. Erre a zajra pedig lehetetlenség volt nem felébredni. Lementek reggelizni. Miután Mrs. Weasley megetetett négy pirítóst Harryvel, és két bögre kakaót is megitatott vele, felküldte őket, hogy öltözzenek fel, mert mindjárt megérkezik Hermione.

Harry és Ron fent felöltöztek. Harrynek eszébe jutott apja könyve, és beszámolt róla Ronnak is. A fiú töprengve hallgatta.

-         Szerinted, ki adhatta? – kérdezte meg Harry.

-         Nem t’om… Egyáltalán hogyan adhatta?

-         Lehet, hogy valahogy a ládámba csempészték… De nem tudom, hogy hogyan. Hiszen a ládákat Dumbledore átvarázsolta a vonathoz.

-         Szerintem még a klubhelységben rakhatták bele. Oda pedig csak Griffendéles diákok járnak, senki más. De tényleg… mutasd azt a könyvet! Tényleg lerajzolták Pitont? Ezt muszáj megnéznem…

Harry megmutatta Ronnak a könyvet. Alig bírta megnyugtatni barátját, aki majdnem nevetőgörcsöt kapott a képek láttán.

-         Ki ez a nő? – kérdezte a lány rajzára mutatva, mikor már kicsit megnyugodott.

-         Gondolom, anya. – vont vállat Harry. – Hasonlít a fényképekre.

-         Igen, tényleg, igazad van. Hallottad? Szerintem, itt van…

-         Sziasztok! – köszönt egy lány.

-         …Hermione. – fejezte be. – Szia!

-         Szia! Hogy vagy?

-         Kösz, jól. Mit néztek? – kérdezte kíváncsian a Ron kezében tartott könyvre pillantva.

-         Hát… apa bájitaltan könyvét... – felelte Harry, és neki is elmondta a könyv történetét. -… és nem tudjuk, hogy hogyan került hozzám. Hát ennyi.

-         Biztos… biztos, hogy ez az apukádé volt? Úgy értem, nem lehet, hogy…

-         Nem. Szerinted, még ki szerette ennyire Pitont? Nem kell mindig fekete mágiára gondolni, még megárt.

-         Igaz. Ez Piton? – kérdezte egy kampós orrú fiú rajzára mutatva.

-         Aha. Tök jó, nem? Tehetséges apád volt, Harry. Jól írt, jól rajzolt, sőt, még jól kviddicsezett is. Büszke lehetsz rá, hogy a fia vagy. – Harry mosolygott a megjegyzésen, de még mindig nem felejtette el apja viselkedését Piton merengőjében. Valószínűleg nem is fogja. – Mi a baj? Valami rosszat mondtam?

-         Nem, dehogy. Nincs semmi baj. Csak örülök, hogy itt lehetek veletek. Egyébként Sirius is írt bele, ez az ő írása.

-         Igen, tényleg… Mi is örülünk. Mit csináltál Dursleyéknél? Tudtál tanulni, vagy valami? – érdeklődött Hermione.

-         Ha tanulni nem is, a bájitaltan dogához hozzákezdtem. Úgy találtam meg a könyvet.

-         Aha… Most jut eszembe! Láttad szerdán az esti híreket? Mármint a muglihíreket.

-         Siriusról? Igen, láttam. Dursleyék ki is faggattak. Lassan mindent megtudnak az életemről, pedig egyáltalán nem akartam megosztani velük. És te, mit csináltál?

-         Hát… beszámoltam anyuéknak az évről, meg ilyenek.

-         És nem tanultál? – hüledezett Ron.

-         De, természetesen tanultam. De semmiből nem írtam még leckét. Gondoltam, jobb, ha együtt csináljuk meg őket.

-         Igen, az tényleg jobb lesz. Legalább leellenőrizheted, hogy jól írtunk-e le mindent. Neked mi a véleményed Nettről? - kérdezte Ron. – Képzeld, aput megkérdeztem, hogy ismeri-e, és tök elvörösödött a füle, és totál zavarban volt, mire kibökte, hogy nem. Mi biztosak vagyunk benne, hogy ismeri.

-         Hát nem tudom… nekem valahogy furcsa ez a nő. – kezdett bele a véleménymondásba a lány. – Valamiért az az érzésem, hogy van valami, amit soha senkinek nem mondana el, még ha az illető a világon a legeslegjobb barátja is. Nem tudom, miért érzem ezt, de én nem tudok bízni benne.

