Együtt lementek a klubhelységbe, ahol csatlakozott hozzájuk Hermione is. Lementek a Nagyterembe, de útközben a három jó barát mesélt Alannek a roxforti évekről, a tanárokról, a tananyagról, és mindenről, ami az iskolával volt kapcsolatos. A Nagyteremben leültek az asztalukhoz. Miután megkezdték a reggelit, hamarosan a posta is megérkezett. Alan is kapott egy levelet. Amikor olvasta, elmosolyodott. Hermione megkapta a Reggeli Próféta aznapi számát, és most azt böngészte. Ron is kapott egy levelet, amit az édesanyja küldött neki és Harrynek.

Drága Ron és Harry!

Remélem épségben megérkeztetek az iskolába. Nagyon vigyázzatok magatokra! Nem akarok semmi rosszat hallani rólatok, szóval semmi rosszaság!

Tudjátokkivel nincsen semmi. Ha lenne, akkor sem levélben írnám meg. Harry! Itt hagytál egy könyvet… Nincs benne semmi. Tudni szeretném, hogy mit csináljak vele. Elküldjem, vagy nincs rá szükséged?

Szeretettel ölellek benneteket, Ginnyt, Hermionet és Lunat is:

Mrs. Weasley

-         Milyen könyv? – kérdezte Ron barátját.

-         Talán azt, amit Hermione adott. Pedig emlékszem, hogy elraktam… Úgy tűnik, csak az egyiket. Nem baj, jobb is így. Maradjon csak ott, és ha van valami, nem kell baglyokra várnunk, csak írunk bele és kész is. Sokkal gyorsabb. – mondta Harry és Hermionehoz fordult. – Van valami érdekes?

-         Nem, nincs… Te mit kaptál, Alan?

-         Csak a nevelőszüleim küldtek egy levelet. Sok sikert kívánnak a tanuláshoz. – felelte a fiú.

-         A nevelőszüleid? Mi történt a szüleiddel? – kérdezte kissé bátortalanul Ron.

-         Az apámat nem ismerem, ezt már mondtam Harrynek is, az anyámnak pedig rengeteg a dolga, ezért nem mindig ő nevelt. De én megértem őt. Nem haragszom rá emiatt. – tette hozzá Ron gyűlölköző arcát látva.

-         Milyen dolga van, ami fontosabb a fiánál? – kérdezte felháborodva Hermione.

-         Hosszú, és nehéz lenne elmagyarázni… - legyintett Alan.

Nem tárgyalták tovább Alan szüleit. Harry megevett még egy pirítóst, aztán megjelent McGalagony az órarendekkel. Harry is elvette a sajátját, és ráköpte a narancslevét a vele szemben ülő Nevillere. Bocsánatkérések közepette mutogatott a lapra.

-         Ez borzalmas! Hétfő, dupla sötét varázslatok kivédése, Mardekárral, aztán dupla bájitaltan, Mardekárral, aztán átváltoztatástan, persze hogy a Mardekárral. A keddet inkább nem is mondom… Mi ez a sok sötét varázslatok kivédése óra, és miért mindig a Mardekárral?

-         Azt nem tudom, miért a Mardekárral, de hogy miért ennyi, arra van tippem, hogy miért. Heti nyolc óra, azért nem kevés… és nincs rúnaismeret, és számmisztika. Szörnyű… - mondta Hermione.

-         Ugyan már… nem kell ennyire túlreagálni a dolgokat… - szólt közbe Alan. – Annyira nem lehet rossz a Mardekárosokkal az óra.

-         Dehogynem… Szerintem Miss. Nett kezdhet félni… Malfoy biztosra veszem, hogy cikizni fogja valamiért, meg lekezelően fog vele bánni… És azt a tényt se fogja figyelmen kívül hagyni, hogy Halálfaló…

-         Nett már felnőtt, csak tud vigyázni magára egy tizenhét éves gyerekkel szemben, nem? – mondta egyszerűen a fiú.

