Elérkezett a vizsgaidőszak. Sirius elég könnyűnek találta az írásbeli vizsgákat, és James is gond nélkül válaszolgatott a kérdésekre. Peter mindig is reménytelen esetnek látszott, és nagy valószínűséggel épphogy átcsúszott a vizsgákon. Sirius szerint Remus is legalább olyan jól teljesíthetett, mint ő és James, de a szőkésbarna, vézna fiú állandóan a könyveit bújta a feladatok helyes megoldásait ellenőrízendő.
A gyakorlati vizsgáik nem voltak a legegyszerűbbek, de azt is túl lehetett élni.
Flitwick professzornál egy széket kellett néhány méterrel arrébb lebegtetni. Bár a szükséges varázslat egyszerű volt, összpontosítaniuk kelett, hogy zökkenőmentesen a kijelölt helyre lebegtessék a bútordarabot. Egyenként hívták be őket, így Sirius hamar sorra került, míg James csak órák múlva. Sirius nem aggódott barátja teljesítménye miatt. A Roxmortsba vezető alagút végét lezáró követ sokkal nehezebb volt arrébb vinni, mint egy széket.
McGalagony professzor vizsgáján egy üvegpohárrá kellett változtatniuk egy hatalmas patkányt. Míg Sirius sorra nem került, a névsorban előtte álló lányokból jópáran felsikoltottak, ahogy meglátták az állatot. A négy fiú csak nagyokat nevetett, és már azt találgatták, mielőtt egy-egy lány belépett a terembe, hogy vajon megijed-e vagy sem. Ez a kis játék arra is jó volt, hogy ne izguljanak annyira, főleg Peternél.
Rigel professzor azt a feladatot adta, hogy készítsenek el egy enyhébb hatású szerelmi bájitalt. James kicsit eltúlozta az egyik hozzávaló adagolását, ezért, amikor barátaival kilépett a pinceteremből, úgy vigyorgott, mint egy eszelős, és rettentő kedves volt mindenkivel. Mikor elmúlt a szer hatása, elmesélte barátainak, hogy az a hozzávaló, amiből túl sokat tett a bájitalába, főzés közben gőzölögni kezdett, és ezért volt olyan elvarázsolt a vizsga végére.
De ettől a kis hibától eltekintve, úgy gondolta, még kaphat jó minősítést.
Gyógynövénytanból meg kellett etetniük egy bizonyos óriásgombát, ami, ha nem hízelegtek neki, rátámadt az emberre sértettségében.
Katumba professzornál egy szkarabeuszsereget kellett elhárítaniuk önmaguktól, amíg el nem érték a kis akadálypálya végét, ahol egy ronda padlásszörnyet kellett hatástalanítaniuk.
Erről a vizsgáról még Remus is lelkesen számolt be, úgy érezte, biztos kiválót fog kapni a professzortól. Peter viszont szinte minden ízében remegve jött ki a tanteremből. Azt mesélte, majdnem felfalták a húsevő bogarak. (Ez persze képtelenség, hisz nem voltak odabent igazi szkarabeuszok, csak ártalmatlan utánzatok. Ezt James árulta el bizalmasan Siriusnak, mert sötét varázslatok kivédése tanáruk elárulta neki a feladat teljesítése után.)
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű dolgokat kapunk – jegyezte meg utolsó vizsgájuk után James. – Szerintem mindenből jó minősítést fogok kapni.
- Ó, a kis optimista! – nevetett barátjára Sirius.
- Nem, haver, én nem optimista, hanem realista vagyok – vigyorgott James.
- Akkor készülj fel rá lelkileg, Potter, hogy én biztos jobb vagyok nálad – csendült fel mögöttük Lily Evans gúnyolódó hangja.
- Ti hallottatok valamit? – kérdezte James összeráncolt homlokkal. – Á, biztos csak az egyik kísértet ment el mellettünk. Már halucinálok – csóválta meg a fejét felsóhajtva.
- Nem vagy vicces, Potter.
