Majdnem két hétig kellett díszpajzsokat takarítaniuk, és Sirius már nem reménykedett, hogy más feladatot is kapnak. Egy este azonban Frics azt mondta nekik, menjenek, és takarítsák ki a negyedik emeleti mosdókat.
- Hát ez jó, pont most, mikor megvannak azok a tükreink! – bosszankodott James.
A két hét alatt egészen jól összebarátkoztak a Remus Lupin nevű fiúval. Ő javasolt egy kis trükköt, mikor egyszer megemlítették neki, hogy még beszélgetni sem tudnak egymással a büntetőmunka közben, mert Frics folyton ott járkál mögöttük, vagy pedig külön munkát kapnak. Azt mesélte, hogy ha lenne két ikertükrük, simán megoldhatnák ezt a problémát. Siriusnak és Jamesnek persze fogalma sem volt róla, miről beszél a harmadik fiú. Erre elmondta, hogy egy egyszerű kis bűbájjal meg kellene bűvölniük két kis tükördarabot, aztán már simán tudnának beszélgetni, mégha több emeletnyi távol is vannak a másiktól.
És Siriusék megcsinálták. A tükrök úgy működtek – legalábbis Remus elmondása szerint - hogy belenéztek, kimondták a másik nevét, és kész. Ha a tükör ott volt a megnevezett személynél, rögtön elbeszélgethettek.
Épp a WC-pucolós feladat előtti délutánon sikerült megcsinálniuk a tükröket, és még nem tudták kipróbálni őket. Most úgy tűnt, nem lesz rájuk szükség, ugyanis Frics nem ment velük a mosdóba, mert más dolga akadt.
- Majd később kipróbáljuk. Ebben az egész takarításban az a legrosszabb, hogy még nem tudtuk kipróbálni a láthatatlanná tévő köpenyedet – mondta Sirius, ahogy megtörölte izzadt homlokát.
Már két órája takarították a WC-ket.
- Ja, igaz. De ha letelik a büntetésünk, majd bepótoljuk. Tudod, hol vannak azok az alagutak, meg a bejárataik?
- Naná! Alphard bácsi mindegyikről beszélt. Összesen 6 alagút van. Mindegyik Roxmortsba, az egyetlen nagy-britanniai csak varázslók és boszorkányok lakta faluba vezet. De szerintem azokat még kis ideig hanyagolnunk kéne. Nem tudom, hogy érdemes lenne-e kimennünk a faluba. Szerintem biztos észrevennék, hogy még csak 11 évesek vagyunk, és megkérdeznék, mit keresünk ott, amikor a Roxfortban kéne lennünk.
- Hm… igazad van. Talán halasszuk el ezt egy időre. A kastélyban is van egy csomó felfedeznivaló. Apa és anya például meséltek nekem egy szobáról, ami hol megvan, hol nincs. De a helyére már sajnos nem emlékeztek. Aztán említettek valami varázstükröt is, aminek fura neve volt. Meg, hogy a konyhába úgy lehet bejutni, hogy meg kell csiklandozni valami gyümölcsöt az egyik festményen, és akkor az kilinccsé válik. Nektek van otthon házimanótok? Anya azt mondta, a Roxfortban több száz dolgozik, hogy kitakarítsák a helyiségeket, meg, hogy főzzenek ránk. Ja, és mosni is ők mosnak.
Sirius kicsit elkomorodott, mikor eszébe jutott az „otthona”. Gyűlölte ezt a szót használni a Grimmauld téri házukra. Ő egyáltalán nem érezte otthonosnak. Csak egy ház volt, amit telepakoltak kígyót formázó tárgyakkal, és minden olyasmivel, amit csak feketemágusok részesítettek előnyben. Minden tárgyon, az evőeszközökön, tányérokon, poharakon a Black család címere díszelgett, amit szintén utált. Amitől azonban a legjobban undorodott, az „családjának” az a szokása volt, hogy amikor a házimanó már annyira megöregedett, hogy már nem hozott hasznot, lefejezték, és kitették a fejét a lépcső melletti falra.
Ennek ellenére megpróbált vidám hangon válaszolni James kérdésére.