-         Te nem ismered Malfoyt… Aztán ott van a bájitaltan is… Piton és Malfoy együtt nem a legkellemesebb társaság… Főleg bájitaltanon.

-         Inkább felejtsük el. Mindjárt becsöngetnek. Nem akarok elkésni. Emlékeztek mit mondott Bill: Nett nem szereti, ha nagyon kihúzzák nála a gyufát… - mondta Hermione, és felállt a székéről. Barátai ugyanígy tettek.

-         Ti féltek Nettől? – kérdezte hamiskás mosollyal Alan.

-         Én igen. Mivel Halálfaló volt, aztán amit Bill is mondott róla… nem jó a véleményem vele szemben… - felelte Hermione. Alan megcsóválta a fejét.

Kimentek a teremből, és elindultak sötét varázslatok kivédésére. Nem nagyon beszélgettek, mindannyian a saját gondolataikban voltak elmerülve. Észre sem vették, hogy megérkeztek, csak amikor az ajtó mellett álló Malfoy hangosan ecsetelte a véleményét Mardekáros barátainak,

-         Az apám simán kirúgathatja ezt a nőt. Biztos vagyok benne, hogy egy hétig sem fogja bírni. Ezzel az előélettel…

-         Nem tudom, hogy tudod-e Draco, de Miss. Nettet maga a mágiaügyi miniszter ajánlotta tanárnak, így nem igazán tudná még a te apád sem kirúgatni. Hozzáteszem, hogy apádnak is megvan a maga szép előélete, ami egy cseppet sem különbözik a mostanitól… - mondta higgadtan Hermione.

Ron is meg akart szólalni, de a sarkon megjelent a tanárnő, és beengedte a gyerekeket. A teremben semmi változás nem történt. Harryék hátra ültek le, messze Malfoytól, aki az első padban foglalt helyet.

-         Szervusztok! Melanie Nett professzor vagyok. – mutatkozott be. Leült az asztal mögé, és valamit írogatni kezdett, majd fel sem nézve megszólalt. - Valaki legyen olyan kedves, és mondja el az eddigi tanáraitok nevét, és azt, hogy miről tanított benneteket! Granger kisasszony! – szólította fel Hermionet.

-         Elsőben Mógus professzor tanított, a vámpírokról mesélt nekünk a legtöbbet, másodikban Lockhart professzor, ő nem tanított semmit. – a teremben halk nevetés hangzott fel, és Nett is elmosolyodott. A tanár felállt az asztaltól, és az elé lépett. – Harmadikban Lupin professzor volt, vele a mumusokat, kákalagokat, bicegócokat, rőtsipkásokat, kappákat, vérfarkasokat tanultuk, a tankönyv szerint, és a védekezést is ellenük. Negyedikben… - itt elakadt. Nem tudta, hogy mit mondjon: Mordont, vagy Álmordont.

-         Barty Kupor. – segítette ki a tanárnő.

-         Igen… - felelte tétovázva. – Ő a főbenjáró átkokat mutatta meg, és azok ellen kellett védekeznünk. Ötödikben Umbridge professzor volt, vele elolvastuk a Minisztérium könyvét, ami szerintem hatalmas badarság. – itt ismét nevetés volt, csak a Mardekárosok nem mosolyogtak. - Aztán tavaly megint Lupin professzor tanított, főleg védővarázslatokat.

-         Jól van, köszönöm. – mosolygott rá a lányra. – Az első néhány órában átismételjük az eddig tanultakat. Már így is túl tettetek az RBF szinten a tavalyi tanulmányaitokkal, de nem árt ismételni. Azoknak könnyebb lesz a dolguk, akik ötödikben nem csak Umbridgetől tanultak, igaz? – kérdezte, és közben Harryre emelte tekintetét. A fiú elvörösödött, és meglepődve nézte a tanárnőt. Hát tényleg mindent tud? – Dumbledore professzor így tájékoztatott… Akkor mit tanultatok, Potter? – Harry meglepettsége még mindig tartott, de a kérdésre kissé magához tért.

