Pár perc múlva megérkezett néhány Mardekáros. Izgatottan sustorogtak, Malfoyjal az élen. Harry nem törődött velük, inkább Nevillel beszélgetett. Néhány perc múlva Alan, Ginny, Ron és Hermione is megérkezett. Leültek Harryékhez, és enni kezdtek.

Mikor mind befejezték a reggelit, kimentek, és a kviddics pálya felé vették az irányt. Hermione még felment a klubhelységbe. Átvették a talárjukat, és izgatottan várták a pillanatot, amikor végre kimehetnek. Ez hamar el is érkezett.

A Mardekárosok is kint voltak már, mind lenézően bámulták az éppen érkező Griffendéles csapatot.

- Tiszta és becsületes játékot várok! – mondta Madam Hooch. – Három… kettő… EGY! – kiáltotta a nő, és belefújt a sípjába.

- A labdák és a játékosok felszálltak! A Griffendélnél a labda! – harsogta Adam Jordan, Lee öccse. – Weasley passzol Foncenak, aki villámgyorsan cselez ki minden útjába eső játékost. Visszadobja Weasleynek, és GÓL! 10-0 a Griffendélnek…

Harry a pálya közepéről nézte a meccset. Malfoy minden suhanását követte. A Griffendél tíz perc alatt több gólt is szerzett. Harry épp Deant követte a szemével, aki egy gurkót hajkurászott, amikor észrevett egy föld felé száguldó csillogó tárgyat. Azonnal a cikesz nyomába eredt. A kis labdácska villám gyorsan cikázott. Harry úgy érezte, gyorsabban, mint máskor. Érezte, hogy Malfoy ott van a közelében. A cikesz megkerülte a közönséget, majd elrepült a Griffendél póznái felé. Onnantól kezdve nem látta már. Még kutatott egy ideig a póznáknál, de nem találta meg a cikeszt.

- A Mardekárnál a labda. Wilburn száguld a Griffendél kapuja felé… Weasley helyezkedik… És Wilburn eldobja a labdát, ami a jobb karika felé tart… de nem! Irányt változtat! Csavart labda…! Fonce elkapja, és máris viszi a Mardekárosok felé… lepasszolja  Morgnak, ő Weasleynek… A Mardekár ismét labdát szerez, de Fonce újabb akcióba kezd… ismét a Griffendélnél a labda, és Morg rádobja. Újabb találat, újabb 10pont a Griffendélnek!

Harry visszament a pálya közepére, nyomában a Mardekáros fogóval. A cikesz még mindig nem került elő. Az idő kezdett szelessé válni. Harry körbe repült a pályán: el a Mardekár póznáktól, nagy ívben a Griffendél póznákig. A cikeszt így sem látta. Továbbhallgatta Adam kommentárját, aki épp egy újonnan szerzett Griffendéles gólról számolt be. A Griffendéles szurkolótábor újabb tapsviharban tört ki, míg a Mardekárosok lenézően hurrogtak.

- A Mardekárnál a labda… Wegan passzol Wilburnnek, és gól. – mondta lemondóan Adam. 20-60 a Griffendél javára.

Harry szeme megcsillant: a cikesz a föld fölött lebegett néhány centire. Szélsebesen a labda után indult. Kikerült egy gurkót, aztán majdnem eltalálta a kvaff. Amint az később kiderült, Wilburn, a Mardekár egyik hajtója kezéből ütötte ki a labdát egy gurkó. Harry továbbrepült a cikesz felé. Ahogy a földdel párhuzamosan repült, látta, hogy Malfoy vele szemben száll, ugyanazzal az eltökéltséggel az arcán. Ugyanolyan gyorsan közeledtek a cikesz felé, ami attól a pillanattól, hogy Harry meglátta, nem mozdult el. Már csak két méterre voltak a cikesztől… Ekkor az aranylabdácska hirtelen lebukott, majd teljes erejével felszállt. Harry és Draco összenéztek, majd Harry felemelte a seprűjét, és a labda után eredt. A cikesz a Griffendél póznái felé ment, Harry követte, ő utána meg Malfoy száguldott megállíthatatlanul. A labda megkerülte a póznákat, Harry egy karnyújtásnyira volt már csak tőle, de a cikesz hirtelen kanyart tett, és így nem tudta megfogni. Harry utána repült, de az átment a karikán… Harry nem vette időben észre, és ő is követte a labdát. Malfoy a karikák körül körözött.

