Teltek a hetek, és már február végét mutatott a naptár.
A Griffendél-Mardekár meccset március elejére írták ki, és a négy fiú nagyon izgatottan várta a szombati mérkőzést. De addig még volt három nap, amíg a tanórákra kellett összpontosítaniuk.
Szerdán reggel bementek a sötét varázslatok kivédése terembe, és leültek szokásos hátsó padjaikba. James és Sirius még mindig kuncogtak, ha eszükbe jutott az előző napi, időközben rendszeressé vált, összetűzésük Perselus Pitonnal. Rászórtak a mardekárosra egy jó nagy adag nyihogó-permetet. Az utolsó adag volt a készletükből, de megérte.
- Te, Sir, én még mindig nem tudom elfelejteni azt a magas hangot! – vihogta James az asztalt püfölve.
Sirius már a könnyeit törölgette, miközben válaszolt.
- Ezért még megfizettek! Rettegjetek a bosszúmtól! – utánozta Piton hangját röhögve.
James még hisztérikusabban kezdett el nevetni, és becsúszott a pad alá.
Becsöngettek, és belépett Katumba professzor. Mindenki elcsendesedett, kivéve a két nevetőgörcsével küzdő fiút.
Katumba professzor rájuk emelte pillantását, majd nyugodtan így szólt:
- Mr. Black, Mr. Potter, kérem, fáradjanak ki a teremből, és csak akkor jöjjenek vissza, ha megnyugodtak. Köszönöm. Most pedig a többiek legyenek szívesek kinyitni a tankönyvüket a 394. oldalon, és…
Sirius és James még mindig kuncogva kimentek a teremből.
- Te, figyelj… Sirius… - nevetett James. – szerinted… a prof… akkor is csak… kiküldött volna minket… ha nem mi… lennénk a kedvencei?
James és Sirius voltak az osztályban a legjobbak ebből a tárgyból, és tanáruk kicsit elnézőbb volt velük, mint másokkal. Ha más diák tett volna hasonló dolgot, egész biztos pontot veszített volna a Griffendél-ház.
Sirius nagy levegőt vett, igyekezett lenyugodni. Miután sikerült, válaszolt barátjának.
- Hogy veled miért ilyen elnéző, azt tudjuk: az apukád miatt. Velem pedig azért, mert én vagyok a legjobb – kezdett viccelődni.
- Hé, ez nem igaz! – verte hátba barátja Siriust. – Én is legalább olyan jó vagyok sötét varázslatok kivédéséből, mint te! Ha nem jobb…
- Perszeee! – ugratta Sirius Jamest. – De tudod bizonyítani?
- Állj már le, Sir! Vissza kellene már mennünk az osztályba – szólt James nagy levegőt véve.
Sirius száját még elhagyta egy rövid kuncogás, aztán visszatértek a terembe, és csendben a helyükre osontak.
- Hol kell kinyitni a könyvet? – kérdezte suttogva James.
- Nem t’om – vonta meg a vállát Sirius.
Amint a tanár egy pillanatra hátat fordított nekik, odafordult Remusékhoz.
- Hányadik… - kérdezte, de mikor látta, milyen állapotban van Remus, így folytatta aggódva: - Mi a baj, Rem? Rosszul vagy?
Remus fura pillantással pillantott rá. Még a szokásosnál is sápadtabb volt. Egyszóval szinte falfehér. És remegett a szája. A tekintete pedig riadt volt valamitől.
- Semmi bajom, Sirius – mondta a fiú ennek ellenére.
- Biztos jól vagy? Kéredzkedj ki a gyengélkedőre – folytatta Sirius.
- Nem vagyok beteg. Kösz, hogy aggódsz, de nincs miért – felelte Remus, de szemei még mindig riadtak voltak.
Sirius nem volt meggyőződve arról, hogy barátja valóban jól érzi magát, de nem akarta faggatni.
James, aki eddig a padjukon feküdt, most hátrafordult.
