Alig egy óra múlva James és Sirius hátizsákkal és a láthatatlanná tévő köpennyel felszerelkezve bandukoltak a sötét alagútban.
- Szerinted az a nő a Három Seprűben nem fog gyanakodni, ha megint megjelenünk?
- Nem t’om. Remélem nem – vonta meg a vállát James.
Elérték az alagút végét. Egy levitációs bűbájjal arrébb csúsztatták a kijáratot fedő kődarabot, és kimásztak. Elindultak az ösvényen a falu felé. Hamarosan megérkeztek a kocsmához. Odabent most alig lézengtek néhányan.
- Mit szeretnétek, kicsikéim? – fordult Siriusékhoz azonnal a fiatal, csinos felszolgálónő.
- Ö… vajsört szeretnénk, elvitelre – felelte James.
A hölgy elmosolyodott.
- A Roxfortba viszitek, ugye?
James és Sirius ijedten pillantottak egymásra. Aztán Sirius nagy levegőt vett, és válaszolt, olyan hangon, mint akit halálra ítéltek éppen.
- Igen.
- Nos, nem hiszem el, ha azt mondjátok, hogy elég idősek vagytok ahhoz, hogy a tanárok engedélyével jöhessetek le Roxmortsba. Feltételezem, hogy nem kértetek külön engedélyt sem. Így van? – nézett a két fiúra kérdőn a nő.
Sirius és James pipacsvörösen bólintottak.
’Kész, ennyi volt. Többet nem lóghatunk ki, mert be leszünk árulva a suliban. Csodás!’ – gondolta Sirius elkedvetlenedve.
Ám akkor döbbentek meg a legjobban, amikor a kocsmárosné kuncogni kezdett.
- Ügyes kis csibészek vagytok, tudjátok? – nevetett a hölgy. – Eddig még senkinek nem volt mersze kiszökni a kastélyból, főleg nem ilyen fiatalon, mint amilyenek ti vagytok! Lenne egy ajánlatom számotokra – folytatta. – Ha megígéritek, hogy legközelebb is betértek hozzám, akkor nem árullak be titeket a tanáraitoknak. Áll az alku? – mosolygott a két fiúra vidáman.
Sirius és James rettenetesen megkönnyebbültek, megszólalni sem bírtak, ezért csak bólintottak.
- Nos, engem mindenki Madam Rosmertának hív. Ám az ilyen okos fiúk, mint ti, hívhatnak Betsynek - nyújtott kezet nekik a nő.
- Ühm… én Sirius Black vagyok, ő pedig a barátom, James Potter – szólalt meg Sirius, és kezet ráztak Betsyvel.
- Nos, akkor, hány üveg vajsört szeretnétek? – kérdezte mosolyogva Betsy.
- Ühm… úgy tízre gondoltunk – felelte James.
Betsy lehajolt a pult mögé, és elővett 10 üveg italt.
- Köszönjük – mondta Sirius, miután elpakolták az üvegeket.
- Siettek? Leülhetnénk kicsit beszélgetni – mondta Betsy.
Sirius és James egymásra néztek. Még viszonylag korán volt, alig múlt délután négy óra. James végül rábólintott.
Leültek egy közeli üres asztalhoz. Sirius még mindig alig merte elhinni, hogy ekkora szerencséjük van.
- Akkor hát, hol is kezdjük? – szólalt meg Betsy mosolyogva. – Hogyan szöktetek ki az iskolából?
- Egy alagúton keresztül – vigyorodott el James. – Sirius bácsikája megsúgta nekünk, hol vannak, és úgy gondoltuk, egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni.
- Ó, a kis ravaszak! – nevetett fel Betsy. – És nem féltek attól, hogy elkapnak titeket, és büntetést kaptok? Vagy esetleg, hogy ki is csaphatnak?
- Már rengetegszer voltunk büntetőmunkán – legyintett vigyorogva Sirius. Aztán kicsit zavarba jött. – Ühm… tegezhetem, vagy magázzam?
