Hamarosan megérkeztek a roxmortsi vasútállomásra. Leszálltak mind a hárman a vonatról a csomagjaikkal.

-        Elsősök, ide hozzám! Erre gyertek! – hallatszott egy hang, nem messze tőlük.

A három fiú elfordult a hang irányába, fázósan megborzongva a feltámadó hideg széltől. A gyerekfejek erdeje felett egy óriási termetű férfit láttak. Arca alig látszott ki hosszú, csimbókos hajfürtjei és bozontos szakálla alól. Kezében lámpát tartott.

-        Gyerünk, gyertek utánam! Elsősök, utánam!

Sirius és két barátja szájtátva bámulta a legalább 3 méter magas behemótot. Peter riadtan pislogott barátaira.

-        Tyűha, ez jó magasra nőtt! – suttogta James döbbenten.

Csúszkálva, botladozva követték az óriást a többi elsőssel egy szűk, lejtős ösvényre.

Koromsötét volt, és úgy tűnt, hogy sűrű erdőben járnak. Aztán az ösvény egy nagy, fekete tónál ért véget. A tó túlsó partján szikla állt, s annak a csúcsán ott büszkélkedett egy hatalmas, száztornyú kastély, melynek ablakai szikráztak a csillagok fényénél.

-        Íme, a jó öreg Roxfort – szólt hátra a válla fölött az óriás. – Csónakonként 4 ember, és nem több! – parancsolta a férfi, és a part mentén sorakozó csónakokra mutatott.

A fiúk ámulva figyelték a kastélyt.

Siriust ismét izgatottság fogta el.

’Hamarosan beosztanak. Jó Albertus Magnus, ne kerüljek a Mardekárba!’ – fohászkodott magában. – ’Bárhová, csak oda ne!’

Szeretett volna már túlesni az egész ceremónián, ugyanakkor rettenetesen félt is tőle. Nem tudta, milyen módszerrel fogják az elsősöket a 4 házba szétosztani.

’Talán feladatokat adnak, hogy lássák, mennyit tudunk. Vagy ki kell töltenünk egy tesztet, vagy esetleg levizsgáztatnak valamiből. Jó lenne, ha James és én egy házba kerülnénk. Már tök jól összehaverkodtunk. Nagy gáz lenne, ha újra haverokat kellene szereznem. És remélem, hogy a tanárok is rendesek lesznek. Bár a rokonaim után velük biztos elleszek valahogy.’ – futott át a gondolat az agyán.

Siriusék egy fekete hajú, fakó arcú, sasorrú fiúval osztották meg ladikjukat.

-        Mindenki beszállt? – harsogta a férfi, aki egymaga elfoglalt egy csónakot. – Helyes. Indulás!

A kis flotta eltávolodott a parttól. Hangtalanul siklottak a tükörsima vízen. James csak suttogni mert, úgy mondta Siriusnak:

-        Apa mondta, hogy hatalmas a suli, de nem hittem, hogy ennyire! Bár ha ilyen magas emberek dolgoznak itt – pillantott a néhány csónakkal előttük sikló óriásra. –, szükség is van rá.

Sirius bólintott, majd suttogva válaszolt:

-        A bácsikám említette, hogy a mostani vadőr egy hatalmasra nőtt férfi, de azt hittem, csak viccel.

Erre Peter is megszólalt remegő hangon.

-        Nagyon félelmetesnek látszik. Remélem, nem azért lett vadőr, mert olyan gonosz, mint a fenevadak, amikre vigyáz.

Ekkor a negyedik fiú megvetően felnevetett. Sirius és James csodálkozva pillantottak rá.

-        Valami baj van? – kérdezte James sértődötten.

-        Ó, nem, csak nem hittem, hogy ilyen ijedősek vagytok! – azzal a sasorrú fiú utánozni kezdte Peter remegő hangját. – Jaj, csak nehogy bántson a behemót! Bepisilek, ha csak rám néz! Brühühühű…

Aztán, mintha olyan mulatságos lett volna, amit mondott, ismét nevetni kezdett.