- Juj, Remus, mi van veled! – jajdult fel suttogva ő is. – Rémesen festesz!
Remus összeráncolta a homlokát, és némi ingerültséggel a hangjában azt mondta, erősen hangsúlyozva az első két szót:
- Semmi bajom. Egyébként a 394. oldalon tartunk. Most pedig, ha lennétek szívesek, és békén hagynátok végre, azt megköszönném.
- Jól van na! – csattant fel Sirius. – Már aggódni sem szabad?
Ő és James visszafordultak saját padjukhoz, kinyitották a könyvüket a megfelelő oldalon.
- Fú, nézd ezt a rémes rajzot, Sir! – mondta suttogva James, és oldalba bökte barátját. – Én százszor jobban le tudok rajzolni egy vérfarkast!
Sirius ránézett a tankönyvi mozgó rajzra. Egy farkasembert ábrázolt, amint éppen átváltozik, aztán ismét visszaalakul. Tényleg elég rosszul sikerült az illusztráció. Huncutul rávigyorgott barátjára.
- Ne versenyezzünk?
- Min? – nézett rá kérdőn James.
- Hogy ki tudja szebben lerajzolni a vérfarkast. Pete úgyis jegyzetel, Remus figyel a profra, és később is elolvashatjuk az anyagot. Majd segítenek tanulni, ha lemaradnánk valami fontosról. Na, benne vagy?
James rávigyorgott, és felcsillanó szemmel azt mondta:
- Naná! Óra végén megmutatjuk Pete-nek és Remusnak a rajzokat, és amelyikünké félelmetesebb, az győz, oké?
- Oké.
Mindketten elővettek egy-egy pergament. Sirius gyors mozdulatokkal felvázolta a lényt, aztán aprólékosan kidolgozta a részleteket. Amikor kicsengettek, már majdnem kész volt.
- Lejárt az idő, Sir! Hagyd abba! Semmi esélyed ellenem – nevetett James.
Sirius felnézett rajzáról. James karba tett kézzel ült mellette, és éppen hátradőlt a székén. Sirius ránézett barátja rajzára, ami valóban kiváló volt.
- Nem lehet, hogy te már kész vagy! – hitetlenkedett Sirius.
Gyorsan befejezte a rajzát, (ami inkább egy kutyára hasonlított kísértetiesen, nem pedig egy vérfarkasra) aztán felkeltek a helyükről, és barátaikhoz sétáltak, akik a terem előtt vártak rájuk. Remus már sokkal jobban nézett ki. Nyugodtabbnak tűnt. Elindultak az átváltoztatástan terem felé.
James Peter kezébe nyomta a pergamenjét.
- Legyetek ti a bíráink! Döntsétek el, kérlek, az enyém, vagy a Sirius által alkotott rajz az élethűbb?
Sirius is odaadta Peternek a sajátját. De tudta, hogy veszteni fog. James rajza túlontúl élethű volt.
Peter elhűlve pillantott a rajzokra.
- Hú, fiúk, ez nagyon állat!
Sirius és James felnevettek.
- Még jó, hogy állat, mikor egy vérfarkast ábrázol! – vihogott James.
Sirius ránézett Remusra, miközben nevetett, de lehervadt arcáról a mosoly. A fiú ismét elsápadt, és megint olyan furán kezdett viselkedni, mint az órán.
- Ne légy megint mérges, Rem, de tényleg összeszedhettél valami betegséget. Egyre rosszabbul vagy – ráncolta össze szemöldökét Sirius.
Ám mielőtt barátja válaszát hallhatta volna, Sirius beleütközött valakibe.
- Ó, bocs, én voltam a figyel… - kért automatikusan elnézést az illetőtől, de mikor felpillantott, és meglátta, kinek ment neki, elhalt a szó az ajkán.
