-        Én csak kicsit beszélgetni akarok vele. Nem csajozom. Túl piszkos a fantáziád, James.

-        Menj, ha akarsz – felelte vállat vonva James. – Viszont, ha Sunnyval leszel, nem tudunk gratulálni egymásnak a zsenialitásunkhoz.

-        Lesz még rá alkalmunk hét tanév alatt, Jamsie! – kuncogta Sirius.

Azzal Sirius továbbindult, és odasétált a szőke lányhoz.

-        Szia, Sunray!

-        Mi az, csillagnevűkém, még mindig nem tudtad megjegyezni a nevem? – szólt fennhangon a lány, miközben hátrafordult Sirius felé.

-        De Sunray, tudom, hogy Sunraynek hívnak! – nevetett fel Sirius, és letelepedett a lány mellé.

-        Kaphatsz egy kis segítséget a tanuláshoz, Sirius. Itt van például ez a szép, vastag könyv – mutatta fel Sunny azt a könyvet, amit épp olvasott. Elég vastagnak látszott. Sokkal nagyobbat lehetett ütni vele, mint a januárival. – Leszel szíves Sunnynak nevezni, vagy kapsz a fejedre, ahogy a múltkor.

-        Nem kell több lecke, Sunny – emelte fel védekezésül maga elé a kezeit Sirius vigyorogva. – Na, mielőtt elkezdődik itt a fesztivál, megkérdezem, hogy sikerültek a vizsgáid?

-        Egész jól. Csak bűbájtanból voltam kicsit ügyetlen. Először nem jutott eszembe a varázsszó, aztán pedig nem lebegtettem a levegőben a széket, hanem szinte csak csúsztattam. Alig egy centire tudtam felemelni. Flitwick professzor szerencsére nem buktatott meg. Talán azt nézte, hogy tudom-e használni a varázslatot, és nem pedig azt, hány méter magasra emelem fel a széket. Te meg milyen fesztiválról beszélsz egyébként? A Roxfortban szokott valami buli lenni az évzáró vacsora után is?

-        Ha tudnád, Sunny, mi lesz itt néhány percen belül! – kuncogta halkan Sirius, és odahajolt a lányhoz. – Tudsz titkot tartani?

-        Persze.

-        James és én kicsit felturbóztuk a mardekárosok kajáit. Amint enni kezdenek, mindannyian elvarázsolódnak valahogy.

Alighogy Sirius befejezte a mondatot, már el is kezdődött. Pukkanások követték egymást, zöldes füst kezdett terjengeni a kérdéses asztal felől, majd rémült lánysikolyok és brekegés következett. A tanárok ismét odarohantak az áldozatokhoz.

Sunny homlokráncolva pillantott a nagyterem másik vége felé, míg Sirius csak kuncogott.

-        Mit tettetek az ételekbe? – suttogta oda Sunny Siriusnak végül.

-        Békanyálkát – felelte Sirius szintén suttogva.

-        Hogy mit? – értetlenkedett Sunny.

-        Egy békanyálkának nevezett találmányt, amitől az emberek fél órára undorító zöld varangyokká válnak. Azonkívül Lebe-lebegést, ami egy por, és a levegőbe emeli az embert járás közben. Ja, meg dadogószirupot, amitől természetesen dadogni fognak egy ideig, meg csuklasztószirup is van valamelyik ételben.

-        Alapos munkát végeztetek, Siri – kezdett nevetni a lány is. – De ha a bátyám miattatok örökre varangy marad, akkor nagyon meg fogtok fizetni érte!

-        Eszembe nem jutna bántani a kicsi tesódat, Sunny! Félek a könyveidtől, nem tudtad? – viccelődött Sirius vigyorogva.

-        Azt jól is teszed – mondta a lány mosolyogva. – És mit tervezel a nyárra? Mentek valahová a szüleiddel, vagy otthon leszel, vagy esetleg a barátaidnál fogsz vendégeskedni?

Sirius kissé elkomorodott. James ugyan ismét felajánlotta, hogy egész nyárra vendégül látnák őt, de Sirius nem akarta elfogadni. Most, hogy vége volt a tanévnek, egészen az utolsó percig nem is akart a hazamenetelre gondolni. Ám nem akarta megbántani Sunnyt azzal, hogy nem válaszol, vagy valami gorombaságot mond a saját családjáról, ezért elhatározta, kicsit füllenteni fog. Ám mielőtt megszólalhatott volna, Sunny is beszélni kezdett.