-         Lefegyverző bűbájt és a többi, hasonló alap védővarázslatot. Később a patrónus-bűbájt is.

-         És ez mindenkinek sikerült?

-         A patrónus-bűbáj? Igen, de dementor nélkül.

-         Jól van… A Mardekárosok, gondolom, nem vettek részt ezeken a foglalkozásokon. – jegyezte meg, és Malfoyra nézett, aki gúnyosan bólintott.

-         Nem fogok Potterrel szándékosan egy levegőt szívni, ha nem muszáj… - mondta undorodva. – A végén még megöl…

-         Köszönjük a véleménynyilvánítást, Malfoy. Akkor kezdjük a főbenjáró átkokkal, ezek a legfontosabbak a mostani helyzetben. Longbottom, kérem, mondja el, hogy hány van, és hogy melyik mi! – Neville reszketve nézett a tanárnőre. Ő biztató mosolyt villantott rá, mire a fiú félénken hozzákezdett.

-         Van a Crucio. Ez a kínok átka… - felelte megborzongva. – Az Imperio, ami a kiszolgáltatottság átka, és az Avada Kedavra, ami a halálos átok.

-         Tökéletes. – bólintott elismerően a nő. - Hogyan lehet védekezni ellenük? Weasley!

-         Hát… ö… védőpajzs-bűbájjal?

-         Kérdezed, vagy mondod?

-         Nem tudom. – felelte habozva.

-         Akkor mondod. – mosolygott. - Igen, a Cruciot védőpajzzsal. Az Imperiot?

-         Erős jellem kell hozzá, hogy ne tudjon hatni.

-         Igen.

-         Az Avada Kedavrat meg nem lehet legyőzni… - mondta, de kissé elbizonytalanodott. Harrynek eszébe jutott, hogy tavaly megmenekültek a halálos átok elől, és az Dumbledore pajzsának volt köszönhető. Inkább nem tette szóvá felfedezését.

-         Ö… igen… - felelte a tanárnő, de neki is bizonytalan volt a hangja. – Jól van… térjünk vissza a patrónus-bűbájhoz. Ki tud megidézni egy patrónust? – kérdésére a Griffendélesek felemelték a kezüket, Alannel együtt. – És ki az, aki már ötödik előtt tudott patrónust idézni, dementor jelenlétében? – kérdezte ismét. Alan és Harry hagyták csak fent a kezüket. – Hány éve tanultátok?

-         Négy. – felelték egyszerre, és egymásra néztek.

-         Én másodikban. – mondta Alan.

-         Én harmadikban… - felelte Harry is, de közben homlokráncolva nézte Alant.

-         Köszönöm. Hogy néz ki egy patrónus? Patil kisasszony!

-         Attól függ, hogy ki idézi meg…

-         Helyes. Mire jók egyáltalán a patrónusok? Malfoy! – Malfoy eddig egy papírdarabkára firkált, fel sem emelte a fejét, úgy válaszolt.

-         Dementorok távoltartására, azoknak, akik nem tudnak másképp hatni rájuk. – felelte gúnyosan.

-         Mint például az apád? – kérdezett vissza teljes nyugalommal Nett. A fiú felkapta a fejét. – Tájékoztatlak, hogy csak, néhány Halálfaló tud hatni a dementorokra a bűbáj nélkül, és persze maga Voldemort. De ezekben, ő nincs benne.

-         De maga igen? – kérdezett vissza. – Hiszen maga is Halálfaló. Tudnám, hogy mit keres itt… Bármikor ránk támadhat, sőt, itt van a híres Szent Potter is, miért nem öli meg? Hiszen ez az urának a vágya, nem? – kérdezte cinikusan. Nett csak mosolygott.