Január közepe óta nem beszélt Sunnyval, bár az órákon találkoztak, ám az még sem volt ugyanaz. Sirius most ismét rettenetesen zavarban volt. Tekintete a lány szőke hajára siklott, és érezte, hogy enyhén elvörösödik. Zavarta, hogy olyan bután viselkedett a múltkor, és olyan sután hagyta ott a lányt. Nem tudta, miért zavarta annyira, hogy Sunny Forest még szebb lett. A régi, vörös hajával is jól nézett ki, de ez a hajszín illett a lányhoz jobban. Kiemelte a lány kék szemét, pirospozsgás arcát. És folyton-folyvást zavarba ejtette Sirius Blacket, ki tudja, miért. Sirius belenézett a mosolygó lány szemeibe, és ettől valahogy elmúlt a félszegsége. És észre is vett valamit.
’Nem kék. Zöldeskék. Zöldeskék szeme van.’
Szólásra nyitotta a száját, hogy köszönjön, és Sunny is hasonlóra készült, de mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, James lecsapott.
- Ó, szia, figyelj, szerinted melyik a jobb kép, ez, vagy ez? – tette Sunny kezébe a két pergamenlapot.
A lány zavartan pillantott Jamesre, aztán ránézett a kezébe nyomott rajzokra. Homlokráncolva tanulmányozta őket néhány percig, aztán felnézett Jamesre, és azt kérdezte:
- A jobb alatt azt érted, hogy melyik tetszik nekem, vagy hogy melyik a rémisztőbb?
- Az utóbbi – felelte James diadalittasan mosolyogva.
- Akkor ez a jobb – nyújtotta James felé a saját rajzát. – Bár nekem a másik jobban tetszik. Az olyan aranyos. És mintha nem is vérfarkas lenne, mint a másik rajzon. Mindkettőt te rajzoltad?
- Nem, a vesztes rajz Siriusé! – mutatott felemelt kezeivel barátjára James nevetve. – És nem ér ellenkezni, mert egy hölgy szava mindig perdöntő! – tette hozzá vigyorogva.
Sunny bocsánatkérően Siriusra mosolygott, majd így szólt:
- De a tiéd szebb. Nem baj, ha vesztesz néha. Nem lehet mindig mindenki első.
- Ez igaz, Sunny. Te meg addig hencegj, James, amíg megteheted! Úgy is megtalálom a gyenge pontod, és egyszer legyőzlek – vetette oda Sirius barátjának komoly arccal.
- Azt keresheted, haver, életed végéig, mert nekem olyan nincs! – szólt James vigyorogva.
- Nincs olyan ember, akinek ne lenne gyenge pontja, James – szólt Sunny pajkosan mosolyogva. – Nem kell nagydobra verned, hogy legyőzted Siriust egy buta kis rajzversenyben. Nem lehet mindenkinek olyan érzéke a félelmetes képek készítéséhez, mint neked. Neked könnyű dolgod volt, hiszen te magad is egy hatalmas, ijesztő szörnyeteg vagy – ugratta a lány Jamest.
- Szóval megijesztettelek, ugye? – vigyorodott el még jobban James, és közelíteni kezdett Sunnyhoz. – Csakhogy még nem látszol eléggé rémültnek!
Sunny erre félelmet tettetve megragadta Sirius karját, és a háta mögé bújt.
- Védj meg, Sirius! A barátod meg akar ölni! Segítség!
Sirius harsányan nevetni kezdett két társa viccelődésén.
- Vááá! Én vagyok a rettenetes, vérszomjas vérfarkas, és meg foglak harapni! – viccelődött James, és a lányhoz lépett, próbálva elkapni őt, de a lány ügyesen kitért előle.
- Segítség! – nevetett Sunny, és hátulról átölelte Sirius derekát. – Először Siriust kell elintézned! Ő megvéd engem. Ugye, Sir? Hiszen mi haverok vagyunk. Esedezve kérlek, hogy ments meg a rémes bestiától! Kérlek, kérlek!
