Sirius és James végül, amint alkalmuk adódott, megbeszélték, hogy a hétvégén megpróbálják megtalálni az eltűnő-megjelenő szobát, ami vagy a hatodik, vagy a hetedik emeleten kellett legyen. Úgy döntöttek, először a hatodikon próbálkoznak.
Órákig sétáltak a folyosón, háromszor elhaladtak minden előtt, először úgy, hogy a folyosó teljes hosszában, aztán méterről méterre, de semmit sem találtak.
- Sir, holnap próbáljuk meg a hetediken! És most fejezzük be a járkálást itt. Nem csak a lábaim fájnak, hanem ha valaki meglát, még bolondnak is fog tartani minket. Úgy sétálgatunk itt, mint a holdkórosok.
Sirius felnevetett.
- Rendben James. Nem kell nyafognod, te elkényeztetett aranyifjú! –viccelődött barátjával. – Te akarod mindenáron megkeresni azt a termet. Lehet, hogy már nincs meg.
James összeráncolta a homlokát, aztán a hajába túrt.
- De létezik, Sirius! Ha apa és anya azt mondja, hogy van ilyen helyiség ebben az átokverte kastélyban, akkor az úgy is van! És én meg is fogom találni! – mordult rá barátjára James.
Sirius visszakozásképp felemelte kezeit.
- Rendben, rendben. Létezik az a szoba, csak mi vagyunk túl bénák hozzá, hogy megtaláljuk. Hová tűnt az én kedves, nyugodt James haverom?
James halványan elmosolyodott.
- Elment aludni. És én, a mérges James is nagyon szívesen visszamennék már a toronyba. Ma már úgy sem találunk itt semmit.
Sirius vállat vont, úgyhogy felkullogtak a Griffendél-toronyba.
Rögtön ebéd után nekikezdtek a keresésnek, most pedig már majdnem este 8 óra volt.
A klubhelyiségben nagy volt a nyüzsgés. Sokan a feladott házi feladatokat készítették, mások sakkoztak vagy kártyáztak, vagy egyszerűen csak beszélgettek.
Sirius és James csatlakoztak Remushoz és Peterhez, akik épp egy-egy esszét írtak mágiatörténetre Morganaról és Merlinről, a híres mágusról és boszorkányról.
- Ezek ketten már megint az agyukat facsarják! – kuncogta Sirius.
- Nem lenne egyszerűbb, ha lemennétek a könyvtárba, és kimásolnátok egy könyvből az életrajzukat? – szólt oda nevetve James két barátjuknak.
- Nem – felelte láthatóan bosszúsan Remus. – Ti is tanulhatnátok, kivételesen.
- Ma szombat van, ember! – fintorgott Sirius. – Ráérünk holnap gyötörni magunkat az ilyesmivel!
- És mi ketten úgyis egy óra alatt összedobjuk az egészet – jegyezte meg vigyorogva James.
- Ha egyszer nem adnám oda a jegyzeteimet, biztos tovább tartana – vigyorodott el Remus is. – És talán egyszer meg is teszem. Mondjuk holnap.
- Semmi vész – vágott vissza Sirius nevetve. – Bármikor el tudjuk csórni, és észre sem vennéd!
- Próbáld meg, Sir, és megtudod, mi lesz – felelte erre Remus nevetve. – Talán olvashatatlanná válik, vagy ti ketten kaptok valamit a mancsotokra, hogy többet ne tudjátok ilyen alantas dologra használni.
- Kösz, Rem, hogy elárulod, milyen ártást akarsz használni! – nevetett James. – Most már biztos el tudjuk lopni!
- Pofa be, és inkább segíts, ha olyan sokat tudsz Morganaról! Én már mindent leírtam, amit tudok róla, de még így is csak 70 centi. Kellene még néhány adat, hogy meglegyen az egy méter, amit Binns kért.
Vacsoráig végül mégis a tanulnivalókkal foglalkoztak mind a négyen, aztán lementek a nagyterembe enni, majd vissza lefeküdni.
Másnap a reggelinél különös dolog történt. Alighogy leült a nagy négyes a Griffendél asztalához, egy oda nem illő személy méltóztatott megállni mellettük. Egy nagyon-nagyon oda nem illő valaki.
James és Sirius azonnal okádáshoz hasonló hangokat adott ki magából, Peter nevetett rajtuk, de Remus… Remust hagyjuk.
- Mit óhajtasz, Perselus? – szólította meg Remus a mardekárost némileg emelt hangon, hogy a megszólított meghallja James és Sirius magánszáma mellett is.