- Tegezhetsz. Nem vagyok olyan öreg, hogy lenénizzetek. Maximum 10 évvel vagyok idősebb nálatok.
- Tudod, alig kezdtünk iskolába járni, máris egy hónapos büntetőmunkát kaptunk. Visszavágtunk egy mardekárosnak egy barátunk piszkálásáért, de kiderült, úgyhogy…
- És milyen dolgokat kellett csinálnotok? Tudjátok, én nem a Roxfortba jártam iskolába, hanem a Beauxbatonsba. Nem ismerem az itteni módszereket. Szóval? Mindennap leíratták veletek százszor, hogy „Rossz voltam, de soha többet nem teszek ilyet.”, vagy valami ilyesmi? – kérdezte kíváncsian Betsy.
Sirius és James felnevettek.
- Nem. Ezerszer rosszabbat találtak ki.
- Végigtakaríttatták velünk szinte az egész kastélyt. Varázslat nélkül – árulta el James, szemeit forgatva.
- Nem mondjátok komolyan! – hüledezett Betsy. – Nekem már ezt a kis viskót is kész gyötrelem kitakarítani, pedig én varázslatokkal csinálom!
- Éppen azért volt nagy büntetés. Mikor letöltöttük, már félig nyomorékok voltunk – vágott szenvedő arcot James. – Minden izmunk sajgott, tele voltunk sebekkel, és még vagy egy hónapig tisztítószerszagot árasztottunk.
Betsy Rosmerta harsányan felkacagott.
- Gondolom, mindenki két méteres távolságra járkált tőletek, mi?
Egy óráig beszélgettek, és sokat nevettek. Aztán James úgy gondolta, ideje lenne visszatérniük a Roxfortba, különben kimaradnának az ünneplésből. Elbúcsúztak Betsytől, és a délutáni halvány napsütésben elindultak az alagúthoz.
Hamarosan elérték az alagút roxforti végét. A biztonság kedvéért magukra terítették James köpenyét, mielőtt előbújtak a nagy tükör mögül. A folyosó üres volt, ezért gyorsan levették magukról. James éppen azon fáradozott, hogy belegyömöszölje a selymes ezüstszürke anyagot a táskájába, amikor valaki megjelent a folyosón.
Sirius megrúgta földön térdelő barátját. James kérdőn rápillantott. Sirius fejével a közeledő mardekáros felé bökött.
James fürgén felpattant, és sátáni vigyorral fordult Perselus Piton felé.
- Ó, nem is tudtam, mi koronázhatná meg ezt a szép napot – szólt vidáman James, és táskája elé állt, hogy eltakarja a félig belérejtett varázsköpenyt.
Piton megtorpant, és megvető arccal nézett Siriusékra.
- Fogd be, Potter! – vetette oda gúnyosan, aztán továbbindult.
- Ó, hová sietsz úgy, zsíroskám? – szólalt meg Sirius is.
Piton ismét megtorpant, és torz vigyorral visszafordult feléjük.
- Mi bajotok, szeretnétek még büntetőmunkát kapni? Szívesen beajánllak titeket Frics úrnál. Egyébként meg mit kerestek itt?
- Ne üsd bele azt a hajlott nózid! Örömmel idehívjuk Sunny Forestet, ő majd segít kiegyenesíteni – röhögött fel James.
Sirius is elnevette magát, miután látta, hogy a sötét kinézetű mardekáros milyen rémült arcot vág egy pár pillanatig.
- Mi van, Potter és Black, már egy lány kell, hogy megvédjen titeket? – vágott vissza Perselus Piton, miután úrrá lett ijedelmén.
- Nem, dehogy. Csak neked szerettünk volna emberibb arcot varázsolni – szólt Sirius ártatlan arccal.
Aztán úgy tett, mintha töprengene valamin, és mellette álló barátjához fordult homlokráncolva.
- Szerinted, James, Sunny elég lenne a műtéthez?
Aztán sajnálkozó arckifejezést öltött, és lebiggyesztette ajkát, úgy nézett vissza Pitonra.