-        Ne csúfolódj Peteren, mert nagyon megjárod! – mondta James dühösen, és tett egy hirtelen mozdulatot, mintha meg akarná ütni a fiút. Ettől viszont a csónak vészesen inogni kezdett, és félő volt, hogy felborulnak.

-        Hagyd, James! – szólt csitítólag dühös barátjára Sirius. – Nem éri meg. Még felborulunk.

Ő is mérges volt a fiúra, amiért cikizte Petert, és érezte, hogy nem lesznek jóban a sráccal. A fiú nagyon emlékeztette őt Malfoyra a viselkedésével, úgyhogy nem nagyon hitt abban, hogy a véleménye megváltozhat. De inkább bámészkodni kezdett, hogy lássa, hol járnak.

A ladikok éppen besiklottak egy, a sziklafalon tátongó, nyílásba, amelyet sűrű borostyánfüggöny takart el a tó felől érkezők szeme elől.

-        Fejre vigyázz! – kiáltotta az óriás, amint az első csónak elérte a nyílást.

A sötét barlang, amelybe besiklottak, valószínűleg a kastély alá vezetett. Végül partot értek egy föld alatti kikötőben, Siriusék pedig a többieket követve kikecmeregtek a fövenyre.

A férfi sorban ellenőrizte a kiürült csónakokat, aztán lámpáját követve a gólyák felkapaszkodtak egy sziklába vájt ösvényen, amely a kastély szomszédságában elterülő füves fennsíkra vezetett.

A csapat felment a bejárathoz vezető kőlépcsőkön, és összegyűlt a jókora tölgyfa kapu előtt. Az ajtó mellett a gólyák olyan törpéknek tűntek, mint egy patkány egy hippogriff mellett.

-        Mindenki itt van? – kérdezte körbepillantva, majd felemelte hatalmas öklét, és kopogott az ajtón.

A kapu kinyílt. Az elsősöket egy magas, fekete hajú, sötét bőrű varázsló fogadta.

-        Az elsőévesek, Katumba professzor – jelentette az óriás.

-        Köszönöm, Hagrid. Átveszem őket.

A professzor szélesre tárta a kapukat. Az előcsarnok kopár kőfalait fáklyák világították meg. A mennyezet olyan magas volt, hogy nem is látszott a halvány fényben.

Sirius Jamesék mellett haladva követte a tanárt a csarnokon át.

-        Apám jóban van Sylvain Katumbával – súgta oda James Siriusnak. – Ez azért sem elhanyagolható, mert ő az igazgatóhelyettes, és ha netán elkapnának kettőnket kis felfedezőútjaink egyikén, talán nem fognak kicsapni minket. Rendes pasas, szerintem kedvelni fogod.

-        Te mázlista! – súgta vissza Sirius barátjának vigyorogva.

Az előcsarnok jobb oldalán nyíló ajtó mögül Sirius hangokat hallott, de a professzor nem oda, hanem egy kisebb szobába vezette őket.

A helyiségben már ott állt egy hozzájuk hasonló korú, sápadt és nyúzott arcú, világosbarna hajú fiú.

Mikor a megilletődve pislogó diákok mind beléptek a helyiségbe, Katumba professzor beszélni kezdett.

-        Köszöntök mindenkit a Roxfortban! Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. Ez igen fontos ceremónia, mivel az iskolában töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház tanulóival együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket. A Roxfortban 4 ház működik: a Hugrabug, a Griffendél, a Hollóhát, és a Mardekár. Amíg itt tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek pontokat, a szabálysértéseikért a házuktól vonunk le pontot. Év végén a legtöbb pontot összegyűjtő ház kapja a házkupát, ami igen nagy dicsőség. A ceremónia pár percen belül kezdődik, addig szedjék rendbe magukat. Ha készen állunk a fogadásukra, magukért jövök. Kérem, addig csendben várakozzanak – fejezte be Katumba professzor, és távozott a helyiségből.

