Másnap reggel Sirius fáradtan ébredt. Már majdnem hajnali egy óra volt, amikor Jamesszel lefeküdtek aludni. Remélte, hogy barátja végre felhagy a Volt-Nincs terem keresésével. Reménytelen vállalkozásnak tartotta, hogy rátaláljanak. Talán utána kellett volna nézniük valamilyen könyvben az ilyen varázslatoknak, mielőtt keresni kezdték volna a helyiséget. Sirius szerette volna folytatni a kastély felfedezését, és már azt is tudta, hol kellene kezdeniük. A pincében, ahol a Mardekár klubhelyisége volt. Már régóta körvonalazódott benne egy terv, amit előbb-utóbb véghez is akart vinni. Viszont előtte még szüksége volt néhány információra.

Sóhajtva felkelt az ágyából, és felöltözött. Vasárnap volt, úgyhogy nem kellett sietnie. A hálóteremben még mindhárom fiú aludt.

Sirius huncutul elvigyorodott, odalépett barátja ágyához egy párnával a kezében, és jó hangosan elkurjantotta magát.

-        Ébresztő, hétalvó!

James felmordult ugyan, de nem ébredt fel. Sirius ekkor jó erősen hozzávágta a kezében tartott párnát.

-        Ki az ágyból! Hasadra süt a téli nap!

-        Borult idő van, hogy sütne rám? – hallatszott a párnák közül. – És különben sem a hátamon fekszem, Sir.

Sirius felnevetett barátja szavaira. James ülő helyzetbe tornázta magát, aztán visszadobta Sirius párnáját.

-        Muszáj ordítanod kora reggel, Sirius? – nyögte James, és visszafeküdt az ágyba. – Hagyj aludni! – motyogta, és magára húzta a takaróját.

-        Már majdnem dél van, Jamsie! – nevetett Sirius, ahogy lerántotta barátjáról a takarót. – Kelj fel!

Valójában még alig múlt kilenc óra, de Sirius élvezte, hogy bosszanthatja barátját.

-        Úgy utállak ilyenkor, Sirius! – mászott ki ágyából James szenvedő arckifejezéssel. Felvette szemüvegét, aztán órájára pillantott.

-        Majdnem dél van, mi? Még nincs fél tíz sem, Sir!

Sirius csak tovább nevetett bosszankodó barátján, aztán a másik két ágyra pillantott. Remus és Peter nem ébredtek fel.

-        Te, Jamsie, ne keltsük fel a többieket is? – fordult gonosz vigyorral barátjához.

Erre már James is elmosolyodott.

-        Ha már engem felvertél a legszebb álmomból, ők se aludjanak tovább!

Mindketten magukhoz vettek egy-egy párnát, odaálltak a fiúk ágyához, elhúzták a függönyt, és akcióba lendültek.

-        Felkelni! Hé, álomszuszékok! Ébresztő!

Végül, mikor két barátjuk is felébredt, óriási párnacsata kerekedett az ébresztőből.

Aztán elindultak reggelizni. Siriusnak eszébe jutott, hogy bocsánatot kell kérniük Lily Evanstől, ezért, amikor beléptek a nagyterembe, pillantásával kutatni kezdett a sötétvörös hajú lány után. Mikor megtalálta, barátjához fordult.

-        James, odajössz Evanshez?

James összeráncolta a homlokát, és fintorogva válaszolt.

-        Ahhoz a bőgőmasinához? Soha! Menj oda, ha akarsz, én egy zsák galleonért se fogok. Nem nekem kellene bocsánatot kérnem tőle. Ő kezdett el kiabálni velem, mikor vigasztalni próbáltam, nem fordítva.

-        De miattunk kezdett el sírni, hát nem fogod fel?

-        Nem érdekel, Sirius! Menj, és kérj elnézést tőle, ha ezzel könnyítesz a lelkiismereteden. Én nem megyek oda.

James ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és reggelije felé fordult. Sirius néhány másodpercig még barátját nézte, aztán vállat vonva sarkon fordult, és odament a vörös hajú lányhoz.

-        Ühm… - köszörülte meg a torkát. – Figyelj, Evans, én szeretnék…

A lány felé fordult, ám nem Lily Evans mosolygott Siriusra, hanem Sunny Forest.