Sirius cinkos pillantást váltott Jamesszel, elvigyorodott, a lány felé fordult, és ő is ijesztgetni kezdte a lányt.
- Egyedül vagy, Sunny! Már én is farkasember vagyok! Húúú! – kiáltotta, és felemelte kezeit, aztán ijesztő grimaszokat vágott.
A lány rémületet tettetve nagy szemeket meresztett, aztán futásnak eredt. Két fiúval már nem bírt.
- Hiába menekülsz! Úgyis elkaplak! – kiáltotta Sirius utána, és ő is futásnak eredt.
James nem követte őket, csak térdeit fogva nevetett.
Sirius a tanterem előtt érte utol Sunnyt.
- Áhá, mondtam, hogy elkaplak! – nevetett fel, és megragadta a lányt a karjánál.
- Segítség! Meg akarnak harapni! – kiabálta nevetve Sunny.
Sirius még közelebb húzta magához a lányt, megfogta a másik karját is, és azt mondta:
- Megvagy! És most megharaplak.
Azzal odahajolt a nevető lány nyakához, és puszit nyomott rá.
- Most már én is vérfarkas vagyok? – kacagott Sunny.
- Teljes mértékben – bólintott Sirius vigyorogva.
Ekkor befutott a terembe James és Peter is. Sirius furcsállta, hogy negyedik barátjuk nem érkezett meg velük.
- Hol van Remus? – kérdezte Petertől.
- Azt mondta, igazatok volt, és elkapott valamit. Ezért lement a gyengélkedőre. Hamarosan ő is itt lesz.
Sirius rápillantott Jamesre, aki szintén aggódott barátjukért. Tudták, hogy Remus anyukája nagyon beteg, és hogy barátjuknak, általában havonta, meg kell látogatnia. Amikor visszajött a beteglátogatásról, mindig rémesen fáradtnak, betegesnek tűnt ő maga is. Azt persze nem árulta el, miféle kór támadta meg az édesanyját, és őszintén szólva Siriusék nem is kérdezték meg tőle ezt.
Becsengettek, úgyhogy a helyükre kellett ülniük. Sirius nagy sóhajjal elengedte Sunny kezeit, és rámosolygott a lányra.
- Akkor majd találkozunk, kis vérfarkasom!
- Jöttök a meccsre szombaton? – kérdezte a lány.
- Persze. Sosem hagynánk ki Jamesszel, hogy lássuk, amint a csapatunk a földbe döngöli a Mardekárt.
Sunny kicsit idegesen pillantott Siriusra, és harapdálni kezdte az alsó ajkát.
- Leo szerint ők fogják megnyerni a kupát, mint ahogy eddig is. Remélem, nem olyan jók, mint ahogy láttam. Tudod, lenn kellett lennem a Mardekár egyik edzésén, mert Leo elrángatott magával, és attól félek, hogy ha a Griffendél nem talál ki valamit, akkor mi fogunk veszteni szombaton. Rettentő jók a mardekárosok, Sirius.
- Mi fogunk nyerni, ha a fél csapatunk belehal, akkor is, hidd el! Bízz a házad csapatában, Napsugár! – mondta Sirius búcsúzóul, aztán mindketten a helyükre ültek, mert belépett McGalagony professzor.
Február közepén, a szokatlanul enyhe időben már lejátszották a Mardekár-Hugrabug meccset, amelyen a Mardekár szinte porig alázta a másik házat. Így, ha a Griffendélnek sikerül megnyernie az utolsó két meccsét, (ugyanis a Hugrabug ellen már játszottak január végén, és fölényes győzelmet arattak.) megszerezheti a kviddicskupát. Ami az utóbbi három évben nem sikerült. Ha ezen a meccsen legyőzik a Mardekárt, szinte biztos az év végi győzelem. Ha viszont elveszítik a mérkőzést… A Mardekár előnye a pontversenyben szinte behozhatatlanná válik, és a házkupára semmi esélyük nem marad.