Sirius, amint a varázsló kilépett az ajtón, rögtön Jameshez és Peterhez fordult.

-        Szerintetek miért volt itt az a fiú már mielőttünk? Nem tűnik nálunk idősebbnek – kérdezte Sirius a homokszínű hajú fiúra pillantva.

James is arra fordult, majd kisvártatva így szólt:

-        Betegnek látszik, szóval biztos már hamarabb elhozták a szülei. Lehet, hogy féltek, hogy nem tesz neki jót az a csónakos hercehurca. Nem megyünk oda hozzá? – kérdezte, visszafordulva Siriusékhoz.

De már nem maradt idejük odamenni a vézna fiúhoz, mert a professzor visszatért.

-        Egyes oszlopba fejlődj! – adta ki az utasítást. - Jöjjenek utánam!

Sirius beállt Peter és James közé, és kezdett megint izgatott lenni. Barátai is annak látszottak, mikor átvágtak a bejárati csarnokon, és egy kétszárnyú ajtón át bevonultak a nagyterembe. 

Sirius nem látott még ilyen káprázatos helyiséget. A termet sok száz gyertya világította meg, amik a levegőben lebegtek négy hosszú asztal fölött. A terített asztaloknál már ott ültek a felsőbbévesek. A terem végében ültek a tanárok a négy asztalra merőlegesen állított ötödik asztalnál.

A professzor ahhoz vezette őket, és a tanároknak háttal, a felsőbbévesekkel szembe állította a gólyákat. James megbökte Sirius vállát, és a mennyezetre mutatott. Az olyan volt, mintha a kinti égboltot tükrözné. Ezernyi csillag ragyogott a sötétkék boltozaton, az egyre növekvő Hold sárgán világított. 

-        Elvarázsolták, hogy a valódi eget mutassa. Anya mesélte – suttogta James Siriusnak.

Mikor Sirius levette tekintetét a mennyezetről, Katumba professzor épp egy támla nélküli széket állított az elsőévesek elé, majd egy koszos, elnyűtt, hegyes varázslósüveget helyezett rá. Mindenki a kalapot bámulta, amely megmoccant, és szakadás nyílt a karimáján. A szakadás kinyílt, mint egy száj, és a süveg dalra fakadt:

Élt hajdan négy varázsló

Kik összefogtak, s eldöntötték,

létrehoznak egy varázslótanodát.

Sokan mondták, nemes a cél,

melyért a Négy síkra szállt.

Eldöntötték, mindannyian

Alapít’nak egy-egy saját házat.

De kellett nekik valami,

Mely a gólyák közt választ.

Fogott engem Griffendél

és töltött belém eszet,

így lettem a Teszlek Süvegetek.

Én látom mit senki más:

hogy mit rejt a fejed.

Ha bátor vagy és hősi lelkű

a Griffendélben helyed,

Ha jámbor vagy és igazságos

házad legyen Hugrabug.

Ha okos lennél,

Hollóhátnál kapsz helyet.

De ha becsvágyó és ravasz vagy,

tárt karokkal Mardekárnál várnak.

Végy fel hát és ne remegj!

Megmondom én, hova kerülsz,

csak végy fel fejedre, gyere.

Mikor a süveg befejezte énekét, tapsvihar tört ki a teremben. A fejfedő meghajolt, azután mozdulatlanná dermedt. Katumba professzor ismét a gólyák elé lépett, kezében hosszú pergament tartva.

-        Akit szólítok, fejére teszi a süveget és leül a székre! – adta ki az utasítást.

Sirius meg is könnyebbült, meg nem is. Egyrészt örült, hogy csak egy régi süveget kell a fejükre tenniük, és nem olyasmit, mint például párbajozni egy troll-lal. Másrészt a kalap által felsorolt tulajdonságok közül egyik sem volt jellemző rá, így most már nem csak attól kellett tartania, hogy a Mardekárba kerül esetleg, hanem attól is, hogy egyáltalán be sem osztják. Kezdett nagyon idegessé válni. Tenyere izzadt, és egy hatalmas gombóc kezdett formálódni a gyomrában.

