A győzelem utáni ünneplés majdnem éjfélig tartott. Ez a megnyert meccs azonban még nem garantálta a kupát. Minden azon múlt, milyen pontarányban verik meg a Hollóhátat a következő meccsen.
Teltek a napok és a hetek, elérkezett a húsvéti szünet.
Olyan sok tanulnivalót kaptak, hogy szinte nem is érezték vakációnak.
Melegebbre fordult az időjárás, és minden vágyuk volt, hogy a kastély parkjában ücsöröghessenek. Néha ki is mentek, és, a nyilvánvaló veszély ellenére, azzal szórakoztak, hogy ki mer közelebb merészkedni a vadul csapkodó fúriafűzhöz. Néhány ügyetlenebb fiú kapott is néhány elég kemény ütést a fűzfa indáitól, és a gyengélkedőre kellett menniük ápolásra.
Mivel közeledett a vizsgaidőszak, főképp Peternek és Remusnak nem is igen jutott ideje másra, csak a tankönyvek és jegyzetek bújására. Sirius és James jóval lazábban fogták fel a dolgot.
- Miért nem eszitek meg rögtön az egész tankönyvet? – viccelődött James a szünet utáni egyik délutánon. – Szinte már a könyveitekkel mentek aludni! Lazítsatok! Még hat hét van a vizsgákig! Ráérünk tanulni később is.
- Persze, James. Te és Sirius ráértek később, de mi nem – felelte Remus ingerülten. – Gyerünk, Peter, mutasd azt a pálcamozdulatot!
Remus éppen okítani próbálta kicsit gyenge negyedik barátjukat, hogy legalább néhány tárgyból le tudja tenni a vizsgáit.
Sirius és James homlokráncolva figyelték a két könyvmolyt. Peter szokásához híven teljesen másképp hadonászott a varázspálcájával, mint ahogy kellett volna.
- Jó Merlin! Peter, ha még ennél is hülyébb lennél, már nem fej, hanem egy szita lenne a nyakadon! – csóválta meg a fejét Sirius szörnyülködve.
- Egyetértek – szólalt meg James is. – Sőt, nem is szita, hanem a nagy semmi lenne a feje helyén! Fel nem tudom fogni, hogyan lehetsz ennyire sügér! Figyelj, Pete, egyetlen egyszer megmutatom neked a helyes mozdulatot. Ha utána nem tudod megcsinálni, esküszöm, hogy rád küldök valami rontást! És ezt vedd komolyan, mert tényleg megátkozlak! Remélem, ez elég ösztönzően hat rád.
Azzal James elővette varázspálcáját, megmutatta a mozdulatot, amit Remus, aztán várakozóan Peterre nézett.
És csodák csodájára a kövér fiú helyesen meg tudta csinálni. Igaz, rémesen remegő kezekkel.
- Látod, Pete, megy ez! – nevetett fel Sirius. – Rem, változtass a korrepetálási módszereiden, rendben? Csak fenyegesd meg Petert, és már fújja is a tanultakat.
Remus rosszallóan megcsóválta a fejét, aztán belemélyedt a bájitaltan jegyzeteibe.
Amíg James folytatta Peterrel a gyakorlást, Sirius kényelmesen elhelyezkedett a díványon, amin James is ült, és kissé unottan figyelte barátait.
Nem volt kedve tanulni, és szüksége sem volt rá igazán. Egyrészt nyáron szinte mindent megtanult, mert nem volt mit csinálnia, másrészt, ha ő egyszer elolvasott valamit, azt szinte bármikor vissza tudta idézni. Még James is irigyelte őt ezért a képességéért, hiszen örökösen kócos hajú barátjának is a szokványos értelemben vett módszerrel, tanulással kellett magát felkészítenie. Siriusnak talán csak a pálcamozdulatokkal és esetleg a bájitalokkal adódhattak gondjai, ha nem figyelt oda kellőképpen.
- Hé, zsenikém! – szólt oda Siriusnak James. – Nem hozod le a könyveimet? Ha ezek ketten tanulnak, muszáj nekem is elkezdenem. Jó neked, hogy… - itt megakadt, és dühös fintort vágott.
