Karácsony reggelén Ani későn ébredt. Már tíz óra lehetett, amikor végre kikászálódott az ágyából. Lassan, de izgatottan leballagott a klubhelységbe. Kíváncsi volt Piton reakciójára.

            A fiú szokásos helyén ült, és a kandallóban pattogó tűz vidám táncát nézte. Nem pillantott fel a lány jöttére.

- Boldog karácsonyt! – köszönt Ani. Piton csodálkozón felemelte a fejét. – Ugye tudod, hogy ma van karácsony?

- Az olyan nagy dolog? – kérdezett vissza. Ani határozottan bólintott.

- Naná. Nézd! – mutatott ki a lány az ablakon. Kint épp hullt a hó, csodálatos karácsonyi képpé festve a Roxfort udvarát és a rengeteget.

- Csodás – fejtette ki véleményét a fiú. Ani alig láthatóan megrázta a fejét. Odament a karácsonyfához, és letérdelt elé.

- Oh, most jut eszembe. Malfoy üzeni, hogy hazament a szünet végéig.

- Tudom. Feltűnt, hogy nincs itt.

- Oké, csak gondoltam szólok… - rántotta meg a vállát a lány. Arcán már régóta ugyanaz a vidám vigyor terült szét. Kivette a fa alól az első csomagot, amin a nevét látta.

Nagyon sok boldog karácsonyt kívánok!

                                                           James

Ani kinyitotta a csomagot. Nem csalódott a fiúban, sejtette, hogy valami kviddiccsel kapcsolatos holmit fog adni neki. De ennek ő irtóan örült. Ez jellemezte James Pottert. Idén egy cikeszt kapott. Jó lesz a gyűjteményembe – gondolta. – A tavalyi ütő és a tavaly előtti kesztyű mellé.

            A következő ajándék felé nyúlt.

Kellemes karácsonyi ünnepeket, drágaságom!

                                                           Sirius

Ui: Remélem, hogy nem haragszol rám a tegnapi miatt…

Ani szája még szélesebb mosolyra húzódott. Kíváncsi volt a csomag tartalmára. Elkezdte bontogatni. Lassan lehullott róla a gyönyörű piros papír, és látni hagyta a belsejét. Egy lapos fekete doboz volt benne. Ani összehúzott szemöldökkel emelte le róla a fedelét.

- Úristen… - motyogta halkan.

A dobozban egy arany nyaklánc volt, amin egy gyönyörű medál lógott. A medál félig aranyból, félig fehér aranyból készült, és az volt belegravírozva, hogy S.B.

- Ez nem normális… Nagyon nem normális…

- Gyakran beszélsz magadban? – Ani hirtelen ocsúdott fel csodálkozásából.

- Ja, nem… bocsi, csak kicsit meglepődtem…

Piton még mindig furcsán nézett a lányra, de nem szólt többet.

Ani a legközelebbik ajándékért nyúlt.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet!

Ha mertél ajándékot venni, kérem vissza!

Remus

Ani ezen is elmosolyodott. Aztán szöget ütött valami a fejében.

- Te nem bontod ki az ajándékaidat? – fordult a – most már Anit figyelő – fiúhoz.

- Nem – jött a tömör válasz.

- Miért?

- Nem akarom.

- Miért nem? Kérlek, gyere ide! – kérte a fiút.

- Nem.

- De.

- Nem – felelt makacsul.

- De!

- Nem.

- Ne légy már ilyen! Kérlek szépen! Az én kedvemért gyere ide! – unszolta Pitont a lány.

- Akkor főleg nem.

- Most is ilyen undok vagy! Pedig karácsony van!

- És az mitől más, mint a többi nap? Attól, hogy ajándékot kapsz? Vagy, mert ez a „szeretet” ünnepe? – kérdezte gúnyosan. - Micsoda hülyeség. Az egész csak egy reklámfogás. Ha valakit igazán szeretsz, akkor azt nem csak karácsonykor halmozod el ajándékokkal, és nem csak akkor vagy együtt vele – Ani szóhoz sem jutott a meglepettségtől. Miután sikerült értelmeznie, és megemésztenie a fiú véleményét, válaszolt.