- Van egy házimanónk. A neve Sipor, és teljesen odavan anyámért. Minden parancsát igyekszik kitalálni, még mielőtt anyám kimondaná azt. Ha hallanád egyszer! „Űrnőm biztos azt szeretné, ha teát főznék, igaz, űrnőm? Vagy nem, nem, inkább vasaljam ki az úr kedvenc talárját?” – utánozta Sirius Sipor vékony hangját. – Kész röhej, amit az a bolond manó csinál! Tisztára szerelmes az anyámba. Meg az öcsémbe.
- Neked van testvéred? Jó lehet. Nekem nincs, sajnos, de azért nem utasítanék vissza egy kisöcsit vagy egy hugit. Csak anyáék… tudod… szóval… apa túl elfoglalt ahhoz, hogy sokat legyen otthon, ezért aztán eddig valahogy nem tudtak összehozni egy kistesót. Pedig tök jó lenne.
- Ja, te biztos élveznéd, ha öcséd vagy húgod lenne. Én már nem rajongok annyira a testvéremért. Totál dilis, pont olyan, mint az anyám – jegyezte meg keserűen Sirius.
- Mit értesz azon, hogy totál dilis? – kérdezte James homlokát ráncolva.
Sirius azonban megmenekült a válaszadástól, mert megjelent Frics, hogy ellenőrizze őket. Aztán még egy óra hosszat velük maradt, majd elengedte őket.
Sirius most az egyszer örült Frics megjelenésének. Átkozta a saját butaságát, mikor elszólta magát. Nem akart a családjáról beszélni. Szégyellte, hogy olyan szülei vannak, amilyenek, és az öccsét is szégyellte. Épp elég, hogy James ismeri Bellatrixet és Lucius Malfoyt. Már róluk is megvolt a véleménye – habár az nem különbözött Siriusétól -, de Sirius nem akart senkinek beszélni a rokonairól. Nem mert. Úgy gondolta, ha barátai megtudnák, milyenek a szülei és a testvére, őt is egy süveg alá vennék velük, és többé már nem akarnának a barátai lenni. Csak Alphard bácsit említette meg, mert a bácsi olyan volt a számára, mintha a második apja lenne. Néha azt kívánta, bár Alphard bácsi lenne az igazi apja, és Rosie néni az igazi anyja.
Szerencsére James nem tért vissza a témára sem aznap este, sem később.
Elérkezett Halloween napja.
Szerencsére addigra Sirius és James egy hónapos büntetőmunkája már lejárt. Szerencsére. Sirius már úgy érezte, nincs olyan izma, ami ne fájna, és nincs olyan testrésze, ami ne sajogna, ne lenne hólyagos, vagy vörös a tisztítószerektől.
Az egyetlen büntetőfeladatuk, amit még élveztek is, az volt, amikor a vadőrrel, akit teljes nevén Rubeus Hagridnak hívtak, be kellett menniük a Tiltott Rengetegbe. A két fiúnak fogalma sem volt, miért tiltják ki onnan a diákokat. Ők nem féltek bemenni, pedig akkor már sötét volt odakint. Egy hatalmas kalandnak tartották.
Az erdőben rettentő sötét volt, így lámpákat kellett vinniük. A két fiúnak kellett cipelnie az elsősegély-ládát, mert el kellett látniuk egy kentaurt. Nem lett volna szükség a ládára, de Hagrid valamilyen oknál fogva nem varázsolhatott.
Útközben kicsit beszélgettek a vadőrrel. Kiderült, hogy nagyon barátságos ember. Elmondta, hogy már nagyon régen ő a roxforti kulcs- és hőáztájőrző, hogy szereti az állatokat. Még azt is elárulta, hogy leghőbb vágya egy sárkány. (A háztáji sárkánytartás be volt tiltva az 1709-es Varázslókongresszus óta. Hogyan is lehetett volna titokban tartani a varázsvilág létezését a muglik előtt, ha minden ötödik varázsló sárkányokat nevelt volna a kertjében?)
Aztán, mikor megtalálták a Firenze nevű kentaurt, bekötötték a sebét. Amíg a két fiú várta, hogy Hagrid befejezze a kötözést, Firenzével is váltottak pár szót. A kentaur óva intette őket attól, hogy egyedül bemerészkedjenek a Tiltott Rengetegbe. És azt is mondta, hogy vigyázzanak, mert nem minden rengetegbeli kentaurtársa ilyen barátságos az emberekkel. Aznap este ennyi történt, de Sirius és James nem ijedtek meg az erdőtől. Kifejezetten izgalmasnak találták.
