Kirúgtak az állásodból. Igaz, vagy nem?
Sirius
Gyorsan ráírta a címzettet a pergamen másik oldalára, aztán összehajtogatta a levelet, és továbbindult. A bagolyházban azonban összetalálkozott Sunny Foresttel.
- Szia, te miért nem vagy órán? – kérdezte meglepődve a lányt, ahogy gyorsan magához hívta James baglyát, és rákötötte az állat lábára a levelet, hogy útnak engedhesse.
- Tudod, nekem felmentést adtak mágiatörténetből erre az évre. A Beauxbatonsban fél év alatt vettünk annyi anyagot, mint ti egy év alatt – kuncogta a lány. – Szóval nekem elmarad ilyenkor az alvásórám. És veled mi történt? Már becsengettek.Miért nem mentél órára? Lógni akarsz?
A lány egy kisebb csomagot adott fel az egyik iskolai bagollyal.
- Nem. Dolgom akadt. James kiment, ha a tanár úr keresne. Bár úgy sem fog. Túlságosan lefoglalják a történelmi tények – kezdett önkéntelenül nevetni Sirius is.
Nem tudta, hogy képes nevetni. Alig egy perce még rettentő dühös és zaklatott volt, erre összefut ezzel a lánnyal, és vihog, mint egy bolond!
- Olyan fura voltál, ahogy beviharzottál ide, Sirius Black – jegyezte meg a lány, ahogy mindketten elindultak kifelé. – Valami baj van?
- Á, csak az idióta unokanővérem, meg a hülye barátnőcskéje közölték velem, hogy kirúgták a bácsikámat az állásából. Semmi különös – válaszolta közönyösen.
- Nagyon sajnálom, hogy el kellett vesztenie az állását. Azt is mondták, miért?
- Megvédte a feleségét. Megátkozott egy osztályvezetőt. Ezért ki kell rúgni, nem igaz? – jegyezte meg keserűen Sirius.
- Nem mondod komolyan, hogy ezért rúgták ki! – hüledezett a lány.
- Nem biztos, hogy kirúgták. Csak az unokanővérem állítja ezt, és akkor ez az egész még lehet egy merő kitaláció – mormolta bizakodóbb hangon Sirius, mint amit valójában érzett.
- Ha csakugyan az, akkor miattad híresztelik ezt, Sirius? – kérdezte Sunny halkabban.
- Miért is ne? Én csak arra vagyok jó nekik, hogy ott szurkáljanak, ahol a legjobban fájhat szerintük – vallotta be keserűen Sirius, kerülve a lány fürkésző tekintetét.
Meg is rémült kicsit saját magától.
’Miért kotyogok el mindent neki? Még csak nem is ismerem őt! Csak néha váltottunk pár szót. Nem lehetek észnél!’
- Ha csakugyan igaz a hír, amit kaptál, Sirius, nem kellene aggódnod. A bácsikád biztos talál egy sokkal jobb munkát. Vagy talán neki is jobb így. Gondolj arra, hogy nem kell eltűrnie többé, hogy sértegessék a feleségét. Szerinted nem jelent ez egy kis megkönnyebbülést a bácsikádnak? – próbálta jobb kedvre deríteni Siriust a lány.
- Igazad van. Nos, te igazoltan lógsz, én viszont nem. Bocs, sietnem kell. Szia, Napsugár! – köszönt el a lánytól gyorsan Sirius, és elviharzott.
Másfél hétbe telt, mire megkapta a választ. Az egész hír merő kitaláció volt, ahogy sejtette is. Ám unokanővére és az az Ursula addig tovább idegesítette őt szinte minden nap. Egy héttel az első „beszélgetésük” után Sirius dühtől vörös arccal viharzott ki a nagyteremből.
- Totál elegem van abból az undorító varangyból! Meg kéne leckéztetni, vagy mit tudom én! Rühellem, hogy mindig mindenbe beleüti az orrát! Állandóan azzal jön, hogy „Ha majd bekerülök a Minisztériumba, szabályt hozok az ilyenek ellen”, meg hasonlók! Ehelyett inkább magába szállhatna! Nem elég, hogy ronda, és mindenbe beleüti az orrát, még hülye is! Hiszen a legegyszerűbb bűbájt sem tudja megcsinálni! És még ő akar bekerülni a Minisztériumba?! Maximum akkor lenne sansza rá, ha létrehoznának egy „Hülyék Főosztálya” nevű részleget! – dühöngött Sirius.