Aztán Siriushoz fordult, és fennhangon így szólt:
- Menjünk fel, Sir. Olyan rossz lett itt a levegő…
Azzal legyező mozdulatot tett a kezével, mintha el akarna hessegetni valamit.
Sirius fejcsóválva elvigyorodott. Ugyanis Lily Evans lépett oda Remushoz, hogy elkérje a mágiatörténet jegyzeteit. A kviddics meccs óta James és a lány nem vesztek össze ugyan, de azóta is fújtak egymásra.
- Maradj már, James! – nevetett Sirius barátja arckifejezését látva. – Nem fog megenni az a lány.
James dühös pillantást vetett rá, aztán felpattant a helyéről.
- Nem maradok ENNEK a közelében – mutatott a lányra. – Jössz, vagy sem?
- Rendben, menjünk – vihogott Sirius, és feltápászkodott a díványról.
Csak éppen akadt egy kis bökkenő. A fiúk lépcsőjéhez csak úgy juthattak el, ha elmennek Lily mellett.
- Figyelj, Evans, arrébb mennél? – szólította meg kuncogva Sirius a lányt.
A lány gúnyos pillantással végignézett Jamesen, és megszólalt.
- Juj, Potter, csak nem félsz tőlem?
- A világért sem, Evans. Csak nem akarok hozzád érni, mert esetleg még önállósítja magát a tenyerem, és képen töröllek – morogta James.
- Na de James! Hogy beszélhetsz így egy lánnyal? – csendült fel egy új hang. – Sziasztok!
- Szia, Sunray – nevetett Sirius a szőke lányra.
- Már említettem, csillagnevűkém, hogy Sunny a nevem – vetett Siriusra egy rövid, bosszús pillantást a szőke lány.
- Tudom, Sunray. De szeretlek felbosszantani, bocsi – nevetett fel Sirius ártatlan képpel, aztán a vörös hajú lányhoz fordult. – Nos, Evans, arrébb mennél végre? Szeretnénk felmenni a könyveinkért.
- Parancsolj, Black – szólt végül Lily, és odébb lépett néhány lépést. – Ha már a kis barátod ilyen gyáva, és szeretne elfutni.
- Nem vagyok gyáva, te… te… - csattant fel James dühösen, a megfelelő sértést keresve, amit mondhatna.
- James! Hagyd ezt abba, és menjünk! – fogta karon barátját Sirius.
Attól tartott, ismét veszekedni kezdenek, és nem akart balhét. Elrángatta Evanséktől Jamest, és elindultak felfelé.
- Még hogy én… Egyszer még meg fogja bánni ezt az a hisztérika! – háborgott James felfelé menet.
- Állj le, Jamsie! – vihogott Sirius. – Nem kell felidegesítened magad egy ilyen hülyeségen.
- Utálom! Utálom! Utálom! Engem nem nevezhet senki gyávának, főleg nem az az… idegbeteg, vörös bőgőmasina! – füstölgött tovább James, ügyet sem vetve Siriusra.
- Miért húzod fel magad ezen a marhaságon? Hiszen te is szoktál sértéseket vágni a fejéhez.
- Tudod mit, Sir? Ezentúl nem sértéseket fogok hozzávágni, hanem jó nagy, kemény dolgokat, hogy meg se tudjon szólalni többet! – vetette oda James fogcsikorgatva. – Ki nem állhatom Evanst!
- Rémlik, hogy az elmúlt napokban 15 pontot szerzett nekünk a válaszaival, haver? – kérdezte Sirius mosolyogva.
- Na és? Akkor is csak egy hülye kis boszorka! – folytatta James még mindig bosszankodva. – Ő csak bűbájtanból tudja rendesen a válaszokat, és azt is csak azért, mert ő Flitwick kedvence.
- Ne mondd már, hogy féltékeny vagy rá! – nevetett fel Sirius ismét, ahogy elindultak lefelé. – Tudom már, mi zavar téged! Hogy Flitwicknél nem csak te vagy a kedvenc, hanem Evans is!