-        Szia, Sirius!

-        Ó, szia, Sunny! – mondta Sirius összezavarodva. – Bocs, megint összetévesztettelek Evansszel.

Sunny ekkor egy fura kérdést tett fel.

-        Mi a kedvenc hajszíned, Sirius Black?

-        Tessék? – kérdezett vissza Sirius értetlenül.

Fogalma sem volt arról, miért érdekli ez Sunnyt.

-        Arra vagyok kíváncsi, mi a kedvenc hajszíned.

-        Nem tudom – vonta meg a vállát Sirius tanácstalanul. – Talán… talán a szőke. De tényleg nem tudom. Még sosem gondolkoztam el ilyesmin.

-        Lássuk csak! Tehát szőke – mondta Sunny, aztán behunyta a szemét, és kicsit különös arcot vágott.

Ami pedig ezután történt, az nagyon meglepte Siriust. Az egyik pillanatban Sunnynak még vörös haja volt… aztán átváltoztatta szőkévé. Siriusnak tátva maradt a szája.

Sunny kinyitotta a szemét, és rámosolygott a fiúra.

-        Remélem, most már soha többet nem fogsz összekeverni azzal a másik lánnyal. Hogy tetszik az új frizurám?

Sirius nem tudott megszólalni. Az jutott eszébe, hogy a lány szülei beletrafáltak a névválasztásba. Ezzel a hajszínnel a lány valóban a Napra hasonlított. Mintha a Nap sugarai játszottak volna az arca körül. A lány haja nem is igazán szőke volt, hanem… mintha mindenfajta hajszínből lett volna benne egy kicsi. Néhány apró tincs teljesen feketének látszott, néhány barnának, megint más tincsek vörösesnek, de lényegében tényleg szőke volt. És ez rendkívül jól állt Sunny Forestnek. Egyszerűen… lélegzetelállító volt.

-        Mi az, megkukultál? – kérdezte Sunny. – Mondj már valamit!

Sirius csak állt, tátott szájjal és hatalmasra tágult szemekkel. Nem jött ki hang a torkán.

-        Halló, Sirius, mi történt veled? – kérdezte Sunny, és integetni kezdett a fiú arca előtt.

Sirius végül magához tért kábulatából, és pislogott néhányat, mert már égni kezdett a szeme. Hatalmasat nyelt, és megszólalt.

-        Fantasztikus.

-        Micsoda? – kérdezte értetlenül a lány.

Sirius érezte, hogy égni kezd az arca, miközben válaszol.

-        Gyönyörű vagy, Napsugár.

Sunny zavartan elvörösödött, és lehajtotta a fejét.

-        Köszönöm – motyogta.

Sirius erős késztetést érzett arra, hogy most eltűnjön innen. Rettenetesen zavarban volt. Nem tudta, mit mondjon.

-        Akkor én… nekem most… én most megyek – dadogta pipacsvörösen. – Majd… majd később találkozunk. Szia, Napsugár!

Teljesen elfeledkezett Evansről. Visszament barátaihoz, és még mindig kábultan lezuttyant James mellé. Barátja homlokráncolva nézett rá.

-        Mi történt? Bocsánatot kértél a bőgőmasinától?

-        Hogyan… mi? – motyogta Sirius zavartan.

-        Mi van veled, Sir? Miért vagy ennyire vörös? – kérdezte Remus. – Rosszul érzed magad?

-        Tessék? Nem… semmi bajom – suttogta.

-        Valami csak történt, ha ilyen fura vagy – mondta James. – Evans kiabált veled?

-        Kicsoda? Evans? Ki az? Ja, nem, nem találkoztunk – felelte kitisztuló elmével. – Majd később beszélek vele.

Barátai nem folytatták tovább a faggatózást, aminek Sirius rendkívül örült.

Amikor elindultak evés után vissza a toronyba, a folyosón összefutottak Lucius Malfoyjal, Bellatrixszal, és egy kövér, békára emlékeztető lánnyal.

-        Á, lám csak, kit látnak szemeim? – nevetett fel Bellatrix gúnyosan. – A fekete bárány, Sirius Black!