- Tőled semmit, Lupin – felelte Perselus Piton a maga vontatott stílusában. – Potter!
- Ki… ki az? – fordult azonnal a mellette álló felé James hatalmas, csodálkozó szemekkel, de úgy tett, mintha észre sem vette volna Pitont. - Hol vagy? Nem látom, ki szól hozzám. Előbújnál? Hé, izéke, vagy akárhogy is hívnak, bújj elő! Csak nem ide bújtál? – hajolt le James, hogy benézzen az asztal alá.
Sirius és Peter már lecsúsztak a székről a nagy hahotázásban.
- Ha-ha, de vicces – jegyezte meg a mardekáros lenéző pillantást vetve a nevetőkre és Jamesre.
- Mi az, kígyókám, eltévesztetted a házszámot? A te asztalod kicsit odébb van, úgy két asztallal nyugatabbra. A soha viszont nem látásra! – fejezte be Sirius integetve, és hátat fordított a fiúnak.
De Piton nem mozdult.
- Mi az, nem hallasz? Tűnj el innen, mielőtt begurulok! Elveszed az étvágyam – vetette oda James, hátra sem fordulva.
- Én csupán egy rövid üzenetet szeretnék átadni, Potter – szólalt meg gúnyosan Piton, és egyik kezével rátámaszkodott James pohara mellett az asztalra.
- Akkor varázsold ki a villás nyelved a szájüregedből, és sziszegd el szépen asssz üsszenetet – kezdett sziszegve beszélni James. – Nem óhajtok a szükségesnél tovább egy levegőt szívni veled!
- Vigyázz magadra, Potter, mert nagyon meg fogod bánni, hogy velem kezdtél!
- Ne mondd már! Tényleg? – fordult hitetlenkedő arccal a mardekáros felé James.
- Igen, tényleg – felelte megvető vigyorral Piton, aztán minden további nélkül, elégedett képpel elsétált.
- Azt gondolod, félek tőled, Kígyó? – szólt hangosan a fiú után James. – Inkább te vigyázz magadra! Azt képzelte, rám tud ijeszteni egy ilyen sületlenséggel? – halkította le a hangját James, ahogy fintorgó arccal Siriushoz fordult. – Képes volt idetolni azt a zsíros fejét azért, hogy elmondja azt az egy mondatot, aminek semmi hatása nincs rám. Ez biztos nem normális! És mi az, hogy „Vigyázz magadra Potter, mert nagyon megbánod, hogy velem kezdtél!” – ismételte meg a mardekáros stílusában a mondatot. – Ez még viccnek is rossz!
- Inkább együnk – vetette közbe Sirius kuncogva.
Nem gondolta volna, hogy Perselus Piton méltóztatja figyelmeztetni Jamest, és hogy egyáltalán van annyi bátorsága, hogy idejöjjön az asztalukhoz „csevegni”. Röhejes volt az egész jelenet.
Vidáman csevegve megreggeliztek, aztán elindultak vissza a toronyba.
- Én már nagyon várom a következő kviddicsmeccset – mondta James. – Bár sajnos biztosan a Mardekár fog nyerni, nem a Hollóhát. Viszont jövőre, ha én is benne leszek a csapatunkban, nem fogom hagyni, hogy a Mardekár vigye el a kupát!
- Miért veszed olyan biztosra, hogy bekerülsz a csapatba jövőre? – kérdezte Peter csodálkozva.
- Ez olyan biztos, mint ahogy itt állok – felelte James szélesen vigyorogva. – Scott Bighter, a fogónk, most végez, szóval üresedés lesz a fogó poszton. És én leszek a következő tanévtől a Griffendél fogója, az fix – jelentette ki magabiztosan.
- És ha találnak nálad jobbat? – kuncogta Sirius.
- Az lehetetlen – jelentette ki James nemtörődöm stílusban. – Jó lenne, ha már az idén is mi nyernénk a…
James hirtelen elhallgatott, aztán egészen elsápadt, végül valamiféle rohamot kapott. Az egész teste rángatózni kezdett, és végül hatalmas eséssel elterült a földön.
- James! James, mi van veled? – kiáltotta Remus ijedten.
Mindhárman letérdeltek az immár eszméletlen fiúhoz, és próbálták magához téríteni, de sehogy sem sikerült.
- Vigyük a gyengélkedőre – mondta Sirius aggódva. – Gondolom, ti sem tudtok hordágyat elővarázsolni.