-        Látom, valami nagyon kényes témára tapintottam, úgyhogy ezt hagyjuk. Én valószínűleg otthon leszek egész nyáron, és halálra fogom unni magam. Talán csak az jelent majd némi változatosságot, ha apámnak vendégségbe kell mennie. Olyankor néha engem is elvisz magával, én pedig egész este röhöghetek azon, hogy egyesek milyen nevetségesen öltözködnek, beszélnek, vagy csak azon, amin a felnőttek beszélgetnek.

Sirius önkéntelenül nevetni kezdett.

-        Bár lenne nekem is olyan szerencsém, hogy kinevethetném a szüleim vendégeit! De mivel elvárják, hogy a nemes származásomhoz méltón viselkedjek, már egy kis kuncogásért is szobafogságot kapnék. Semmi humoruk nincs az őseimnek.

-        Szegénykém! – gúnyolódott Sunny vigyorogva. – Ó, nekem már mennem kellene! – komolyodott el kicsit, és felállt az asztaltól. – Csak ez a könyv… utálok olvasni, ez a… mi is a címe ennek? – pillantott a könyvre a lány. – Házi állatok és egyéb mugli élőlények? Minek is olvasok én ilyet? Biztos, hogy Leo megátkozott tegnap. Másképp nem kezdtem volna lapozgatni ezt a micsodát – rázta a fejét a lány homlokráncolva.

-        Ez jó, azt sem tudod, mit olvasol, azt meg főképp nem, hogy minek? – vihogott Sirius.

-        Ennyire idiótának azért ne nézz! – kezdett nevetni Sunny is. – Az unokahúgomék kaptak egy kutyát meg egy macskát, és nagy valószínűséggel egy-két héten belül beállítanak hozzánk. Aztán ők a civakodás mellett nem foglalkoznak majd szegény, szerencsétlen állatokkal. Ezért gondoltam, hogy kicsit utána olvasok a kutyák és macskák jellemzőinek.

-        Egyezzünk meg, jó? – mosolygott a lányra Sirius. – Segítek felvinni a toronyba a könyvet, és mondhatok néhány dolgot a kutyákról. Te pedig csendben végighallgatsz. Áll az alku?

-        Rendben – mosolygott vissza a lány.

Elindultak kifelé a nagyteremből. Sirius nem látta sehol a fiúkat, ezért arra gondolt, már ők is felmentek csomagolni.

-        Szóval… a kutyák utálják a macskákat, úgyhogy nem célszerű egy helyiségben hagyni őket, hacsak nem akarsz megőrülni tőlük.

-        Elég lesz az unokahúgaim állandó balhézása. De hogy még a háziállataik is… - kezdett beszélni Sunny nagyot sóhajtva.

-        Nem tartod be az egyezséget, szóval itt a könyved, vidd tovább egyedül! – játszotta meg a sértődőst Sirius.

-        Ne, ne, kérlek ne! – tiltakozott Sunny. – Nem akarok megszakadni! Rémesen nehéz!

-        Hát azt én sem – nevetett fel Sirius.

Egyik kezébe szorította a nagy könyvet. Másik kezével előhúzta varázspálcáját, kimondott a könyvre egy navigációs bűbájt, és élvezettel nézte a lány ámuló arcát.

-        Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe!

-        Nyugodj meg, egy olyan zseni mellett, mint én, nem könnyű a saját éleselméjűségedet fitogtatni – szólt nevetve Sirius.

-        Most az egyszer elnézem neked ezt a nagy beképzeltséget – adta a komoly úrinőt Sunny, ahogy továbbindultak.

-        Visszatérve a kutyákra: vannak rövid és hosszúszőrű fajták. Ez azért lényeges, mert elég rendesen hullatják a szőrüket, és a hosszúszőrűek után rengeteget kell takarítani. Több színűek lehetnek, és a méretük is különböző, a koruktól függetlenül. Vannak olyanok, amik folyton játszani szeretnének, mások meg egész nap csak alszanak. Viszont hűségesek, és ami a legfőbb, szinte bármire betaníthatók. Varázslatos képességük ugyan nincs, de az egyik legokosabb varázstalan állatfaj a kutyáké.

Sirius csak beszélt és beszélt. Sunny úgy félúton belékarolt, de ez nem zavarta. Már a hatodikra vezető lépcsőn jártak, amikor Sirius úgy érezte, már épp eleget mondott.

-        Hát, mára ennyi.

-        Inkább elmenekülök otthonról – szólt kétségbeesetten Sunny. – Aranyos állatok lehetnek a kutyák, de egy macska és a két unokahúgom mellett vérengző fenevaddá fog válni.