-… a cikesz játszik Potterrel… - hallotta a kommentátor mondatának foszlányát Harry.

Harry sikertelenül kergette az apró labdát. Az most elrepült a közönség felé, oda, ahol a tanárok is ültek. Harrynek nyomban feltűnt, hogy Malfoy ide már nem követi, hanem tisztes távolságban lebeg. A cikesz – mielőtt nekiment volna a nézőtérnek – lefelé vette az irányt. Harry azonnal a szélsebesen a föld felé száguldó cikesz után repült. Már csak néhány méter választotta el a földet és őt. A cikesz azonban még mindig nem állt meg… már csak négy méter… három… kettő… Harry még jobban gyorsított… már csak pár centire volt a földtől, amikor felkapta a seprűjét. Felrepült, egészen az égig. Bal karját felemelte: ott verdesett benne az aranylabdácska.

- Harry Potter elkapta a cikeszt! A meccs véget ért! A Griffendél győzött 230-30-ra! – harsogta Adam.

            Harry leszállt a földre, csapattársai kezeit pillanatokon belül a vállán érezte. Hermione is hamarosan megérkezett a gratulálók közé. Együtt mentek fel a Griffendél toronyba, ahol még néhány órán át a meccs pillanatait elemezgették.

*

A napok fénysebességgel teltek, észre sem vették, és beköszöntött a december. Már csak egy nap volt a szünetig, amit át kellett vészelniük.

            Vége lett a dupla átváltoztatástannak, és Harry barátaival együtt felment a klubhelységükbe.

-Végre szünet! – sóhajtott fel Alan.

- És mindjárt itt a karácsony is. – tette hozzá boldogan Ron.

- Kár, hogy nem… - kezdte Harry, de Hermione félbeszakította.

- Nézzétek! – mondta a lány a faliújságra mutatva, majd elé állt, és hangosan felolvasta.

December 20-án, szombaton roxmortsi hétvégét szervezünk. A diákokat az iskola néhány tanára kíséri le a faluba.

Mindenkinek kellemes ünnepeket!

McGalagony professzor

- Szuper! – kiáltott fel az egyik fotelben nyújtózkodó Dean, majd Seamusszel kimentek a klubhelységből.

- Remélem, Piton nincs a tanárok közt – jegyezte meg sötéten Ron.

- Még ő sem tudná elrontani a kedvemet! – mondta vidáman Harry. – Ja, elfelejtettem mondani, szünetben megkeresett, és szólt, hogy ma nem lesz okklumencia.

- Tök jó! Akkor menjünk le Hagridhoz! Rég voltunk már nála.

- De kijárási tilalom van… - mondta Alan.

- Szerinted érdekel ez minket? – vonta meg a vállát Ron.

- Nem, de észre fognak venni – felelte tárgyilagosan a fiú. – De ti tudjátok. Nekem úgy sincs kedvem menni.

- Miért nincs?

- Fáradt vagyok.

- Aha… Na, menjünk. – mondta Ron Hermionenak és Harrynek. – Te meg pihenj! – tette hozzá Alannek.

            A három jó barát kiosont a portrén, és az előcsarnok felé indult. Szerencséjükre nem volt egyetlen árva lélek sem a folyosókon. Amikor már a tölgyfaajtó előtt álltak mindhárman összerezzentek. Az igazgató mágikusan felhangosított hangja zengte be a kastély minden apró zugát.

- Kérem tanár kollégáimat, hogy fáradjanak az igazgatói irodába egy rövid megbeszélésre. Köszönöm.