Rettenetesen felbosszantotta, amikor a lány azon a szörnyű, nyekergő hangján megint sértegetni kezdte bácsikája feleségét.
James és Remus barátságosan megveregették Sirius vállát, hogy lecsendesítsék.
- Meg fogja kapni a magáét, pajtás! Ne törődj azzal, amit mondott! De… figyelj csak… pont itt jön az a béka – suttogta James kárörvendően. – Most megleckéztetem kicsit helyetted is.
Aztán elővette pálcáját, és amikor a lány elhaladt mellettük, ráküldött egy fognövesztő rontást.
A négy fiúból kitört a nevetés, mikor látták, hogy a leginkább egy varangyosbékára emlékeztető lány fogai sebesen nőni kezdenek, és rövid idő alatt már az álláig érnek. A lány hisztérikusan kiáltozott, már amennyire képes volt a rohamosan hosszabbodó fogaktól. Sirius dühét mintha elfújták volna, így nevetve kiáltott a lány után.
- Na, mi van, Ursi, nyúllá akarsz változni? Nem hiszem, hogy a varangyarcod helyett az jobban állna!
- Remélem, most már eszedbe vésed, hogy jobb lesz, ha kétszer is meggondolod, hogy meg akarsz-e sérteni egy Blacket! – kontrázott rá James is, aztán a négy fiú megfordult, és nevetve elindultak a mágiatörténet tanterem felé.
Mikor végre abba tudták hagyni a nevetést, és megérkezett Binns professzor, hogy ismételten újabb jegyzeteket diktáljon a halálian unalmas felfedezésekről, Sirius elkomolyodott, és szembefordult a mellette ülő Jamesszel.
Hálás volt barátjának, amiért bosszút állt helyette is, és meg akarta köszönni neki, hogy kiállt mellette.
- Figyelj, James, én… köszönöm, hogy…
- Nem kell semmit megköszönnöd, Sirius. Te is megtetted volna értem, nem? Amúgy már engem is idegesített a béka, úgyhogy még jól is esett kiszúrni vele. Mire valók a barátok, ha nem erre? – suttogta James mosolyogva, aztán barátságosan megveregette Sirius vállát.
Siriusnak jólesett, amit James mondott. Örült, hogy ilyen barátai vannak. Sirius olyan boldog és vidám volt, mióta megismerte Jamest, na meg a szüleit, mint eddigi életében még soha.
James mellett úgy érezte magát, mintha feltöltötték volna őt nevetősziruppal. Minden percben eszükbe jutott valami, amin hatalmasat tudtak nevetni, az éjszakai barangolásaik idején pedig igazi szövetségesekké váltak. Sirius számára kezdetben fura volt, amikor James nemegyszer magára vállalt valamit, hogyne ő kapjon büntetést. Ezért aztán folyton büntetőmunkán voltak. Akkor is jól el tudták szórakoztatni egymást az ikertükreik segítségével, amikor máshol kellett letölteniük a büntetést.
Persze Peter is a barátja volt, de a fiú olyan buta tudott lenni néha, hogy Siriust már-már dühíteni kezdte. Azért Peterrel is jól el tudtak viccelődni, de a legjobban mégis csak Jamesszel és Remusszal sikerültek a tréfák. Most, hogy Remusra gondolt, eszébe jutott valami, amit már néhány napja meg akart beszélni Jamesszel.
Oldalba bökte már majdnem alvó barátját.
- Figyelj, James – suttogta Sirius.
- Mi van? – motyogta álmos hangon a fiú, megdörzsölve szemeit szemüvege mögött.
- Arra gondoltam… szóval, hogy nem jöhetne velünk Remus is éjszaka, mikor felfedezzük a kastélyt? Még épp beférne a köpenyed alá. Tök jól szórakoznánk.
James erre elvigyorodott, és már nem is tűnt olyan álmosnak. Hetek óta először rázta fel valami az általános rosszkedvéből.
- Szuper ötlet, Sir!
