A hetek teltek-múltak, és az év vége is sebesen közeledett. Az idő egyre jobbra fordult, a nap kisütött, és melegével elolvasztotta a télen hullott havat. Ani kissé sajnálta, hogy már csak egy hónap van a tanévből, de örült is, hogy újra láthatja édesanyját. Készült az év végi vizsgáira. Szobatársnői újfent piszkálták, de már nem annyira törődött velük, mint azelőtt. Pitonnal nem igazán jutott semmire. Rengeteget beszélgettek, és ha úgy vesszük, sikerült a bizalmába is férkőznie – már amennyire lehetett. A családjáról, és az életéről nem igazán tudott meg semmit, főleg az iskola volt a téma, de hogy milyen az életük a Roxforton kívül, arról nem esett szó. Ezt nagyon sajnálta, mert kíváncsi volt rá, hogy vajon miért viselkedik így a suliban. Azt sejtette, hogy a családjával lehet valami, de nem tudta biztosra.

            James és Sirius sem hagyott fel „jó” szokásával, és örömmel piszkálták a Mardekáros fiút. Márciusban, amikor lemehettek Roxmortsba, akkor például az olvadt hótól keletkezett latyakkal dobálták, és a szitkozódó fiú fejéhez vágták, hogy nem nevelik rendesen a szülei. Ani mindezt nem látta, csak Lilytől hallotta, miközben a Griffendéles fogót szidta gyerekessége miatt.

            Egyre inkább kezdett elege lenni a mindennapos csatákból Perselus és a Griffendéles négyes között, de nem volt mit tenni. A lány ugyanúgy szerette mindkét félt, és nem tudott volna választani közülük. Úgy gondolta, majd csak lesz valahogy, addig meg nagyon jól megvan mind az ötük barátságával.

            Aznap délután épp a Griffendélesekkel ült kint egy hatalmas tölgyfa alatt. A három fiú viccelődött, Remus pedig az egyik könyvét próbálta olvasni, de látszott rajta, hogy teljesen máshol jár az esze, hiszen már vagy egy fél órája nem lapozott, pedig arról volt híres, hogy fél perc alatt elolvas egy oldalt.

- Mennem kell – állt fel egyszerre a fiú. Társai kérdőn néztek rá.

- Nélkülünk? Hova?

- A klubhelységbe… ö… van még leckém gyógynövénytanból – felelte kissé zavartan barátjuk.

- De azt már megírtad – kiáltotta a sebesen távozó Remusnak James.

- Valamit titkol – szólalt meg pár perc után Sirius, és sokatmondóan összepillantottak Jamesszel.

- Szerintem csak egyedül akar lenni – adott hangot Ani véleményének.

- Nem hiszem. Valami más van a dologban. Már ezt csinálja egy ideje…

- Igen… úgy éveleje óta – mondta halkan Peter.

- Tavaly óta…

- Amióta idejár – zárta le Sirius.

- Akkor kérdezzétek meg nyíltan. Biztosan elmondja – mondta a lány. – Hány óra lehet?

- Mindjárt van vacsora – felelt kérdésére Sirius. – Van még úgy fél óránk.

- Jaja – helyeselt James is. – Na, asszem én behúzok. Jön valaki?

- Én igen – felelte Peter.

- Én még maradok – felelte Sirius, és valami furcsasággal a szemében nézett barátaira.

- Oké. Ani, gondolom te is maradsz.

- Ö… igen.

- Oké, sziasztok! – köszönt el a két fiú.

Ani felhúzta a lábait, és térdeit átkarolva, mosolyogva bámulta a tavat. Sirius pedig őt nézte.

- Mi van denevéremberünkkel? – érdeklődött kissé gúnyosan a fiú.

- Egy, Perselus nem denevér.

- Kettő, nem ember – mondta a fiú vigyorogva. Ani is elmosolyodott egy picit.

- De, igen. Kettő, nincs vele semmi, a szokásos.

- Tetszik neked?

- Honnan veszel ilyeneket?

