Az első hetekben arra is alig volt idejük, hogy beszélgessenek egymással, annyi újdonságot kellett felfedezniük. A Roxfortban rengeteg lépcső volt, egy csomó rejtett ajtó, és mindegyiknek megvolt a maga trükkje, hogy hogyan kell kinyitni.
A lépcsők tényleg furák voltak, mert Jamesékkel nemegyszer megesett, hogy alig léptek fel az első fokra, máris elfordult egy másik irányba, így legtöbbször kerülő úton kellett megtalálniuk a tantermeket, ha egyáltalán megtalálták őket.
Volt, hogy fél óráig bolyongtak a folyosókon, mire meglelték a bűbájtantermet, vagy órák után alig találtak vissza a nagyterembe. Arról nem is szólva, hogy a 3 fiúból egyik sem tudta pontosan a Griffendél-toronyba vezető utat, nemegyszer megesett, hogy csak hosszas keresgélés után jutottak el végül a Kövér Dáma portréjához.
- Miért nem adnak egy térképet ehhez a Merlinverte kastélyhoz? Vagy miért nem tesznek ki útjelző táblákat a falakra? Képtelenség itt bárhova is időben eljutni! Esküszöm, valamikor csinálok egy térképet ehhez a helyhez! – csattant fel egyszer James dühösen, mikor már harmadszor késtek el a héten az átváltoztatástan óráról.
A professzor persze nem volt túl megértő velük, hiába voltak elsősök.
- Á, örülök, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel, Mr. Black, Mr. Pettigrew és Mr. Potter!
- Elnézést, tanárnő, eltévedtünk – magyarázkodott Sirius McGalagony professzornak. A tanárnőt ez sem hatotta meg túlságosan.
- Érdekes, hogy más elsőévesek egyből idetaláltak. Két alkalommal még elnéztem önöknek a késést, de ezúttal kénytelen vagyok büntetőfeladatot adni maguknak.
A három fiú csodálkozva nézett a professzorra.
- Ne legyenek ennyire meglepődve! Számíthattak volna rá. Majd értesítem önöket, mikor és hol kell letölteniük a büntetésüket. Most pedig leülnének végre?
Sirius és James gyorsan leültek az utolsó előtti padba, Peter pedig egy paddal előrébb egy hollóhátas fiú mellé. Kaptak egy-egy gyufaszálat, amit tűvé kellett változtatniuk.
Jamesnek már a második próbálkozásra sikerült átváltoztatnia a kis fadarabot, Siriusnak csak ötödszörre. Egymásra vigyorogtak Jamesszel, és előreszóltak Peternek:
- Hé, Pete, neked hogy megy?
- Megyeget. Hát nektek? – szólt vissza suttogva Peter, és mikor a professzorasszony hátat fordított nekik, Siriusék felé fordult. Aztán, mikor látta, hogy ők már átváltoztatták tűvé gyufáikat, tágra nyílt szemekkel azt mondta:
- Hú, ezt hogy csináltátok? Nekem még a színe sem változott át.
James kuncogott.
- Tudod, Pete, aki tud, az tud – mondta magabiztosan. – De tarts ki, előbb-utóbb majd csak sikerül! – tette hozzá vigyorogva.
- Inkább utóbb, mint előbb – mondta halkan Sirius Jamesre kacsintva.
Erre mindketten felhorkantak, mert már alig tudták visszafojtani a röhögést. De Peter olyan bugyuta képet vágott, hogy nem bírták tovább, és hangosan elnevették magukat.
A szomszéd padban ülő vörös hajú lány megsemmisítő pillantást vetett rájuk, McGalagony professzor pedig levont 2-2 pontot az óra zavarásáért.
A következő órájuk bájitaltan volt a mardekárosokkal.
Lementek a többi griffendélessel az alagsori pinceterembe. A másik ház diákjai még nem érkeztek meg. A terem hátborzongató volt, mert a falak mentén polcok álltak. A polcokon pedig különféle üvegekben undorító színű löttyökben döglött állatoknak tűnő valamik úszkáltak. James és Sirius leültek a padba, Peter a mellettük lévőbe. Elővették az Ezer bűvös fű és gombát, kitették az asztalra, aztán várták, hogy elkezdődjön az óra.