- Ó, Evans! Szóval te kísértesz itt? – fordult a lány felé James, mintha csak most vette volna észre. – Mondd csak, mikor haltál meg? Bocs, de nem voltam ott a temetéseden. Majd a sajátom előtt talán eszembe jut vinni a sírodra valami kórót. Addig viszont legyél szíves, és kísérts máshol. Beajánlhatlak például a Véres Bárónál. Ő biztos annyira rémisztő hatással lesz rád, hogy talán a hatására sikerül magadra borítanod az italod, helyettem. Pápá, Evans! További jó kísértést! – kezdett integetni a vöröshajú lánynak James, és visszafordult Siriusék felé.
- Szórakozz mással, Potter! – vetette oda a lány, ahogy elsétált mellettük.
- Kibírhatatlan ez a csaj! – morogta James, miközben ők is elindultak kifelé a kastélyból.
Aztán hirtelen mellkason találta egy lila fénycsóva Jamest, és orra bukott.
- A szentséges Merlinbe! – szitkozódott vörös arccal.
Megpróbált felállni, de nem bírt. A bűbáj, ami eltalálta, egy lábzárbűbáj volt. A lábai összeragadtak bokától lefelé.
Remus elfordította a fejét arrafelé, amerről a varázslat érkezett. Sirius is arra nézett, próbálva visszafojtani a nevetést. Nem illett volna kiröhögnie a legjobb barátját.
Lily Evans ott állt néhány méterre tőlük néhány lánnyal, és vigyorogva integetett nekik egyik kezével. A másikban ott volt a pálcája.
- Hé, ti ketten! – morgott rájuk földön csücsülő barátjuk. – Eszetekbe nem jutna segíteni rajtam, ugye? Mondjátok már ki az ellenátkot, féleszűek!
Remus és Sirius egymásra támaszkodva harsányan nevetni kezdtek. Sirius egy perc elteltével előhalászta varázspálcáját, és nevetését elfojtva kimondta barátjára az ellenbűbájt.
- Ha megtudom, ki volt az az átkozott, aki rámküldte a bűbájt, csúnyán megfizet érte! - mormolta James szikrázó szemekkel, miközben leporolta a talárját.
- Szerinted elmondjuk? – vihogta oda Remusnak Sirius halkan.
- Inkább ne! – kacagta Remus. – A végén csak James jár pórul újra.
- Az lehetséges, Rem, sőt… talán biztos – röhögött Sirius hasát fogva.
Aztán lassacskán elindultak a park felé. Közben szüntelenül hallgathatták James sziszegését.
Amikor barátjuk lecsillapodott, tervezgetni kezdték kis éjszakai kalandjukat. Remus végül úgy döntött, egyszer kipróbálja a dolgot.
Az ötödik emeletet akarták végigjárni.
Vacsora után a fiúk izgatottan ültek a klubhelyiségben, arra várva, hogy mindenki elmenjen lefeküdni.
Sirius abban reménykedett, szerencséjük lesz, és találnak valami igazán érdekeset. Bár nem fűzött hozzá túl sok reményt. Miért épp ez alkalommal bukkannának izgalmas helyekre?
Végül a diákok lassacskán szedelődzködni kezdtek, és a klubhelyiség kiürült.
Mikor az utolsó ember is felment, James elővette a láthatatlanná tévő köpenyt maga alól.
- Legjobb lesz, ha még idebent felvesszük. Nem tudom, hármunkat is teljesen eltakar-e.
Szerencsére a köpönyeg elég nagynak bizonyult, így a három fiú elindulhatott kifelé.
- Ha elkapnak minket, soha többé nem vesztek rá engem semmire, érthető? – suttogta Remus idegesen.
- Nyugi, Remus, nyugi! – nevetett halkan Sirius, miközben kibújtak a portrélyukon.
Megálltak, hogy megvizsgálják, nem látszik-e ki egyikük lába sem, aztán elindultak.
Félhomályban osontak végig a folyosón. Vagyishogy csak osontak volna, ha néhány méter után James bele nem botlik valamibe, ami a földön hevert.