- Nem tudom, csak szerintem, ha egy lány annyi időt tölt egy fiúval, mint te Pipogyival, az már jelent valamit.

- Tévedsz.

- Nem hiszem.

- Mióta érdekel téged, hogy nekem ki tetszik? – kérdezte mosolyogva Ani.

- Amióta tetszel. Úgy fél éve.

- Tetszem neked? – kérdezte játékosan oldalra billentve a fejét a lány.

- Nem is kicsit – felelte Sirius zavartalanul.

- Nem tudom. Tetszik is, de nem úgy… érdekes személyisége van, és azt hiszem, ez megfogott – felelte a fiú kérdésére Ani. Elgondolkozva nézte Sirius arcát, de az nem tükrözött semmit a gúnyosságon kívül.

- Érdekes? Ha neked az kell ahhoz, hogy valaki érdekes legyen, hogy mindenki utálja, undorító sötéten nézzen ki, akkor azt hiszem, átgondolom, hogy akarok-e érdekes lenni a számodra.

- Nem mondtam, hogy ettől érdekes. Félreértesz. Egyszerűen olyan titokzatos és misztikus, és valahogy árad belőle az erő… de… nem mutatja ki. De amikor mellette vagyok, érzem, hogy az a fiú, aki mellettem áll, nem csak annyira képes, amit az órákon mutat, vagy bármikor máskor.

- Akkor most mondok neked valamit. Féltelek tőle. És pont ezért… és azért is, mert velünk jóban vagy, mi pedig kölcsönösen ki nem állhatjuk egymást. Nem akarom, hogy bántson téged.

- Nem akarna bántani.

- Nem tudhatod elég biztosra.

- Dehogynem… Perselus nem olyan, hidd el…

- Á, nem, végül is csak Mardekáros, a szülei halálfalók… mitől is lenne nem olyan?!

- Honnan tudod, hogy halálfalók a szülei? – ráncolta össze a homlokát a lány. Végre valami a szüleiről…

- Apáméktól. Láttam is őket egy-két ilyen gyülekezeten meg estélyen. Bár úgy tudom, hogy csak az apja az. Az anyja meg eléggé betegesnek tűnik… undorítóak mindketten. Legalább tudjuk, honnan örökölte.

- Olyan kegyetlen vagy! – felelte dühösen Ani. – Miért kell mindig minden dolgából, tulajdonságából a legrosszabbat megállapítani?! Perselus teljesen más, mint amilyennek te vagy ti látjátok.

- Vagy csak teszi az agyát, mert azt akarja, hogy tetsszen neked – mondta csak úgy mellesleg Sirius.

- Nem tetszem neki, érted?

- Persze… akkor még nem láttad, hogy hogy néz rád.

- Mint egy emberre szokás.

- Jól van, hagyjuk… nem akarok veled veszekedni.

- Én sem veled.

- Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük. Viszont akkor is bejössz neki, ha tetszik, ha nem – Ani megforgatta a szemeit.

- Azért, mert neked tetszem, még nem feltétlenül kell minden srácnak is, akivel beszélek! Egyszerűen túl sokat képzelsz a dolgok mögé, már mondtam!

- Majd meglátjuk – mondta morcosan Sirius.

- Menjünk be, jó? Nem akarom folytatni ezt a beszélgetést, mert semmi jó nem fog kisülni belőle.

- Szerintem sem.

A két fiatal felállt, és elindult a kastély felé. Útközben nem szóltak egymáshoz. Ani egyáltalán nem értette Sirius viselkedését. Eddig egyszer sem veszekedtek amiatt, hogy Perselusszal jóban van, illetve azon nem, hogy mit akarhat tőle a Mardekáros fiú.

            Ahogy beértek az épületbe, bementek a nagyterembe vacsorázni. Mindketten helyet foglaltak a saját asztaluknál. Ani még mindig durcás képet vágott, és észre sem vette, hogy előző veszekedésének tárgya leült szembe vele.

            A fiú nem szólt hozzá, csak némán pásztázta a lány arcát. Anit most még ez is idegesítette.