Sirius nagyon remélte, hogy ezen az órán nem kell párokban dolgozniuk. Vagy ha mégis, akkor nem a tanár jelöli ki a párokat.
A legutóbbi órán James majdnem nekiesett Pitonnak, annak a mardekáros fiúnak, akivel együtt utaztak a csónakban a megérkezésükkor. Pitont Peterrel párosította össze a bájitaltan professzor, és a mardekáros srác egyből cikizni kezdte Petert. Aztán nem sokkal az óra vége előtt, amikor a tanár nem figyelt oda, Piton beletett valamit a főzetbe. Ő már kivett egy fiolányit, de Peter még nem, mert épp az üvegcséért ment a tanári asztalhoz. Addig nem is volt semmi baj, amíg Peter bele nem töltötte a főzetet a kis üvegcsébe. Amikor azonban a kupakot tette volna rá, a fiola szétrobbant, és a főzet mindenét beborította Peternek, akinek ettől nagy lila pöttyök jelentek meg az arcán és karjain. A mardekáros fiú alig tudta elrejteni gonosz vigyorát, ahogy Peterre nézett.
Jamest Siriusnak kellett visszafognia, hogy ne verje be muglimódra a képét a másiknak. Jamest dühítette, ha bántották a barátait. Sirius csak úgy tudta lecsendesíteni a fiút, hogy megígérte neki, hogy adandó alkalommal visszavágnak. Neki sem lett volna ellenére, ha jól megleckéztethetik Pitont, viszont azért annyira még nem akart merésznek tűnni az iskolaév harmadik hetében, hogy az órán, a tanár szeme láttára intézzék el a dolgot. Aznap az óra után a folyosón nem tehettek a fiúval semmit, mert a házvezető tanáruk, McGalagony épp arra járt, és mire a professzor eltűnt, a mardekárosok már elmentek a következő órájukra.
A mostani órára a másik ház diákjai csak a tanárral együtt érkeztek meg.
Orion Rigel professzor már nagyon öreg volt, és semmivel nem foglalkozott. Bejött az órára, felolvasta a párokat, felírta a receptet a táblára, és aztán rá se nézett a diákjaira. Leült az asztala mögé, és jegyzetelt. A legviccesebb az öltözéke volt. Lehetetlen ruhadarabokat tudott felvenni. Sirius, Peter és James a legelső bájitaltan órájukon nem akarták elhinni, hogy az idős varázsló valóban a tanáruk lenne. Az első tíz percben az egész csoport az ajtó felé tekintgetett, várva, hogy jöjjön az „igazi” professzor. Aztán be kellett látniuk, hogy az öreg varázsló valóban Orion Rigel, az ő bájitaltan tanáruk.
Ezen az órán lila köpenyt viselt, zöld nadrággal és valamiféle barna kardigánszerűséggel. Sirius nem tudta pontosan megállapítani, hogy kardigán volt-e, annyira tele volt bájitalok okozta lyukakkal. Belépett a terembe a mardekárosok csapata után, előrecsoszogott az asztalához, majd szembefordult a diákjaival. Aztán megtartotta szokásos bevezetőjét.
- A mai órán a zsugorító főzetet fogjuk tanulni. A hozzávalókat, és az elkészítés módját a táblán olvashatjátok. Az alapanyagokat – Ezzel egy tárolószekrényre bökött a pálcájával, mire az kinyílt. – innen vegyétek.
Felvette szemüvegét, aminek olyan vastag lencséi voltak, hogy a professzor szemei ijesztő méretet öltöttek, és hunyorogva felemelte pálcáját maga elé. Suhintott egyet, mire a levegőben némi zöld füst gomolygása után feltűntek a tűzbetűvel írt nevek.
- A mai párok a következők: Lupin, Avery; Barnes, Pettigrew; Evans, Black; Gudgeon, Travis; Figg, Malcolm; Doherty, Rosier; Sanders, Farrar; Kelley, Delfin; Raven, Roads; Monet, Kurts; Buffy, Ketchen; Wilkes, Binkly; Marmied, Zachary; Bronx, Zuker; Vance, Shacklebolt; Piton, Potter. Jó munkát! – fejezte be a beszédet a professzor, majd, mint szokás szerint, leült, és belemélyedt az írogatásba.