-        Abercombie, Marty – olvasta fel az első nevet az igazgatóhelyettes.

Egy szőke, vékony fiú lépett ki a sorból, és lépett a székhez. Ráült, fejére tette a kalapot. Aztán körülbelül fél perc múlva a süveg felkiáltott:

-        Hugrabug!

A jobb oldali asztalnál ülők tapssal fogadták a döntést.

-        Ackerley, Scott!

-        Hollóhát! - kiáltotta újra a süveg, és a fiú gyorsan a balról a második asztalhoz futott.

-        Barnes, Amelia!

-        Mardekár!

A kislány a jobb szélső asztalhoz ült le. Sirius a mardekáros asztal felé pillantott, és egyből meglátta Lucius Malfoyt, oldalán két nagydarab gorillával, továbbá két unokanővérével, Bellatrixszel és Narcisszával. Mindannyiuk arcán magabiztos mosoly ült, és érdeklődve, de gonosz vigyorral pillantottak Siriusra, amikor az igazgatóhelyettes Black, Sirius-t kiáltott.

Siriuson még nagyobb idegesség lett úrrá, de határozott léptekkel indult a székhez. Szemébe húzta a süveget. Aztán hirtelen egy hangot hallott, ami mintha a süvegből jött volna.

-        Megint egy Black, igaz? Hm… Á, de mennyire más, mint a többi! Tehetséges, azt látom, és az észnek sincs híján… Hm… És micsoda erők rejtőznek benne! Bátor, bár vakmerő is, de sebaj! Hmm… Hmm… Nos, legyen a… GRIFFENDÉL!

Az utolsó szót az egész terem hallhatta. Sirius levette a süveget, és megkönnyebbült vigyorral mosolygott rá Jamesre és Peterre. Aztán elindult a bal szélső asztalhoz, ahol tapssal fogadták. Leült egy szőke lány mellé, és hátrafordulva kárörvendően ránevetett Malfoy és a Black nővérek csoportjára, akik döbbenten konstatálták, hogy egy Black a Griffendélbe került.

Sirius felhőtlenül boldognak érezte magát, és keresztbe tett ujjal szorított barátainak.

Időközben megfogyatkozott a gólyák csoportja, már 3 új ember ült Sirius asztalánál is, épp egy vörös hajú lány ült riadtan a széken. Amikor a süveg újból Griffendélt kiáltott, Sirius együtt tapsolt a többiekkel az érkező zöld szemű, remegő térdekkel hozzájuk botorkáló lánynak. A lány leült mellé, és reszkető kezeit összekulcsolva mélyeket lélegzett. Sirius rámosolygott, és azt mondta:

-        Szia, én Sirius vagyok. Ugye hogy nem is volt olyan rémes a beosztás?

-        Ne… nem – hebegte a lány, aztán némileg nyugodtabban folytatta. – Szia, én Lily Evans vagyok. Általában nem szoktam ilyen ideges lenni, de tudod, a levelemből tudtam meg, hogy boszorkány vagyok, úgyhogy…

-        Á, már értem! Ne aggódj, most már nem eshet semmi bajod. Nekem varázsló szüleim vannak, de lehet, hogy jobban jártam volna sima mugli szülőkkel… Amúgy mi sem tudunk sokkal többet varázsolni, mint amennyit te tudhatsz. Nem kell izgulnod – mondta Sirius megnyugtatóan.

Egymásra mosolyogtak, és a tanári asztal felé fordultak, hogy lássák, hol tartanak.

-        Lupin, Remus! – olvasta Katumba professzor, és az a fiú lépett ki a sorból, akiről Siriusék a ceremónia előtt beszélgettek. Ő is a Griffendélbe került.

Még néhány elsős került sorra, mígnem elérkeztek a P betűhöz. Sirius tűkön ülve várta, melyik házba osztják be barátait.

-        Pettigrew, Peter! – szólította a rémülten pislogó Petert a professzor.