-         Nem is ismerjük! Hogy tehetsz ilyen kijelentéseket, hogy nem tudsz bízni benne? Először szerintem ismerkedjünk meg vele. De én azt mondom, hogy rendes. Aki ilyen jól néz ki, az nem lehet olyan, mint Piton. – felelte Ron.

-         Hé, Ron! – torkollta le Hermione.

-         Nem úgy értettem… - motyogta zavartan. – Csak azt akartam ezzel, hogy a külseje alapján talán a belseje is jó.

-         Én inkább meg se szólalok… - mondta Harry.

-         Dehogynem! Mondd meg, hogy te mit gondolsz! – vágta rá Hermione.

-         Hát jó… Semmit. – felelte őszintén, majd barátai értetlen arcát látva folytatta. – Tényleg jól néz ki, de nem ismerjük. Viszont abból a két szóból, amit váltottam vele, és hallottam tőle, azt mondom, hogy szimpatikus, de azt nem tudom, hogy mégis milyen. Nem mondom, hogy jó, de azt se, hogy rossz.

-         Igazad van. Itt ítélkezünk felette, hol ott még azt se tudjuk, hogy hány éves, meg ilyenek.

-         Szerintem egyidős Pitonnal. – vélekedett Hermione. – Elvégre Piton egyidős Siriusékkal, és mindannyiukkal jóban volt Nett, nem?

-         Aha, lehet… De van egy jobb ötletem. Menjünk ki! Unom már a Nett témát.

-         Én is… Menjünk, sétáljunk egyet.

Kimentek a kertbe, ahol Csámpás önfeledten rohangászott és kerti törpéket kergetett. Arról beszélgettek, hogy mi mindent csinál most a Rend, és hogy kinek mi lehet a feladata. Találgatták Voldemort terveit, hollétét, és mindent, ami vele kapcsolatos. Lupin küldetésén is eltöprengetek, de nem sokra jutottak. Harrynek viszont eszébe jutott a levél, amit neki írt, és elgondolkozott azon, hogy hol járhat Hedvig. Biztosan nagyon messzire kellett mennie.

Ebédtájban bementek enni, a nap hátralevő részét pedig a szobában töltötték, és varázslósakkoztak. Hermione is megcsodálhatta Dewyt, aki befonta a lány bozontos barna haját. Nagyon tetszett neki a kis rózsaszín ragacs.

*

Az elkövetkező napokat beszélgetéssel, sakkozással, Dewyvel és tanulással töltötték. Hermione elkészített egy felkészülési listát, ami szerint mindennap legalább két órát kell ismételniük, hogy biztosan minden eddig megtanult dolog benne maradjon a fejükben. Aznap épp bűbájtannal foglalkoztak, amikor a csengő hangja kizökkentette őket a csomagoló bűbáj alapfogalmainak ismétléséből. Megékezett Luna. Harry kitörő örömmel fogadta a lányt. Bár barátai próbálták előtte visszafogni magukat, mégsem tölthették a szünetet úgy, mintha csak barátok lennének, ezért néha-néha elcsattant egy-egy csók is, aminek hatásaként Harrynek még nagyobb Luna-hiánya támadt. Most, hogy már ő is itt volt, semmi akadálya nem volt Ron és Hermione szerelmének kibontakozásában, ahogy Harry és Luna szerelmének sem. Luna beszámolt ausztriai útjáról, amit Hermione végig irigykedve hallgatott, és folyton közbekérdezett, hogy ugye Bécsben volt az 1756-os nagy kentaur lázadás, amiben legalább száz varázsló és boszorkány halt meg, és a többi nevezetes történelmi dolog, amiről most már barátai is tudomást szereztek.

Harry szülinapján Mrs. Weasley megint kitett magáért, és hatalmas tortával lepte meg a fiút. Immár tizenhét éves, vagyis nagykorú volt. Rontól kapott egy kviddics könyvet, amiben a seprűk neve mellett egy-egy kis rajzon is ábrázolva voltak, és ha ezeket valaki megérintette, akkor az kirepült a könyvből, és mint egy hologram lebegni kezdett pár centivel a könyv fölött. Harry nagyon örült az ajándéknak. Hermione két könyvet adott neki, ami üres volt. Legalábbis első ránézésre.

-         Az egyik legyen nálad, a másikat meg add oda valakinek, és így tudsz vele beszélgetni, közben pedig mindenki azt fogja hinni, hogy a naplódat, a leckédet vagy bármi mást írsz. – magyarázta. – Ezt én csináltam. – tette hozzá szerénykedve. – Még a Roxfortban.