- Csak 1 százalékkal volt jobb nálam a legutóbbi tesztnél, és azt is csak azért kapta, mert szerencséje volt! – csattant fel James. – Ugyanúgy tudtam minden választ, ahogy ő, csak Flitwick odavan azért a bőgőmasináért, és adott neki 1 százalékot rokonszenvből! – mondta, erősen kihangsúlyozva a számjegyet. – Könnyedén lefőzöm Evanst mindenből, ha akarom – tette karba kezeit James.
Odasétáltak Peterhez és Remushoz, aztán leültek a korábbi helyükre, és belemélyedtek a tanulásba.
Hamarosan azonban nagy mozgolódás támadt a klubhelyiségben. Néhány idősebb diák kezében már ott volt az Esti Próféta egy-egy száma, és szörnyülködő arccal böngészték a címoldalt.
James kérdő pillantással nézett barátaira.
- Mi történhetett?
Egyik évfolyamtársuk, Lor Sanders szerzett egy példányt az újságból, és nem messze a négy fiútól hangosan olvasni kezdte a kérdéses cikket a körülötte állóknak.
Kegyetlen mészárlás egy mugli faluban
Ma délelőtt a Surrey-beli Little Whingingben a mugli közrendvédelmi szerv („rendőrség”) egy szörnyű merényletről kapott értesítést több rémült szemtanútól.
Az egyik szemtanú azt állítja, fekete köpenyes és álarcos emberek egy kisebb csoportja (4-5 főt említenek a legtöbben) járt hajnaltájt a kis faluban, és kegyetlenül végeztek 10 teljes családdal. „Valami botot tartottak a kezükben, ami szikrázott meg villámlott, felgyújtottak néhány házat, aztán betörtek a családokhoz, és csináltak velük valamit. Sosem hallottam ilyen fura halálesetekről. Semmiféle seb nem látszik az elhunytakon. Talán valami fecskendővel megmérgezték őket. Úgy néztek ki, mintha csak megijesztették volna őket, és abba haltak volna bele, szóval nagyon gyorsan ölő mérget használhattak. Borzalmas. Katasztrofális.”
Szakértőink egyértelműnek tekintik a tényt, hogy ezek a halálesetek, és a muglik számára különös történések csakis varázslók ill. boszorkányok közreműködése révén történhettek. A kihallgatott, és természetesen később emlékmódosításon átesett, varázstalanok beszámolóiból egyértelműnek tűnik, hogy ez immáron tényként elkönyvelhető.
Társadalmunk néhány elvetemült tagja, akiknek kilétére sajnos még nem sikerült fényt deríteniük az auroroknak, ma hajnaltájt kegyetlenül kivégeztek kb. 50 muglit, gyereket és felnőttet egyaránt.
Kérünk mindenkit, hogy amíg nem sikerül kézre keríteni a merénylőket, fokozottan ügyeljenek saját és családjuk biztonságára.
A Mágiaügyi Minisztérium illetékesei a muglikat is ellátták néhány tanáccsal, hiszen konkrétan nem közölhettek mindent velük, hogy valamilyen fokban ügyelhessenek az életükre ezen elvetemült gyilkosokkal szemben.
Siriust, Jamest, Remust és Petert ugyanúgy megdöbbentették a hallottak, mint a többieket. A korábbi vidám cseverészés és nevetgélés helyét rémült suttogások vették át az egész klubhelyiségben. Mindenki a történtekről beszélt.
- Miért csinál valaki ilyesmit? – szólalt meg Remus elsőként. – Gyerekeket lemészárolni a szüleikkel együtt… ez iszonyú.
- Az biztos, hogy azok a muglik nem tehettek semmi rosszat. Képtelenség, hogy 10 egész család ugyanabból a városkából olyan dolgot tegyen varázslók ellen, amiért ilyen illegális, és használaton kívüli átokkal végezzenek velük – mormolta James homlokráncolva.
- Honnan veszed, hogy illegális átkot használtak? – kérdezte Peter kíváncsian.
Sirius és Remus is kérdőn pillantottak Jamesre, aki láthatóan erősen töprengett valamin, rettenetesen furcsállt valamit, és természetesen megrázták a hallottak.