- Ajaj, mi történhetett? – kérdezte falfehér arccal Hermione.

- Fogalmam sincs, de szerintem húzzuk el innen a csíkot, mielőtt megjelenik valamelyik tanár – felelte Ron.

            Barátai bólintottak, és futva felrohantak az egyik márványlépcsőn. Hallották, hogy jön valaki, ezért behúzódtak egy szobor mögé. Hermione a szájára tette az ujját, és fülelt. Mindhárman hallották a sietős lépteket. Először csak lentről, aztán már föntről is. Hirtelen mindkét zaj abbamaradt.

- Jó estét Minerva. Nem tudja, mi lehet ez a sürgős dolog? – hallották Nett hangját.

- Jó estét. Sajnos nem, de remélem nincs semmi baj. Menjünk gyorsan!

A két tanárnő sietős léptekkel felment a lépcsőn. Harryék még néhány percig ott maradtak, amíg el nem halkult a lépteik hangja, aztán azonnal felrohantak a klubhelységükbe.

            Az addigra megtelt diákokkal. Harryék felmentek a hálójukba, Hermioneval együtt. Ron becsapta az ajtót, és bedőlt az ágyába.

- Mi ez a ricsaj? – kérdezte egy álomittas hang.

- Hopsz… ne haragudj Alan, nem akartunk felébreszteni… - mondta bűnbánóan Hermione.

- Semmi… - mondta a fiú, és azonnal vissza is aludt.

A három barát egymásra nézett, és mosolyra húzódott a szájuk.

- Szerintetek mi történhetett? – kérdezte suttogva Ron.

- Nem tudom… talán megtudtak valamit Voldemortról – válaszolta Harry. Mindhárman csendben ültek az ágyakon. Úgy tűnt, mind gondolataikba vannak merülve. Hermione üveges tekintettel bámult maga elé, úgy szólalt meg.

- Engem más foglalkoztat nagyon… - mondta. A fiúk kérdőn néztek rá, ő folytatta. – Nett…  Nem láttuk, hogy ott lett volna az előcsarnokban, igaz? De akkor miért lentről jött? Fönt van a szobája – Ron és Harry egymásra néztek. Ez nekik eszükbe sem jutott. Hermione úgy tűnik, tényleg minden apró részletre figyel.

- Jó kérdés.

- ’gizos ioá ot… - motyogta egy álmos hang. Mind Alanre néztek.

- Mit mondtál? – kérdezett vissza értetlenül Hermione. Meglepetésére Alan kinyitotta a szemét, és felült az ágyban. Egymásra néztek.

- Csak annyit – kezdte tagolva a szavakat. -, hogy biztos Pitonnál volt.

- És mit csinált nála? – kérdezte Harry.

- Honnan tudjam. Csak ő jutott eszembe, mivel neki van csak lent a … az… az izéje.

- A szobája – segítette ki Ron.

- Az – legyintett Alan, és visszadőlt a párnájára. – Fáradt vagyok ahhoz, hogy gondolkozzak.

- Észrevettük – felelte Hermione. – Oké. Tegyük fel, hogy Pitonnál volt. Akkor Piton miért nem jött?

- Valószínűleg azért, mert nem találkoztak. Akkor viszont nem ott volt – vonta le következtetését Ron.

- Vagy… - szólt közbe Harry. – Mindegy, semmi.

- Mondd már! – ripakodtak rá barátai.

- Csak… mi van, ha tényleg Pitonnál volt, de Piton nem volt ott… szóval…

- Arra gondolsz, hogy az anyám betört Pitonhoz? – kérdezte ismét felülve Alan.

- Hát… - Harry elszégyellte magát.

- Azta… ki se néztem belőle, hogy Pitonhoz be mer törni… - mondta álmodozó mosollyal Alan. Harry azonnal megkönnyebbült.

- Nem tudom… nem valószínű, hogy ez történt – mondta Harry.