A meccset megelőző két hétben a Griffendél és a Mardekár csapatának tagjai állandóan azon mesterkedtek, hogy az ellenfél játékosait valahogyan eltávolítsák a csapatból. Alig egy héttel a meccs előtt az egyik griffendéles hajtó, Steve McCormick és két mardekáros, Michael Harris és John Downer a gyengélkedőn kötött ki, mert Harris és Downer rátámadtak McCormickra. Viszont a griffendéles elég jó párbajozónak bizonyult, és sikeresen leállította támadóit. Csakhogy aztán Lucius Malfoy és bandája – ki tudná, miért? – szépen ráküldtek egy-egy átkot. (Carbunculust, izomlohasztót, és egy olyat, amitől polipkarok nőttek a fiú mellkasán), ezért az is kétségessé vált, hogy szegény Steve játszhat-e a meccsen. (Szerencsére felépült…)
Végre eljött a szombat. A négy fiú közül James volt a legizgatottabb. Ő ugyanis rettenetesen bolondult a kviddicsért. Még a nyáron, amikor megismerkedtek Siriusszal, akkor mesélte el, hogy otthon gyakorolt néhány fogást. James apukája ugyanis a maga idejében nagyon jó játékos volt, és akár a válogatottba is bekerülhetett volna, ha akart volna. Ezért aztán, amint James elég idős volt hozzá, Mr. Potter vett a fiának egy seprűt, és szabadidejében a játék trükkös fogásaira okította csemetéjét.
Sirius nem igazán hitt a dologban, de James annyi mindenben tehetséges volt, hogy muszáj volt elhinnie barátja szavait. Talán második évükben majd kiderül, mit tud, ha sikerül bekerülnie a Griffendél csapatába. Amihez James szerint nem fért kétség.
Reggel James hangos kurjantásokkal ébresztette fel a három fiút. Még alig múlt hét óra, de James kviddicslázban égett, ezért már hajnalban kiugrott az ágyából.
Sirius, Peter és Remus álmosan pislogva ültek a nagyteremben a Griffendél asztalánál, és kábán eszegették reggelijüket.
James viszont izgatottságában csak izgett-mozgott a székén, és megállás nélkül fecsegett, amivel már az őrületbe kergette Siriust.
- James! James! – csattant fel egy idő után ingerülten Sirius. – Állítsd takarékra magad! Ha tovább folytatod a szónoklatodat, nem állok jót magamért, és betömöm a szád!
- De ha nem győzünk legalább 80 pont előnnyel, akkor… - kezdte újra a fiú, de ahogy barátja vészjósló arckifejezésére nézett, elhallgatott. – Rendben, meg se szólalok.
Sirius akaratlanul is felnevetett.
- Lefogadom, hogy nem bírod ki 5 percnél tovább!
James visszavigyorgott rá.
Aztán elvonta a figyelmüket, hogy nagy zavargás támadt a nagyterem előtt a folyosón.
Ebben a pillanatban McGalagony professzor és Katumba professzor sietett el az asztalok között a folyosó felé, hogy leállítsák a támadást.
- Micsoda szégyentelen, aljas kísérlet volt ez, uraim? – csattant fel McGalagony professzor hangja odakint. – Büntetőmunkára mennek mind a hárman, amiért rátámadtak a Griffendél fogójára! Hárman egy ellen, ez felháborító!
- Jól van, fiam? – hallatszott a sötét varázslatok kivédése tanár hangja. – Menjen le a gyengélkedőre, Madam Pomfrey talán… mit talán! Biztosan rendbe hozza a karját. A csontforrasztás az erőssége. Maguk kísérjék el a társukat a biztonság kedvéért, nehogy ismét orvul rátámadjanak!
James ezt hallva elsápadt. Sirius nem értette, miért.
- Mi bajod, haver? – kérdezte homlokráncolva.