- Apa könyveiből – felelte James. – Egyből felismertem a leírtakból a használt átkot, pedig egy ősrégi könyv apró betűs részében olvastam róla először és utoljára. Szerintem a legtöbben azt sem tudják, hogy létezik ilyen. Már időtlen idők óta nem használják, elvileg be is van tiltva… nem értem, hogy lehet az, hogy az a néhány gyilkos, akiről írnak, épp ezt használná. Sehol nem tanítják, mert halálos, és szinte csak az évszázadnyi öreg könyvekben van esetleg megemlítve, amit a köznapi ember életében nem vesz kézbe.
Sirius már meg sem lepődött barátja tájékozottságán. Barátja elmesélte neki, hogy alig 3 hónap alatt bevágta az egész éves anyagot. Sirius eleinte nem tudta elhinni neki, de miután tapasztalta, hogy James azonnal tudja a tanárok kérdéseire a választ, sőt, még többet is, muszáj volt elhinnie. Ő is tudott annyit, mint James, hiszen ő is átolvasta minden könyvét. Otthon kellett kuksolnia szinte egész nyáron. De James kiolvasta szülei, legalábbis apja egész könyvtárát, így olyan dolgokat is tudott, amiről talán még a végzős roxfortosok sem biztos, hogy tanultak.
- Azt írták, nem voltak a holttesteken nyomok, hogy döbbent kifejezés volt az arcukon, ahogy rájuk találtak… - folytatta a beszédet James. – És csak egyetlen varázslat van, méghozzá a legkegyetlenebb, ami így hat. A halálos átok.
Kis időre elhallgatott, aztán szinte suttogva folytatta.
- Az Avada Kedavra.
Mindannyian csendben, gondolataikba merülve ültek a helyükön egy ideig.
Sirius aztán megelégelte a hallgatást.
- Lemegyünk kajálni, folytatjuk az értelmetlen bambulást, vagy esetleg tanulunk tovább? Nem tehetünk semmit azokért a muglikért, nem kellene ezen elmélkednünk nekünk is. Már nincs mit tenni. Megelőzni pedig úgy sem tudja senki, ha az elkövetők másokat is célba vesznek. Nem láthatunk a fejükbe, mikor fognak lecsapni újból, és hogy lecsapnak-e egyáltalán.
Remus becsukta a tankönyvét, Peter és James gyorsan befejezték a dolgozataikat a másnapi órára, aztán elindultak a nagyterembe vacsorázni.
Már visszafelé sétáltak a toronyba, amikor sietős lépéseket hallottak közeledni.
- Uraim, egy pillanatra! – szólította meg őket a közeledő McGalagony professzor.
Sirius és barátai megtorpantak.
- Igen, professzor?
- Uraim, nem látták véletlenül Evans kisasszonyt valahol?
- Nem, professzor. Legutoljára délután láttuk a klubhelyiségben – felelte Remus.
- Nos, ha látják, kérem, azonnal szóljanak neki, hogy kerestem. Beszélnem kell vele. Evans kisasszony… Evans kisasszony is értesült a merényletről? – kérdezte meg még láthatóan habozva McGalagony professzor.
- Valószínűleg igen, tanárnő. Voltak néhányan, akik felolvasták a cikket. Miért? – kérdezte Sirius homlokráncolva.
- Szóval már tudja… - mormolta a professzorasszony sápadt arccal, aztán minden további nélkül elviharzott.
- Szerintetek mit akar tőle McGalagony? – kérdezte Peter, ahogy folytatták útjukat a klubhelyiségbe.
- Remélem, rajtakapták valami szabályszegésen, és büntetőmunkára küldik – jegyezte meg James gonosz vigyorral.
- Magadnál vagy, James? – nevetett fel Sirius. – Hogy Evans szabályokat hágjon át? Úgy beszélsz, mintha nem tudnád, hogy az a csaj inkább meghalna, mint hogy valamelyiket is megszegje!
- Álmodozni csak lehet, Sir! – nevetett fel James is.
- Úáh, szóval Evansről álmodozol? – kezdte ugratni barátját Sirius.