Sirius gyomra bukfencet vetett. Ránézett Jamesre, aki izzó szemekkel meredt Pitonra. Sirius megragadta barátja karját, és azt suttogta:
- Ne cseréljünk?
Nem gondolta, hogy ebből a dologból jó fog kisülni.
’Képesek, és belefojtják egymást az üstjükbe. A kérdés csak az, melyikük próbálja meg előbb.’
James felállt, hogy elinduljon az üstjéhez, de nem szólt egy szót sem. Sirius látta ugyan, hogy a párja, Evans már vár rá, de még nem mehetett oda. Megragadta James karját, hogy megállítsa.
- James, ne csinálj hülyeséget! Ha a tanár észrevesz valamit, akkor baj lesz. Legyél te Evansszel, én még el tudom viselni azt a pojácát.
James hallgatott egy ideig, mintha gondolkodna a dolgon, és Evansre nézett, de aztán sátáni vigyor jelent meg az arcán.
- Ne aggódj, Sirius pajtás, velem nem fogja megtenni az a balfék, amit Peterrel. Én előbb kiszúrok vele.
- Csak ne húzd fel magad! Azzal csak neki segítesz. Ne húzd fel magad! – ismételte Sirius kihangsúlyozva a szavakat.
Elengedte barátja karját, és odament a rá váró lányhoz.
- Öhm… szia! – köszönt a lánynak. – Idehozzam az alapanyagokat? – kérdezte Sirius, mert látta, hogy Piton is arra indul. Peterrel együtt.
- Ó, nagyon kedves tőled – felelte a lány, aztán az üstjükhöz fordult, és alágyújtott pálcájával a vízzel töltött edénynek, ahogy a receptben állt.
Sirius gyors léptekkel a tárolószekrényhez ment, hogy megakadályozza az esetleges konfliktust Piton és Peter között. De már elkésett.
- Á, hogy vannak a pöttyeid, nyúlbéla? – vigyorgott gonoszul a mardekáros Peterre. Peter meg csak állt ott rémülten pislogva, és nem szólt egy szót sem. Sirius ekkor lépett közbe.
- Állíts le magad, Piton! Különben nagyon megjárod! – sziszegte Sirius odaérve.
- Juj, de megijedtem tőled, Black! – ugrott hátra kicsit Piton tettetett rémülettel. - Úgy fenn hordod az orrod, hogy csodálkozom, miért véded ezt a kis patkányt? Ő a szolgád, vagy mi? – kérdezte aztán fintorgó arccal Peterre nézve.
- Semmi közöd hozzá, te denevér! Szájmenés helyett inkább moss hajat néha! Jaj, de hát azt sem tudod, mi az a víz, meg az a szappan, ugye? – gúnyolódott megvető pillantást vetve a mardekárosra. - Bocs, most nincs kedvem felvilágosítani téged ezekről az alapvető dolgokról.
- A kis haverodat hol hagytad, Black? Fél, hogy úgy jár, mint a szolgád? – vágott vissza Piton parázsló szemekkel.
Sirius előrántotta pálcáját, és a mardekáros melléhez szegezte.
- Ne ugrálj úgy, denevér! Nagy meglepetések is érhetnek még! – sziszegte Sirius a fiú arcába hajolva. – Még egy szót szólsz, és véged!
- Ó, elnézést, már érdeklődni sem szabad? – kérdezte a fiú gúnyosan, majd elsétált.
Sirius a megkönnyebbülten felsóhajtó Peterre nézett, miközben zsebrevágta varázspálcáját, aztán rápillantott a táblára, és kihalászta a szekrényből a szükséges hozzávalókat.
Fél szemét azonban Jamesen és mardekáros társán tartotta, hogy lássa, ha valami történik.
Visszament Evanshez, aztán csendben dolgozni kezdtek.
Csak akkor beszéltek, ha szükséges volt. Sirius azonban szinte semmit nem csinált, csak gépiesen vagdosta fel a hozzávalókat, nem nézve, hogy mi akad épp a kezébe.
Egész órán Jameséket figyelte fél szemmel.
- Hé, Sirius, az asztalt nem kell felvágnod! – hallotta meg hirtelen Sirius a lány hangját. Bambán lenézett az asztalra, majd elvörösödve vette észre, hogy egy jó ideje a nagy semmit vagdossa.