-        Ne felejtsd ki, Bella, a pólyásokat se! – szólalt meg Lucius Malfoy is, és megvető kifejezéssel az arcán Jamesre, Remusra és Peterre nézett.

Sirius dühében elvörösödött.

-        Mit akartok már megint? Mondjátok, vagy tűnjetek el! Elhányom magam tőletek, és nem azért reggeliztem, hogy hányjak.

-        Figyelj már, Ursula, hogy pattog a kisfiú! – gügyögte Bellatrix. – Nem akarsz hazaszaladni a hőn szeretett bácsikádhoz? Sejtelmem sincs, apámék miért nem fordítanak hátat annak a féleszű bolondnak. Dirké néni jól tette, hogy kidobta azt a bolondot a házából!

-        Az nem az anyám háza, hanem az apámé! – sziszegte Sirius unokanővérének. – És annak a nőnek, akit kénytelen vagyok az anyámnak nevezni, semmi joga nem volt ahhoz, hogy kitiltsa Alphard bácsit a Grimmauld térről! Különben sem anyám dobta ki a bácsit, hanem Alphard bácsi nem hajlandó betenni oda a lábát, mert ki nem állhatja az anyámat.

-        Nevezd, aminek akarod, unokaöcsi – felelte erre Bellatrix lenézően. – Egy a lényeg: az egész család megveti azt az embert, és sehol nem látjuk szívesen. Inkább dobná már fel a talpát!

-        Inkább dobd fel te, meg az anyám! – vágott vissza Sirius. – Igazi megváltás lenne a világnak!

Ekkor a kövér lány is megszólalt. Ijesztően magas hangja volt.

-        Ha majd bekerülök a Minisztériumba, törvényt hozatok arról, hogy ne beszélhessen senki így az idősebb rokonaival, főleg, ha azok csak jót akarnak az illetőnek.

Sirius utálattal nézett végig az ötödéves fiún és a két negyedéves lányon.

-        Jót akarnak? Nekem? Köszönöm, de én nem kérek az ő jóságukból! Ami nincs is nekik, kedves Ursula, ha esetleg eddig nem vetted volna észre. Merthogy ahhoz legalábbis szívre, lelkiismeretre, vagy legalább agyra lenne szükségük. Az pedig nektek, sajnos… vagy inkább szerencsére, nincs – fejezte be Sirius gúnyosan. – Menjünk, fiúk!

Ám, mielőtt tehettek volna akár egy lépést is, Malfoy pálcát rántott.

-        De nagy a szád, kicsi Black! – vetette oda Siriusnak, és egyenesen a mellkasának szegezte a pálcáját. –Ráférne egy kis mosás! SUV…

Malfoy nem mondhatta ki a varázsszót, mert időközben James, akire senki nem figyelt oda, ráküldött egy Carbunculus-átkot. Malfoy arcát ellepték a nagy, sárgás kelések.

A kövér lány elsápadt, Bellatrix azonban szintén elővette pálcáját, és nevetve Jamesre szegezte.

-        Lám csak, a pólyás hősködni akar! Tudod, picikém, ezért büntetés jár! Mit szeretnél a helyes arcocskádra, hm? Tudod mit? Rávarázsolok egy cuki kis sebhelyecskét, rendben? Nem fog fájni, megígérem – nevetett fel gonoszul a lány.

Már nyitotta a száját, mikor Sirius szédülést okozó bűbájt küldött rá, és mivel szinte a lány mellett állt, olyan hatásos volt, hogy unokanővére tántorogva elterült a padlón. A kövér lány letérdelt mellé, hogy magához térítse, de úgy látszott, nem tudja, milyen varázslatot használjon. Amit megpróbált, az nemhogy nem használt, de még csak nem is élesztő-bűbáj volt.

Sirius barátaival nevetve továbbállt. Legalábbis ő és James nevettek. Remus nem csinált semmi rendkívülit, Peter pedig vacogott rémületében.

-        Te, James, hogy ez az Ursula milyen ostoba! – nevetett Sirius.

-        Ja. Egyébként kösz, hogy megóvtad a… hogy is mondta az unkanővéred, mielőtt lefeküdt volna alukálni? A helyes arcocskámat! – kacagott James is.