- A fogónk – felelte James aggódva. – Ha nem épül fel 4 órán belül… vége. Elvesztünk. Fogó nélkül nem nyerhetjük meg a meccset. És ha nem nyerünk, akkor…
- Állj le, James! – nevetett fel Sirius fejét rázva. – Már az idegeimre mész.
- De ha eltört a keze Scott Bighternek, akkor nem tudja elkapni a cikeszt, és… én belehalok. Kész – azzal leborult az asztalra, és nagyot csapott ökölbe szorított kezével az asztal lapjára.
Ettől azonban valahogyan még a néhány székkel odébb ülők tányérja is megzörrent, néhányuk pohara pedig feldőlt. Ám, úgy tűnt, senkire nem folyt rá a folyadék. De csak úgy tűnt…
Kisvártatva felcsendült egy dühös női hang.
- Potter, ezért meg foglak ölni! Teljesen tönkretetted a ruhám! – kiabálta a vörös hajú lány magán kívül.
James felemelte a fejét az asztalról, és homlokráncolva a hang irányába fordult. Aztán elröhögte magát.
- Jó az új ruhád, Evans! – vihogta.
Sirius is a lányra nézett, és ő is elnevette magát.
- Aszta, nagyon jól áll neked ez a sárgával befestett fehér pulóver! És a nadrágod is gyönyörű, Evans! – nevetett Sirius, és belecsapott James feléje nyújtott tenyerébe.
A lány pohara ugyanis felborult, és az itallal leöntődött a lány fehér kasmírpulóvere, és sötétkék szövetnadrágja. És a töklé-foltokat még a házimanóknak is nehéz volt eltűntetni.
A dühös lány vöröslő arccal közelített feléjük.
Az egész diákság hármójukat figyelte, azt találgatva, mi fog történni. Lily Evans aztán megtorpant előttük, és szikrázó szemekkel pillantott a két kuncogó fiúra.
- Mit akarsz tenni, Evans? – vihogta James. – Megversz? Nem szándékosan csináltam.
- Még hogy nem szándékosan? – hápogott felháborodottan Lily. – Nyilván vissza akartál vágni azért, amikor az első esténken és Halloweenkor rád borítottam a kupámat, nem igaz?
James hitetlenkedő arccal nézett a lányra, és már egyáltalán nem nevetett.
- Hé, eszemben sem volt visszavágni! Sokkal jobb módszereket tudok rá, ha azt akartam volna! Hidd már el, hogy véletlen volt!
- Persze, te egy ártatlan kis bárány vagy, igaz? – kiabálta a lány. – Had emlékeztesselek rá, Potter, hogy még mindig feladhatlak téged és Blacket McGalagony professzornál, ha akarlak!
- Ne próbálj zsarolni, Evans! – mondta James, és felpattant a székéről.
Sirius már kezdett attól tartani, hogy a veszekedésnek tettlegesség lesz a vége. Immár James is vörös volt a dühtől, és szikrázó szemekkel nézett farkasszemet a lánnyal. Remus és Peter döbbenten meredtek a párosra. Ők semmit sem tudtak az éjszakai incidensről.
- Hogy zsarollak? – nevetett fel hirtelen gúnyosan Evans. – Nem, ez csak figyelmeztetés, Potter! Még egy ilyen eset, és azt is meg fogod bánni, hogy egyáltalán eszedbe jutott tiltott időben…
Tovább nem folytathatta, mert James befogta a száját.
- Ne merd kimondani, mert megbánod! – sziszegte James sokkal halkabban.
Lily dühösen eltolta a kezét, és ő is halkabban folytatta.
- Megijedtél, Potter? Helyes!
- Ne hidd, Evans! Ha beárulsz engem és Siriust, te is bajba kerülsz! – szólt diadalittasan James. – Emlékszel? Te is ugyanúgy tilosban jártál, mint mi, akármi is volt a szándékod!