- Elmondanád végre, hogy mi a fenét nézel rajtam? – fakadt ki. Perselus felvonta a szemöldökét, így fejezve ki megdöbbenését.

- Eddig nem zavart – felelte lassan. – Egyébként semmit. Csak próbálom megtudni, hogy mi jár a fejedben.

- Ha éppen tudni akarod, akkor az, hogy miért utálnak téged Siriusék.

- Biztos, mert engem szemeltek ki. Nem tudom, nem is érdekel.

- És te?

- Szerintem neked sem a szobatársaid a legjobb barátaid – válaszolta cinikusan. Ani lesütötte a szemét, és az ételét bámulta.

- Hát nem… De nekem legalább vannak barátaim – motyogta halkan.

- Neked szükséged van rájuk. Nekem nincs – felelte minden érzelem nélkül Perselus.

- Honnan tudod, hogy nincs-e szükséged valakire, aki sosem volt?! Ezek szerint rám sincs szükséged…

- Hát… talán nincs is – mondta elgondolkozva. Ani gyilkos pillantást vetett rá.

- Ezért utálnak téged. Mert kibírhatatlan vagy. Én tényleg próbálok barátkozni veled, megérteni, hogy mit miért teszel, de ha te ennyire semmibe veszel, akkor semmi értelme az erőfeszítéseimnek!

- Senki nem kért rá, hogy próbálj a közelembe férkőzni. Remélem.

- Saját magamtól fordultam hozzád, senki nem kért rá! De köszönöm, hogy ilyet feltételezel rólam!

- Nincs mit – dörzsölte meg a fiú az állát. – Nos, mit csinálsz a hétvégén? – váltott hangnemet a fiú. Mintha derűsebb lett volna.

- Semmi közöd hozzá – válaszolt undokul a lány.

- Értem…

- Egyébként meg Siriusszal töltöm – mondta hirtelen ötlettel a lány. Piton arca semmit nem változott. Tessék Sirius, ennyit arról, hogy tetszem neki! – gondolta keserűen. – Csak vicceltem. Nem csinálok semmit, vagyis nincs még betervezve. Bár szeretnék Lilyvel lenni.

- Hogy lehetsz egy sárvérűvel ilyen jóban?

- Hagyd abba, most! Ne merd lesárvérűzni a barátnőmet, értetted?

- Jól van, jól van. Szóval?

- Szeretem Lilyt. Nagyon rendes csaj. Egyáltalán nem számít a vére. És másé sem. Tök aranyos volt… amikor tavaly elegem lett a folyamatos megaláztatásokból, és haza akartam menni, akkor ő vigasztalt, hogy nincs semmi baj, és hogy a Mardekárosok mindenkivel ilyenek. Mondta, hogy rá számíthatok, és szívesen barátkozik velem. És azóta nagyon jóban vagyunk.

- Értem – bólintott a fiú. – Ha nem baj, én nem mondok ilyeneket. Tudd magadtól.

- Ezt most vegyem úgy, hogy barátok vagyunk? – kérdezte Ani mosolyogva. Pár perccel ezelőtti haragja nyomban elszállt.

- Úgy veszed, ahogy akarod. De nekem nincsenek barátaim. Nekem szövetségeseim vannak, úgy mond.

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét a lány. – Az mit jelent?

- Majd rájössz. Ezt nem lehet elmagyarázni.

- Mondd csak, szeretsz valakit? Mármint… nem feltétlen szerelemből, de van, akit szeretsz?

- Persze. Fogadok, hogy az idióta barátaid bemesélték neked, hogy egy szívtelen dög vagyok.

- Hát… eltaláltad. De nem hittem volna el, ha nem viselkedsz úgy, mintha tényleg nem érdekelne senki és semmi.

- Sok mindenki érdekel. Csak azok nincsenek benne az iskola kereteiben.

- Szóval iskolán kívül mindenkit szeretsz?

- Nem. De az iskolában nincs olyan személy, akit szeretek.

- Ó, értem… Most megsértődtem – felelte lelombozódva a lány.