-         Igen, Halálfaló… voltam. – mondta hangsúlyozva az igét. - Nem vagyok az. Már nagyon régóta nem. De nem tudom, mitől félsz, hiszen apuci sem támad meg téged, vagy igen? Harryt meg egyáltalán nem áll szándékomban megölni, főleg, mivel semmi szükségem nincs a halálára.

-         Ennyire bé… ?

-         Malfoy… - szólalt meg valaki hátul. Ez a valaki pedig nem volt más, mint Hermione. – Muszáj a te ostoba megjegyzéseidet hallgatnunk? Biztos oka van annak, hogy Miss. Nett tanít minket.

-         Megijedt a kis sárvérű? Szegény… - Nett nem csinált semmit, csak arrébb rakott néhány könyvet az asztalán, majd leült rá, és a két gyereket nézte. – Nyugi Granger… Nett nem fog bántani… Potter viszont féljen… Tudodki egy perc alatt…

-         Kettőtök közül nem Hermione az, aki fél, Malfoy. – szólt közbe Harry. – Te magad nem mered nevén nevezni Voldemortot.

-         Mi ez a nagy ellentét a házak között? – szólt közbe Nett. – Amikor én idejártam, akkor sem volt mindenki jóban mindenkivel, de azért ennyire rosszban sem…

-         Például? – szólt közbe Ron is. A mellette ülő Alan a kezével támasztotta a fejét, mint aki már nagyon unja a dolgokat, és úgy nézte az eseményeket. – Harry apja, és Piton között?

-         Az más volt. – rázta a fejét. - Ha egy házban vannak, akkor is utálták volna egymást. – felelte elgondolkozva a nő. – De én is Mardekáros voltam, mégis Griffendéles barátaim voltak.

-         És voltak Mardekáros barátai is? – kérdezte Hermione. Harry és ő is tudta a választ: Piton. De mégis kíváncsi volt, hogy mit felel.

-         Igen, egy. A Mardekárosokkal nehéz jól kijönni, ezt szerintem már ti is tapasztaltátok. – beszéd közben a Mardekárosokra nézett. – De nem mindegyikkel.

-         Piton erre megint csak ellenpélda… - mondta kissé cinikusan Ron.

-         Piton professzor. Nem is rá céloztam. Én magam egyáltalán nem voltam jóban a többi társammal. Mindig is a Griffendélesek voltak a barátaim. Talán, mert oda is kerülhettem volna. De igazából mindegyik házzal remekül kijöttem, kivéve a Mardekárt.

-         Ezt mondta Lupin is… - súgta Harry Ronnak. Nett elmosolyodott.

-         Vele is jóban voltam. – mondta Harryre nézve. - Mind az ötükkel. Lilyvel, Jamesszel, Siriusszal, Peterrel, és Remusszal is. De ha minden igaz, a sötét varázslatok kivédésével kellene foglalkoznunk, nem az én múltammal.

-         Miért lett Halálfaló? – kérdezte Hermione. – Ez akár az óra anyagához is tartozhatna… - tette hozzá, és a tanárra mosolygott. Nett viszonozta a gesztust, és mély levegőt vett.

-         Ennyire érdekel benneteket, hogy miért lesz valaki Halálfaló, vagy csak az, hogy én miért lettem az?

-         Mindkettő. – felelte csendesen Neville és összehúzta magát a széken.

-         Jól van… Akkor tanuljunk a Halálfalókról…- adta be a derekát, és felállt az asztalról, és az első padok előtt kezdett járkálni. - De nem úgy, hogy én mesélek, ti meg hallgattok… Érdekel a véleményetek. Szerintetek miért lesz valaki Halálfaló? – kérdezte. Páran felemelték a kezüket, köztük Malfoy is, és még néhány Mardekáros is. – Crak!

-         Mert egyetértenek Tudjakivel… - felelte bambán.

-         Igen, ez is lehet ok… - bólogatott a nő. – Más? Thomas!

-         Hát… talán mert Tudjaki olyan… olyan lehetőségeket kínál, amit… a miniszter nem.