- A francba! – szitkozódott a kelleténél hangosabban.
- James! Halkabban! – sziszegte Sirius.
- Nem emlékszem rá, hogy itt volt valami – suttogta James homlokráncolva.
- Sss! Hallgassátok csak! – szólt halkan Remus. – Ez szuszog!
Valóban lehetett valami olyasmit hallani.
- Ez Mrs. Norris! – szólt rémülten Remus.
- Nem. Ha az a macska lenne, már nyávogott volna – jelentette ki Sirius, és leguggolt.
Kinyújtotta a kezét, és vakon tapogatózni kezdett a sötétben. Ami ott hevert előttük, az nem valami tárgy vagy állat volt, hanem egy ember.
- Valaki fekszik a kövön – jelentette a másik két fiúnak. – Azt hiszem, alszik.
- Ki az a hülye, aki a folyosó kellős közepén képes aludni?! – suttogta bosszúsan James. – Még jó, hogy Frics nem volt a közelben, amikor…
James ijedten elhallgatott. A földön fekvő valaki mocorogni kezdett.
- Ki… ki az? – kérdezte az illető rémült hangon. – Ki beszélt az előbb? Vigyázz, pálca van nálam, és használom, ha szükséges! – ugrott talpra pálcát rántva, és mindenfelé nézett a szinte vaksötétben, csak Siriusékra nem.
Mindhárom fiú megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy felismerték a hangot.
- Peter, mi a Merlint keresel te idekint ilyenkor? – kérdezte halkan James.
- Ki vagy? És honnan tudod a nevem? Nem tudsz átverni! Hagyj békén, és tűnj el! – kiabálta Peter pálcájával hadonászva.
Sirius kibújt a köpeny alól, megragadta barátjuk karját, aztán fényt gyújtott saját pálcájával.
- Csak mi vagyunk, Pete – suttogta. – Miért vagy idekint?
- Sirius! – kiáltott fel megkönnyebbülten Peter.
- Halkabban, te marha! – szitkozódott James, és felemelte a köpenyt, hogy kilátszódjon alóla Remusszal. – Miért nem kürtölöd szét mindjárt, hogy idekint mászkálunk? Csoda, hogy Frics még nem fülelt le minket miattad!
- Bocsánat, én csak… a Dáma elment valahová, és nem tudtam bemenni. Aztán elaludtam.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha velünk jössz. A Dáma még nem tért vissza – szólalt meg Remus. – Beférünk a köpeny alá négyen?
- Nem t’om – vont vállat James. – De próbáljuk meg. Te meg, Sir, oltsd már el a pálcád!
Bebújtak a láthatatlanná tévő köpeny alá mindannyian, megvizsgálták, nem látszódik-e ki valamelyikük, aztán továbbindultak.
Homályos, de már világosabb folyosókon haladtak. A kelő Hold besütött a hosszúkás ablakokon.
Peter minden harmadik lépésnél rálépett Sirius sarkára, ami kissé idegesíteni kezdte őt. Minden sarkon körülnéztek, és felkészültek rá, hogy Fricsbe vagy a macskájába ütköznek. Már az ötödikre vezető lépcső felénél jártak, amikor lépteket hallottak valamerről.
- Siessünk! El kell tűnnünk a lépcsőről, mert ha erre jön, belénk fog ütközni! Van itt egy rejtett terem, menjünk be oda! – suttogta oda James a többieknek, és rögtön el is indult lefelé.
Megszaporázták lépteiket, ügyelve arra, hogy ne fedjék fel magukat.
James és Sirius véletlenül bukkantak rá a teremre. Nem is látszott kívülről, csak ha az ember tudta, hol keresse. Kívülről olyan volt az ajtó, mint a folyosó fala maga. Frics elől menekülve egyszer nekidőltek a falnak, hogy a gondnok ne vegye észre őket, mikor elmegy mellettük. És hirtelen bezuhantak ebbe a terembe. Azóta sűrűn megfordultak benne éjszakai portyáik során.