Peter és Remus megrázták a fejüket. Láthatóan mindketten aggódtak ájult társukért.
Sirius nem tudta elképzelni, mi történhetett barátjával. Egész eddig semmi baja nem volt, erre most elájul, és rohamot kap… Sirius arról sem tudott, hogy lenne valami betegsége.
- Sirius, szerinted… James talán epilepsziás? – kérdezte Remus ijedten, miközben Sirius és Peter felnyalábolták Jamest a folyosó kövéről.
- Mi az az elipepszia? – kérdezte Sirius homlokráncolva.
Még soha nem hallott ilyen varázslóbetegségről.
- Epilepszia, nem elipepszia. Ez egy betegség, aminek hasonló tünetei vannak, mint ami most Jamesszel történt az előbb.
- És ezt az epi… izét hogy kaphatta volna el? – kérdezte Peter kíváncsian.
- Ez egy öröklött betegség szokott lenni a mugliknál, de olyan esetről még sosem hallottam, hogy varázslóknál is jelentkezhetnek a tünetek.
Közben megérkeztek a gyengélkedőhöz. Szerencsére még nem jutottak messzire a nagyteremtől, amikor Jamesen kitört ez a fura valami. Sirius már rettentő nehéznek találta ájult társa cipelését. Peter látszólag segített a cipekedésben, de Sirius úgy érezte, mintha ő egyedül támogatná eszméletlen barátjukat.
- Remélem, nincs komoly baja – szólalt meg zihálva Sirius. – Madam Pomfrey! Madam Pomfrey, tessék idejönni! – kezdett kiabálni a Roxfort gyógyítója után, miközben lefektette Jamest az egyik betegágyra. – Egyébként, Pete, kösz a minimális segítséget – morogta oda kövér barátjuknak. – Majd megszakadtam, mert te nem igazán segítettél eltámogatni idáig Jamest.
- Dilys Derwent tudására, mi van ezzel a fiúval? – hallották meg Madam Pomfrey izgatott hangját hirtelen.
A gyógyító gyorsan félretolta a három aggódó fiút, és vizsgálgatni kezdte Jamest.
- Párbajozott valakivel, megtámadták, vagy mi történt? – kérdezte közben rosszalló hangnemben.
- Nem, James… öhm… szóval reggelizni voltunk, aztán… aztán visszaindultunk a Griffendél-toronyba, és egyszer csak James elkezdett rángatózni, aztán pedig elájult. Próbáltuk magához téríteni, de nem ébredt fel – magyarázta Remus. – Fogalmunk sincs róla, mi baja lehet.
- Szóval begörcsölt, és elájult? – mormolta Madam Pomfrey különös arccal, miközben levette James szemüvegét, aztán megvizsgálta a szemeit.
Megtapogatta a nyakát, aztán felemelte a kezét, és elengedte. James karja úgy zuhant vissza az ágyra a teste mellé, mint egy rongybabáé.
- Talán túl sokat ivott ez a gyerek is. Sosem tanulják meg, hogy nem ihatnak annyit, mint a muglik – mormolta rosszallóan a boszorkány. – Meg kell néznem, meddig kell várni, amíg közbe kellene lépnem. Ő a Potter-gyerek, nem?
- Igen, James Potternek hívják – felelte Remus azonnal, de látszott rajta, hogy szívesebben mondana valami sértőbbet, amiért ilyen jelentéktelen dolgokkal húzza az asszony az időt, ahelyett, hogy segítene végre Jamesen.
- Ismerem a történetét – jegyezte meg nagyot sóhajtva Madam Pomfrey. – Kész csoda történt, amikor megfogant.
Sirius, Peter és Remus csodálkozva összenéztek.
’Miről beszél ez a nő?’- gondolta Sirius értetlenül, de nem szólt közbe inkább. Minél hamarabb látja el a gyógyító eszméletlen barátját, annál jobb.
- Tehát már vannak páran, akik tartanak a barátjuktól? Ha az apjára ütött, nem csodálkoznék rajta, hogy néhány család legifjabb tagjai, mégha lányok is, inkább messzire elkerülnék őt. Az apja sok szívet tört össze a maga idejében, és néhány anyuka biztos emlékszik még rá, hogy egy Pottert jobb nem megszeretni, mert abból csak baja lesz az embernek – mondta Madam Pomfrey fejét csóválva, miközben elindult egy másik helyiség felé. – Az elhagyott anyukák szinte biztos felhergelték a fiaikat ez ellen a fiú ellen az apja emlékére, a lányokat pedig óva intették, hogy a közelébe merészkedjenek. Vannak már ellenségei esetleg?