Aztán Remushoz és Peterhez fordult.

-        Mi van, miért nem nevettek? Azokon a hülye mardekárosokon csak röhögni lehet!

-        Egyáltalán nem vicces, amit csináltatok! – csóválta meg rosszallóan a fejét Remus. – Most majd attól kell tartanunk állandóan, hogy mikor támadnak hátba minket, hogy bosszút álljanak!

Sirius elkomolyodva nézett barátjára.

-        Jól mondod! Ők csak hátbatámadva tudják megtámadni az embert! Annyi tisztesség sincs bennük, hogy szemtől szemben küzdjenek meg valakivel! Ez az egyik oka, hogy gyűlölöm őket.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

Remus ugyan nem szólt semmit válaszul, csak megcsóválta ismét a fejét.

Tovább bandukoltak a folyosókon. Már az ötödiken jártak, amikor ismét összefutottak valakivel. Siriusnak és Jamesnek egyből eszébe jutott a legutóbbi eset, amikor Sunny Forest elintézte a srácnak, hogy lemehessen a gyengélkedőre. Tulajdonképpen nem is értették, miért épp ez jut eszükbe, de egyből röhögő görcsben törtek ki.

-        Hé, Pitonka, rendbejött már a nózid? – vihogta James.

A mardekáros megtorpant egy pillanatra, és megvető pillantással végigmérte őket.

-        Szerintem elég volt a hajával megtörölnie az orrát! Annyi zsír van rajta, hogy az biztos elállította a mocskos vérét! – kontrázott rá Sirius is.

-        Te beszélsz, Black? – szólalt meg Piton nyugodtan. – Mindenki tudja rólad, milyen családból származol. Lucius és Bellatrix elmesélte, milyen nagyszerűen ápolod a rokoni kapcsolataidat. Csodálkozom, hogy olyan türelmesek és megbocsátók veled. Én már rég kitettelek volna az utcára az anyád helyében. Mehettél volna a bolond bácsikád után!

Siriust gyilkos düh öntötte el, és rávetette magát a mardekárosra. Azt, hogy unokanővére sértegette a bácsikáját, hagynia kellett, hogy a lány ne kezdje el állandóan ezzel hergelni őt. De ezt nem fogja megtorlatlanul hagyni. Most ez, alig egy hete pedig az a mérgezés-ügy James ellen… túl sok dolgot hagytak már büntetlenül.

-        Sirius, ne! – kiáltotta James, Remus és Peter egyszerre.

Ám Siriust már nem érdekelte. Ott ütötte a sötét tekintetű fiút, ahol épp érte. Az pedig a váratlan támadástól ledöbbenve nem is védekezett egy ideig.

Ki tudja, hányadik ütés után Siriust eltalálta valamilyen varázslat, és úgy érezte magát, mint akit fejbe vertek. Közben valahogy lerepült a mardekárosról, aki már régóta a földön fetrengett.

-        Mit művelnek maguk itt?! – harsant fel McGalagony professzor hangja hirtelen. – Hogy merészelnek a folyosó közepén összeverekedni, mint valami borzalmas mugli filmben? Nem viselkednek roxforti diákhoz méltón! Örülhetnek, ha ezek után nem kell csomagolniuk! – kiabálta a professzor, aztán Jamesék felé fordult. – Maguk meg miért álltak ott, és nem avatkoztak közbe? Felfoghatatlan, hogy csinálhatnak ilyesmit! Erre még nem volt példa ebben az intézményben! – eközben visszafordult Sirius felé, és lesújtó pillantást vetett rá. – Mr. Black, én szégyenlem magam ön miatt! Griffendéles diák nem viselkedik így!

James megszólalt, bár Remus és Peter próbálta visszafogni.

-        De tanárnő, Piton kezdte! Sértegette Siriust!

McGalagony professzor szikrázó szemmel pillantott Jamesre, de ő rezzenéstelen arccal viszonozta a pillantást.

-        Nem hiszem, hogy Piton úr kezdte volna, ismerve az ön és Black úr előéletét, Mr. Potter! Két hét büntetőmunkát ítélek Mr. Blacknek.