-         Igen… aztán? Granger kisasszony?

-         Bosszúból… Vagy csak, mert azt hiszik, hogy jobb életük lesz Voldemort oldalán…

-         Míg rá nem jönnek, hogy az átveri őket. Pontosan. Nekem személy szerint semmilyen okom nem volt rá. Talán az, hogy dühös voltam. Mondhatom akár úgy is, hogy csak egy pillanatnyi döntés volt, amit nagyon hamar meg is bántam. Soha nem akartam Halálfaló lenni, és el is akartam jönni, de nem mertem. Aztán Voldemort eltűnt, én pedig elkerültem a legtöbb Halálfalót. De néhányan így is megtaláltak, hogy segítsek nekik megkeresni Voldemortot. Ilyenkor mindig nemet mondtam, és azzal magyaráztam, hogy már nincs többé, nincs értelme keresni. Persze nem ez volt az igazi ok, de azt nem mondhattam el. És most sem teszem meg. Jól van… Mit csinálnak a Halálfalók? És egyáltalán: hogyan?

-         Attól függ, kiről van szó… - mondta Malfoy.

-         Igen… Folytasd…

-         Tudjaki beosztja a Halálfalókat különböző rangokba. – Nett bólintott. – Akik újak, azokat a régiek tanítják egy ideig.

-         Azt tudod, hogy miszerint rakják párba őket?

-         Férfit nővel, nőt férfival. – mondta unott hangján. Szürke szemeivel Nett barna szemeibe nézett, mintha mondani akarna valami titkosat. – Azért, hogy ne csak a Jegy tartsa őket össze, hanem az érzelmek is. – tette hozzá.

-         Úgy van. De ezzel van egy másik szándéka is. Esetleg azt is tudod, vagy erről nem mesélt apukád? – Malfoy a fejét rázta. – Valaki? – mindenki csendben volt. Harry egyszerre bátortalanul feltette a kezét. – Igen?

-         Ez csak saját feltételezés… szóval… talán az, hogy Voldemort így meg tudja állapítani, hogy kik tudnak szeretni, és ezért kevésbé is bízik bennük, hiszen ő maga erre nem képes, és az ellenségeinek tekinti azokat, akiket „meggyengít” ez az érzés.

-         Igen, nagyon jól mondod. – Alan hirtelen a szája elé kapta a kezét. – Valami baj van? – kérdezte kicsit aggódó hangon.

-         Nem, semmi… kimehetek egy percre?

-         Persze, menj csak. – Alan felállt a helyéről, és kiment a teremből.

-         Mi baja lehet? – kérdezte Rontól Hermione.

-         Nem tudom… Talán rosszat evett… - vont vállat.

-         Szóval… Akkor mi lehet ezzel a célja? Az hogy erősebb legyen a Halálfalók összetartása, vagy az hogy tudja, ki mennyire érzelgős?

-         Én nem tudom, de ön mennyire volt érzelgős? – kérdezte kíváncsi mosollyal Ron. Nett is elmosolyodott, páran nevetni kezdtek.

-         Miért gondolod, hogy erre válaszolnom kell? – kérdezett vissza, de látszott, hogy felelni fog Ron kérdésére. – Nos… mondjuk úgy, hogy én ismerőssel kerültem össze, ezért már megvoltak az érzéseim az illető iránt.

-         Piton… - tette hozzá halkan Hermione.

-         Tényleg! – kiáltott fel Ron. – Hoppsz… Elnézést…

-         Jól gondolod, Hermione. De Voldemort nem tudta, hogy mi már régebbről ismerjük egymást. Visszatérhetnénk a kérdésemre? – a teremben csend maradt. – Helyes. Szóval, mi ezzel a célja?

-         Mindkettő. De egy igazi Halálfaló nem tud szeretni, akkor egyik sem. Ha mégis megszerették egymást, akkor nem voltak igazi Halálfalók… - érvelt Lavander.