Harry ennek is nagyon örült, de nem adta oda egyiküknek sem a könyvecske párját. Nem tudta melyiküknek adja: Ronnak, Hermionenak, vagy Lunanak.

 Elérkezett az augusztus, amikor megkapták a roxforti leveleket.

Kedves Potter úr!

Tájékoztatásul közöljük, hogy az új tanév szeptember elsején kezdődik. A Roxfort Express tizenegy órakor indul a King’s Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányáról.

Továbbá értesítjük, hogy a tankönyveinek a listáját augusztus tizennegyedikén küldjük el a tankönyvekkel, és a szükséges kiegészítőkkel (bájital alapanyagok, pennák, pergamenek). Ha új talárra is igényt tart, azt majd az iskolában megvásárolhatja, ahova kérésünkre eljön Madam Malkin.

További kellemes szünidőt: McGalagony professzor

                                               Igazgatóhelyettes

-         Megkaphattuk volna akár most is azokat a könyveket, hogy tudjunk készülni! – sopánkodott Hermione.

-         Szerintem jó ez így… Épp elég tanulnivalót szedtél össze nekünk. – felelte Ron.

A tankönyvek megérkezéséig lévő napokon Harryben egyre jobban összegyűlt egy érzés, ami apja könyvének feladója után tette kíváncsivá. Lunanak is beszámoltak mindenről. Neki is az volt a véleménye, mint Ronnak, hogy szerinte is rendes lehet Nett. Már alig várta, hogy jobban megismerhesse.

A napok úgy teltek, mintha órák lennének. Harry sajnálta, hogy el kell mennie Weasleyéktől, de ugyanakkor örült is, hogy visszamehet a Roxfortba.

            A vakáció utolsó napján, ebéd közben megérkezett Hedvig, egy levéllel a lábán.

- Hedvig! – kiáltott fel meglepetten Harry. – Te meg hol jártál? A Marson?

Harry leoldozta a borítékot a bagoly lábáról és megállapította, hogy Lupin válaszolt a nyár elején küldött levelére. Látszott rajta, hogy kapkodva írták. Harry magában elolvasta.

Kedves Harry!

Gondolom már réges-régen nem Dursleyéknél vagy. Csak most tudtam válaszolni, azért is, mert nem volt időm, de azért is, mert Hedvig megsérült, és nem akartam útnak indítani. Most már neki sincs semmi baja, és nekem is van egy kicsi időm.

Nem írom le én se, hogy hol vagyok és milyen céllal, de majd, ha találkozunk, mindent elmesélek. Remélem minél előbb.

Anihez nincs sok hozzáfűznivalóm. Csak annyi, hogy ismerd meg, és ha nem sokat változott, akkor nagyon fogod szeretni. Bár nem tudhatom, hogy milyen hatással volt rá a Halálfaló élet. A mi dolgainkról mindent tudott, afféle kis mindentudó lány volt, de általában mindent teljesen véletlenül tudott meg. Csak azt, hogy Jamesék animágusok azt nem. Azt Sirius mondta el neki. Hosszú lenne ecsetelni, hogy miért, ezért nem is fogom.

Most is épp rohanásban vagyok, ezért csaptam így össze az egészet.

Mindenesetre kellemes tanulást, meg hasonlók!

Szeretettel: Remus Lupin

Ron, Hermione és Luna is elolvasta a levelet.

-         Vajon mi történhetett Hedviggel? – kérdezte ijedten Hermione.

-         Erre én is kíváncsi vagyok… - fordult a madár felé Harry, aki felemelte a szárnyát. Azon egy gyógyuló harapásnyom volt. – Biztosan megtámadta valami állat… - erre a megállapításra Hedvig huhogott egyet. Harry kicsit megnyugodott – ezek szerint nem valami illetéktelen ember kapta el kis postását.

-         Hogy a fenébe lehetett Sirius ilyen idióta, hogy elmondja Nettnek, hogy animágusok?! – kérdezte Ron. – Én biztosan titokban tartottam volna mindenki előtt.

-         Ugyan már. Biztos megvolt rá az oka. És ha nem vetted volna észre: te nem vagy Sirius. – mondta Hermione. Harry csak mosolygott barátain, és magához ölelte Lunát. – Te meg mit találsz olyan nagyon viccesnek? – mordult rá Harryre.

-         Semmit… - felelte és továbbmosolygott. – Csak azt, hogy mindenen bírtok veszekedni, még az ilyen teljesen lényegtelen dolgokon is. Nem mindegy miért mondta el? Már megtette, és nem lehet visszacsinálni, az oka meg… biztos vagyok benne, hogy ehhez nekünk nincs semmi közünk. – vont vállat a fiú.