-        Ó, persze! Piton sértegetheti a barátomat, de Sirius nem torolhatja meg a sértést, ugye? És Sirius csak azért kap büntetőmunkát, mert szintén Piton miatt októberben egy hónapig büntetőmunkára jártunk, én és Sirius? Ezt nem gondolhatja komolyan, tanárnő! – vitatkozott James felháborodottan McGalagony professzorral.

A boszorkány már épp elmenőben volt, de erre visszafordult Jameshez, és hűvösen azt mondta:

-        Ön is csatlakozik a barátjához, Mr. Potter!

-        Micsoda?! – kiáltott fel James még jobban felháborodva, és dühösen összeráncolta a homlokát.

-        Szemtelenül beszélt a tanárával, Mr. Potter. Legközelebb előbb gondolkodjon, és csak aztán nyissa ki a száját! Csalódtam magában. Ismerem a szüleit, és nagyon szomorúak lennének, ha ezt hallották és látták volna. És ha továbbra is így folytatja, kénytelen leszek tájékoztatni őket a viselt dolgairól. Aminek egészen biztosan nem fognak örülni, és nem fogják megdicsérni ezért magát. Most pedig mindannyian térjenek vissza a klubhelyiségükbe! Maguk ketten pedig… – mutatott a professzor Jamesre és Siriusra. -… próbáljanak meg nem belekötni egy másik társukba is, amíg felérnek a toronyba, mert azon nyomban repülnek a Roxfortból! Végeztem – fejezte be McGalagony professzor, és suhogó talárral továbbsietett a folyosón.

Piton időközben eltűnt. Sirius azonban még mindig kábult volt az őt ért varázslattól. Mikor a professzor elindult, hogy távozzon, épp Remus és Peter próbálta őt lábra állítani, addig ugyanis a padlón ült.

Mikor McGalagony professzor eltűnt a folyosón a szemük elől, James is visszafordult három barátja felé. Láthatóan forrt a dühtől.

-        Egyszer még nagyon megfizet ezért az a drága, mardekáros, ma született bárány! – mormolta James dühösen, aztán Siriushoz intézte szavait, némileg aggódó hangon. – Jól vagy, Sir?

-        Persze, jól vagyok – mondta Sirius. – Menjünk vissza a klubhelyiségbe. Kösz, James, hogy kiálltál mellettem, de talán nem kellett volna. Most téged is megbüntettek, pedig te nem csináltál semmit.

Remus is megszólalt.

-        Ez azért nem egészen igaz, Sirius. Ti kezdtetek el kötekedni Perselusszal, ő csak visszavágott. Igaz, nem a legszebb módon, de akkor is, csak magatokat okolhatjátok az egészért.

-        Nehogy már igazat adj McGalagonynak! – kiáltott fel Sirius, ahogy elindultak a Griffendél-toronyba.

-        Igenis igaza van a professzornak! Megérdemlitek a büntetést – felelte Remus nyugodtan.

-        Sértegette Sirius bácsikáját, Remus! – kiáltotta dühösen James. – Talán hagynia kellett volna?

-        Nem, természetesen nem. Viszont nem kellett volna egyből agyba-főbe vernie ezért Perselust. Máshogy is vissza lehetett volna vágni.

Sirius és James bosszankodva összenéztek.

-        És hogy gondoltad ezt, Remus? Bájcsevegett volna vele, vagy kedvesen megkérte volna Mr. Kígyót, hogy legyen olyan szíves, és szálljon már le a bácsikájáról?

-        Igen, valami ilyesmi – mondta barátaira nézve Remus, ahogy bebújtak a portrélyukon.

-        Te nem vagy normális, Remus! – szólt Sirius hitetlenkedve. – Már megbocsáss, amiért ezt mondom, de épeszű ember nem lesz kedves azzal a denevérrel! Főleg nem én és James! Inkább jöjjön el a halálom rá egy hónapra, ha valaha kedves leszek vele!

-        Pontosan – bólintott egyetértően James is, ahogy lehuppant Sirius és Peter mellé az egyik kanapéra.

-        Bolondok vagytok – mondta Remus fejcsóválva.