- Igen, igazad van – mondta. – De ha valakit nem ismersz, de szeretnéd megszeretni, és megszerettetni magadat vele, akkor ez egy kitűnő alkalom rá!

- Mire akarsz ezzel célozni? – kérdezte a fiú.

- Töltsd velem a karácsonyt – felelte határozottan a lány. Ani zöld szemei belefúródtak Piton sötét szemeibe. A lány sokáig állta a pillantását.

- Nem.

- Miért nem? – fakadt ki a lány. – Ennyire nem vagyok szimpatikus neked? Milyen emberrel állsz egyáltalán szóba?

- Nem, nem ezért. Szép lánc – mondta gúnyos fintorral a fekete dobozkára pillantva.

- Honnan tudod, mi van benne?

- Láttam. Nagyon bele voltál merülve, nem igazán vetted észre azt sem, hogy egyáltalán itt vagyok – mondta egyszerűen.

- Oh, ne haragudj… nem akartam…

- Miért haragudnék? Te folyton azt hiszed, hogy mindenki haragszik rád. Nem haragszom, nem várom el senkitől, hogy észrevegyen – Ani lehajtotta a fejét. – Buta kislány…

Ani kicsit meglepődött a becenéven, de nem szólt semmit. Szeme sarkából látta, hogy Piton félrenézett, és most már a havazást bámulja. Ő visszafordult a fához. Mély levegőt vett, és felemelte a zöldbe csomagolt, ezüst szalaggal átkötött csomagot. Azt a csomagot, ami az ő ajándékát rejtette. Felállt, és halkan a fiú mellé sétált. Ő akkor felnézett a lányra.

- Boldog karácsonyt, Perselus – mondta legőszintébben a világon. Soha nem kívánt semmit ilyen komolyan. A fiú értetlen arccal meredt a lányra. Nem nyúlt az ajándékért.

- Miért? – kérdezte egyszerűen. – Miért adod ezt nekem?

- Azért, mert szeretnélek látni, ahogy mosolyogsz – somolygott rá a lány. Piton arcán is megjelent egy hasonló érzelem. Némán megrázta a fejét. – Kérlek, fogadd el – a fiú még mindig a lány szemeit nézte.

Lassan az ajándékért nyúlt. Még mindig merőn bámulták egymást. Piton teljesen kievette a lány kezéből a csomagot.

- Bontsd ki.

A fiú széthúzta rajta a szalagot, a papír pedig, mintha selyem lett volna úgy hullott le a könyvről. Piton értetlenül nézte. Lassan végighúzta rajta hosszú, fehér ujjait, majd lágyan kinyitotta. Egy idézet állt benne.

"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell. S akit szeretünk, soha nem felejtjük el!”

Boldog karácsonyt kíván: Melanie Nett

- Honnan tudtad, hogy ez a könyv az? – Ani csak mosolygott.

- Tetszik?

- Igen, nagyon. Köszönöm… - tette hozzá habozva. Ani szélesen elvigyorodott.

- Nagyon szívesen. Még mindig nem akarod velem tölteni a karácsonyt?

- Eddig se mondtam, hogy nem akarom. Csak szerintem Blackkel szívesebben lennél – mosolygott halványan. Jaj, de aranyos vagy így!

- Nem, veled szeretnék lenni.

- Fejezd be az ajándékbontást – javasolta a fiú.

Ani visszament a fához, és kibontotta Remus csomagját. Egy könyv volt benne, Hosszú út a semmiért címmel. Belelapozgatott. Egy kisfiú volt a főszereplője.

Még volt négy csomag a fa alatt. Az egyiket Petertől kapta. A másodikban egy karkötő volt, ugyanolyan, mint amilyen Lilynek is van. Azt írta, hogy ez egy barátságkarkötő, és ha egyiküknek szüksége van a másikra, akkor kicsit szorítani fogja a kezét.