- Hát… izé… tulajdonképpen nincsenek, de… - válaszolta Remus, ám Siriusnak hirtelen minden összeállt, így Remus szavába vágott.
- Igen, van egy. Egy mardekáros, és Perselus Pitonnak hívják – mormolta szikrázó szemekkel.
’Csak ő lehetett! Ezért volt olyan értelmetlen az a jelenet! Csak figyelemelterelésnek szánta, és… Perselus Piton nem hiába állt meg az asztalunknál alig egy órával ezelőtt! Ezért volt hát olyan elégedett a képe, miután elindult a saját asztalához! Valami varázslatot, vagy… nem, azt biztos észrevettük volna… Hát persze!’
- Madam Pomfrey, lehetséges, hogy… valami… bájitaltól lett rosszul James? – kérdezte töprengő arccal Sirius, mikor a javasasszony visszatért egy vastag könyvvel a kezében.
- Bájitaltól? – kérdezett vissza a boszorkány csodálkozva, miközben lapozgatni kezdte a könyvet. – Nem hiszem, hogy ebben az iskolában képes lenne bárki megfőzni egy olyan italt, amitől a leírt tüneteket mutatná a barátjuk. Létezik ilyenféle bájital, az igaz, de teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy…
- Én viszont teljesen biztos vagyok benne, hogy egy bájital a ludas! – vágott a gyógyító szavába Sirius ingerülten.
- Mondtam már, fiatalember, hogy ebben az iskolában senki nem tudná… - tiltakozott a boszorkány felháborodottan.
- És mi van, ha mégis? Az a valaki, aki ezt tette a barátommal, bájitaltanból a legjobb a csoportban! Tessék elhinni, hogy egy italtól lett rosszul! Olyan gyógymóddal kell segíteni Jamesen, amit a bájital-mérgezéses esetben tetszene alkalmazni! Nem másvalami a rosszulléte oka, ez biztos!
Peter és Remus csak csodálkozva figyelték a vitát.
- Sirius, te sem gondolhatod komolyan, hogy… - kezdett volna tiltakozni Remus látszólag higgadtan.
- Miért ne gondolhatnám komolyan, hogy az a feketemágus-növendék kígyó az oka ennek az egésznek? – mordult rá a fiúra Sirius. – Semmi értelmeset nem mondott, amikor a reggelinél megállt ott mellettünk! Csak el akarta terelni a figyelmünk a gyenge szövegével, amíg beleöntött valamit James italába! James meg is jegyezte, hogy fura íze volt a teának, amit ivott. Biztos vagyok benne, hogy az a zsírgombóc csinált valamit Jamesszel!
- Rendben, fiatalember, ha valóban biztos benne, hogy a barátjuk az Inula Pestifer főzettől lett rosszul, akkor viselje ön a következményeket! Én beadom a barátjának az ellenmérget, de ha mégsem a főzet az oka a rosszullétének, maga lesz a hibás! Véleményem szerint ugyanis csak egy egyszerű koffein-túladagolása van, mivel túl sok teát vagy kávét ivott az elmúlt napokban. A roxforti manók mindig túl erősre főzik mindkettőt. Varázslóknak nem túl hasznos az ilyen mugliszerek fogyasztása. A muglikra a koffein élénkítőleg hat, egy varázslóra viszont, főleg ha ilyen fiatal, és a kelleténél többet iszik ilyen innivalókat, altatószerként hat, nem élénkítőként.
- Ezer százalék, hogy az a főzet az oka – jelentette ki Sirius mogorván.
’ Még hogy koffein-túladagolás! James nem is iszik kávét, a teából pedig több liternyit kellett volna meginnia, hogy túladagolása legyen!’ – gondolta Sirius dühösen.
A boszorkány ismét kiment, majd egy hatalmas, piros lével teli üveggel tért vissza. Elővarázsolt egy poharat, kitöltött belőle egy adagnyit, aztán kinyitotta James száját, és beleöntötte a szájába.
- Parancsoljon, fiatalember – fordult Sirius felé az asszony szigorú arccal. – Ha a barátja egy percen belül nem tér eszméletére, akkor ön fogja közölni a szüleivel, hogy belehalt egy mérgezésbe! Ha ugyanis tévedett, akkor az ellenméreggel valószínűleg megöltem.