- Nem, ezen a förtelmen már nem lehet segíteni, azt hiszem – rázta szánakozón a fejét.
James kétrét görnyedt a nevetéstől.
- Humorosnak tartod magad, Black? – sziszegte Piton. Aztán váratlanul azt kérdezte: - Mondd csak, biztos, hogy a szüleid nem testvérek véletlenül? Bár, ahogy így elnézlek… - állát simogatva méregette Siriust, aztán folytatta. – Anyád nem töltött véletlenül túl sok időt a szabadban, mielőtt születtél?
Sirius kissé értetlenül bámult a sasorrú fiúra.
- Nem mintha érdekelne, mit művel az a nő, de fogalmam sincs. Mi a francot akarsz ezzel?
James is abbahagyta a nevetést, és homlokráncolva bámult Pitonra.
- Biztos félrelépett néhány kerti lénnyel, vagy a törpékkel, különben hogyan is szülhetett volna egy ilyen gnómot, mint te? – aztán Jamesre fordította pillantását. – Potter, neked meg nincs elég tükröd a szobátokban, meg a holmijaid között? Képes vagy lejönni ide, hogy bámuld magad ebben az ócska üvegben? Rosszabb vagy, mint egy lány! Nem akarsz rózsaszín báli ruhákat hordani? Attól talán szebb lennél!
James és Sirius mindketten pálcát rántottak, de éppen ekkor megjelent a folyosón Katumba professzor, ezért nem maradt idejük megátkozni a gúnyolódó mardekárost.
- Mit keresnek itt ilyenkor, uraim? Merem remélni, hogy nem ismét párbajozni készülnek – csendült fel azonnal a sötét varázslatok kivédése tanár mély hangja.
A két fiú bosszúsan leengedte a kezét, és csupán tekintetükkel fenyegethették Pitont, aki épp indulni készült a klubhelyisége felé.
- Nem, tanár úr! Mi épp csak… elcsevegtünk – felelte James ártatlannak szánt arccal.
Sirius észrevétlenül megbökte barátját, mialatt a professzor magyarázni kezdett arról, hogy nem szeretné, ha értesítenie kellene James papáját a fia viselkedéséről.
- Mi van? – suttogta James.
- Próbáld elterelni a prof figyelmét egy rövid időre! Még el tudom csípni Pitont. Ráküldök valamit – suttogta Sirius mozdulatlan ajkakkal.
Amíg James elterelte Katumba professzor figyelmét, Sirius James háta mögött Pitonra irányította varázspálcáját, és elsuttogta a varázsigét:
- LAXUSLAXO ruha!
A bűbáj csodák csodája pont eltalálta a már majdnem a sarokra érő zsíros hajú, sasorrú fiút. Siriusnak volt annyi szerencséje, hogy a mardekáros épp akkor készült befordulni egy mellékfolyosóra, így telibe találta a ruhatágító bűbáj.
Sirius alig tudta elfojtani a nevetését, amint látta, hogy a fiú nadrágja leesik viselőjéről, és a kitágult talárban még hasra is esik.
Aztán eljutott a füléig a professzor hangja.
- Most pedig térjenek vissza a klubhelyiségükbe. Menjenek ünnepelni.
- Igen, tanár úr – felelte James, ahogy Katumba professzor továbbindult a folyosón.
Amint a felnőtt hátat fordított nekik, James azonnal Siriusra nézett.
- Na? Sikerült?
Sirius felnevetett.
- Tökéletesen. Kár, hogy már nem láthatod.
Felemelte James táskáját, beletömte a köpenyt, és elindultak a hetedik emeletre.
Sirius kuncogva folytatta a beszédet.
- Ráküldtem egy ruhatágító bűbájt. Leesett róla a gatyája, aztán meg felbukott a saját talárjában. Zseniális volt! Legközelebb majd szemből küldöm rá a bűbájt, hogy lássuk a képét! Merlin, milyen arcot vághatott! Még elképzelni is gyönyörűséges!