Gyorsan a tanárra pillantott, majd, mikor látta, hogy az szokás szerint egyáltalán nem figyel rájuk, hátrafordult a mögöttük ülő Peterhez és Remushoz.
- Figyelj, Rem… ö… szeretnénk veled beszélni valamiről óra után. Tudsz jönni?
Remus felpillantott jegyzeteléséből, és meglepődve nézett Jamesre. Aztán bólintott, és folytatta tovább az írást.
Sirius mosolyogva pillantott izgatottságtól csillogó szemű barátjára. James már cseppet sem tűnt álmosnak.
- Figyelj, Sir, mikor menjünk legközelebb? – suttogta izgatottan James.
- Mit szólnál, ha vizsgák után még utoljára tennénk egy kört? Most nem lenne túl szerencsés, hiszen alig pár napunk van a vizsgákig – vetette fel Sirius, szintén suttogva.
- Jó. És hová menjünk? Szerintem megmutathatnánk Remusnak a nyilvántartó könyvet. Annál izgalmasabbat eddig nem igazán találtunk. Vagy esetleg új helyet nézzünk meg?
- Miért is ne? – vigyorodott el Sirius. – Az ötödiken még úgy se nagyon voltunk.
James bólintott, aztán mindketten visszasüppedtek félig alvó állapotba.
Miután kicsöngettek, Remusszal és Peterrel együtt mentek ki a kastélyból. A konyhakerten átvágva az üvegházak felé vették útjukat.
- Tessék, miről lenne szó? – kérdezte Remus, és kérdő pillantást vetett a két vigyorgó fiúra.
Peter is kíváncsian nézett rájuk.
- Szóval, ti nem tudjátok, de… - kezdte Sirius kuncogva.
- Sirius és én néha éjszakánként alvás helyett a kastély folyosóit szoktuk járni, hogy felfedezzük a Roxfort titkait. És arra gondoltunk, hogy te is velünk jöhetnél ezentúl, Remus – vette át a szót James.
- Nem olyan kockázatos, mint ahogy most gondolod – folytatta Sirius. – Meglátni biztos nem látnának meg minket, maximum, ha túl hangosak vagyunk. Már legalább tizenvalahányszor voltunk kinn éjjel, és sosem füleltek le minket. Nos, benne vagy?
Remus döbbent arcot vágott, Peter szintúgy.
Közben megérkeztek az üvegház elé. Még volt öt percük beszélgetni, amíg meg nem érkezik Tanagra professzor.
- Ti ketten nem vagytok normálisak! – szólt Remus, ahogy megtalálta a hangját. – Ha egyszer elkapnak titeket, nagyon megbüntethetnek érte!
- Mondom, hogy nem tudnak lefülelni minket – szólt James vigyorogva.
- Frics akkor se látna meg minket, ha ott állnánk az orra előtt – folytatta a győzködést Sirius. – Tudjuk, hogy te szabálytisztelő mintadiák vagy, Remus, de gondolj bele! Oda mehetnél a kastélyban, ahová csak akarsz. Belóghatsz a konyhára, és akár még Mrs. Norrisba is belerúghatsz. Nem fogják megtudni, hogy te voltál.
- Miért, talán láthatatlanná tudjátok varázsolni? – kérdezte Peter izgatottan.
James és Sirius a fiú kérdésének elhangzása után egymásra pillantottak, és azonnal kitört belőlük a nevetés.
- Mi van már megint? – morogta bosszúsan Remus. – Ismét elképzeltétek ezt a beszélgetést?
- Dehogy! – legyintett James vihogva. – Viszont Peter ezúttal telibe talált.
- Nehogy azt mondjátok, hogy láthatatlanná tudtok tenni! – hitetlenkedett Remus. – Csak elsősök vagyunk, kizárt dolog, hogy meg tudnátok csinálni egy eltüntető varázslatot!
- Ki mondta, hogy el akarunk varázsolni? – komolyodott el kicsit James. – Szó sincs ilyesmiről.
- Jamesnek ugyanis van egy köpenye. Nem kell varázsolnunk – suttogta Sirius vigyorogva.
Remusnak és főleg Peternek tátva maradt a szája.
- Neked van… van… egy láth… láthatatlanná tévő… köpenyed? – dadogta áhitatosan Peter.
James szélesen elmosolyodott, és bólintott.