- Neki fogunk menni a falnak, James! Eszednél vagy? – suttogta oda ijedten Remus a fiúnak.
- Nyugi, tudjuk, mit csinálunk – csitította Sirius barátjukat.
Odaértek a folyosó falához, és James rögtön elindult a terem bejáratához. Felemelt kézzel tapogatózott kicsit, aztán vigyorogva ránézett Peterre és Remusra, ahogy keze eltűnt a rejtett ajtóban. Aztán mindannyian beléptek a falba. Épp időben, mert ahogy Sirius még utoljára hátrapillantott, látta, hogy Frics jön lefelé a lépcsőn, a macskája, Mrs. Norris pedig egyenesen feléjük tart.
Odabent előbújtak a köpeny alól.
- Hol vagyunk? És honnan tudtátok, hogy van itt egy ilyen… egy ilyen… - kereste Peter a szavakat.
- Rejtekajtó? – fejezte be a mondatot Sirius vigyorogva. – Nos, mi már épp elégszer jártunk a tilosban ahhoz, hogy találjunk a kastélyban egy-két ilyen helyet.
James pálcájával fényt varázsolt a terembe. Meggyulladtak a fáklyák, így már látták egymást.
- James, mit művelsz?! – nyüszítette Remus ijedten, és eloltotta a fáklyákat. – Frics meg fog látni vagy hallani minket!
- Nem fog, Remus – nyugtatta meg James nevetve, és visszavarázsolta a fényt. – Ez egy teljesen hang- és fényszigetelt hely! Odakintről semmit nem hallanak abból, mi folyik itt, és nem is látnak semmi mást, csak a folyosó falát. Nos, én kinézek, hogy Frics elhúzta-e már a csíkot. Ha igen, tovább is mehetünk – jelentette ki James, ahogy készült belebújni a láthatatlanná tévő köpenyébe.
- Fiúk, fiúk! – szólt hirtelen Remus. – Ott egy ajtó! – mutatott a kis terem végébe. – Tudjátok, hová vezet?
James levette a félig magára terített köpönyeget, és Siriusszal egyetemben homlokráncolva pillantott a terem végében előtűnt ajtóra. Még sosem vették észre eddig.
- Nem. Akkor nézzük meg! – szólt Sirius vállrándítva, azzal el is indult az ajtóhoz. Barátai követték.
- Mi lesz, ha valami borzalmas lény van odabent, és azért zárták be ide, ahol senki meg nem találná, mert veszedelmes? – kérdezte Peter rémült szemekkel.
- Nyugi, Peter! – mordult rá nevetve James kövér, szőke barátjukra.
- Ó, James, ha Peternek igaza lesz, legyen ő a lény kajája, rendben? – vetette fel Sirius sátánian elvigyorodva.
- Ez csak természetes, Sir. Pete, jó volt veled barátkozni! – lapogatta meg James a fiú vállát. – Majd küldj baglyot a másvilágról, oké? Szeretnénk tudni, milyen odaát.
- Álljatok már le! – szólt a két tréfálkozóra Remus.
- Miért kell folyton rémüldöznötök, vagy aggodalmaskodnotok? – nevetett Sirius. – Fogjátok fel ezt úgy, mint egy hatalmas kalandot! Na, akkor lássuk a baziliszkuszt! – sóhajtott fel, és lenyomta az ajtókilincset.
Az ajtó valami folyosóra nyílt.
- Gyújtsunk fényt a pálcánkkal! – javasolta James, és belépett az ajtón. – LUMOS!
A négy pálca fényében sem láttak sokkal többet. Egy hosszú folyosó volt az ajtó mögött, semmi más.
- Megnézzük, hová vezet? – fordult a többiek felé James.
Sirius azonnal rábólintott, Remus és Peter azonban habozott.
- Menjetek vissza a toronyba nélkülünk, és a köpenyem nélkül, vagy gyertek utánunk. Nos? – szólt James türelmetlenül a két fiúra pillantva.