James megtorpant a Kövér Dáma portréja előtt, megmerevedett, aztán szikrázó szemekkel meredt kuncogó barátaira.
- Elmehettek a fenébe mind a hárman! – rivallt rájuk. - Alvó sárkány – adta meg a jelszót a Kövér Dámának, és gyorsan átbújt a portrélyukon.
- Várj, James, csak vicceltem! – kiáltotta utána Sirius, ahogy követte barátját. – Hallod? Csak vicc volt!
- Menj a jó Merlinbe az ilyen vicceiddel, Sirius Black! Hagyj engem békén azzal a hisztérikával! Ki nem állhatom őt! – kiabálta James dühösen, azzal felviharzott a fiúk lépcsőjén.
Sirius nem tudta, mit tegyen. Most rohanjon barátja után, vagy hagyja lehiggadni? Végül úgy döntött, nem megy fel. Odament Remushoz és Peterhez, akik a kandalló előtti díványon ültek.
- Mi ütött Jamesbe? – kérdezte Remus.
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Sirius. – Mostanában képes a falra mászni, ha valaki megemlíti Lily Evanst előtte. Talán az zavarja, hogy az a lány… nos… hogy mindig próbál felülkerekedni rajta.
- Talán nem kellene cukkolnod Evansszel – jegyezte meg Peter.
Ekkor Remus nagyon különös arcot kezdett vágni.
- A francba is, hogyhogy nem jutott ez eszembe azonnal! – kiáltott fel aggodalmasan. – Szegényke ki lesz bukva!
Minden magyarázat nélkül felpattant a kanapéról, és elrohant a portrélyuk felé. Mielőtt Sirius vagy Peter akár egy szót is szólhatott volna hozzá, eltűnt.
- Ennek meg mi baja? – fordult Sirius Peter felé kérdő tekintettel.
- Azt hiszem, most jött rá valamire. Akkor szokott ilyen arcot vágni.
- És tudod, mire?
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Peter. – Erről jut eszembe, hogy lemásolhatom a bájitaltan dolgozatodat? Holnap le kell adnunk, én pedig még semmit sem tudtam összeszedni hozzá.
Sirius homlokráncolva nézett barátjára.
- Odaadnám, de lemásolnod nem kellene, mert Rigel egyből rájön, hogy nem te csináltad. Inkább lediktálok neked néhány dolgot hozzá, a többi részét pedig hozd össze.
- Rendben.
Peter elővett egy pennát és egy darab pergament, felírta a dolgozat címét, aztán várakozóan Siriusra nézett.
- Miről is kellett írnunk? – kérdezte Sirius töprengve.
- Napfény okozta égésnyomok eltüntetésére szolgáló bájital hozzávalói, elkészítése és használata.
- Ja, már emlékszem! – csapott a homlokára Sirius. – Akkor hát… öhm… hozzávalói: kenyérbélvirág szirma, bürökgémorr szárítva, hólyagfa kérge frissen, napvirág nedve és egy uncia hypericum olaj – sorolta szemét behunyva. – Elkészítése pedig a következő. A frissen lehántott kérget napvirág levébe áztatjuk. Megvárjuk, hogy felolvadjon benne. Az így kapott folyadékba beleszórunk kb. egy maréknyi kenyérbélvirág szirmot, két uncia bürökgémorrt, és aztán ezeket összeforraljuk az üstben, erős tűzön, keverés nélkül. Amikor a főzet narancssárgából vöröses-bordóra színeződik, besűrítjük a hypericum olajjal. Két napig hűvös helyen érleljük, majd a megkocsonyásodott anyagot némi hideg vízzel elegyítjük. Ezután bármikor használhatjuk. Ezzel be is fejeztem. A használatát, meg a többit nézd ki a tankönyvből. Én azt hiszem, elmegyek aludni. Persze, ha James nem dob ki a szobánkból – ironizált Sirius, és felkelt a díványról. – Jó éjt, Pete!
Sirius elindult a fiúk lépcsője felé. Ekkor azonban hallotta, hogy nyílik a portrélyuk. Nem fordult hátra, csak amikor meghallotta Remus hangját.