- Honnan szerezted? Egy olyan köpeny rettentő drága! – ámuldozott Remus.
- Apám adta. Neki van másik – felelte James vállat vonva, mintha egy ilyen dolog természetes lenne. – Azt akarja, hogy, ha kedvem van, folytassam a régi családi hagyományt. Anyám persze nem tud erről. Teljesen kiakadna tőle.
- Tehát, Rem, mit szólsz az ajánlatunkhoz? – kérdezte Sirius.
- Majd gondolkodom rajta.
- Ne tartson túl sokáig! – nevetett fel Sirius. – Menjünk, már itt van a prof.
Armenia Tanagra professzor egy habókos, vörös hajú boszorkány volt. Megesett, hogy elfeledkezett arról, hogy órát kell tartania. Ezért a diákok kedvelték. Másért viszont nem annyira. Imádta az üvegházakban nevelt különleges növényeket, és ez sajnos azzal járt, hogy diákjainak egész órán a növényekkel kapcsolatos élményeit mesélte, ha volt olyana.
Ezen az órán például Siriuséknak a kövirózsákkal való küzdelméről kellett végighallgatniuk egy bő egy órás történetet.
(A kövirózsák olyan növények, melyek kívülről csupán egy szépen megformált növényszobornak tűnnek, ám, ha egy varázsló vagy boszorkány hozzáér a pálcájával, bármilyen virággá képesek átváltozni.)
Tanagra tanárnő története arról szólt, hogy ifjú, tudatlan növendékboszorka korában véletlenül megérintett egyet az otthoni kertjükben. A gond az volt, hogy épp egy életveszélyes gyomnövényről elmélkedett. A kövirózsa így átváltozott banisterává. A banistera liánszerű csápjaival körbefonta őt, és elkezdte kiszívni az életerejét. Elmondása szerint már nem sok választotta el a haláltól, amikor egy rokona észtrevette, hogy baj van, és kiszabadította. Az eset után három hétig nyomta az ágyat.
- Ezért figyelmeztetlek titeket, hogy jól gondoljátok meg, mivé akarjátok átváltoztatni a kövirózsáitokat! – fejezte be végül a professzor a történetét. – Mindenki vegyen el egy kövirózsát, aztán változtassa át valalmi szép kis virággá! És kérlek titeket, hogy mellőzzétek a vadabb csodanövényeket! Gondolok itt például az ördöghurokra, ami az említett banistera közeli rokona, vagy az indacus toxicusra a fogaival. Tehát, pálcát elő, és tegyétek, amit mondtam!
- Mondj egy virágot, Sir! – bökte oldalba Siriust James.
Siriusba belebújt a kisördög. Már olyan rég nem heccelhette barátját…
- Rendben, James – Sirius elvigyorodott. – Legyen mondjuk… a liliom.
James, úgy tűnt, nem vette a lapot.
Remus kezében már ott virított egy csokor ezerjófű, Peter még tanakodott a feladaton. Sirius gyorsan rózsát varázsolt a saját növényéből, és egyre csak várta, hogy Jamesnek leessen a tantusz.
A közelükben álló lányok elragadtatottságukban halkan sikongattak, ahogy a tarkabarka virágfajták megjelentek a kezükben. A fiúknál lehetett látni inkább varázsnövényeket.
James is átváltoztatta a kövirózsáját, és érdeklődve nézegette a fehér liliomot.
- Nem tudom, hogy lehet egy egyszerű muglinövény ilyen szép – jegyezte meg.
Siriusnak hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne kezdjen el nevetni. Egy pillanatra elfordult barátaitól is.
- Veled meg mi történt, pajtás? – hallotta meg hirtelen Remus hangját, ezért gyorsan visszafordult.
- Sirius, ezért én még rontást fogok szórni rád! – szólt James bosszúsan, és közben ideges mozdulatokkal próbálta valami más növénnyé változtatni a liliomot.
- Mi a baj a szegény, kicsi, gyönyörű liliomoddal? – kérdezte nevetve Sirius.