-        Ne aggódj! Néhányszor megkergeti a macskát, ami ettől berezel, és nem mer többé a kutya közelébe menni – viccelődött Sirius nagyot sóhajtva. - Jó, most elegem van az egyenes járásból meg a komolyságból! Menjünk dűlöngélve, mint a részegek, oké? – vetette fel, és elkezdte kicsit oldalra dőteni magát.

Egész jól elszórakoztak ezzel, míg fel nem értek a Kövér Dáma elé. Az előttük szálló könyv is kanyarokat írt le, ahogy ők, és ez elég mulatságosan nézett ki.

-        Figyelj, Siri, én már kezdek szédülni – kuncogta a lány.

-        Ó, pont most kezdesz berúgni, amikor megérkeztünk? Ejnye, Forest kisasszony, ez nem szép magától! – viccelődött Sirius részeget játszva, ahogy bebújtak a portrélyukon.

-        Kiürült az üvegünk, és a nagyját te ittad meg, haver, nem én! Még azt a… hukk… néhány kortyot is… hukk… sajnálod… hukk… tőlem? – játszotta meg a részeget a lány csuklást színlelve, és Siriusra mosolygott.

-        Hé, Sirius, mindjárt indulnunk kell a vonathoz! – hallotta meg Sirius James és Remus hangját a közelükből.

-        Nyugi, srácok! – szólt oda barátainak. – Dolgom van! Forest kisasszony, össze tudja pakolni a holmiját tíz perc alatt? – hagyta abba a poénkodást Sirius, ahogy Sunny kezébe adta a nagy, vastag könyvet. – Jó lenne még beszélgetni.

-        Bocs, Siri, de én valószínűleg nem a Roxfort Expresszel megyek haza. A szüleim értünk jönnek délután, addig pedig nekem és Leonak itt kell maradnunk – mondta sajnálkozó arccal Sunny.

Sirius meglepődött a hallottakon. Még sosem hallott olyasmiről, hogy valaki ne a vonattal menjen el a Roxfortból.

-        Ez érdekes – mondta végül. – Nos, akkor majd találkozunk valamikor szeptemberben, ha hamarabb nem is. Örülök, hogy megismertelek, Sunny.

-        Én is. Legyen vidám a szünidőd, és ne gondolj rossz dolgokra!

-        Ezt meg miért mondod? – értetlenkedett Sirius összezavarodva.

-        Nekem úgy tűnt, mikor megkérdeztem, hol töltöd a szünetet, hogy teljesen elkedvetlenedtél – felelte Sunny őszintén. – Ebből arra következtettem, hogy nem igazán szeretnél oda menni, ahol lenned kell majd. Bocs, ha tévedtem.

-        Nem, nem tévedtél – válaszolt Sirius nyíltan. – Semmi kedvem hazamenni most sem, de muszáj. Kösz a tanácsot, és minden mást is. Akkor majd összefutunk. És neked is zűrmentes nyarat kívánok!

-        Hát ezt meg kell köszönnöm! – szólt Siriusra mosolyogva a lány. – Ha már ketten kívánjuk, hogy ne legyen zűr a szünetemben, talán be is teljesül. Akkor, viszlát, Sirius Black! – búcsúzott el Sunny, és felment a lányok lépcsőjén.

Sirius is elindult a saját hálóterme felé, hogy lehozza a ládáját.

-        Na, csakhogy itt vagy végre! – mondta Peter, miközben elindultak kifelé a klubhelyiségből.

-        Ó, nem tudtam, hogy én vagyok mind a hármótok szíve csücske! Ha emlékeztethetlek titeket, nekem minél tovább tart az út vissza Londonba, annál jobb. És elindulnom se nagyon akaródzik. Bocs, ha nektek olyan sürgős – mondta Sirius komoran.

-        Bocs, Sir. Elfelejtettük – mondta James. – Tudom, hogy már egyszer említettem, de nem gondoltad meg magad? Biztos nem jössz át hozzánk nyaralni?

-        Úgysem engedne el anyám – mondta Sirius vállrándítva. – Talán majd máskor. De azért kösz a meghívást.

Lementek a bejárati csarnokba. Mindannyian kaptak egy elbocsátó levelet, amiben figyelmeztették őket, hogy otthon ne varázsoljanak.

Hagrid lekísérte őket a csónakokhoz, és hamarosan már a Roxfort Expresszen ültek. A hegyeket mezők és muglivárosok váltották fel. Az utazás nagy részét beszélgetéssel töltötték, ám Sirius, minél közelebb kerültek Londonhoz és a King’s Cross pályaudvarhoz, annál szótlanabb, feszültebb és komorabb lett.