A négy fiú, Peter, Remus, James és Sirius nevetgélve ültek a klubhelyiségben.
- Szerintem legalább 10 házimanó munkáját végeztették el velünk – nevetett James, aztán feljajdult. – Au! A francba, még mindig fáj ez az izé!
Sirius rávigyorgott Jamesre.
- Melyik izére gondolsz? Arra, amit három hete szereztél, amikor beverted a fejed egy vécékagylóba, arra, amit két hete, mikor elcsúsztál a vizes padlón és ráestél a fenekedre, vagy esetleg a legutóbbira, mikor majdnem magadra borítottál egy egész szekrényt?
James még jobban nevetni kezdett, ahogy a többiek is.
- Hát, Sirius, az a fejsérülés fájhat, mert egyszerűen nem emlékszem egyik olyan balesetemre sem, amit említettél. Véletlenül nem veled történtek ezek? – mondta vihogva.
- Ja, biztosan, nem tudom, nem emlékszem. Majd megkérdezem Mr. Norrist. Ja, nem, nem ez a neve… Miss Fricset… vagyis izé… á, megvan! Mr. Fricset! – adta a tudatlant Sirius komolykodva.
Erre persze megint kitört mindannyiukból a nevetés. Sirius és James megint fel-feljajdultak, mert már minden testrészük kék-zöld volt néhány eséstől, és a sebek még nem múltak el egészen.
Aztán nagy sántikálva lementek a nagyterembe. A helyiség ünnepi díszbe öltözött. A teremben mindenhol töklámpások égtek, és repdeső denevérek szálltak a mennyezet közelében.
A lakoma fenséges volt. A vacsora közepét a kísértetek megjelenése koronázta meg. A négy barát ülésrendje a Griffendél asztalánál hasonlóan alakult, mint az évnyitó banketten. Ez a hasonlóság abban állt, hogy James megint Lily Evans mellett ült, és a lány ismét ráborított egy egész pohár italt, mikor a kísértetek megjelentek. A vörös hajú lány buzgón elnézést kért, mire James csak kuncogni tudott.
- Hagyd csak, már kezdem megszokni! Te mindig ilyen ijedős vagy, vagy csak én vagyok rád ilyen hatással?
A lány elvörösödött.
- Nem vagyok ijedős, csak ezek az… izé… szellemek… szóval… még nem szoktam meg őket. Te pedig nem vagy rám semmilyen hatással! – fejezte be a lány jóval határozottabban.
Ekkor James rávigyorgott Siriusra, aki vele szemben ült. Sirius már ismerte barátját annyira, hogy tudja, ez a vigyor semmi jót nem jelent, ezért tagadólag rázta a fejét. De James nem zavartatta magát, várt néhány percig, aztán úgy ráijesztett szegény Lilyre, hogy a lány lecsúszott a székről ijedtében. James meg csak nevetett, miközben próbálta visszahúzni a lányt az asztal alól, ahová kis híján becsúszott.
- Na, most mondd, hogy nem vagyok rád semmilyen hatással! – nevetett a lányra James, mikor már Lily is a helyén ült.
A lány szikrázó szemekkel püfölni kezdte Jamest válaszul.
- Hagyj békén, te pimasz… beképzelt… pápaszemes… undok… patkány! – mondta verekedés közben Lily. – Utállak!
- Jó, jó, csak… aú… hagyd ezt… aú… abba, rendben? Én nem mondtam, hogy szeretlek, és azt se kértem, hogy te szeress – tiltakozott James nevetve, és helyenként jajgatva, mikor a lány olyan helyen érte az ökleivel, ahol valamilyen sebe volt.
Lily épp jókor hagyta abba a verekedést, mert McGalagony professzor már az asztaluk felé közeledett. Ahogy elhaladt mellettük, szigorú pillantást vetett a két civakodóra, de szerencsére nem állt meg leteremteni őket.
Sirius, már az evés befejezése után, felpillantott Jamesre, aki most is a mellette ülő Evanst nézte. James egész vacsora alatt sűrűn pillantgatott a lányra. Talán attól tartott, hogy a lány újrakezdi az ütlegelését…
A kviddicsszezon első meccsét november második hetére tűzték ki. A négy fiú izgatottan várta a mérkőzést, amit majd a Hugrabug és a Hollóhát fog játszani.