Aztán hirtelen, valahová Jamesék háta mögé nézve, aggódó hangon így szólt:

-        Szia, Lily! Jól érzed magad? Rosszul nézel ki.

James, Sirius és Peter hátrafordultak. Lily Evans ott állt tőlük néhány méternyire. És valóban nagyon rémesen nézett ki. Szemei vörösek és dagadtak voltak, nyilvánvalóan a könnyeitől, és még mindig úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban elkezdhetne sírni.

-        Figyelj, Remus, ha nem gond… - kezdte a lány vékony, remegő hangon. -… tudnál nekem és Maynek segíteni a mágiatörténet háziban? De nem olyan fontos, ha…

 Ekkor egy hatalmas könnycsepp indult meg a szeméből, és másodpercekig nem szólalt meg. Aztán a lány elővett egy zsebkendőt, megtörölte könnyes szemét, kifújta az orrát, és nagy levegőt véve, még vékonyabb hangon befejezte a mondatot.

-        … ha nem érsz rá.

Remus megértően elmosolyodott, és a lányhoz lépett.

-        Semmi gond. Nagyon szívesen segítek nektek.

-        Köszönöm – mondta Lily szipogva.

Sirius és James gondterhelten összenéztek, aztán felálltak a kanapéról, és kerestek egy néptelen, sötét sarkot a klubhelyiségben, hogy nyugodtan beszélhessenek. James aggódó arccal szólt Siriushoz.

-        Sir, ugye nem miattunk van Evans kiborulva? Én tényleg nem akartam megbántani, és fogalmam sincs, tegnap éjjel mi volt az, amivel megsértettem. Én tényleg csak vigasztaltam, ő pedig dühös volt rám, aztán pedig minden annyira elfajult… Attól, ugye, nem sírhat ennyit, hogy mi nem akartunk visszajönni a toronyba, ahogy ő szerette volna?

Sirius tűnődve a hajába túrt.

-        Lehet, de nem hiszem. Legalábbis biztos nem csak emiatt van szegény kiborulva. Azért nem voltunk vele annyira durvák, és tegnap is mondtam neked, hogy már akkor is sírhatott, mikor mi még le sem jöttünk a hálótermünkből. Szóval, szerintem nem miattunk van. Ettől függetlenül igazán odamehetnénk hozzá, és elnézést kérhetnénk tőle. Még mindig ellenzed?

James bűntudatos fintort vágott.

-        Nem, dehogy. Belátom, hogy neked van igazad. Már reggel is megtehettük volna.

-        Akkor megyünk?

-        Aha – bólintott rá James.

Mindketten elindultak a két lány és Remus asztala felé. Remus vette észre a két fiút először, és kérdőn rájuk pillantott.

-        Mi járatban vagytok, fiúk?

James zavartan a hajába túrt.

-        Mi… nos… szóval… szeretnénk… szeretnénk elnézést kérni Ev… Lilytől – fordult a vörös hajú lányhoz bocsánatkérő arckifejezéssel.

A lány ránézett, és zavartság tükröződött a szemeiben.

-        Tudod, Lily, a… a tegnap esti dologért – szólalt meg Sirius is. – Nem akartunk megbántani.

A lány most elfordította tekintetét Jamesről, és Siriusra nézett. Megint könnybe lábadtak a szemei, de elmázolta a könnyeket az arcán a kézfejével, és szipogott egyet.

-        Nem tudom, miről… miről beszéltek, de… - ismét szipogott egyet. - … semmi baj.

Szavait azonban megcáfolta, hogy ismét könnyek peregtek le szemeiből. James és Sirius zavartan összenéztek, aztán Remus csendesen megszólalt.

-        Most inkább menjetek el, srácok.

Sirius megvonta a vállát, és megfordult. Ennél többet már igazán nem tehettek. Annyira nem voltak jóban a lánnyal, hogy elkezdjék vigasztalni.

James még néhány pillanatig a lányt nézte szomorú arccal, aztán ő is sarkon fordult, és Siriusszal visszamentek Peterhez.

Sirius nem tudta, miért, de James ettől kezdve egész nap alig beszélt, és egyáltalán nem tűnt vidámnak. Talán bűntudata volt még mindig a lány szomorúsága miatt.