Végül a vonatuk befutott az állomásra. Mindannyian leszálltak a vonatról. Jamest, Petert, Remust és Siriust is a peronon várták a rokonai.

-        Nem akarsz köszönni a szüleimnek? – kérdezte James vigyorogva. – Nyújthatnánk jó hosszúra, hogy ne kelljen hamar a sajátjaidhoz menned.

-        Rendben – mondta Sirius is halvány vigyorral az arcán.

James szülei mosolyogva üdvözölték őt, és tényleg elég sokáig elbeszélgettek Siriusszal.

A vidám cseverészésnek Mrs. Black megjelenése vetett véget.

-        Drágám, talán nem vettél észre engem és a testvéredet? – csendült fel anyja feltűnően édeskés hangja hirtelen Sirius mögött, aki ettől megmerevedett.

Mr. és Mrs. Potter arcukon udvarias mosollyal fordultak anyjához.

-        Ne haragudjon a fiúra, kérem. Mi tartottuk fel – szólalt meg elsőként Mrs. Potter. – A kisfiunk, James, és Sirius összebarátkoztak az iskolában.

-        Óh, értem, kedves…?

-        Harold és Martha Potter – mutatkoztak be James szülei Mrs. Blacknek.

Mindketten kezet nyújtottak anyjának, aki zavaróan sokáig nem vett tudomást erről.

Sirius figyelte anyja arcát.

’Most biztos arra próbál emlékezni, hogy Potterék aranyvérűek-e vagy sem.’ – gondolta megvetően.

Aztán, úgy tűnt, anyja döntésre jutott, mert röviden megrázta Mr. és Mrs. Potter kezét.

-        Örvendek! Dirké Black vagyok. Elnézést, de nincs túl sok időm, mennem kell különböző találkozókra néhány minisztériumi emberrel és néhány kedves baráttal. Sirius drágám, búcsúzz el ezektől az emberektől, és induljunk!

-        Igen, mama – felelte Sirius, nem titkolt gúnnyal a hangjában. Aztán őszinte mosollyal Mr. és Mrs. Potterhez és Jameshez fordult. – Akkor majd látjuk egymást augusztusban, James. Legyen jó nyarad! Viszontlátásra, Mr. és Mrs. Potter!

Még ki sem mondta az utolsó szót, anyja vállon ragadta, és öccsével együtt (aki eddig meglepően szótlanul állt a közelükben) elrángatta őket a muglivilágba vezető átjáróhoz.

-        Legalább annyit elértem, hogy tudd, milyen barátokat válassz magadnak – jegyezte meg anyja hazafelé.

-        Ne reménykedj! – felelte erre Sirius. – Ha megbüntetsz is érte, akkor sem azért James a barátom, mert egyetértek a ti nézeteitekkel, vagy mert aranyvérű. – Hirtelen ötlettől vezérelve még hozzátette: - Képzeld, mama, szóba álltam egy mugli származású lánnyal a suliban! Hát nem csodálatos? – folytatta tettetett izgalommal, kiélvezve anyja és öccse látható viszolygását.

-        Két hónap szobafogság – jelentette ki anyja gonoszul vigyorogva, amint beléptek a házukba. – És ne merj elszökni a bolondhoz, mert akkor többet nem mész vissza a Roxfortba!

-        Eszemben sincs, mama! – felelte erre Sirius gúnyolódva. – Itthon is nagyon jól el tudok szórakozni a drága kis öcsikémmel. Majd muglimódra beverem a képét. Hát nem lesz nagyszerű? – pillogott anyjára ártatlan arccal.

-        Fogd be a szád, és menj azonnal a szobádba! És meg ne lássalak idekint vacsoráig! – rivallt rá Mrs. Black Siriusra, láthatóan dühbe gurulva.

Sirius nem is számított másra. Fintorgó arccal haptákba vágta magát – a humor volt az egyetlen fegyvere -, és látszólag vidáman elkurjantotta magát.

-        Igenis, parancsnok úr!

Aztán bement a szobájába, és bevágta maga mögött az ajtót.

Anyja, miután valószínűleg eljutott az agyáig, mit mondott Sirius, a szemtelenségétől még inkább dühbe gurult, és hangot is adott ennek. Szerencsére csak Sirius szobáján kívül.

’Otthon, borzalmas otthon! Két hónap tömény unalom’ – gondolta magában sokkalta letörtebben, miközben próbálta nem meghallani anyja dühös szitkozódását.

Leheveredett az ágyára, aztán felidézte emlékeit az elmúlt tanévről, és ettől valamivel jobb kedvre derült.

Próbálta megfogadni Sunny tanácsát: nem gondolt rossz dolgokra.