Sirius kölcsönkérte James baglyát, Mavericket, és megkérdezte bácsikájától, hogy hogyan lehet bejutni az alagutakba. A választ hamarosan meg is kapta, és igyekezett minden trükköt eszébe vésni.
Jamesszel ugyanis már tettek néhány éjszakai sétát. Sikerült megtalálniuk a konyhát, és megnézték az alagutak bejáratait, még ha nem is mentek végig rajtuk. Azonkívül felfedeztek egy, az átváltoztatástan teremhez vezető rövidebb utat, amit már másnap hasznosíthattak is, tudniillik ismét majdnem elkéstek az óráról.
Remus azonban bejelentette a meccs előtti héten, hogy meg kell látogatnia az édesanyját, ahogy előző hónapban, úgyhogy nem tud lemenni a meccsre.
Petert pedig baleset érte a meccs előtti pénteken, a délutáni repülésórán. Ledobta a seprűje. Úgyhogy ő meg egész hétvégére a gyengélkedőre került.
Siriusnak másik két barátjuk nélkül már nem volt sok kedve lemenni a mérkőzésre. Ő különben is a Griffendélnek szurkolt.
Este azonban, mikor csak ketten voltak Jamesszel az egész hálóteremben, eszébe jutott egy remek ötlet.
- Te, James, alszol már? – szólt át suttogva az ágya függönyén.
- Nem, még nem. Miért, Sir?
- Van egy ötletem. Ha esetleg erőt vennél magadon, és ki tudnád hagyni a holnapi meccset, végigmehetnénk az egyik alagúton. A suliban úgysem marad senki, mert mindenki a kviddicspályán lesz. Na, mit szólsz hozzá? Még nincs olyan hideg odakint. Körülnézhetnénk Roxmortsban, a meccs úgyis eltart majd egy-két óráig. Láttam a csapatok néhány edzését, és a fogóik elég gyengék.
- Klassz ötlet! Majd elvisszük apám köpenyét, és ha esetleg hamarabb véget érne a mérkőzés, mint ahogy mi visszaérünk, akkor abban ki tudunk osonni az alagútból. Erről jut eszembe, melyiket használjuk?
- Szerintem azt, amelyik a negyediken, amögött a nagy tükör mögött van. Ott úgy sem szoktak olyan sokan járkálni, meg elég tágas is Alphard bácsi szerint. És Roxmortsban is észrevétlenül ki tudunk jönni belőle, mert, ha jól emlékszem, valami fa mögött van a kijárata.
- Rendben, de most aludjunk. Én nagyon álmos vagyok – ásított James.
- Én is fáradt vagyok. Jó éjszakát, James!
- Neked is, Sir!
A két fiú lassan álomba szenderült.
A telihold fénye bevilágított az ablakon, és valahol messze egy állat felvonított.
- Egy fa mögött van a kijárata, mi? Még jó, hogy nem zuhant ránk ez a kődarab! Rémesen nehéz volt arrébbtolni varázslat nélkül, Sir! – bosszankodott James, mikor a nevető Siriusszal a háta mögött kikászálódtak az alagútból.
Elég könnyen be tudtak osonni a negyedik emeleti tükör mögötti járatba. Háromnegyed tizenegykor szinte mindenki lement a kviddicspályára, a tanárok közül is a legtöbben. Siriusnak és Jamesnek csak Fricsre és a macskájára kellett figyelniük.
Bár elég sötét volt az alagútban, egy egyszerű varázsigével gyújtani tudtak annyi fényt, hogy lássanak. A járat vége azonban egy nehéz kővel volt elbarikádozva. Nem akartak visszamenni, ha már idáig eljutottak, úgyhogy addig-addig próbálkoztak, míg sikerült eltolniuk a követ annyira, hogy ki tudjanak mászni.
- Bocs, James, én sem tudhatok mindent! – nevetett Sirius. – Majd legközelebb használunk valami varázslatot, amivel mozgathatjuk. Na és most merre?
- Hát… - James megvakarta a füle tövét, aztán beletúrt a hajába, amitől az még borzasabb lett. – Nem tudom. Nézzünk körül egy kicsit, aztán, ha találunk valami jó helyet, majd oda bemegyünk – mondta James, miközben eltette a táskájába a láthatatlanná tévő köpenyét.
- Rendben.
A két fiú elindult egy kis ösvényen, ami a falu főutcájába torkollott.