- Bocs, én csak… elgondolkoztam – mondta, majd megfogott egy százszorszépgyökeret - úgy rémlett neki, hogy ez biztosan kell bele -, és bele akarta tenni a főzetbe, de a lány még épp időben lefogta a kezét.
- Az már van benne, és különben sem egészben kell beletenni! El akarod rontani az egészet? – kérdezte a lány kissé sértődötten.
- Bocs, én…
- Hagyd, majd én megcsinálom! Te meg csak gondolkozz nyugodtan! – mondta bosszúsan a lány, és a kondérhoz fordult, hátat fordítva Siriusnak.
Sirius megvonta a vállát, és tekintetét újra Jamesékre irányította. Barátja egész órán nyugodt maradt, ajkán halvány mosollyal pillantgatott Pitonra, mintha tudna valamit, amit a másik nem. A mardekáros ettől kicsit megzavarodhatott, bár igyekezett ezt leplezni, de sötét szemeivel nyugtalanul tekintgetett Jamesre.
Aztán az óra végén, amikor már mindenki kis üvegcsébe töltött egy keveset a főzetéből, Sirius gyorsan Jameshez lépett.
- Mit tervezel? – kérdezte suttogva. – Azt hittem, már az óra elején belefojtod az üstbe.
- Várj egy kicsit – mondta James vigyorogva, majd megvárta, míg a tanár elhagyja a termet.
Ekkor előhúzta varázspálcáját, az éppen elpakoló és indulófélben lévő Pitonra irányította, és elkiáltotta magát.
- ASPICANIS!
A rontás telibe találta a mardekáros fiút, mire az megtántorodott, és felkiáltva elesett. Amikor megpróbált felállni, lábai összecsuklottak alatta. Az egyik padba kapaszkodva tornázta fel magát álló helyzetbe, de lábai alig akarták megtartani. Olyan volt, mintha gumiból lettek volna.
Az egész, még a teremben maradt társaság felnevetett.
- Hogy tetszik a visszavágás, Pitonka? – nevetett fel James gonoszul.
Mikor a megszólított dühödten villogó szemmel előrántotta pálcáját, James fejét rázva így szólt:
- No no no no! Én nem tennék ilyesmit a helyedben! Lásd be, többen vagyunk, szóval ne csinálj butaságot! – folytatta James, mikor látta, hogy Sirius és Peter is pálcát tart a kezében, amit mindketten Pitonra irányítanak.
Sirius is kezdte élvezni a helyzetet. Most legalább a mardekáros megkapja azt, amit érdemel. Már kigondolta, melyik rontást küldi Pitonra, ha szükséges. James egyelőre kézben tartotta a dolgokat, de ha Piton esetleg vissza akar vágni… Még jobban elvigyorodott a gondolatra, ahogy elképzelte a zsíros fekete hajú fiút tele nagy kiütésekkel és ragyákkal.
Piton ekkor küldött egy átkot Jamesre, ami szerencsére nem talált, de Sirius már nem tudta kimondani saját varázsigéjét, mert megjelent a bájitaltan tanáruk, Rigel professzor.
- Mit képzeltek ti magatokról, mihaszna taknyos kölykök! – harsant fel Rigel professzor hangja, korát meghazudtolóan tisztán csengő hangon. Szemei szikráztak a méregtől, és úgy ordított, hogy a bámészkodó diákok egy szempillantás alatt eltűntek a teremből. - Alig teszik be a lábukat a Roxfortba, és máris megtámadják egymást! 20 pont a Griffendéltől, 10 a Mardekártól, és maguk hárman egy hétig büntetőmunkára mennek! – mutatott Siriusra, Jamesre és Perselus Pitonra. Peter még időben eltette a pálcáját. – Most pedig kifelé innen, de azonnal!
James és Sirius is elhagyták a termet, mögöttük loholt Peter, aki megint rémült képet vágott. Piton még mindig nem tudott szilárdan megállni a lábán, ezért csak nehezen jutott ki a teremből. James és Sirius, alighogy kiértek a helyiségből, nevetni kezdtek.
- Láttad a képét? – kérdezte James, fuldokolva a nevetéstől.