            Kezébe vette a következő csomagot. Arra nem az ő neve volt ráírva, hanem…

- Ez a tiéd – nyújtotta hátra Pitonnak az ajándékot. Ő felhúzta a szája sarkát, és elvette a lánytól. – Nem nyitod ki?

- Nem. Tudom, mi van benne.

- Igen? – vonta fel a szemöldökét a lány. – Mi? – a fiú arcán titokzatos mosoly jelent meg.

- Valami.

- És kitől kaptad? – kérdezte. Sejtette, hogy úgysem kap választ, se erre a kérdésére, se az előzőre.

- Valakitől – Ani elmosolyodott. Saját magát ajándékozta volna meg?- nevetett magában.

- Értem.

A lány az utolsó ajándékért nyúlt. Az aranyba volt csomagolva, és pirossal volt átkötve. Ani elgondolkozott, hogy kitől kaphatta, de ötlete sem volt. Úgy tűnt, mintha egy doboz lett volna becsomagolva. Kibontotta a csomagot, és halkan felsikoltott, amikor levette a doboz tetejét.

- De aranyos! – fakadt ki boldogan. A dobozból egy kiscica mászott ki. – Nézd!

- Látom – felelte a fiú, rá se nézve az állatra.

- Imádom a cicákat!

- Tudom… azért kaptad – Ani kérdő-kétkedőpillantásokat vetett Pitonra.

- Te-tessék? – hebegte. A fiú csak mosolygott. – Te… tőled van? – Piton még mindig nem válaszolt, csak mosolygott. Aninek ennyi bőven elég volt, a kismacskával a kezében odaszökkent hozzá, és a nyakába ugrott. – Köszönöm! – visította a fiú fülébe.

- Szívesen – válaszolta elfúló hangon. -, de megkérhetlek, hogy… hogy ne fojts meg?

- Oh, persze, bocsánat – sütötte le a szemét a lány, és elengedte Piton nyakát. – Nagyon-nagyon köszönöm!

- Nincs mit. Neked is boldog karácsonyt.

A két fiatal egymásra mosolygott, a cica pedig egyikről a másikra emelte a tekintetét. A lány az állatot simogatva szedte össze a csomagolópapírokat a földről.

*

            Perselus és Ani egész karácsonyt együtt töltötték. A fiú még most sem nyílt meg teljesen, de Ani nagyon jól érezte magát vele. A klubhelységben beszélgettek, majd együtt, mentek le a nagyterembe ebédelni. Sirius nagyon furcsán nézte párosukat, és amikor Ani leült mellé, szinte gyilkos pillantásokkal sújtotta a lány mellett ülő Pitont.

- Mi bajod van? – kérdezte a lány, miközben szedett magának egy kis ennivalót.

- Nekem semmi – felelte dacosan a fiú.

- Akkor jó – mondta vidáman a lány. Nagyon jó hangulata volt, és semmi kedve nem volt ahhoz, hogy Siriusszal vitázzon. A fiú néhány pillanatig dühösen figyelte az enni kezdő lányt, majd megszólalt.

- Öhm… tetszett az ajándék?

- Igen, nagyon köszönöm. Itt is van – mondta, és kihúzta a talárja alól a láncot – nálam.

- Jól áll – jegyezte meg mosolyogva Sirius.

- Köszi.

Ebéd alatt nem igazán beszélgetett a kiscsapat egyik tagja sem. Lily most is a másik Griffendéles lánnyal csevegett, Jamesék csoportja pedig valamin erőteljesen vihogott, Remust kivéve. Ő csak a szemét forgatta, és ette az ebédjét.

- Mennem kell – suttogta Piton egyszer Ani fülébe. A lány ijedten kapta oldalra a fejét, és értetlen pillantással pásztázta a fiút. – A könyvtárban leszek.