Nem szokta meg, hogy várnia kell. Sirius mindenbe azonnal belement.
Mindketten bólintottak, így végre továbbindulhattak a titokzatos folyosón. Már legalább öt perce bandukoltak a félhomályban, amikor végre találtak egy kanyart. Befordultak, és továbbmentek. Jött még egy kanyar, aztán a padló enyhén lejteni kezdett. Óvatosan lépkedtek, figyeltek minden neszre. A talaj ismét vízszintesbe fordult, és elkanyarodott.
- Nézzétek! Ott van megint egy ajtó! Végre! – kiáltotta izgatottan Sirius, és a járat végén lévő ajtóra mutatott.
James és Sirius kicsit megszaporázta a lépteit, aztán a kerek ajtóhoz érve megtorpantak.
- Világíts ide kicsit te is, Sir! Azt hiszem, ide van írva valami, de nem tudom elolvasni – szólt James, ahogy leguggolva szemlélni kezdte az ajtókeretet.
Sirius is szemügyre vette.
- Nézd, ez végigfut az egész kereten! Srácok, gyertek ide ti is, és világítsatok nekünk! – szólt hátra Sirius izgatottan, két lemaradó társuknak.
Valami különös írással véstek fel szavakat a keretre.
- Mik lehetnek ezek? Talán rúnák? – kérdezte Sirius Jamestől, miután Remus és Peter is végre odaértek a járat végére hozzájuk.
James letörölte a pulóvere ujjával a többrétegnyi port a feliratról.
- Nem, Sir. Ezek normál betűk, csak kicsit cikornyásak, és ha jól sejtem, visszafelé kell olvasni őket. Figyelj csak! Balról jobbra olvasva valahogy így szól: YNEMER SEMEL ELEFO IZ ULLIS ET ELO VUB. De ha visszafelé, akkor egy viszonylag értelmes felsorolás kerekedik belőle: BŰVÖLET ÉS ILLÚZIÓ, FÉLELEM ÉS REMÉNY. Szerintem ez elég ért…
- James, nézd! A felirat! – bökött az ajtókeretre Remus hirtelen.
Sirius és James is odafordultak. A korábbi írás megváltozott, de most tisztán kiolvasható volt:
EZ MORGAN LE FAY TERME
TÁVOZZ!
A négy fiú csodálkozva bámulta a jelenséget.
- Morgan Le Fay? – ismételte James töprengő arcot vágva. – Miért olyan ismerős ez a név?
- Talán már említette valamelyik tanár, vagy olvastál róla valahol – vetette fel Peter.
- Nem, nem! – szólt Remus izgatottan, és ő is leguggolt James és Sirius mellé.
Peter is követte.
- Binns már mondott róla valamit. Csak nem emlékszem rá pontosan, mit.
- Tényleg! Így már én is emlékszem! – vetette közbe Sirius, ahogy felrémlettek előtte mágiatörténet jegyzetei. – Nem, mégsem, Morgana volt a neve annak, akire én emlékszem – szólt aztán homlokráncolva.
- Sirius, ez az! Most már emlékszem! – csapott a homlokára Remus hirtelen. – Morgana, vagyis Morgan Le Fay arról volt híres, hogy Merlin utódjának tartották. Kitűnően értett az alakváltoztatáshoz, félrevezetéshez, sikeresen alkalmazott időjárás-változtató varázslatokat. Azonkívül nagyszerűen tudott hamis illúziókat kelteni, és elbűvölni embereket, hogy elérje a célját.
- És talán ő is itt tanult a Roxfortban? – szólt közbe Peter.
- Ki tudja? – felelte vállrándítva Sirius. – Ez a világ legjobb varázslóképzője. És már legalább ezer éve működik. Nyugodtan járhatott ide Morgana is.
- Na jó, menjünk beljebb, és nézzünk körül odabent – mondta James, és azonnal be is nyitott a kis ajtón.