Elhaladtak a postahivatal mellett, ahonnan percenként szálltak ki a baglyok csomagokkal, vagy levelekkel megrakodva. Aztán megálltak egy bolt előtt, aminek a kirakatában egy csomó érdekes dolgot láttak.
- Te, Sirius, nézd meg ezt! Mik lehetnek azokban a fiolákban? Szerinted mérgek? – kérdezte James izgatottan, a kirakatban lévő üvegcsékre mutatva.
Sirius közelebb lépett, és arcát az üveglaphoz nyomta. Az üvegcséken alig észrevehető feliratok voltak. Megpróbálta kiböngészni őket. „Hascsikaró főzet”, „Némítólé”, „Kanárileves”, és ezekhez hasonló szövegek álltak a fiolákon.
- Menjünk be, és nézzünk körül benn? Vagy nézelődjünk tovább a faluban? – kérdezte Jameshez fordulva.
- Nem tudom. Szívesen bemennék ide, de mi van, ha megkérdezik, mit keresünk lenn a faluban? – mondta James némileg aggódva.
- Azért megpróbálhatnánk. Talán mások is használják az alagutakat olyankor, mikor nem lehetne lejönni ide. Szerintem menjünk be – mondta Sirius vállrándítva.
James ismét beletúrt a hajába, de bólintott, és benyitott az üzletbe. Sirius követte.
Odabent még több érdekes dolgot találtak. Nem győzték kapkodni a fejüket, annyi, legalábbis számukra új, találmány tárult a szemük elé. „Böffentőpor”, „Bűzpatron”,„Tüsszentőpor”, „Nyihogó permet”, „Szamárköhögés”.
- Á, ide nézz, James! Veszek egy ilyet! – szólt Sirius, és rámutatott egy pennának tűnő tárgyra.
„Csalipenna – Írni ugyan nem tudsz vele, de meglepetések fognak érni, az biztos!” – állt a penna alatt.
- Mit gondolsz? Kicserélhetnénk Pitonét, aztán röhöghetnénk rajta egy jót.
- Pompás ötlet! – szólt James felragyogó szemekkel, aztán gonoszul elvigyorodott. – Vegyünk mindenből néhányat, ki tudja, mikor osonhatunk ki újból a faluba. Jó lenne röhögni Pitonon.
Annyiféle csodaszert szedtek össze, amennyi csak elfért a kezükben, aztán fizettek, és távoztak a boltból.
- Alig várom, hogy kipróbáljuk ezeket! – szólalt meg Sirius boldogan vigyorogva, alighogy kiléptek Zonkó Csodabazárából. Merthogy így hívták az üzletet.
Továbbsétáltak a faluban, néhány üzlettel arrébb bevásároltak mindenféle édességet egy Mézesfalás nevű boltban, és James táskájába szinte már semmi sem fért bele. Útközben megkóstolták a sav-a-júj cukrot, ami sajnos lyukat akart égetni a nyelvükre, ezért gyorsan kiköpték, aztán megettek néhány csokibékát, mentolos varangyot és gumicsigát.
A szél egyre hevesebben fújt, és a levegő is lehűlt.
- Ne forduljunk vissza? – kérdezte Sirius vacogva, mikor már majdnem a falu legszélén jártak. James bólintott, majd így szólt:
- Láttam az előbb valami fogadószerű helyet. Ha gondolod, beülhetnénk oda, és ihatnánk valamit, mielőtt visszamegyünk a suliba.
- Jó, de csak ha te fizetsz. Én teljesen le vagyok égve – felelte kuncogva Sirius.
Visszafordultak, és rövid séta után megálltak egy Három Seprű nevű hely előtt.
- Ez az, azt hiszem – mondta James, aztán intett az egyre jobban fázó Siriusnak. A fiú követte barátját a fogadóba.
Odabent tömeg, zsivaj, meleg, és füst fogadta őket. Egy csinos, fiatal lány épp kiszolgált egy férfit. Sirius követte Jamest a bárpulthoz. Eléggé feszélyezetten érezte magát a sok felnőtt között, de már rettenetesen átfagyott odakint a hidegben. Mikor beléptek a fűtött kocsmába, Sirius bőre bizseregni kezdett, ahogy hideg testrészei kezdtek felengedni. Leültek két székre a pultnál, és James megszólította a kocsmárosnét.
- Elnézést, kaphatnánk valamit, amitől átmelegszünk? Nagyon hideg van odakint.