- Nem baj… - mondta Alan megint, és visszadőlt ismét az ágyába. Többet már nem is kelt fel azon az éjszakán.

- Aludjunk, jó? Tiszta hulla vagyok.

*

            Másnap reggel Harryék korán keltek, de a fiú úgy érezte, kialudta magát. Frissen és naprakészen kelt ki az ágyából. Elment a fürdőszobába, megmosta a fogát, megmosakodott, visszament a szobájába, és felöltözött. Ron még aludt, de amikor Harry belépett a szobába, már mocorgott. Harry miután felvette a ruháit, lement a klubhelységbe. Majdnem mindenki ott nyüzsgött. Alig volt már hely. Mind nagyon izgatottnak tűntek, Harrynek fogalma sem volt, miért. Aztán persze rájött: ma van 20-a. Ma mehetnek le Roxmortsba. Vissza akart menni, hogy szóljon Ronnak, de az pont akkor kászálódott le a lépcsőről.

- Menjünk reggelizni, aztán siessünk le a faluba! – javasolta Harry. Ron lassan bólintott. Elég kábának tűnt. Lehajtotta a fejét, becsukta a szemét. Néhány pillanat után lassan megint felemelte.

- Milyen faluba? – kérdezte értetlenül, reggeli rekedtes hangján.

- Ma van 20-a.

- Ja, tényleg… - Ron lassan kezdett értelmes emberi arcot vágni, és a szemei is csillogásba kezdtek, így Harry örült, hogy barátja túl van a reggeli megpróbáltatáson. – Akkor menjünk.

            Lementek a nagyterembe. A Griffendélesek asztala nagyon üres volt, de Hermione és még néhány gyerek ott ült, és beszélgetett. Harry és Ron lehuppantak vele szemben.

- Jó reggelt – köszönt a lány. – Többiek?

- Még a klubhelységben ujjonganak… Tudod, a falulátogatás miatt.

- Ó, értem. Akkor még egy ideig biztosan ennyien fogunk enni. Furcsa, hogy csak a mi házunk ilyen izgatott. Úgy értem, hogy furcsa, hogy csak ők maradtak a klubhelységben – mondta elnéző mosollyal a lány.

- Aha… de nézd, már jönnek is.

A nagyterembe beözönlöttek a Griffendélesek, és helyet foglaltak az asztalnál. Mindenki megreggelizett, majd a bejárati csarnokban várták, hogy Frics leellenőrizze őket.

*

- Látott valamelyikőtök tanárokat? – kérdezte Ron.

- Nem, de Alant se látom sehol… - panaszkodta Hermione.

- Majd megkeres, ha szüksége van ránk. Feltalálja magát. Ezt ő mondta – tette hozzá, amikor Hermione dühös pillantást vetett rá.

- Hova menjünk? – kérdezte Harry.

- Szerintem először menjünk be a Mézesfalásba. Utána meg majd eldöntjük - javasolta Ron.

- Oké - felelte két barátja egyszerre.

Így hát bementek a csupa finomságot árusító boltba. Az – mint minden roxmortsi kiruccanásnál – tele volt. A három jó barát bent válogatott az édességek közül, és Harry és Ron minden jóval megpakolva mentek ki az üzletből. Kint hűvös szél fújt, és a hó is esni kezdett. Félig vigyorogva, félig vacogva elindultak a Három Seprűbe, hogy egy kicsit megmelegedjenek. Leültek egy ablak melletti asztalhoz, és Ron kért három vajsört. Az idei karácsonyról kezdtek beszélni.

            Meglepődtek, amikor egy ember leült Hermioneval szembe. Nem látták, hogy ki az, mert a fejére volt húzva a csuklyája.

- Titeket kerestelek már egy órája – hallották a hangját.

- Szia Alan… - mosolygott rá Hermione.

- Hello… hol voltatok? – kérdezte, és levette a fejéről a csuklyát. – Nagyon hideg van kint… Még jó, hogy találkoztam anyával, különben nem jövök ide be.

