Rengetegszer találkozott Lunaval, és sok idejüket töltötték kint, a tóparton, mind a négyen. Nem keresték a többiek társaságát, megvoltak négyesben. Már csak egy nap volt a tanévből, aznap este hirdették ki a házkupa, és a kviddicskupa győztesét is, de ez az idén elmaradt, a válsághelyzet miatt.

Minden vacsoránál jelen volt a titokzatos nő, akinek időközben a nevét is megtudták, Melanie Nettnek hívták. A diákok soha nem szólították meg, ennek oka főleg az volt, hogy mindenki tudta, hogy jóban van Pitonnal és tőle persze mindenki tartott, és arra következtettek, hogy ez a nő is olyan lehet, ha szóba áll a tanárral. Mindenki Piton másának tartotta, csak női testben.

Harry nem így gondolta, mivel tudta, hogy Piton is jó, és hogy őt is meg lehet érteni – persze ennek a megértésnek is van ám határa. Aniről nem igazán tudta, hogy mit is gondoljon, inkább nem foglalkozott vele, bármennyire is érdekelte, hogy miért van itt, és meddig marad még.

Most is a tóparton ültek, és beszélgettek barátaival és Lunaval. Ijedten rezzent össze, amikor Hedvig leszállt elé a földre. Egy levelet hozott.

-         Nézzétek! Lupintól jött!

-         Olvasd fel gyorsan! – szóltak barátai, és a levél fölé hajoltak

Kedves Harry! (és Ron, Hermione, meg persze Luna!)

Gondoltam írok, hogy ne aggódjatok miattam. Eléggé messze vagyok tőletek, de megpróbálok gyakran írni, de erre nagyon kicsi az esély, mert rengeteg a dolgom.

Valószínűnek tartom, hogy jövőre fogunk találkozni, de ez sem teljesen biztos. Minden attól függ, hogy sikerül-e megtennem azt, amit Dumbledore mondott.

Nagyon vigyázzatok magatokra! Az elkövetkező egy-két hónapban biztosan nem tudok írni nektek, de Hedvig megtalál, így a ti leveleitek el tudom olvasni. A választ már nem garantálom.

Szeretettel ölel: Remus

-         Kár, hogy nem fog gyakran írni. – szólalt meg Luna. – Nagyon fog hiányozni, nagyszerű tanár.

-         Igen, az. De nekem nem csak tanárként fog hiányozni. – felelte Harry.

-         Igen… Szerintetek milyen lehet Miss. Nett? – terelte másra a szót Hermione.

-         Nem tudom, hogy mit gondoljak róla… Szóba áll Pitonnal, és ez nálam rossz pont. – felelte Ron.

-         Ugyan már! Piton is ember, ő sem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát. Szerintem… - védte a professzort Harry, de érződött a hangján, hogy nem egészen így gondolja a dolgokat. – Láttam őket, amikor Miss. Nett idejött, és Piton nem úgy viselkedett, mint általában.

-         Én arra gondoltam, hogy ez a nő lehet, hogy… hogy ő a szerelme… Tudjátok, akiről Lupin is mesélt.

-         Igen, ez nekem is eszembe jutott! És illene is a képbe, nem? – bólogatott Ron.

-         Én már mondtam, hogy lehet, de valahogy az az érzésem, hogy nem az. De nem tudom, miért gondolom ezt.

Még elagyaltak ezen, de aztán valahogy sikerült elfelejteniük a Piton-Melanie párost, és a nyárról kezdtek el beszélgetni.

-         Te is eljöhetnél hozzánk, Luna. – mondta Ron. – Szívesen látunk.

-         Köszönöm. Ha apu elenged, számíthattok rám. Nem bírnám ki a nyarat nélkületek. – érződött rajta, hogy ez főleg Harrynek szól.

-         Jól van, szeretettel várunk! Majd írok mind a hármotoknak.

-         Dumbledoreral is meg kell beszélnem, hogy mehetek-e. Azt mondta, hogy az első hetet mindenképpen ott kell töltenem Dursleyéknél.

-         Igen, utána meg jössz hozzánk. – folytatta Ron.