- Hallottad, Lily, mit mondott McGalagony professzor. Nincs semmi baj – mondta Remus.
Sirius hátrafordult. Remus átkarolta Lily Evanst, akit Amanda Doherty, Lor Sanders, Alice Kelley és Evans barátnője követett.
Evans megint szörnyen festett, látszott rajta, hogy nemrég sírt, és még most is szipogott. Siriusnak fogalma sem volt, mi baja lehet a lánynak, és nem is érdekelte igazán.
- Most már nem kell aggódnod, Lil – szólt a lány sötét hajú barátnője, May Delfin. – Nem esett bajuk.
- De lehetett volna! Nem tudjátok, min mentem keresztül, amikor azt hittem, hogy… hogy…
- Nyugodj meg, Lily, most már igazán nem kell foglalkoznod vele – mondta Amanda, egy rövid, szőke hajú lány, és vigasztalóan megszorította Evans vállát.
Sirius nem figyelte tovább a kis társaságot. Nem tudta, mi történt, úgyhogy nem sokat értett a beszélgetésből. Továbbindult a csigalépcső felé, és felcaplatott a hálótermükhöz.
Amikor belépett a helyiségbe, látta, hogy James ágyának függönye be van húzva, ebből arra következtetett, hogy barátja vagy alszik, vagy nem akar senkivel beszélni. Ezért levetkőzött, megmosdott, pizsamát húzott, és rövidesen álomba merült.
Másnap, amikor Sirius odament Jameshez, hogy bocsánatot kérjen tőle az előző délután miatt, barátja leállította azzal, hogy ő vette túl hülyén a helyzetet. És arra kérte Siriust, hogy felejtsék el a dolgot.
Így minden visszatért a rendes kerékvágásba. Sirius azonban ügyelt rá, hogy minél kevesebbszer említse meg Lily Evanst James előtt, mert tartott tőle, hogy a fiú ismét méregbe gurul.
Eltelt három hét. A mardekárosok nyerték meg végül a kviddicskupát, így a másik három ház vigasztalhatatlan volt.
Bár a Hollóhátnak és a Hugrabugnak nem sok esélye volt arra, hogy megszerezzék a kupát, ők is örültek volna, ha nem a Mardekár győz. Csakhogy Scott Bighter, a Griffendél fogója valamiféle „rejtélyes” baleset folytán annyira megsérült, hogy képtelen volt játszani. A tartalék fogó pedig túl hamar kapta el a cikeszt a mindent eldöntő meccsen. Így 10 ponttal lemaradt a ház a Mardekár mögött. Már csak abban reménykedhettek, hogy a házkupát valamelyik másik ház szerzi meg.
Jamesre rá sem lehetett ismerni, amióta elvesztették a kviddicskupát. Gyászos képpel mászkált a kastélyban, és Sirius, Remus vagy Peter hiába próbált viccelődni vele, a fiú nem fogta az adást.
Mivelhogy a vizsgákra kellett készülniük, az éjszakai barangolásaik is elmaradtak.
Egy május végi napon a fiúk reggelizni indultak a nagyterembe.
Mikor már épp befejezték az evést, nagy vihorászás támadt a mardekárosok asztalánál. Sirius, Peter, James és Remus tanácstalanul összenéztek.
Mi lehet olyan mulatságos?
- Talán megint azon poénkodnak, hogy legyőztek minket – találgatta Remus.
A másik három fiú egyetértően bólogatott.
Ekkor valaki átkiáltott Siriusnak a mardekáros asztaltól.
- Hé, unokaöcsi, hallottál már a nagy újságról?
Sirius unokanővére, Bellatrix volt a kiabáló. Gonoszul vigyorgott, ahogy a mellette álló, békaarcú, kövér lányhoz szólt, miután átsétáltak Sirius közelébe.
- Meséld már el neki, Ursula, mit hallottál az imádott bácsikájáról! Biztos elsírja magát!
Siriusban felbuzgott a gyűlölet és utálat a két lány iránt. Gúnyosan nevetgélve jöttek oda a négy fiúhoz.
- Mondd el neki, Ursula! – szólt gonoszul nevetve Bellatrix.