- Ja, de képzeld el, milyen lett volna, ha én is rá tudok küldeni egy Carbunculus-átkot! – vihogott Sirius.
Ekkor meglátták a folyosón a feléjük tartó McGalagony professzort, akinek villámló szemei, és keskeny vonallá préselt ajka nem sok jót ígért. Peter azonnal el is iramodott a nagyterem felé, nehogy őt is leteremtse a házvezetőjük.
- Potter, Black! Jöjjenek velem! – szólt a tanárnő, majd elindult felfelé a saját szobája felé. A két fiú elkomolyodott, és szorongva követték.
’Nem lehet, hogy két perc alatt mindent megtudott!’ – gondolta Sirius idegesen. – ’Talán csak arról a feladatról akar beszélni velünk, amit a késésért kaptunk. De akkor Petert miért nem hívta?’
Miután becsukódott mögöttük a professzor szobájának ajtaja, a tanárnő megkerülte asztalát, és rájuk förmedt:
- Mire várnak? Üljenek le!
A két fiú helyet foglalt az íróasztal előtti székekben, és riadtan pislogtak a dühös tanárnőre.
- Sosem járt még olyan diák a Roxfortba, mióta itt tanítok, sőt, nem járt ide olyan diák az iskola fennállása óta, aki már az első hónap közepén egy hónapig büntetőmunkára lett volna ítélve! Maguk, uraim, azonban összehozták, hogy mindketten büntetőfeladatokat kapjanak a következő 4 hét minden napján, és még a házuktól is kénytelenek vagyunk levonni 30 pontot!
- Harmincat? – hüledezett James.
- Hallgasson, Potter! – sziszegte a tanárnő egészen kivörösödött arccal, ahogy fel-alá sétált asztala mögött. – Fejenként harmincat, és adják hozzá azt a 20 pontot, amit Rigel professzor volt kénytelen levonni maguk miatt! Ehhez jön még az én órám zavarásáért levont 4 pont. Remélem, tudnak fejben számolni, uraim! Két ember miatt egyetlen napon 84 ponttal kell csökkenteni a Griffendél-ház pontjait.
- De hát tanárnő…
- Azt mondtam, hogy hallgasson, Potter! – rivallt rá a tiltakozni akaró Jamesre a professzor.
Sirius jobbnak látta, ha meg se mukkan. Ilyen idegállapotban McGalagony képes, és felkerekíti 100-ra a ház veszteségét, amennyiben ellenkezni mernek.
- Örülhetnek, hogy nem kell most azonnal hazautazniuk! Egyedül az igazgató úrnak köszönhetik, hogy nem kell csomagolniuk! – McGalagony professzor nagyot szusszantva megtorpant íróasztala mögött. - Nos, a büntetésükre térve: ma este legyenek 7 órakor a trófeateremben Mr. Pettigrew-val együtt. A továbbiakban pedig minden este, beleértve a hétvégéket is, maguk ketten felkeresik Frics urat, és az általa kiadott feladatokat végzik el este 11 óráig. Ha az órákra nem készülnek el a házi feladataikkal, ne próbáljanak a büntetőmunkára hivatkozni, megértették? Tehát ehhez tartsák magukat! – fejezte be monológját a professzor. – Mehetnek!
Sirius és James felálltak. Sirius már nyitotta az ajtót, hogy távozzanak, de James a tanárnő elé lépett.
- Tanárnő, kérem, én vagyok a hibás mindenért. Sirius nem csinált semmit. Ne tessék őt büntetni olyasmiért, amit nem követett el. Én akartam megtréfálni Pitont.
A tanárnő csodálkozva felvonta a szemöldökét, aztán kicsit szelídebb hangon így szólt:
- Tudomásom szerint mindketten pálcát fogtak Perselus Pitonra. Ha azonban valóban csak ön használta a pálcáját varázslásra… Nos, rendben, becsülöm magát azért, hogy magára vállalt mindent, Potter, de nincs szándékomban visszavonni a büntetésüket. A varázslási szándék ugyanúgy megvolt Black úrnál is, és csak a bájitaltan tanáruk megjelenése akadályozta meg a támadásban. Mivel Black úr nem varázsolt, hajlandó vagyok elengedni az ő 30 pontját. De nehogy azt gondolják, hogy ez legközelebb is így lesz, megértették? Még egy stikli, és értesítem a szüleiket a viselt dolgaikról! Har… - ekkor McGalagony professzor kicsit elvörösödött, és némi torokköszörülés után folytatta. - Mr. Potter nem lenne büszke magára, James, ha megtudná, miket művel itt az iskolában. És ez ugyanígy vonatkozik magára is, Black! Most pedig menjenek ebédelni!