- És te képes voltál ettől megfosztani engem? – színlelt sértettséget James. – Nem vagy a barátom!
Aztán ő is felnevetett, és így bújtak be a portrélyukon.
Odabent nagy volt a hangzavar, mindenki a kviddics csapat tagjainak kezét szorongatta, vagy néhány kisebb csoportra oszolva ujjongott.
- Hát ti hová tűntetek két teljes órára? – hangzott fel a közelükben Peter hangja hirtelen.
Mindketten a hang irányába fordultak, és szélesen elvigyorodtak.
- Az nem lényeges – mondta James, majd elvette Siriustól a táskáját, és kihúzott belőle két üveg vajsört. – EZ a lényeg.
- Hú, honnan vannak? – hüledezett Peter tágra nyílt szemekkel. – Ugye.. ugye nem varázsoltátok? Bár ti ketten olyan okosak vagytok. Nekem eszembe sem jutott volna, hogy italt szerezzek.
Ekkor Remus is odalépett hozzájuk.
- Nagyon remélem, hogy legálisan jutottatok ezekhez, és nem szegtetek meg semmiféle szabályt – kezdte homlokráncolva, ahogy a három vajsört kortyolgató barátjára nézett. James, Sirius és Peter időközben leültek három fotelbe. – Bár titeket ismerve nem vennék rá mérget. Imádtok a tilosban járni, nem igaz? – mosolyodott el halványan, és ő is leült egy székre.
Sirius vigyorogva barátja kezébe nyomott egy üveg vajsört.
James hirtelen felnevetett, és oldalba bökte Siriust.
- Emlékszel, mit mondtunk délelőtt erről a jelenetről?
Sirius felidézte magában a beszélgetésüket. És ő is harsányan nevetni kezdett. Remus és Peter zavartan pillantottak két vihogó társukra.
- Mi van? Min nevettek? – kérdezte értetlenül Remus.
James Siriushoz intézte szavait.
- És szinte teljesen ugyanazt mondták!
- Ja, és pontosan úgy, ahogy mondtuk! – vihogott tovább Sirius is.
- Elárulnátok végre, mi olyan mulatságos? – szólalt meg Peter összezavarodva.
Sirius és James egy pillanatra abbahagyták a nevetést, és ránéztek két barátjuk zavart arcára. Ám mielőtt bármit mondhattak volna, megint úrrá lett rajtuk a nevetőgörcs. James szinte már a földön fetrengett, Sirius pedig a fotelt püfölte. Talán tíz perc is eltelt, mire le tudtak csillapodni.
- Azon nevettünk, hogy… délelőtt pont arról beszélgettünk… - kezdte James még kicsit kuncogva.
- Elképzeltük, miket fogtok mondani, amikor beállítunk ezekkel az italokkal – folytatta Sirius.
- Igen, és szinte teljesen szó szerint úgy reagáltatok, ahogy azt Sirius és én elképzeltük – fejezte be James végül.
Hirtelen James nagyon különösen kezdett viselkedni. Arcán sátáni vigyor terült szét, mintha megint készülne valamire. Sirius körülpillantott a klubhelyiségben, aztán rájött, kinek szól a vigyor, de azt még mindig nem tudhatta biztosan, mit akar tenni James.
- James, ne csináld! – szólította meg barátját fejét rázva.
James nem törődött Siriusszal, elővett egy újabb üveg vajsört, felbontotta, aztán felkelt a foteljéből, a közelükben álló Lily háta mögé lépett, és a fejére öntötte az egész üvegnyi italt. Aztán pedig jól érthetően azt mondta:
- Ez, Evans, szándékos volt. Csak hogy legközelebb ne keverd össze a véletlen a direkttel. További kellemes nyafogást!
Azzal cseppet sem zavartatva magát a lány bosszús kiabálásától, visszaült a foteljébe.
- Potter, mi az istenért kellett ezt csinálnod?! – kiabálta a lány, ahogy a barátnőivel együtt próbálta valahogy rendbe hozni magát.