- Az, hogy Evanst Lilynek hívják, az én kezemben pedig egy liliom van! Ha ezt meglátja az a hisztérika, biztos arra fog gondolni, hogy… hogy… mitt’omén… hogy bele vagyok esve, vagy mi! – morogta mérgesen James. – Hogy a Merlinbe kell ezt az izét másik virággá változtatni? – csattant fel, mivel sehogy sem sikerült mássá változtatnia a kövirózsa-liliomot.
Sirius csak kuncogott barátja riadalmán.
- Most miért komplikálod túl a dolgot? Az előbb még azt mondtad a virágodról, hogy szép.
- Te csak fogd be a szád, Sirius! – sziszegte James, és pálcájával még mindig érintgette a liliomot, de az csak nem akart átváltozni.
James nem figyelhetett eléggé Tanagra professzorra, aki elmondta, hogy a növényt csak egy óra elteltével lehet mássá változtatni.
- A virágaitokat és egyéb növényeiteket vigyétek magatokkal! – hallották meg ekkor Tanagra professzor hangját.
És, James vesztére, máris meghallották az óra végét jelző csengőszót.
- A francba! – bosszankodott James rémült szemekkel. – Nem fogok ezzel a kezemben kimenni innen! Nesze, mostantól a tiéd! – nyomta a virágot Sirius kezébe. – Ha nálad van, akkor nem lesz olyan vészes. Tűnjünk innen!
Azzal hatalmas léptekkel elindult kifelé az üvegházból.
Sirius nem adta fel ilyen könnyen. Előhúzta varázspálcáját, és miközben Peterrel és Remusszal néhány lépésnyire James mögött elindultak kifelé az üvegházból, egy apró bűbájjal James hajába lebegtette a liliomot.
- Sir, mit csinálsz? – kuncogta Remus.
- Sss! – intette le vigyorogva barátját Sirius.
Az óráról távozó, és a következőre érkező diákok vihogva mutogatni kezdtek a mit sem sejtő Jamesre. Sirius, Remus és Peter időközben utolérték Jamest, aki értetlenül állt a többiek viselkedése felett.
- Mi a francért bámulnak? Talán kinőtt még egy fejem, vagy mi? – kérdezte homlokráncolva Siriuséktól.
A három fiú próbált komoly képet vágni. Amikor beléptek a bejárati csarnokba, Peter megbökte Siriust.
- Mi az? – fordult az alacsony fiúhoz.
- Hívnak téged – felelte Peter.
- Mi van? Én nem hallok semmit – értetlenkedett Sirius.
Remus erre elfordította Sirius fejét a kérdéses irányba. Sunny Forest integetett neki, és talán szólongatta is, csak rengeteg ember volt a csarnokban, ezért nem igazán hallatszott.
- Mindjárt jövök – szólt oda barátainak, ahogy elindult a lány felé.
- Végre – szólt Sunny. – Már több perce próbálom felkelteni a figyelmed.
- Oda is jöhettél volna – vigyorgott a lányra Sirius, és zsebre dugta a kezét. – A fiúk nem faltak volna fel. Miért hívtál?
- Nem tudom, észrevetted-e, mi van Jamesszel – kezdte a lány. – Esetleg szólhatnál neki, hogy nem néz ki olyan jól azzal a virággal a hajában. Vicces, meg minden, de szerintem ezzel csak maga alatt vágja a fát. Az egész Roxfort hülyének nézi.
Sirius nem tudta elfojtania a nevetést.
- Én… én tettem… a hajába – nyögte ki kuncogva. – James nem is tudja.
A lány erre jól mellbebökte Siriust.
- Hogy tehetted ezt vele? Ő a barátod! – méltatlankodott Sunny.
- Épp azért – vihogta Sirius.
- Felejtsd el, hogy ismerjük egymást! – szólt Sunny kétségbeesetten. – Ha ilyet teszel Jamesszel, akkor én nem várom meg, míg eszedbe jutok. Semmi kedvem kipróbálni, milyen érzés, mikor rajtam nevet az egész diákság.
- Veled nem tenném meg – nevetett Sirius. – Tudom, milyen nagyot tudsz ütni.
Erre Sunny elmosolyodott, és ő is nevetni kezdett.
- Azért vedd ki a hajából azt a liliomot, jó? – kérte Sunny végül, ahogy kinevetgélték magukat.
Sirius bólintott, de mielőtt visszaindult volna a fiúkhoz, még összeborzolta a lány haját.