Erre Lily láthatóan megrémült, de hamar összeszedte magát. Fürgén felkapott egy itallal teli kupát az asztalról, és James fejére öntötte, miközben azt kiabálta:
- Úgy utállak téged, Potter, hogy azt el se tudod képzelni! Undorító, amit művelsz!
Azzal ledobta az immáron üres kupát az asztalra, és sarkon fordulva kiviharzott a nagyteremből.
Néhány pillanatig döbbent csönd ült az egész nagyteremre, aztán nagy hahotázás támadt.
Sirius sem tudott elfojtani egy rövid kuncogást, de erőt vett magán, és barátja kezébe adott egy szalvétát, hogy legalább az arcáról letörölhesse a ráöntött italt.
- Egyszer még megfojtom! Meg fogom fojtani! – motyogta James dühösen.
Sirius nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés.
- Azt hiszem, James, ezentúl töklé-álló ruhát kell hordanod! – röhögött. – Már harmadjára borít rád egy teljes pohárnyit!
- Befognád a szád, Sirius Black?! – fordult barátja felé James dühösen. – Elegem van abból, hogy folyton annak a hisztérikának a pártját fogod! Te mondtad, hogy kérjünk tőle bocsánatot, és mire mentünk vele? Az égvilágon semmire! Ha még egyszer beleüti az orrát az ügyeimbe, olyan átkot szórok rá, hogy a jó édes anyukája sem fog ráismerni!
Azzal James sarkon fordult, és ő is elrohant. Sirius felpattant a helyéről, hogy barátja után menjen, de Remus megfogta a karját.
- Hagyd most magára, Sirius! Majd később utánamegyünk a toronyba. Adj neki időt, hogy megnyugodjon.
Sirius csak bólintott, aztán visszaült a helyére, és folytatta az evést.
Húsz perc múlva úgy gondolták, már elég időt adtak barátjuknak, hogy lecsillapodjon, ezért befejezték a reggelit, és felmentek a klubhelyiségbe.
Amint a portrélyukhoz értek, ismét hangos veszekedést hallottak, ezért sietősre vették a tempót, nehogy barátjuk elkövessen valami butaságot.
- Nem érted, hogy véletlen volt?! – ordította James teljesen vörös arccal.
Időközben mindketten ruhát cseréltek, és néhány, nagyon jól szórakozó felsőbbéves gyűrűjében kiabáltak egymással. A közönség egy tagjának sem jutott eszébe leállítani őket.
- Hogy TE valamit véletlenül csinálj, Potter, az képtelenség! – toporzékolt Lily.
- Ilyen nehéz felfogású lánnyal még életemben nem találkoztam! – rázta hitetlenkedve a fejét James. – Fogd már fel, Evans, hogy nem szándékosan ütöttem akkorát arra az átokverte asztalra, és nem azért csináltam, hogy visszavágjak valami hülye kis baleset miatt, ami hónapokkal ezelőtt történt!
- Ó, tényleg? Akkor hogy lehetséges, hogy csak az én ruhám ment tönkre a te „véletlenül túl erős” ütésed miatt?!
- Fogalmam sincs, Evans! – kiabálta James. – De akkor sem én tehetek róla! Ha te voltál olyan hülye, hogy…
Ám nem tudta befejezni a mondatot, mert a lány odalépett hozzá, és lekevert neki egy hatalmas pofont.
- Ne merészelj sértegetni, Potter!
- Még neked áll feljebb?! Nem hiszem el! Esküszöm, hogy most megfojtalak! – ordította a lány arcába James.
Remus és Sirius úgy gondolták, már épp elég ideig hagyták Evanst és Jamest vitatkozni, ezért gyorsan keresztülfurakodtak néhány előttük álló nézelődőn, és szétválasztották a már majdnem verekedő társukat és a lányt.
- James, hagyjátok abba! Elég volt ebből! – mondta Sirius, és elvonszolta barátját a lány közeléből, akit Remus próbált lecsillapítani.
-
AJÁNLOM AZ OLDALT