Sirius rémülten nézett vissza a láthatóan bosszús nőre. Nem gondolta, hogy ilyen súlyos következménye lehet, ha még sincs igaza. Most azonban már nem tehetett semmit azon kívül, hogy reménykedik James felébredésében.
Elképesztően lassan telt a várakozás. Aztán James szemhéja megrebbent, de nem nyitotta ki a szemét.
Sirius ezt mégis jó jelnek tekintette, így beszélni kezdett barátjához.
- James, nyisd ki a szemed, haver! Hallod? Elég csak egy rövid időre, ha nem igazán bírod megtenni. Csak egy pillanatra nyisd ki a szemed, hallod?
Barátja szemei ismét megrebbentek, és Siriusék legnagyobb megkönnyebbülésére végül kinyíltak. James kába tekintettel pillantott rájuk, aztán ásított egy hatalmasat.
- Mi történt? Rám küldött valamelyikőtök valami altatóbűbájt? – kérdezte fáradt hangon.
Mindhárom fiú felnevetett örömében, Madam Pomfrey pedig láthatóan döbbenten nézett előbb Jamesre, aztán Siriusra.
- Maga, fiatalember, igazán éles eszű gyerek! Gratulálok, megmentette a fiú életét! Lassan, úgy tűnik, visszaadhatom a diplomámat. Egy tizenegy éves gyerek mondja meg nekem, mit tegyek. Hát ez elképesztő! Sajnálom, hogy magára ijesztettem az előbb. Nem hagytam volna, hogy meghaljon, ha nem magának lett volna igaza. Épp csak annyi ellenmérget itattam vele, hogy magához térjen, de ha nem mérgezés miatt lett volna rosszul, akkor még épp meg lehetett volna menteni.
- Ne tessék ennyire megbántódni, Madam Pomfrey – mosolygott megkönnyebbülten az asszonyra Sirius. – Én csak azért jöttem rá, mi baja lehet, mert arról a merénylőről bármit el tudok képzelni. És James a héten most először ivott teát, tehát szerintem nem lehetett volna koffein-túladagolása, ahogy gondolni tetszett, akármilyen erős teát főznek is a roxforti manók.
- Ne szerénykedjen, Mr.… - az asszony zavartan elhallgatott, és kérdő tekintettel nézett Siriusra.
- Black. Sirius Black vagyok – segítette ki a boszorkányt Sirius.
- Tehát, Mr. Black, ha hetedikben nem tud majd pályát választani, én beajánlhatom gyógyítónak – jelentette ki a javasasszony komoly arccal, aztán James felé fordult, aki úgy tűnt, vagy ismét elájult, vagy csupán elaludt. – Ébren van, Potter?
- Mi… mi az? – mormolta James álmos hangon, és résnyire kinyitotta a szemét.
- Nos, akkor aludja ki magát. Holnapra rendbe jön. Most egy ideig aludni fog. A barátai majd holnap meglátogatják – azzal a vigyorgó Siriusék felé fordult. – Most térjenek vissza a toronyba, és hagyják aludni a fiút! Viszontlátásra holnap, uraim!
A boszorkány ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és kitessékelte a fiúkat a gyengélkedőről.
- Akkor most mit itatott meg Jamesszel Piton? – kérdezte kíváncsian Peter, ahogy vigyorogva elindultak mindhárman a hetedik emeletre.
- Szerintem Madam Pomfrey az örménygyökér méregről beszélt – felelte Remus töprengve. – Az Inula Pestifer szerintem valami ilyesmi.
- És most Piton barátunk készülhet a halálára – mormolta Sirius dühösen. – Ezért még megfizet, azt garantálom. Jobban teszi, ha nem kerül a szemem elé!
- Nem tudnátok abbahagyni ezt az értelmetlen háborút? – kérdezte hatalmasat sóhajtva Remus.
- Biztos nem hagyom megtorlatlanul ezt az esetet! – felelte Sirius felháborodva. – Az a szemét meg akarta ölni a legjobb barátomat!
- Biztos, hogy ilyen komoly volt ez az egész? Végülis rendbe fog jönni, hála a te remek agyadnak.
- Viszont ha nem jövök rá, mit művelt az a zsírgombóc, lehet, hogy rosszabbul végződik. És most térjünk más témára, mielőtt nagyon méregbe gurulok! Semmi kedvem tovább arra a pipogya alakra gondolni – mormolta Sirius, ahogy bemásztak a portrélyukon.
- Elkezdhetünk tanulni esetleg, vagy James nélkül nem akarsz házit csinálni? – kérdezte halvány mosollyal Remus.