- Rendben, Bella – nevetett fel kislányos hangján a másik lány. – Azt hallottam, kicsi Sirius, hogy a drágalátos bácsikádat kitették a minisztériumi állásából, mert megátkozott egy osztályvezetőt, amikor az, Alphard Black elmondása szerint legalábbis, sértegette az ő drága mugli feleségét. Én úgy gondolom… - folytatta tovább a lány, de Sirius már nem hallotta, miről beszél.
Agyában egymást kergették a gondolatok.
’Szegény Alphard bácsi! Mi lehetett az, ami annyira kihozta a sodrából, hogy megtámadta az egyik munkatársát? Mi lehetett az, ami az ő végtelenül türelmes, jó kedélyű, nyugodt bácsikáját annyira felháborította, hogy támadjon?’
Ekkor ismét megütötte a fülét Ursula Despero undorítóan sipítós hangja.
- Törvényt fogok hozatni arról, hogy a varázslók ne vehessenek el muglikat. Felháborító, ahogy az a vézna, girhes Rosie Akárkicsoda elvetette magát a varázsvilág egyik legrégibb aranyvérű családjának egyik tagjával, hogy aztán nevetség tárgyává tegye! Ha nem tudnám, hogy egy mocskos kis mugli, azt mondanám, valami bűbájjal fogta meg azt az embert. Csak rá kell nézni! Ronda a képe, sovány, mint egy piszkafa, ráncos a bőre… - a lány elfintorította az arcát, mintha maga előtt látná, amiről beszél.
- Talán láttad őt? – kérdezte hirtelen Peter a lánytól, barátai hatalmas döbbenetére.
Bellatrix és barátnője gúnyosan elmosolyodtak, és megvető tekintettel meredtek Peterre.
- Kit? – kérdezte végül Bellatrix.
- Ezt a Rosie nénit – felelte Peter.
- Nem, de épp eleget hallottam már róla Bellatrixtől – felelte Ursula kuncogva.
- És ez feljogosít arra, hogy ócsárold azt az asszonyt? – kapcsolódott be a fura beszélgetésbe Remus is.
- Nem kell nekem látnom azt a kis muglit ahhoz, hogy tudjam, hogy visszataszító. De mit ütitek bele az orrotok? Csak egy mocskos kis mugli!
- Mondd, néztél te mostanában tükörbe? – kérdezte gúnyosan James a kövér lánytól. – Én még nem találkoztam Rosie Blackkel, de bizton állíthatom látatlanban is, hogy százévesen is szebb lesz, mint te a legjobb ruhádban!
- Befoghatod a szád, kis pólyás! – sziszegte Bellatrix vörös arccal. – Lucius és én még jövünk neked és az unokaöcsinek eggyel, de ha visszavágunk a múltkoriért, abba bele fogtok pusztulni, abban biztos lehetsz!
- Epedve várom, Miss Black! – jelentette ki James gúnyosan. – 20 galleon teszek rá, hogy akkor is kifogunk rajtatok! És különben sem hozzád szóltam, hanem a békához.
- Mi van, pici Sirius, a barátaidnak kell megvédeniük téged? Hiszen bátor vagy, ha a Griffendélbe osztott az a bugyuta süveg! Mi az, elvitte a cica a nyelved? – gúnyolódott Bellatrix.
- Hagyd már, Bella, nem látod, hogy sokkot kapott? – kezdett kuncogni Ursula. – Eszem a pici szívecskéjét, amiért ilyen érzékeny egy ilyen apró kis hírre! Nem kérsz zsebkendőt, pici Sirius? A mocskos mugli meg a bolond ennyire fontos a kicsi lelkednek, hogy már nem is pattogsz?
Siriust már így is Jamesnek és Remusnak kellet visszatartania, hogy ne ugorjon a két lánynak, de erre már annyira elöntötte a düh, hogy ha James és Remus nem fogja a karját, képes, és ott helyben, a nagyterem kellős közepén, több száz ember szeme láttára apró darabokra átkozza mindkettőt. Gyűlölettől izzó szemmel vicsorgott a két hahotázó lányra.
Eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha is képes lenne megütni egy lányt. De most nemcsak hogy meg akarta ütni Desperot, hanem egyenesen meg akarta fojtani, hogy ne kelljen többet hallania a rémes hangját. Bellatrixszel nem foglalkozott. Tőle már megszokta az ilyesmit.
Valahogy sikerült egy csöppnyi nyugalmat erőltetnie magára, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni. James és Remus még mindig erősen fogták a karját, hogy meg ne támadja a lányt.
- Vagy most azonnal eltűnsz a szemem elől, vagy kitekerem a nyakad, béka! – hörögte Sirius a dühtől elfúló hangon. – És ne várd, hogy visszafogom magam, csak mert állítólag lány vagy, vagy mert tele van tanárokkal a terem! Ez neked is szólt, Bellatrix! – fordította el tekintetét a kövér lányról Sirius. – Téged is habozás nélkül a pokolra küldelek, akár a saját két kezemmel, ha arra van szükség! Tudod, hogy megteszem, ha kell! Neked épp elég jól ismerned kell engem, drága rokon, hogy tudd, ilyen dologgal nem szoktam a levegőbe beszélni.
Bellatrix nevetve odébbállt, magára hagyva kis barátnőjét, aki egyedül már nem volt olyan bátor és magabiztos, mint Bellatrixszal az oldalán, de megpróbálta ezt leplezni. Továbbra is vihogott.
- Akarod, hogy trágyagránáttá változtassalak, békuci? – szólalt meg James ismét, kihúzott pálcáját a lányra szegezve. – Bár már így is épp eléggé bűzlesz! Lehet, hogy trágyaként még illatosnak is tartanak majd. Bár nem, talán mégsem. Ez az undorító mardekár-bűz nem enyhíthető semmivel. Na mi van, megkukultál? Húzz el a pokolba, mielőtt megremeg a kezem, és rád szabadítom Siriust, vagy VÉLETLENÜL átváltoztatlak csótánnyá, és eltaposlak! Ó, és ne reménykedj! Meg tudom csinálni mindkét varázslatot – sziszegte James.
Úgy látszott, Ursula elvesztette minden bátorságát, miután Bellatrix magára hagyta, vagy talán hatott rá a fenyegetés. Mindenesetre elindult kifelé a nagyteremből.
Siriusban még mindig fortyogott a düh, ezért minden szó nélkül kitépte magát James és Remus karjaiból, és elindult kifelé a nagyteremből. Barátai követték.
- Hogy becsmérelheti Rosie nénit?! Hogy merészeli?! Életében nem látta! Elegem van belőlük! Ha legközelebb ez az Ursula szólni mer hozzám, megfojtom! – kiabálta magából kikelve Sirius a tanterem felé menet. – Mit képzel ez magáról?! A nyomába sem ér Rosie néninek! Esküszöm, hogy egyszer még úgy meg fogom alázni, hogy azt a napot is megbánja, mikor megszületett!
- Sirius! Sirius, nyugodj meg! – szólt rá csitítóan Remus.
Barátainak szinte már futniuk kellett, hogy lépést tartsanak vele.
Sirius megállt a folyosó közepén. Zihált a dühtől. James melléállt, és gondterhelten összeráncolta a homlokát, ahogy barátjára nézett.
- Jól vagy, Sirius? Vegyél nagy levegőt, és aztán lassan fújd ki! Így nem ülhetsz be órára.
- James, figyelj… - zihálta Sirius zaklatottan. – Kölcsön… kölcsön tudod adni Mavericket? Szeretném megtudni, igaz-e ez az egész, vagy sem.
- Persze. Menj, írd meg a levelet, és küldd el Maverickkel! Majd falazok neked, ha Binns keresne – mosolygott Siriusra James megértően, és megveregette a vállát.
- Kösz – szólt Sirius, aztán elviharzott a klubhelyiségbe, hogy megírja a levelet.
Nem tartott tovább két percnél, és mivel amúgy is nála volt a táskája, egyenesen a bagolyházba ment, mégsem a klubhelyiségbe. Az egyik ablakpárkányon gyorsan lefirkantotta a levelet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