Ahogy az kinyílt, a bejárat mérete megváltozott. Akkora lett, hogy egy két méter magas felnőtt is kényelmesen befért rajta.
- Na mi lesz, jöttök, vagy odakint megvártok? – fordult a három másik fiú felé James vigyorogva. – Nincs semmi veszélyes idebent.
Mindhárman beoldalaztak a rejtélyes helyiségbe, ami immár, a benti fáklyáknak köszönhetően, fénybe borult, és szinte már nappali világosságot árasztott.
Sirius körülpillantott. Odabentről több ajtó is nyílt négy különböző irányba, de állt benn egy hatalmas, majdnem ember nagyságú, dobozszerű agyagedény is, fedővel a tetején.
- Vegyük szemügyre ezt az izét – mutatott James a fura alakú edényre, aztán folytatta. – Ha nem lesz semmi érdekes rajta, menjünk tovább, rendben?
Közelebb mentek a terem közepén álló dobozhoz. Sirius kis festett képeket látott rajta. Némelyik szerelmespárokat ábrázolt, mások időjárási jelenségeket, éhező szegényeket, betegeket, és olyan állatszerű lényeket, amiket még nem is látott. Az egyik különösen undorító volt. Egy nagy skorpió embertesttel! Siriust, maga sem tudta, miért, de kirázta a hideg.
’Még szerencse, hogy ez csak egy festmény, semmi több. Ilyen lény nem létezik. Hála Merlinnek!’ – gondolta elmosolyodva.
- Ezen is van valami írás. James, ezt is el tudod olvasni? – szólalt meg néhány perc szemlélődés után Remus.
Sirius és James is odaléptek barátjukhoz. A felirat így festett:
- Ezek nem rúnák, az biztos. Azok másképp néznek ki. Talán próbáljuk meg normál betűkhöz hasonlítani őket! Szerintem az első egy… p! A másodikat nem tudom, a harmadik és a negyedik talán m, aztán egy… egy… o? Aztán egy d, egy t, megint m, egy q és egy a. Együtt olvasva: Pmmo dtmqa. Nem valami értelmes, igaz? De ezeket a kicsiket nem tudom mihez hasonlítani. Szerintetek?
- Talán magánhangzók lehetnek? – vetette fel Remus.
Peter mögöttük járkált egy ideig, aztán nézegetni kezdte a fedelet.
- Tényleg! – mondta Sirius, és közelebbről is megnézte az írást. – Ez olyan, mint egy a, ez egy o, ez pedig egy e, nem? Csak van körülöttük egy hurok.
- Igazad van. Pammooa detemqeae. Így sem valami értelmes – szólt homlokráncolva James. – Talán valami idegen nyelven írták.
- Akkor én megpróbálok valamit – mondta Sirius, és előhúzta varázspálcáját. Odaérintette az íráshoz a hegyét. – VIZUALICUS!
Semmi sem történt.
- Figyelj, Sirius, szerintem ennek nem volt sok értelme – kuncogta James. – Minek használtad a tintaelőhívó bűbájt? Ez vésve van, nem pennával írva!
- Jól van, okostojás, én is rájöttem, hogy hülyeséget csináltam! – kezdett kuncogni Sirius is.
Sirius gondolkodott még kicsit, aztán megpróbált egy másik varázsigét.
- IMODATUS!
Úgy tűnt, a rejtvényfejtő varázsra végre történik valami a felirattal. A betűszerűségek mozogni kezdtek, aztán hirtelen elmosódtak, és végül tisztán kiolvashatóvá váltak.
- Zseni vagy, Sir! – gratulált a fiúnak James és Remus.
Sirius büszkén elvigyorodott, aztán mindhárman a feliratra fordították figyelmüket.
Ám, mielőtt akármelyikük elolvashatta volna, Peter felemelte az edény fedelét.
- Peter, ne! – kiáltották rémülten mindhárman, de már késő volt.
Hatalmas szélörvény támadt, minden elmosódott körülöttük. Forgott velük a világ, aztán egyszerre minden abbamaradt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