- Tudod, Evans, nem szeretem, ha alaptalanul megvádolnak valamivel! – kiáltotta oda James a lánynak. – És még örülhetsz, hogy nem úgy fizettem vissza azt, hogy felbosszantottál, ahogy az egyik rokonommal tettem pár éve! Mert akkor most rohannál haza anyucihoz!
- Aki haza fog repülni, az te leszel, méghozzá most rögtön! – mondta a lány, ahogy pálcát rántva odalépett James elé.
Sirius a kezébe temette az arcát kétségbeesésében.
’Már megint veszekednek? Miért nem tudta James annyiban hagyni a reggeli dolgot?’
Felemelte a fejét a tenyeréből. Lily megszárította a haját valamilyen bűbájjal, de a ruhája ugyanúgy nedves maradt, ami elég fura összhatást keltett.
James teljesen nyugodtnak látszott. Mintha nem is pálcát szegeznének rá. Gúnyosan felnevetett.
- Mi az, meg akarsz támadni engem, Evans? Nem hiszem, hogy tudsz olyan varázslatot, ami kárt tenne bennem, de azért próbálkozz nyugodtan, ezegyszer megengedem.
Evans szikrázó szemekkel pillantott a látszólag halálian nyugodtan ücsörgő Jamesre. Aztán másik kezébe fogta a pálcáját, angyalian elmosolyodott, és megszólalt.
- Az lehet, Potter, de mit szólsz ehhez?
És orrbavágta Jamest.
James fájdalmasan felordított.
- Megőrültél, te eszement?! – rikoltotta. – Mi a Merlint művelsz?
- Mi folyik itt, emberek? – tűnt fel hirtelen James és Lily közelében Sunny Forest. – Te meg, James, miért kiabálsz folyton?
James abbahagyta arca tapogatását, és felnézett Sunnyra.
- Kérdezd meg ezt a erőszakos libát! Varázslók nem szoktak mugli módra párbajozni! – sziszegte oda az utolsó mondatot Lilynek felháborodva.
Sunny ekkor a mellette álló Lily Evanshez fordult, aki diadalittasan mosolygott, és karba tette a kezét, a varázspálcáját pedig elsüllyesztette a talárjában.
- Szia, miért bántottad Jamest?
- Egy kis nézeteltérésünket rendeztem le, ne aggódj miatta. Nem fog belehalni egy kis fájdalomba – felelte Lily gúnyosan.
James még mindig fájdalmas hangon közbeszólt.
- Amit ő kezdett el a reggelinél, és persze alaptalanul!
- Méghogy alaptalanul?! – háborodott fel Evans. – Még mindig tagadni mered, hogy szándékosan tetted?
- Igen, tagadom, mert nem volt igazad! – kiáltotta James, és felpattant a fotelből. – Bárki megmondhatja!
Sunny úgy tűnt, eldöntötte, hogy döntőbíróként akar részt venni a szituációban, mert közbeszólt.
- Nyugodjatok le, rendben? Nem tudnátok békét kötni egymással? – aztán, mikor látta, James és Lily milyen dühödten vicsorognak egymásra, helyesbített. – Vagy legalább fegyverszünetet?
A helyzet továbbra is változatlan maradt.
- Rendben, akkor legalább ma ne veszekedjetek tovább.
- Ő kezdte az egészet! – mutatott James a lányra, miközben Evans is rámutatott Jamesre.
- Nem én kezdtem, hanem ő! Már megint rámöntött valamit, ahogy reggel!
- Te meg énrám, sőt, felpofoztál a semmiért, most meg megütöttél, ahelyett, hogy egy tisztességes átkot vagy valami varázslatot küldtél volna rám! Úgyhogy ne merészeld rám kenni az egészet! Az ÉN visszavágásom jogos volt!