Sirius meg mert volna esküdni rá, hogy a tanárnő szigorú arcán egy mosoly suhant át. Aztán a professzor elfordult, és Siriusék elhagyták a szobát.
- McGalagony talán ismeri apámat? – kérdezte James homlokráncolva, ahogy elindultak a nagyterem felé.
Sirius csodálkozva pillantott töprengő barátjára.
- Miből gondolod, hogy ismerheti? – kérdezte végül kíváncsian.
- McGalagony kis híján elszólta magát. A „Mr. Potter” helyett Harryt, vagy Haroldot akart mondani – kuncogta James vigyorogva.
- A végén kiderül, hogy az egész tanári kar ismeri a szüleidet, és mindenkivel jóban vannak. Téged pedig egyikük sem mer kirúgatni, nehogy összekapjon a szüleiddel – nevetett fel Sirius.
- Végülis elképzelhető, hogy apám évfolyamtársa lehetett McGalagonynak. Körülbelül egyidősek… - jegyezte meg James vállrándítva. – Katumba professzorral is iskolatársak voltak.
Néhány percig némán bandukoltak egymás mellett. Sirius kicsit különösen érezte magát. Tudta, hogy James igazat mondott, hiszen ő valóban nem tett semmit, mégis fura volt, hogy barátja mindent magára vállalt. Persze a büntetőmunkájukat nem törölte el McGalagony, de legalább „csak” 54 pontot fognak levonni a háztól.
Sirius kicsit bűntudatosan fordult Jameshez.
- Figyelj, James, kösz, hogy…
- Nem kell, Sir, igazat mondtam – szakította félbe James. – Már az is valami, hogy a prof elengedte azt a 30 pontot. Bocs, hogy ezt mondom, de nem olyan nagy baj, hogy te is jössz büntetőmunkára. Legalább nem leszek egyedül.
Siriusnak eszébe jutott valami.
- James, majdnem elfelejtettem! Piton is kapott egy hét büntetőmunkát! – emlékeztette barátját gonoszul elvigyorodva. - Ha szerencsénk lesz, még mindig tudjuk piszkálni őt, persze, ha a tanárok meg Frics nem lesznek a közelben.
- Ja, tényleg! – vigyorodott el James is kárörvendően. – Már el is felejtettem, hogy a Mardekártól is vontak le pontot. Ha minden igaz, akkor most a Hollóhát áll az első helyen a rangsorban, nem? Annyit legalább elértünk, hogy nem a Mardekár vezeti a pontversenyt, és Piton is megszívta, mert büntetőmunkára kell járnia. Ez is valami.
James ezután a büntetőmunkájukról kezdett beszélni, megvitatták, mit kaphatnak feladatul. Megebédeltek, aztán még óra előtt gyorsan fel kellett szaladniuk a Griffendél-toronyba, mert James ott felejtette a bűbájtankönyvét.
Amikor beléptek a hálótermükbe, ott találták a szőkésbarna hajú fiút, akit a beosztási ceremónia napján láttak utoljára.
- Szia, mit keresel a mi hálótermünkben? – kérdezte Sirius csodálkozva.
James nem vette észre a fiút, mert egyből a saját ágyához rohant, hogy elővegye a könyvét a ládájából.
- Én is itt alszom, csak… megbetegedtem, és ezért nem voltam itt egy ideig a suliban.
- Á, akkor ezért nem emlékszem rád! Nagyon beteg voltál?
- I… igen – mondta zavartan a fiú.
Elég sápadt volt, és úgy tűnt, nem aludhatott túl sokat éjjel, mert sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt. Az egyik keze pedig be volt kötve.
- Sajnálom. James, megtaláltad már azt a könyvet? Mindjárt becsengetnek, és megint el fogunk késni! – szólt oda Sirius a még mindig keresgélő fiúnak.