-         Tévedés. – Nett lassan megrázta a fejét. - A Halálfalók is tudnak szeretni… De csak a családjukat, senki mást. Ha pedig nincs családjuk, akkor csak magukat szeretik, de azt nagyon. Még Voldemortot sem szeretik. Tőle félnek, és őt tisztelik. – kinyílt az ajtó, és Alan visszajött. – Jól vagy?

-         Igen… jól…

-         Menj a helyedre. Volt egy olyan kérdésem is, hogy mit csinálnak a Halálfalók. Azt tudjuk, hogy több csoportjuk van. Akik közel állnak Voldemorthoz, és akik nem annyira. Melyik mit csinál? Weasley!

-         Akik közel állnak hozzá, azok komolyabb dolgokat… gondolom… akik meg nem, azokra nem bíznak komoly feladatot.

-         Igen… de mit értesz komolyabb dolgok alatt?

-         Hát… gyilkosságokat, vagy nagyobb támadások megszervezését…

-         Vagy próféciák elrablását… - tette hozzá Harry.

-         Vagy Potter megölését… - mondta hozzá kárörvendően Malfoy.

-         Mond csak Draco… te tudod, hogy miért akarja egyáltalán Voldemort megölni Harryt? – a fiú a fejét rázta. – Jól van, akkor légy oly kedves, és hagyd békén. Köszönöm. – néhány pillanatig csend volt a teremben, aztán Nett az órájára nézett. - Hiába van dupla óránk, nem sok időnk maradt… Jövő hétfőre dolgozzátok ki azt, amiről ma beszéltünk, és jó lenne, ha a saját gondolataitokat is belefűznétek. – mondta, és leült a székére, és megint írogatni kezdett. – Minimum kéttekercses legyen a dolgozat. – tette hozzá. – Pakolhattok, és mehettek is.

-         Jól vagy? – kérdezte Harry Alantől.

-         Igen, persze… Csak eszembe jutott valami, ami kicsit kizökkentett, de most már minden rendben… - felelte, miközben kinyitotta az ajtót.

-         Alan, gyere ide, légy szíves. – szólt Nett. – Ti menjetek.

Alan odasétált a tanári asztalhoz, és távozó társaira nézett. Harryék kimentek a teremből, így már nem hallhatták, hogy miről beszél Alan és a tanárnő.

-         Remélem Piton békén hagy ma… nagyon nincs hozzá kedvem… Ezért is gondolom, hogy ma még jobban fog utálkozni… - mondta lehangoltan Harry.

-         Engem most valahogy nagyon nem érdekel Piton… Mi történhetett Alannel? – kérdezte Hermione.

-         Ne kérdezz ilyeneket, mert féltékeny leszek… - mondta Ron, és megcsókolta a lányt.

-         Ugyan már! Mondta, hogy eszébe jutott valami. Biztos egy rossz emlék egy Halálfalóról, vagy mit tudom én, és rosszul lett.

-         Várjatok! – kiáltott utánuk egy hang. Alan futott utánuk. – Kösz!

-         Mi történt? Miről beszéltél Nettel? – kérdezte kíváncsian Ron.

-         Olyan tapintatlan vagy… - mondta szemrehányóan Hermione. Mind a négyen továbbindultak a pincehelységbe.

-         Hagyd, semmi baj. Csak megkérdezte, hogy miért mentem ki…

-         És? – unszolta Harry.

-         Megmondtam neki.

-         És nekünk is megmondod?

-         Nem értenétek. – rázta a fejét. – Nettről jutott eszembe valami.

-         Nyugi, megértjük. Nem kell elmondanod.

-         Szerintem siessünk, nem akarok okot adni Pitonnak, hogy pontot vonjon le…

-         Nett nem adott senkinek pontokat… - jegyezte meg kicsit sértődötten Hermione.

-         Nem szeret pontozni, direkt megkérdeztem. – mosolygott Alan.

-         Attól még pontozzon!