Már legalább 5 perce ült a széken a fiú, és Sirius attól tartott, Petert be sem tudják osztani, mire a süveg végre Griffendélt kiáltott.

Sirius boldogan mosolygott, és megveregette az egyik vele szemközti székre rogyó Peter vállát.

-        Szép volt, haver!

Aztán újra a ceremóniára kezdett figyelni, hogy másik barátjának is drukkolhasson. Az a zsíros fekete hajú, sasorrú fiú lépett ki a Piton, Perselus névre a még beosztásra váró gyerekek közül, akivel Siriusék egy csónakban utaztak. Siriust megint elöntötte a düh, visszagondolva a fiú mondataira, és csak reménykedhetett, hogy nem lesz a háztársuk a srác. Amikor a süveg Mardekárt kiáltott, Sirius megkönnyebbült, de csak fél másodpercre, mert a következő gólya, akit szólítottak, James volt. Suttogva, egy amolyan gondolatátvitel-szerű dologgal próbálta megbűvölni a süveget, hogy barátját is ebbe a házba osszák.

Kívánsága szerencsére teljesült, és hamarosan James huppant le mellé magabiztosan vigyorogva. Vagyishogy a Lily Evans nevű lány mellé, aki Sirius mellett ült az asztalnál.

Boldogan fogtak kezet Jamesszel, aki nevetve jegyezte meg:

-        Hú, te aztán nem teketóriázol, Sirius! Máris lányokkal veszed körül magad? Csak nem kezdtél máris rajongókat gyűjteni?

Erre a lány dühösen ránézett Jamesre, és így szólt:

-        Ha nem hagyod ezt abba, inkább elülök innen.

-        Nem, nem, maradj csak! – tiltakozott James. – Nem akarom elrontani a haverom örömét. Egyébként is csak egy vicc volt.

-        Egyáltalán nem vagy vicces – jegyezte meg Lily, aztán elhallgatott, mert a tanári asztalnál ülők közül egy hosszú ősz szakállú és hajú varázsló felállt. Karjait felemelve rámosolygott az elcsendesedő diákokra.

-        Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit az új tanévben, itt, a Roxfortban! Nos, vannak a varázsvilágban olyan pillanatok, amikor szívesen hallgatunk hosszú, unalmas beszédeket. Ez azonban nem ilyen időpont. Jó étvágyat! – azzal az igazgató, mert Sirius már rájött, ki az öreg varázsló, leült.

Ez az ember volt a Roxfort igazgatója, Albus Dumbledore. Sirius már éppen eleget hallotta a nevét otthon, amikor unokanővérei emlegették. Nem azért beszéltek a varázslóról, mert annyira szerették őt, hanem mert ki nem állhatták. És ha ők valamit nem szerettek, akkor Sirius biztos az ellenkezőjét gondolta a dologról. Ahogy ránézett a kedvesen mosolygó, a többi tanárral beszélgető, bíbortaláros, idős varázslóra, akinek félhold alakú szemüveg volt az orrán, nem tudta elképzelni, hogy ő miért tudná utálni ezt az embert.

Időközben az asztalon lévő tálak és kancsók megteltek étellel, itallal. Sirius is enni kezdett, ahogy a többiek. Eddig észre sem vette, mennyire éhes, mert a barátainak való szurkolás elterelte a figyelmét korgó gyomráról.

Már szinte majdnem mindenki befejezte az evést, amikor több kísértet szállt keresztül a falon. A mellette ülő vörös hajú lány felsikoltott, és az ijedségtől felborította a kupáját, amiből jócskán ráömlött James talárjára a töklé.

-        Ó, bocsánat, ne haragudj! – fordult Jameshez, aki épp próbálta feltörölni a ruhájára ömlött italt.

-        Semmi vész. Megesik az ilyesmi. Más is megijedt már a kísértetektől - nézett rá a lányra James. Cseppet sem zavartatva magát az éppen mellette elszálló fodorgalléros, harisnyás kísértethez fordult és megszólította. – Te, ugye, Félig Fej Nélküli Nick vagy?