- Azonnal… á, megvan! Mehetünk!
James megfordult, kezében a könyvvel. Aztán azt kérdezte:
- Kivel beszélgettél?
- Ó… ö… bocs, de hogy is hívnak? – fordult Sirius a harmadik fiúhoz.
- Remus Lupin vagyok – mutatkozott be a fiú, és előlépett az ágya rejtekéből.
- Örvendek. Én Sirius Black vagyok, ő meg James Potter. Nos, indulunk? Te jössz? – kérdezte Sirius a Remus nevű fiúhoz intézve a kérdést.
- I… igen. Mehetünk.
A három fiú elindult lefelé a lépcsőn. Már a bűbájtan terem közelében jártak, amikor megszólalt a csengő.
- Futás, srácok! Nem kellene még több büntetést beszereznünk! – kiáltotta James, és szaladni kezdett.
A másik két fiú követte. Szerencsére a kis Flitwick professzor még nem volt a teremben. Zihálva estek be az osztályba, és gyorsan leültek Peter mellé. A homokszőke fiú kicsit tétován álldogált az ajtóban. James odakiáltott neki:
- Hé, gyere, ülj ide hozzánk!
Remus odasietett a másik három fiúhoz, és leült Sirius mellé. Megérkezett Flitwick professzor, és felsétált a szokásos könyvkupacára.
Amikor a legelső órán James és Sirius meglátta ezt, nem állták meg nevetés nélkül. De mostanra már hozzászoktak a dologhoz.
Ezért is volt fura, hogy újdonsült ismerősük, Remus Lupin nagy szemeket meresztett a dolog láttán. James és Sirius kuncogni kezdtek az arcát nézve.
- Te még nem voltál bűbájtanon? Mindig ezt csinálja a professzor – mondta Sirius, miközben próbálta elfojtani a nevetést.
- Nem, még nem. Mondtam, hogy beteg voltam. Már az első héten sem tudtam órákra jönni. Csak ma.
- Ó, szegény! Nagyon beteg lehettél – szólt James aggódva. – Még most is elég ramatyul nézel ki. Nem baj, hogy lemaradtál a tanulásban? Igaz, hogy még nem nagyon tanultunk fontos dolgokat, de azért három hét hiányzás már elég húzós.
- Nem olyan rossz, mert az iskola elküldte nekem, mit kell megtanulnom, amíg… amíg nem lehettem itt – felelte Remus elvörösödve.
- Miről beszélgettek? – suttogta ekkor Peter James másik oldaláról.
- Semmi lényegesről, Pete. Ó, majdnem elfelejtettem! Peter Pettigrew, ő Remus Lupin. Ő is szobatársunk, csak eddig lógott egy kicsit a suliból – mutatta be Sirius suttogva az új fiút. – Pete, legyél szíves odafigyelni Flitwickre, kérlek. A végén megint csak össze-vissza fogsz hadonászni a pálcáddal, mint a múltkor. Nem tudom, miért nem tudtad már megtanulni ezt a… mi is a neve, James?
Azért kellett suttogniuk, mert már javában tartott az óra. Épp egy pálcamozdulatot gyakoroltak a többiek. James és Sirius már az előző bűbájtan-órán megtanulták. Nem is igazán értették, a többiek miért nem tudták pár perc alatt megtanulni. Pofonegyszerű mozdulat volt.
- Huss és pöcc, Sirius pajtás – válaszolt nagy komolyan James. – A legegyszerűbb, és legidiótább nevű pálcamozdulat. Ha végre mindenki meg tudja majd csinálni, akkor a prof bizonyára elárulja, hogy a hozzá tartozó varázsige a Vingardium Leviosa, és hogy ez egy levitációs, tehát tárgylebegtető bűbáj – mondta James a szemeit forgatva. - Csak mi ketten bele ne haljunk addig az unalomba. Ó, és persze Evans is kezdhet unatkozni. Kár, hogy levelezni sem lehet azzal a csajjal. Legalább elütnénk az időt, míg a többség beleveri a fejébe a mozdulatsort.
- Ó, James, csak nem tetszik neked Evans? – heccelte barátját Sirius vigyorogva.