- Hé, hagyd abba! Hagyd abba! – sikította nevetve Sunny.
- Elnézést, hölgyem, adhatok egy virágot is a fejére – mondta Sirius nevetve, és előhúzta zsebéből a rózsáját. – Neked adhatom? Nekem semmi szükségem egy ilyen növényre.
Sunny csodálkozva pillantott a szivárványszínű virágra, és elpirult.
- Ó, ne értsd félre! – kezdett visszakozni Sirius is elvörösödve. – Nincs semmi hátsó szándékom, ez csak egy hirtelen ötlet volt. Nekem tényleg nincs szükségem erre a rózsára, neked meg hajdísznek is elmegy. Nálam amúgy is csak elhervadna. Már ha egy ilyen kövirózsa el tud hervadni.
- Bocs, csak ez… tényleg hirtelen jött. Tudod, Sirius Black, egy fiú csak akkor szokott virágot adni egy lánynak, ha… persze, amikor már idősebb az ember, akkor… szóval, ha tetszik neki a lány. Vagy ha valami ünnep van, mondjuk szülinapja van a lánynak, meg ilyesmi. Szerintem ránk egyik verzió sem illik – szólt Sunny fejcsóválva.
- Most boruljak térdre eléd, és kérjem meg a kezed, hogy elfogadhasd? – kezdett viccelődni Sirius. – Bevarázsolhatom a te hajadba is, mint Jamesnek, ha nem fogadod el.
- Jó, jó, elfogadom, add ide – kapta ki a rózsát Sirius kezéből Sunny. – Ha kaján megjegyzéseket tesznek rám miattad a barátaim, megverhetlek, Sirius Black?
- Nem. Szólj nekem, ha megpróbálják, majd elhallgattatom mindet. Kösz, hogy megszabadítottál a gazomtól – szólt oda búcsúzóul még nevetve Sirius a lánynak, majd visszaindult barátaihoz.
- Elárulná végre egyikőtök, miért bámulnak rám annyian vigyorogva? – hallotta James kérdését Sirius.
- Ne gondold, Potter, hogy azért segítek rajtad, mert kedvellek – hallotta a hirtelen a fiúk mellé lépő Lily Evans hangját Sirius, egy pillanattal azelőtt, hogy ő is odaért volna barátaihoz.
Lily Jameshez lépett, és próbálta kihúzni a fiú hajából a virágot.
- Mi a Merlint művelsz? – rikoltotta szinte azonnal James. – Nem engedtem meg, hogy hozzáérj a hajamhoz, vagy bármi másomhoz!
- Fogdbe a szád, és maradj nyugton! Nekem sem élvezet, hogy ide kellett jönnöm, de ezt nem hagyhatom tovább.
- Á! Ne húzgáld a ha… ez meg mi a franc?! – gurult méregbe James, ahogy a kiszabadított liliomot meglátta a lány kezében.
- Amint látod, Potter, egy virág – felelte Lily gúnyolódva. – És egész eddig a fejed tetején virított. Azt hiszem, jobb lenne, ha legközelebb vázába tennéd, és nem a bozontos üstöködre – nyomta Evans a liliomot James kezébe, aztán sarkon fordult. – Nem kell megköszönnöd, továbbra is rosszul vagyok a látványodtól. Viszlát!
Ahogy a lány hallótávolságon kívül ért, James a három röhögő fiúhoz fordult.
- Sirius Black, te agyalágyult! Lefogadom bármennyibe, hogy te csináltad!
- Ha a kezedben hoztad volna ki, nem lett volna semmi baj belőle. De te bepánikoltál attól, mit fog gondolni Evans. Hallhattad az imént, hogy szó sem volt ilyesmiről. Én csak nevetni akartam egy jót. Már olyan rég nem piszkáltalak – védekezett Sirius vigyorogva.
- Szerencséd, hogy jókedvemben vagyok. Máskülönben nem úsznád meg ezzel – mondta James, és közben sípcsonton rúgta Siriust. – Csak hogy tudd, mi jár azért, ha rajtam akarsz szórakozni! Menjünk ebédelni!
Sirius nevetve dörzsölgette a lábát pár másodpercig, aztán barátai után ment a nagyterembe.
Végülis simán megúszta az egészet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