A fiatal nő a két fiúhoz fordult, csodálkozva rájuk nézett, majd kicsit elmosolyodott. Nem lehetett több huszonegynéhány évesnél.
- Persze, kedveskéim – mondta, és feléjük nyújtott két teli kupát. – Ettől biztos jobban érzitek majd magatokat. Hol hagytátok a szüleiteket? Vagy egyedül jöttetek? – kérdezte kicsit aggódó hangon, miután a két fiú átvette tőle a kupákat.
James és Sirius tanácstalanul egymásra néztek, aztán Sirius így szólt, kicsit elvörösödve:
- A… a szüleink? Ö… itt vannak a közelben egy boltban, vásárolnak meg nézelődnek. Tetszik tudni, hogy van ez – hazudta Sirius félszeg mosollyal az arcán.
- Aha – mondta a kocsmárosné, és fura tekintettel nézett a fiúkra. – És mondjátok csak, melyik üzletben?
- A… a ruhaüzletben – füllentette James. – Tessék már elmondani, mi ennek az italnak a neve? – kérdezte gyorsan, hogy elterelje a témát magukról.
Sirius már félig kiitta a poharát. Az ital nagyon finom volt, és teljesen átmelegítette. Kezdte kicsit jobban érezni magát.
- Vajsör a neve – mosolyodott el a lány. – Kértek még valamit? – kérdezte, miután látta, hogy mindkettejük kupája kiürült.
- Ühm… nem, fizetni szeretnénk – mondta Sirius. Már nem vacogott, szinte teljesen jól érezte magát. – Vissza kell mennünk… nos… a R… a szüleinkhez – tette hozzá.
Majdnem kiszaladt a száján az, hogy „a Roxfortba”, de szerencsére időben észbe kapott.
James kifizette az italuk árát, aztán elhagyták a fogadót. Ismét kinn álltak a hidegben.
Már kezdett alkonyodni. Észre sem vették, hogy ilyen későre jár. Úgy tervezték, hogy alig egy órát maradnak a faluban, de elrepült az idő, és már majdnem hat óra volt. Igyekezniük kellett, hogy visszaérjenek a Roxfortba.
Sietve letértek a főutcáról az alagút bejáratát takaró sziklához vezető ösvényre. Miután megtalálták a követ, James előhalászta a telepakolt táskájából láthatatlanná tévő köpenyét. Bemásztak a szűk résen át az alagútba, fényt varázsoltak a sötétben, és szaladni kezdtek.
Mikor visszaértek a járat roxforti végéhez, James magukra kanyarította a köpenyt, és óvatosan kiosontak a tükör mögül. A köpeny alatt rejtőzve visszasiettek a Griffendél-toronyba. Mielőtt elérték volna a Kövér Dáma portréját, meghúzódtak egy lovagi páncél mögött, eltették a láthatatlanná tévő köpenyt, és csak aztán léptek a portrélyukhoz.
- Fürgebab – mondta ki a jelszót Sirius, mire a portré feltárult. Beléptek a klubhelyiségbe. Ott nyüzsögtek a diákok: beszélgettek, sakkoztak, vagy éppen olvastak. James ránézett Siriusra, aztán azt mondta:
- Menjünk fel a hálónkba, tegyük le a táskám. Már kezd nagyon nehéz lenni. Aztán esetleg valakin kipróbálhatnánk az egyik szerzeményünk.
Sirius bólintott, és követte Jamest felfelé a lépcsőn. Bementek a hálótermükbe, és azt kellett látniuk, hogy Peter már megérkezett.
- Á, helló, Peter, jobban vagy? – kérdezte Sirius.
- Ja, igen. Ti meg hová tűntetek egész napra?
- Nem fontos. Kimennél egy percre? Szeretnék beszélni Siriusszal – szólt James, ahogy letette a táskáját az ágyára.
Sirius csodálkozva fordult barátjához, miután Peter elhagyta a szobát.
- Miről?
- Itt az alkalom. Kipróbálhatnánk mondjuk a viszketőport – vigyorodott el James huncutul.
- Peteren? De hát… - döbbent meg Sirius.