Ani nem válaszolt, csak nézte a távozót. Nem vette észre, hogy Sirius meg őt nézi, méghozzá meglehetősen dühös és csalódott arccal.

            Ebéd után a lány visszament a klubhelységbe, és lehuppant az egyik fotelbe. Elgondolkozva meredt a kandallóban játszó vidám lángokra. Egyszer csak kellemes borzongás futott végig rajta, amikor kedvenc ajándéka a lábához dörgölőzött. Felvette a kis állatkát, és az ölében simogatni kezdte.

            Nagyon jól telt a délelőttje, de nem értette, hogy Piton miért ment olyan hirtelen ki, és miért pont a könyvárba. Nem tudta, hogy mi van magával. Mostanában nagyon sokat gondolt Mardekáros társára, de nem értette, miért. Igazi kihívásnak tartotta a barátságának az elnyerését, és tetszett neki, hogy ilyen megközelíthetetlen a fiú, de nem hitte, hogy ilyen nehéz dolga lesz. A saját érzéseivel sem volt teljesen tisztában, így nem tudta kitalálni a Pitonét sem…

*

- Mióta alszik?

- Fogalmam sincs. De miért hívtál? – hallotta Ani a beszélgetőket.

- Ó, csak gondoltam szólok, hogy nem csak a szünetben leszek távol. Valószínűleg még egy hetet hiányozni fogok a tanításról.

- Rendben… De hogyhogy?

- Apám mániája, hogy maradjak itthon…

- Értem… - a lány lassan kinyitotta a szemét. A fotelben ült még mindig, és macskája is még mindig az ölében volt. Ellenben vele, ő éberen hegyezte a fülét. Amikor a lány megmozdította a kezét, ijedten ugrott le a földre. Erre felfigyelt Piton is és Malfoy is. A két fiú a kandallón keresztül beszélgetett egymással.

- Jó reggelt… - köszönt a lány kicsit kómásan. A két fiú egyszerre húzta össze a szemöldökét. Ani elég viccesnek találta ezt a helyzetet. – Hány óra van?

- Este hat – felelte kissé zavarodott tekintettel a fekete hajú fiú.

- Oh… Akkor jó estét… - pirult el a lány. Lassan felállt a fotelból, és lehullott róla egy pokróc. Ani nem tudta, hogy hogyan került rá, de sejtette, hogy unokatestvére takarta be.

            Felemelte a plédet, összehajtotta, és visszatette a fotelra. Kissé bizonytalanul, de elindult a szobája felé. Bement az ajtón, és átöltözött. Közben azon törte a fejét, hogy vajon miért beszél Piton és Malfoy. Mondjuk az tiszta sor, hogy jóban vannak, de valahogy mégis furcsállotta. Gondolataiból gyomrának hangos korgása zökkentette ki. Felvette a zokniját is, és visszament a klubhelységbe – ami ezúttal már teljesen üres volt. Elszontyolodva baktatott fel a nagyterem felé vezető lépcsőn. Bántotta, hogy a Mardekáros fiú nem várta meg. Amikor belépett a terembe, már szinte minden tanuló ott ült az asztalnál. Piton mellett már nem volt hely: az egyik oldalán Lily és a barátnője ült, a másikon pedig már az asztal széle volt. Ani lehuppant Sirius mellé, akinek tekintete elégedettséget tükrözött.

- Szia… elég fáradtnak tűnsz… - jegyezte meg.

- Ja, értem… hogyhogy nem kedvenc ellenségem mellett csücsülsz? – kérdezte kaján vigyorral.

- Nincs mellette hely – felelte a lány kissé cinikusan. – És hidd el, szívesebben ülnék mellette, mint hogy a te álnok gonoszkodásaidat hallgassam.

- Jaj, Ani, ne csináld már!

- Én?

- Te… bár… tudod, mit? Felejtsük el ezt az egészet. Ne haragudj – a lány rosszallón elhúzta a száját.

- Rendben, de többet ne halljak ilyeneket, oké?

- Oké.