Sirius egyre értetlenebbül figyelte a veszekedőket. Az egész klubhelyiség rájuk figyelt, mert mindenkinek érdekesebb volt a vitát figyelni, mint beszélgetni a meccsről. De azok ketten csak nem akarták abbahagyni, pedig a semmiről vitatkoztak. Ilyen dolgon összekapni, hogy melyikük kezdte…
- Álljatok már le! – kiáltott rájuk Sunny. – Olyanok vagytok, mint az óvodások! Én kezdtem, ő kezdte… Nem mindegy? Legyetek szívesek, és emberi módon rendezzétek a dolgokat! Béküljetek ki, vagy ne is szóljatok egymáshoz többé, mit bánom én! Most azonban mindenki szeretné tovább ünnepelni a csapatunk győzelmét, és semmi szükség efféle értelmetlen szópárbajokra! Ha egy további hangos szót váltotok egymással a mai nap, megyek, és szólok a házvezetőnknek, hogy küldjön titeket KÖZÖS büntetőmunkára. Amit, gondolom, egyikőtök se kíván. Legyetek szívesek ehhez tartani magatokat! És most mindketten menjetek vissza a helyetekre. James, ülj vissza a foteledbe! – nyomta le a fiút Sunny a helyére. - Te pedig – fordult Lilyhez nyugodtan mosolyogva. -, kérlek, folytasd a beszélgetést a barátnőiddel. Köszönöm – fejezte be Sunny.
James mormogott valamit, de nem ellenkezett, és Lily is azt tette, amit Sunny kért. A barátnőivel elindult a hálótermükbe.
Sunny nagyot sóhajtott, aztán mosolyogva odalépett Remushoz, Peterhez és Siriushoz.
- Sziasztok! Izgalmas volt a mérkőzés, igaz? Örülök, hogy nem nekem lett igazam, Sirius. Nem bírtam volna tovább nézni Leo önelégült vigyorát, és hallgatni a hencegését arról, hogy porig fogják alázni a házunkat a meccsen. Fantasztikus volt, ahogy Scott Bighter elkapta a cikeszt, nem?
- Igen, az volt. És azok a trükkök, ahogy folyton becsapta Nottot! – szólalt meg Peter. – Egész idő alatt azt találgattuk, mikor esik le a mardekárosnak, hogy a fogónk csak hülyíti.
- Nem volt egy unalmas mérkőzés, az biztos – vetette közbe a döbbenetéből magához tért Remus is.
Sirius is megszólalt, miután feleszmélt meglepődéséből. Hihetetlen volt, ahogy Sunny Forest elrendezte a vitát.
- Gyere, Napsugár, ülj le – mutatott egy közeli karosszékre.
Sunny azonban mosolyogva megrázta a fejét.
- Bocs, most nem. Tulajdonképpen csak a kétfejű runespoort akartam szétugrasztani. James és az a lány már tényleg olyan volt, mint egy runespoor, aminek a jobb és a bal feje épp gyilkolja egymást. Mindig ilyenek? Jó, hogy hamar le tudtam nyugtatni mindkettőt. Még szerencse, hogy van benne gyakorlatom.
- Igen? Honnan? Megint csak a bátyád révén? – nevetett fel Sirius.
- Nem, dehogy. Leo haverjait nem merném félbeszakítani, ha ölik egymást. Rémesen elgyávulok mellettük. Van két unokahúgom. Mellettük senki nem bírná ki ép ésszel Állandóan tépik egymást – kezdett kuncogni Sunny. – Tényleg! Tulajdonképpen ki volt az a lány, akivel James veszekedett? Őt még nem ismerem, a neve pedig most nem ugrik be.
Sirius felnevetett, mikor eszébe jutott, hogy Sunnyt állandóan Lily Evansnek nézték néhány hete is. Ég és Föld volt a két lány, bár a vérmérsékletük, úgy tűnt, nem különbözik annyira. És ha most a lány megtudja, ki volt az, akinek állandóan nézték… Úgy tűnt, barátainak is ez járt a fejében. Sirius összevigyorgott Remusszal és Peterrel, aztán mindhárman egyszerre válaszoltak Sunnynak.
- Ő volt Lily Evans!
AJÁNLOM AZ OLDALT