- Ne izgulj már! Pár percen belül el fog múlni a hatása. Csak nevetni fog rajta ő is, ha kivakarózta magát – szólt James nevetve, és beszórta Peter ágyát egy kis porral. – Csak kipróbáljuk, hogy működnek-e ezek, mielőtt Pitonnal szórakoznánk. Képzeld el, milyen égés lenne, ha rászórnánk mondjuk a… tüsszentőport, vagy a nyihogópermetet, és nem lenne semmi hatása! Vagy talán magunkon próbáljuk ki? Én vállalom a fiolás csodaszereinket, de ezeket a porokat neked kell magadra szórnod.
- Jó, jó! Peter lesz a kísérleti nyúl! De először, és utoljára.
- Persze. Végül is a barátunk. Én Pitont akarom szívatni. Ő igazán megérdemli, hogy piszkáljuk. Alamuszi, sunyi kis féreg! Teljesen behízelegte magát Fricsnél, emlékszel? Míg mi güriztünk, ő csak nagyban jártatta a mocskos száját! – mormolta James szikrázó szemekkel. Rettenetesen utálta a mardekáros Perselus Pitont. – Peter tényleg csak most lesz alanyunk. Készen vagyok. Behívod?
Sirius félretette ellenérzéseit, halványan elmosolyodott, aztán kinyitotta az ajtót, és szólt Peternek, hogy jöjjön be.
- Na, eláruljátok végre, hol voltatok?
Sirius és James vigyorogva összenéztek. Még az alagútban visszafelé jövet megegyeztek, hogy egy ideig még nem szólnak senkinek arról, hogy kilógtak a kastélyból.
- Á, csak itt sétálgattunk a kastélyban. Mit mondott Madam Pomfrey? Teljesen rendben vagy? Nem kellene lefeküdnöd? – kérdezte James ártatlan képpel.
- Nem, már eleget feküdtem – nézett rájuk Peter zavartan.
Sirius látta, hogy James lopva előhúzza a pálcáját, ezért megpróbálta elterelni Peter figyelmét. Nem tudta, James mit fog csinálni, de ez tűnt a legjobb megoldásnak.
- Hé, Pete, mondd csak, nem tudod, mennyi lett a meccs eredménye? Kicsit elfeledkeztünk a meccsről, és nem mentünk le megnézni.
Peter Sirius felé fordult.
- Azt hallottam, elég unalmas meccs volt, de végül a Hollóhát… - ekkor a James pálcájából induló fénycsóva eltalálta Petert, mire a fiú tántorogni kezdett. – Merlin, mi történik? Szédülök! Áááá… - kiáltotta Peter, és már majdnem hanyatt vágódott a padlón, amikor James elkapta.
Sirius is a fiúhoz sietett, és Jamesszel az ágyához támogatták. Addigra elmúlt a varázslat hatása. Peter leült az ágyára, és hirtelen vakarózni kezdett.
- Jó ég, mit műveltek velem a gyengélkedőn? Azt mondták, rendben vagyok, erre szédülni kezdtem, most pedig mindenem viszket!
Megállás nélkül vakarózott, James és Sirius pedig igyekeztek elfojtani a kitörni készülő nevetést. Elég hatásos dolgokat vásároltak.
- Nem tudtok valami varázsigét viszketés ellen? – kérdezte Peter szenvedő arccal. Már vagy tíz perce állt a por hatása alatt.
- Nem, Pete, sajnos nem – nevetett fel James.
Nem bírta tovább, Siriusból is kitört a röhögés. Peter meg csak izgett-mozgott az ágyán, hogy mindenét megvakarhassa. A másik két fiú csak nevetett, mígnem végül elmúlt a viszketőpor hatása, és Peter nem vakarózott tovább.
- Peter, azt hiszem… - nevetett James. – be kell… vallanunk… valamit – mondta, és próbálta abbahagyni a nevetést
Peter zavartan pislogott a két fiúra. Sirius abbahagyta a röhögést, és igyekezett bűnbánó arcot vágni.
- Bocs, haver, de mi szórtunk rád viszketőport – mondta Sirius, aztán ismét nevetni kezdtek Jamesszel.
- Honnan szereztétek? – kérdezte Peter a két vihogó fiút.
- Az… nem fontos… de legalább… tudjuk, hogy… hatásos… - vihogta James levegő után kapkodva.
- Szeretnénk Pitont megszivatni… de előtte… muszáj volt… kipróbálnunk… - sikerült kinyögnie Siriusnak, fuldokolva a kacagástól.