- Nem hiszem, hogy neked az én szeretetemre volna szükséged.

- Ki tudja.

- Én.

- Miért, ki vagy te?

- Perselus Piton.

- Én is így tudom. Melanie Nett pedig én vagyok, tehát én jobban tudom, hogy mire van vagy nincs szükségem. És különben is, jól esne, ha tudnám, hogy legalább egy icipicit szeretsz.

- Na jó, egy kicsit – somolygott halványan a fiú.

- Máris jobb – felelte a lány. – Miért mosolyogsz ilyen ritkán?

- Nincs min mosolyogni.

- Dehogynem. Például, amikor köszönsz, akkor is mosolyoghatnál – Piton úgy tűnt elgondolkozott. Pár perc után megszólalt.

- Nem is szoktam neked köszönni.

- Igaz… mindig csak ideülsz hozzám, és nézel. Aztán én megszólalok, és vagy beszélgetünk, vagy nem.

- Igen – bólintott Perselus.

- Na jó, én megyek… megdumálom Lilyvel a hétvégét. Szia!

- Szia – mondta a fiú is, és mosolygott.

- Megy ez – bólintott elismerően Ani.

            A lány pár perc múlva már barátnőjével sétálgatott kint a tóparton, és neki mesélte a napját.

- Ja, és a lényeg: szombaton együtt fogunk egésznap lógni. Már olyan rég beszélgettünk, meg hülyéskedtünk, itt volna végre az ideje.

- Nem tudom…

- Mi az, hogy nem tudom?

- Van a Hollóhátban az a Brain nevű srác… elhívott Roxmortsba szombatra – pirult el a lány.

- És egy pasi miatt nem akarsz velem lenni?! – kérdezte felháborodott hangon Ani, majd elmosolyodott. – Megértem.

- Jaj, de tényleg… nem tudom…

- Helyes?

- Igen, nagyon.

- Jól van… Akkor megbocsátom… feltéve, hogy mindenről beszámolsz.

- Rendben. Viszont vasárnap beszélhetünk… ha neked jó.

- Nekem szuper… Szombatra meg majd kitalálok valamit Siriusszal.

- Még mindig nem értelek… mi a fenét eszel rajtuk?

- Nem tudom! Egyszerűen aranyosak, jó fejek, és viccesek… és velem nagyon rendesek. Mondjuk a balhéikból már kezd nekem is elegem lenni, de egyszer majd csak felnőnek… valamennyire.

- Reméljük.

- Meg tudod… Sirius tetszik… mármint fiúként… és…

- Jaj, istenem… Ne mondd ezt, kérlek.

- Pedig ez az igazság. Különben is, ő a legjobb srác a suliban!

- Ez igaz, de akkor sem kellene lealacsonyodnod az ő szintjére… Félek, hogy te is olyan leszel, mint ők – mondta barátnője aggódó mosollyal.

- Nem leszek, erre most leteszem a szent esküt – felelte Ani, és jobb kezét a szíve fölé helyezte. Lily elmosolyodott rajta.

- És Perselus? Vele mi a helyzet?

- Hát úgy semmi… Sirius annyira hülye. Azt próbálja bemagyarázni nekem, hogy tetszem neki, mármint Perselusnak… Pedig tökre nem… most beszéltem vele, és egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki majd meghal a szerelemtől. Szóval, szerintem nagyon nincs igaza, és csak azért találta ki, hogy idegesítsen valamivel.

- És sikerült is elérnie a célját, ha jól látom…

- De nem… - ellenkezett a lány, de Lilyt nem tudta meggyőzni. Ő rendíthetetlenül mosolygott tovább, és bólogatott. – De tényleg nem! Csak… azt hiszi, hogy nekem is tetszik Perselus… Pedig nekem ő tetszik…

- Jaj, te… Beszélj vele. Úgyis vele szándékozod tölteni a szombatodat.

- Igen… Oké… Tényleg, szólok is neki, hogy ne csináljon programot.

- Várj csak – Lily elgondolkozó arcot vágott. – Te most édes-kettesben akarsz vele lenni?