- Felőlem – vont vállat Sirius. – Ti már megcsináltatok mindent tegnap, nem?
- Én igen, de Peter még nincs kész mindennel. Tudod, hogy folyton segíteni kell neki.
- Akkor essünk neki az esszéknek – felelte kedvetlenül Sirius, és elindultak a könyveikért a hálótermükbe.
- Egyébként nektek sincs fogalmatok arról, mit értett James történetén Madam Pomfrey, ugye? – kérdezte visszafelé menet a klubhelyiségbe Sirius.
- Nincs. Majd megkérdezzük Jamest. Neki biztos tudnia kell a saját történetét, nem? – kezdett nevetni Peter.
Remus és Sirius is kuncogni kezdett, aztán vidáman nekiláttak a tanulásnak.
Másnapra szerencsére csakugyan kutya baja volt Jamesnek. Peter nagy büszkén mesélte barátjuknak, hogy Sirius vitatkozott Madam Pomfreyval a gyógymódról, és hihetetlen módon Siriusnak lett igaza. Aztán természetesen szóba került Piton is, és James, csakúgy, mint Sirius, azonnal bosszúterveken kezdte törni a fejét, Remus Lupin legnagyobb rosszallására.
- Nem gondolhatod komolyan, Rem, hogy hagynom kellene, hogy akár csak egyszer is megismételje ezt az a szemét! – vitatkozott James barátjukkal. – Mi csak megvicceltük párszor, erre az az őrült majdnem megölt! Ha nincs egy olyan zseni haverom, mint Sir, talán Madam Pomfrey is csak jobban megbetegít, ahelyett, hogy segített volna rajtam.
- Az örménygyökeres főzetből nagyon nagy mennyiséget kellett volna megitatnia veled, ha meg akart volna ölni, James. Utánanéztem tegnap délután a könyvtárban. Csak kis mennyiséget ihattál, és ha Madam Pomfrey nem ad be neked ellenmérget, akkor is magadhoz tértél volna két napon belül.
- Két napon belül? Te viccelsz velem? – háborodott fel James. – Anyám ezerszer megmondta nekem, hogy egy apró mérgezés is okozhat nagy bajt! Még ha csak kis mennyiség kerül is az ember szervezetébe, az akkor is felszívódik, és hónapokkal, vagy akár évekkel később is megbetegíthet, és senki nem jönne rá, mitől lenne rosszul az illető. Ha tehát Piton barátunk bekeményített, majd én is azt teszem! Én ugyan sosem nyúlnék mérgekhez, de épp elég komoly bájitalt vettünk Siriusszal Zonkónál. Legfeljebb valamikor megint kilógok, akár egyedül is, és körülnézek Roxmortsban, mivel vághatnék a legjobban vissza. Egyelőre azonban hagyom, hogy hagy higgye csak azt, hogy megijesztett. Annál hatásosabb és váratlanabb lesz a visszavágás.
- Ez a beszéd, öregem! – csapott sátánian vigyorogva Sirius James tenyerébe. – Kitervelünk valami nagyon hatásos dolgot, és véghez is fogjuk vinni, annyi szent!
Rövid idő múlva Sirius, Peter és Remus elbúcsúztak Jamestől. Nekik ugyanis készülniük kellett a keddi óráikra, míg Jamesnek egy napig még megfigyelés alatt kellett maradnia a gyengélkedőn Madam Pomfrey szerint.
A hét közepére James is kikerült a gyengélkedőről, és újra járhatott az órákra. Pitonnal való találkozásaik során igyekezett a lehető legvisszafogottabban viselkedni, amit a mardekáros láthatóan rettenetesen furcsállt. Sirius, Peter és James azonban jókat nevetett a mardekároson, amikor nem bájitaltan órán voltak. James elhatározta, hogy ezentúl nem fog leszállni Pitonról. Ad neki egy hét nyugalmat, aztán beindul a hadjárat, és annyi Zonkó-féle dolgot fog kipróbálni rajta, amennyi csak létezik.
Addig pedig, amíg nem szórakozhatnak a mardekároson, Sirius és James ismét felfedezőutat terveztek a Volt-Nincs terem felkutatása céljából. A következő hétvégére tűzték ki az időpontot, és ezúttal éjjelre. A hetedik emeleten túl sok ember fordult meg ahhoz, hogy előttük kezdjenek sétálgatni végig a folyosón.
AJÁNLOM AZ OLDALT