Peter először dühös arcot vágott, aztán ő is kuncogni kezdett, ahogy feltehetően elképzelte Pitont, ahogy megállás nélkül, legalább fél óráig vakarózik.
- Pitont? Mégis… hogy jutnak… ilyen… remek ötletek… az eszetekbe? – nevetett ő is.
Sirius és James már igyekeztek volna befejezni a röhögést. Mindenük fájt a sok kacagástól, még a könnyük is kicsordult tőle.
- Olyan zseniális lángelmék vagyunk, nem igaz? – mondta James vigyorogva.
- De mégis… nekem sosem jutna eszembe…
- Ó, Pete, Pete! Nem vagyunk olyan félősek, mint te, már megbocsáss! Valakinek viszont móresre kell tanítania azt a faragatlan denevért – mondta Sirius mosolyogva. – Képzeld el, mennyit fogunk röhögni azon a sötét alakon, ahogy tüsszög, vakarózik… meg mit tudom én, mit csinál majd! Biztos kiabálni fog segítségért, vagy elrohan a gyengélkedőre, vagy elkezd fetrengeni a földön, hogy mindenét rendesen megvakarja!
Peter, aki már némileg lenyugodott, erre ismét felnevetett.
Aztán nyílt az ajtó, és belépett Remus Lupin, csodálkozó arcot vágva.
- Sziasztok, srá… Min nevettek?
Mindhárom fiú a belépő felé fordult. Végül Siriusnak sikerült lecsillapítania saját vihogását annyira, hogy meg tudjon szólalni.
- Semmi, Rem, csak elképzeltük Zsírgombóc Pitont, amint áldozatául esik a legújabb ötleteinknek.
Remus összeráncolta a homlokát, és komoly képet vágott.
- Miért piszkáljátok őt folyton? Tett valamit, amiért ennyire utáljátok? – kérdezte.
- Ó, nagyon is! Kigúnyolta Petert, amikor megérkeztünk a suliba, aztán a második bájitaltan óránkon elrontotta a főzetet, amit Peterrel közösen csináltak, csak hogy kiszúrjon vele, és még röhögött is rajta – sorolta James dühösen. – Azonkívül Frics haverja, mert addig duruzsolt Frics fülébe, hogy így meg úgy, amíg meg nem úszta az egy hetes büntetőmunkáját annyival, hogy a gondnokkal jópofizott minden este három órán keresztül, míg mi a pajzsokról nyalhattuk a port és a koszt, meg moshattuk a Wc-ket!
Már egyikük sem nevetett. Mindhárman ki nem állhatták a mardekárost. Peter valószínűleg félt tőle, Sirius egyszerűen azért utálta, mert mardekáros, és ő minden mardekárost szívből megvetett, James meg egyszerűen rühellte a fiút.
- De akkor sem kellene szekálnotok. Nem azért voltatok egész októberben büntetőmunkán ti ketten, mert megtréfáltátok?
- Ja, de igen. Viszont ha okosabban csináljuk, akkor senki nem jön rá, hogy mi voltunk, és nem büntethetnek meg érte! – válaszolta Sirius.
Aztán alaposabban szemügyre vette barátjukat. Nagyon rosszul nézett ki. Ismét rettenetesen sápadt volt, arca nyúzottá vált, és minden bizonnyal fogyott is. Már nyitotta a száját, hogy megkérdezze tőle, jól van-e, ám James megelőzte.
- Jaj, Remus, csak nem vagy megint beteg? Elég rosszul festesz már megint. Vagy esetleg anyukád miatta van? Annyira beteg szegény?
Remus a kérdésre valamiért elvörösödött, aztán zavart tekintettel dadogni kezdett.
- Nem… az… az anyukám… remekül van… csak én… nagyon megvisel engem, hogy ágyban fekve kell látnom őt – fejezte be végül némileg határozottabban.
- Szegény Remus, nagyon sajnáljuk – mondta a három fiú, szinte egyszerre.
- Semmi baj, fiúk, semmi baj – mondta Remus legyintve. – Nem megyünk le vacsorázni? Éhen halok.
Három barátja bólintott, majd elindultak kifelé a hálótermükből. Kifaggatták Petert a kviddicsmérkőzésről a nagyterembe menet. Sirius úgy gondolta a hallottak alapján, hogy Jamesnek is be kell látnia, ők ketten Roxmortsban ezerszer jobban szórakoztak, mintha kimentek volna a mérkőzést megnézni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