-         Igazad van.

-         Igen, de azért engem is érdekelne, hogy Siriusnak mégis milyen oka volt rá… - szólalt meg Luna is.

-         Na látod! – mondta diadalmasan Ron.

-         Engem is érdekel, nem ezzel van a gond. Csak szerintem semmi közünk hozzá.

-         Min vitatkoztok, fiatalok? – szólalt meg Mrs. Weasley kedves hangja az ajtóból.

-         Semmin.

-         Akkor jó. Itt vannak a Rend tagok, ezért legyetek szívesek halkabban civakodni, hogy halljuk őket.

-         Történt valami? – kérdezte gyorsan Harry.

-         Igen. Sajnos történt…

-         Mi? – kérdezte mohón Ron. – Mondd el, kérlek!

-         Majd, ha elmentek. Először végig szeretnénk hallgatni őket.

Mrs. Weasley visszament a kertbe. Mind a négyen tanácstalanul néztek egymásra. Vajon mi történhetett? Talán a Halálfalók megöltek valakit? Vagy betörtek valahova? Úgy döntöttek, hogy leülnek a székekre, és csöndben megvárják, amíg Mrs. Weasley visszajön. Félórányi várakozás után az asszonyság visszajött.

-         Szóval… Annyi történt, hogy néhány Halálfaló elment Little Whingingbe razziázni. Valószínűleg az én kis drága Harrymet keresték. Mivel nem találták, gyorsan dehoppanáltak, de a Minisztérium embereinek kettőt így is sikerült elkapniuk. Őket kihallgatták, és bevallották, hogy valóban Harryt keresték. De azt nem tudták kiszedni belőlük, hogy hol van Tudjátokki. Hát ennyi történt. Még jó, hogy idehoztunk, különben nem is merek belegondolni, hogy mi történt volna… És Dursleyéknek nem esett semmi bajuk, csak megijedtek. - fejezte be.

-         Nem lehet, hogy… hogy most ide fognak jönni, hogy megöljenek? – kérdezte aggódva Harry.

-         Nem, biztosan nem. Erre ne is gondoljatok. Most inkább menjetek fel, és pakolgassátok össze a holmitokat, hogy ne holnap kelljen kapkodni.

Harryék felmentek és összeszedték a tankönyveiket, ruháikat. A rámolás kivételesen kellemesen telt, ezért is tartott sokáig. A ruhák, mielőtt a ládákba kerültek, kiálltak egy kis csatát is. Dewy is megjelent, az ikrekkel együtt.

-         Már pakoltok? – hüledezett Fred.

-         Igen, anyu mondta…

-         Aha… Ne segítsünk?

-         Nem, nem kell, kösz. Jól elvagyunk. – felelte Ron, és hozzávágott egy pennát Harryhez.

-         Igen, tök jól szórakozunk. – tette hozzá Harry is, aki már egy tükröt tartott a kezében. – Na, ezt nem dobom neked.

-         Mi az? – kérdezte George.

-         Ez Sirius tükre volt. Elvileg, ha kimondom a nevét, akkor megjelenik az arca, és tudok vele beszélni. Van egy párja is, aminek nála kellene lennie, de nincs nála. – magyarázta Harry. Ron és Hermione sokat mondó pillantásokat váltottak, és ezt Harry is észrevette. Biztos még mindig félnek, hogy be akarom dobni – gondolta. – De mindegy. – tette hozzá, és betette a ládájába.

-         Oké, akkor mi mentünk.

Harryék tovább pakoltak. Már este hat óra volt, amikor nagyjából befejezték. Lementek vacsorázni. Mrs. Weasley hatalmas búcsúvacsorát készített. Mindenki degeszre tömte magát. Vidáman beszélgettek, aztán a másnapi indulásra terelődött a szó.

-         Tonks és Mordon szereztek kocsikat, azokkal megyünk. Holnap fél tízre értünk jönnek. – mondta Mr. Weasley.

Harry kíváncsi volt, hogy honnan és hogyan szereztek autókat, de nem tette szóvá. Csendben folytatta a vacsoráját. Mrs. Weasley korán elküldte őket aludni. Mind felmentek a szobájukba, és beestek az ágyba. Harry elmélázva gondolkozott, és hallotta, ahogy barátai is beszélgetnek. Hihetetlen… máris vége a vakációnak, és mehet vissza a Roxfortba. Élete legjobb nyara volt az idei, mert együtt lehetett azokkal, akiket mindennél jobban szeretett. Észre sem vette, és elnyomta az álom.