-        Nos, igen, de ha kérhetném, szólíts Sir Nicholas de Mi…- kezdte a kísértet, ám a zöld szemű, vörös hajú lány hitelen közbevágott:

-        Hogyhogy „félig” fej nélküli? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-        Így – felelte ingerülten a szellem, és megfogva bal fülét egész fejét kibillentette a helyéről.

Olyan volt, mintha csak egy kis szellembőr tartaná a kísértet fejét a nyakán. Aztán Nick visszahajtotta kobakját a helyére. Bizonyára rettentően unhatta Nick az ilyenfajta kérdéseket. Több százszor végigcsinálhatta már ezt a trükköt.

Sirius nem lepődött meg nagyon, mivel ő is hallott már a kísértetről.

James ránézett a döbbenten pislogó lányra, aztán a vacogó Peterre (Mivel a kísértet épp átsétált rajta, ami, Sirius tudta, nem éppen kellemes érzés.), és végül elnevette magát.

-        Ha látnátok magatokat! – hahotázott.

-        Ne nevess ki te undok, beképzelt… - kezdte dühösen villogó szemekkel Lily, de egy felsőbbéves fiú hangja félbeszakította.

-        Hagyjátok már abba, és maradjatok csöndben! Az igazgató úr beszélni kíván.

Sirius a mellette ülő Lilyről és a kuncogó Jamesről elfordítva pillantását újból a tanári asztal felé nézett, ahol az igazgató már szólásra emelkedett. A terem elcsendesedett, amikor belefogott mondanivalójába.

-        Most, hogy minden gyomorba étel került, lenne néhány közölnivalóm. Minden tanulónk számára tilos belépni az iskola melletti erdőbe. A fúriafüzet, ami ettől az évtől iskolánk udvarán fog nevelkedni, legyetek szívesek mindannyian elkerülni, amennyiben nem óhajtotok kínok kínjai között meghalni. Frics úr, a gondnok megkért rá, hogy emlékeztesselek titeket, hogy a szünetekben tilos a varázslás a folyosón. A kviddicsválogatáson másodévesektől fölfelé lehet részt venni, a második héten toborozzák az új tagokat. Ha valaki szeretne bekerülni háza csapatába, jelentkezzen Madam Petrovnál. Most azonban későre jár, úgyhogy irány az ágy! Jó éjt mindenkinek! – fejezte be beszédét Dumbledore, majd leült.

A griffendéles gólyák egy diákprefektus nyomában átvágtak a sokaságon, és elhagyták a nagytermet. Siriuson kellemes fáradság lett úrrá, és alig bírta nyitva tartani a szemét. Felmentek a márványlépcsőn, közben a prefektus figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak a lépcsőkkel, mert elég szeszélyesek. Azt mondta, vannak olyanok, amik bizonyos napokon máshová vezetnek, vagy csak úgy, viccből elfordulnak, mikor rájuk lépnek.

Sirius az álmosságtól kábán vette észre, hogy egy titkos tolóajtón, majd egy drapéria mögé rejtett ajtón mennek át, aztán rengeteg lépcsőt kellett megmászniuk, mire elértek egy festményhez, amelyen egy rózsaszín ruhás, roppant kövér dáma volt látható.

-        Jelszó? – kérdezte a hölgy.

-        Hippogriff - felelte a prefektusfiú, mire a kép, mint egy ajtó kitárult, és mögötte a falon kerek nyílás tűnt fel.

A diákok egymás után bemásztak rajta, és a klubhelyiségben találták magukat. Az otthonos, kerek helyiség tele volt puha, vörös vásznú fotelekkel. Sirius mást nem tudott felfogni a helyiségből. A prefektus felküldte a lányokat egy balra nyíló lépcsőn, a fiúkat pedig a jobb oldalin.

A lépcső tetejére érve rátaláltak végre hálótermeikre. Utazóládáik már ott várták őket az egyik négyágyas szobában. Mindannyian olyan fáradtak voltak, hogy csak gyorsan pizsamába bújtak, és bezuhantak az ágyba.