- Itt vannak a tanárok? – kérdezte Harry meglepődve. – Eggyel se találkoztunk még.

- Pedig itt van McGalagony, Piton, Flitwick és persze anya. Velük jöttem, mert McGalagonnyal kellett beszélnem. Tudjátok, átváltoztatás-tanból nem vagyok valami jó, és erről beszéltünk, meg hogy hogyan lehetne javítani a teljesítményemen.

- És, rájöttetek?

- Nem nagyon… de mindegy is. A kviddicshez nem kell átváltoztatásból csillagos ötösnek lennem – Harryék elmosolyodtak.

Beszélgettek, nevetgéltek, újabb vajsöröket rendeltek, egy szóval, remekül szórakoztak. Nagyjából egy órát ülhettek a kis kocsmában, amikor úgy döntöttek, hogy megmutatják Alannek a falut. Elmentek a Durvish & Durran mellett, benéztek a postára, Zonkó csodabazárját sem hagyták ki. Végül bementek a falu közepén levő kis parkba, aminek a közepén egy koboldnak a szobra volt. Ez emlékeztette a varázslókat az itt zajlott koboldlázadásra. Ron és Hermione leültek egy padra, Harry és Alan pedig megállt előttük.

- Szerintetek hol lehetnek a tanárok? – kérdezte Harry.

- Nem tudom… biztos olyan bűbáj van rajtuk, hogy mi ne lássuk őket – felelte Ron. A jelenlévők elmosolyodtak.

- Ennyire hiányoznak, Harry? – kérdezte Alan.

- Dehogyis, csak furcsának tartom…

- Szent Potter fél, hogy pont az ő híres okos fejére nem vigyáz senki – hallották a gúnyos hangot egy bokor mellől. Ez a hang összetéveszthetetlen volt: Draco Malfoy.

- Befoghatod, Malfoy.

- Ugyan, Weasley. Mondjuk ki, erre gondolt a híres Harry Potter.

- Nem, nem erre gondolt – válaszolta Harry, és megpróbált nyugodt arcot vágni. – Csupán megjegyezte, hogy a tanárok nem tudnak egyszerre mindenkire felügyelni sem. Pedig rád férne, Malfoy, nehogy fél pillanat alatt végezzen veled az első gyanús alak – a szőke fiú összeszűkítette szürke szemeit, és távozott. Harrynek beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy mi hiányzott most a fiúból. - Hol vannak a testőrei? – kérdezte.

- Jó kérdés… De annyira nem érdekel. Lehet, hogy az iskolában maradtak, és tömik még azt a hájas, buta fejüket – találgatta Ron. – Sétálunk egyet? Kezd hideg lenni az egy helyben üléstől.

- Állásból – tette hozzá Alan. – De, szerintem is menjünk.

Elindultak a park „ösvényén”. Beszélgettek, nevetgéltek. Harry néhány percig kimaradt a beszélgetésből, és eltűnődött. Kíváncsi volt, hogy miért nincs egyetlen tanár sem a közelben. Sajnos nem tudott rájönni, hogy mi lehet az oka.

- Jaj, fiúk! Most jut eszembe… be kell mennem a Firkászba! – kiáltott fel hirtelen Hermione.

- Miért? – kérdezett vissza meghökkenve mindhárom fiú.

- Mert meg szeretném nézni az egyik könyvet. Kíváncsi vagyok, hogy itt árulnak-e.

- Már megint azok a fránya könyvek…! – sóhajtott fel Ron.

- Akkor elkísérünk… - mondta Alan.

Így hát a négyes elindult a Firkász nevű könyvesbolt felé. Hermione végig a könyvéről áradozott: újabb ezer oldalas írás a semmiről. Hamarosan megérkeztek a helység elé. Kis, régi módi, de gyönyörű épület volt. Fából épült, és a kirakatban könyvek sorakoztak. Ahogy beléptek a melegséget árasztó helységbe, szembetűnt nekik azonnal valami. Vagy inkább valaki…