- Hát… szeretnék – pirult el Ani. – Csak nem fogok merni szerintem. De megyek úgy is szívesen, ha Jamesék is jönnek.

- Sejtettem. Nézd csak, ott vannak. Menjél, hívd el őket. Én pedig beszélek Briannel, hogy megyek vele.

- Oké… Holnap meddig van órád?

- Ötig… Flitwick betett egy plusz bűbájtant, mert le vagyunk maradva – felelte kicsit keserűen Lily.

- Ó… Én csak háromig… Na mindegy, akkor majd holnap találkozunk.

- Jó, jó… Időben érjél be, nehogy valamelyik tanár elkapjon, mert este kint bóklászol.

- Rendben. Szia – köszönt el Ani, és elkezdett szaladni a három Griffendéles fiú felé.

Sirius előtt lefékezett, és nevetve ráugrott a hátára. Ő majdnem hátraesett a lendülettől, de aztán visszanyerte az egyensúlyát, és mosolyogva tartotta a lányt.

- Mondd csak, mit beszéltél Evansszal?

- Semmi különöset… Csak, hogy mit csinál szombaton. Megpróbáltam rávenni, hogy jöjjön velem Roxmortsba, de nem jött össze, mással megy.

- Tényleg? – vonta fel megdöbbenve a szemöldökét James. – Biztos valamelyik kis…

- James! Kérlek! Egy irtó helyes sráccal megy – felelte Ani, miközben megcsiklandozta Siriust a nyakánál. A fiú összehúzta a vállait, és egy pillanatra megint elvesztette az egyensúlyát a lány alatt. – Na, tegyél le! – nevetett Ani.

- Most már nem. Kellett neked rám ugrani. Most már maradsz ott.

- Siriuuuus! – nyafogott mosolyogva a lány.

- Mi vaaaan? – válaszolt ugyanúgy a srác.

- Tegyél le! Kérlee… áá… Hülye, idióta, állat! – kiabálta nevetve a lány, miután Sirius elengedte a lábait és leesett a földre. – Most fáj a fenekem – tápászkodott fel.

- Tényleg? Hol? Mutasd, megsimogatom – felelte kajánul a fiú, mire valóban végighúzta a kezét a lány fenekén. Ani felnevetett.

- Tényleg hülye vagy.

- Tudom – vont vállat a fiú, miközben hátulról átölelte a lányt a derekánál, és a vállára tette az állát.

Ani elmosolyodott. Nem ismerte volna be a világért se, de nagyon jól esett neki a fiú közelsége és kedveskedése.

- Hagyjuk ezt a két jómadarat, Peter… Megvannak ők kettesben is – mondta James, és kicsit meglökte barátja hátát, hogy indulásra bírja. Ani elmosolyodott rajtuk, majd Sirius karjai között a fiúval szembefordult.

- Igazából kérdezni akartam valamit – mondta a lány, és közben Sirius ruhájával kezdett matatni.

- Én is.

- Akkor kezd te, én még összeszedem magam.

- Oké… szóval, mivel Lily sajnálatos módon mással randizik, nincs kedved velem jönni Roxmortsba?

- Veled? – kérdezett vissza a lány. – Úgy értem, csak veled?

-  Hát… ha nincs ellenem kifogásod, akkor igen – somolygott rá Sirius. Ani ismerte ezt a vigyort: akkor nézett így a lányokra, amikor el akart érni náluk valamit. Tudta, hogy ezzel mindenkit le tud venni a lábáról.

- Nincsen. Szívesen megyek veled… Sőt, épp ezt akartam én is kérdezni. De így jobban jött ki – felelte a lány, és ő is elmosolyodott.

- Szuper – ölelte meg vidáman Anit a fiú, és lassan elkezdett lépkedni vele együtt. Elég nehézkesen ment, és majdnem el is estek, de ez egyiküket sem érdekelte, csak nevettek magukon.

Pár perc után aztán elváltak, és egymás mellett lépdelve folytatták az útjukat be a kastélyba.