- Nem. De mi a francot lehetne csinálni ezen az órán? Veled nem fogok levelezni, dumálásért meg pontot vonnának le. Marad Evans – felelte James vállrándítva.
- Na perszeee! – kuncogott halkan Sirius. – Segítsek? – fordult végül a mellette ülő Remushoz.
A fiú hálásan elmosolyodott, és bólintott.
- Az jó lenne.
Sirius elővette a pálcáját, és többször megmutatta a pálcamozdulatot. James eközben Peternek próbálta elmagyarázni, hogy egész eddig rosszul csinálta. Peter ugyanis előbb pöccintett, és aztán suhintott.
Míg Siriusnak elég volt ötször megmutatnia a mozdulatot, Jamesnek már vagy tizedjére kellett újrakezdenie. Remus elég ügyesnek bizonyult, mert néhány próbálkozás után már sikeresen megtanulta a mozdulatsort. Peter végül csak a duplaóra vége előtt néhány perccel tanulta meg, és ettől Jamest már az idegösszeroppanás kerülgette.
- Hogy lehetsz ennyire sügér, Peter? Ez csak egy egyszerű mozdulat! Ha ezt alig tudod megjegyezni, hogy fogod a többit? Á, elegem van! Sirius, te fogsz legközelebb segíteni neki! Teljesen kikészülök tőle! – fakadt ki James az óra után a Griffendél-toronyba menet.
Sirius és Remus csak nevettek a dolgon.
Beültek a klubhelyiségbe, és megcsinálták a kiadott házi feladatokat. Már majdnem hét óra volt, amikor Siriusnak eszébe jutott, hogy büntetőmunkára kell menniük.
- Istenem, James! Mindjárt hét óra! Mennünk kell a trófeaterembe! – kiáltott fel.
James csak zavartan ránézett, aztán mikor neki is leesett a tantusz, kapkodva kikászálódott a pergamenhegy alól.
- Merlin szent szakálla, teljesen kiment a fejemből! Peter, gyere gyorsan, neked is jönnöd kell büntetőmunkára!
Peter riadtan felpattant, gyorsan elköszöntek Remustól, és lerohantak a harmadikon lévő trófeaterembe.
A gondnok, Argus Frics, a macskája, Mrs. Norris és Perselus Piton már vártak rájuk. Alighogy odaértek, a gondnok megszólalt:
- Lám, lám, a híres triumvirátus! Várjatok csak, nem fog eszetekbe jutni többet, hogy olyasmit csináljatok, amiért büntetőfeladatot kaphattok! Én majd gondoskodom róla! Főleg a két jómadárról! – nézett gúnyosan vicsorogva Siriusra és Jamesre. – Akkor hát, mindannyian letakarítjátok a díszpajzsokat, trófeákat, méghozzá varázslat nélkül! És semmi beszélgetés, különben megbánjátok! Indulás!
Mind a négyen kaptak egy-egy rongyot meg tisztítószert. A terem négy végében kellett dolgozniuk, úgyhogy ha akartak se tudtak volna beszélgetni. Egy idő után már nem is akartak.
Mire abbahagyhatták a takarítást, Sirius már alig érezte a karjait, nyakig piszkos volt, és bűzlött a szidolszagtól. James és Peter se érezhette sokkal jobban magát, így szótlanul kullogtak fel a Griffendél-toronyba, majd a hálótermükbe.
Remus már javában aludt, és Sirius úgy gondolta, talán nagyon is ráfért a fiúra az alvás. Mindhárman megmosdottak, aztán az ágyukhoz vánszorogtak, felvették a pizsamájukat, és ágybabújtak.
Sirius már félálomban volt, amikor James fáradt hangon átszólt neki a függönyön keresztül.
- Minden izmom kikészült. Még azok is, amikről azt se tudtam, hogy léteznek. Sirius, hogy fogjuk kibírni ezt egy egész hónapig? Egy hét után megmozdulni sem fogunk tudni az izomláztól.
- Nem tudom, James. Talán nincs olyan sok kitüntetés a kastélyban, hogy folyton azokat kelljen pucoltatnia velünk. Legalábbis remélem.
- Ja, én is. Jó éjt, Sirius!
- Neked is, James!
AJÁNLOM AZ OLDALT