Már késő délután volt, amikor befejezték a beszélgetésüket. Együtt mentek vacsorázni. Harry viszonylag boldog volt, de mélységesen szomorú is. A vacsoránál most is ott ült Nett, és mosolyogva nézte a gyereksereget. Harry is és Ron is szépnek találták, és egyáltalán nem tudták elképzelni róla, hogy egyszer Halálfaló volt. A vidám beszélgetéseknek, amik a termet körbezengték, most vége szakadt, mert az igazgató felállt.

-         Köszöntök mindenkit a tanév utolsó vacsoráján! Mindenki nagyon szépen dolgozott ebben az évben. – dicsérte meg a diákokat, és körbenézett a termen, majd mosolyra húzódott a szája. – Az idei házak versenyének az eredménye a következő. A Hugrabugnak 385… - a teremben taps hangzott fel, majd mikor elült, az igazgató folytatta. - … a Hollóhátnak 400 pontja van… - újabb taps, de ez már hangosabb volt, mint az előző. - ... a Mardekárnak 455… - a mardekárosok most sem tapsoltak, de a többi asztalnál hatalmas zajjal dörgött, mert tudták, hogy mit is jelent ez. - … és a Griffendélnek 495 pontja van, így ők nyerték meg a házkupát! Gratulálunk nekik! – hatalmas tapsvihar követte a szavait, ami csak pár perc után hagyott alább. - Jó étvágyat mindenkinek!

Harryék boldogan láttak hozzá a királyi vacsorához, Miss. Nett pedig a két székkel mellette ülő Pitonnal társalgott, míg a köztük ülő kis Flitwicknek hátra kellett dőlnie. Ron ezt annyira viccesnek találta, hogy a megrágott ennivalója visszapotyogott a tányérjára. Harrynek pedig ez tetszett nagyon, így ő ezen nevetett fel. Hermione rosszalló pillantásokat vetett rájuk, majd visszatért a krumplijához.

-         Szerintetek ki lehet ez a nő, Harry? – kérdezte Neville Harry felé hajolva.

-         Nem tudom, de Lupin szerint lehet, hogy ő fog jövőre tanítani minket.

-         Tényleg? – kérdezett vissza. – Jaj nekem… Nem akarsz megint DS órákat tartani?

-         Nem, először meg kell tudnunk, hogy milyen ez a nő.

-         Könyörgöm, normális legyen… Ne hasonlítson Umbridgere, inkább tanítson nekünk valamit… - szólt közbe Ron. – Külsőre rendesnek tűnik, bár… az hogy Halálfaló volt… kicsit ront a dolgokon…

-         Halálfaló volt? – kérdezte meglepetten Neville. – Ezt nem mondhatod komolyan… Nézz már rá! Hogyan lehetne Miss. Nett Halálfaló?! Ha ő Halálfaló, akkor én is az vagyok…

-         Már nem az… - szólalt meg csendesen Harry, és ránézett a nőre, aki – Harry meglepetésére- viszonozta a pillantást, és kedvesen rámosolygott. Harryn furcsa érzés lett úrrá: úgy érezte, hogy átjárja a testét a meleg, a megnyugvás, és hogy már látta valahol ezt a mosolyt. Gyorsan elkapta a fejét. – Láttátok ezt?

-         Mit?

-         Ránéztem és ő visszanézett rám, és elkezdett mosolyogni. De tényleg mosolygott, nem vicsorgott, vagy ilyesmi… hanem… szóval, értitek. Normálisan mosolygott. – felelte izgatottan. Hermione felhúzott szemöldökkel nézte, majd – teljesen véletlenül – a fiúra mosolygott. – Nagyon vicces. – dörmögte neki.

-         Baj, ha rád mosolygott? Biztos szimpi vagy neki, vagy csak tudja, hogy te vagy a híres Harry Potter, és kedves akart lenni. – vont vállat a lány.

-         Igen, persze, igazad van… De… olyan furcsa volt, ahogy nézett… mintha már láttam volna valahol, pedig tudom, hogy nem.

-         Ez most nagyon értelmes volt, ugye tudod? – nézett rá értetlenül Ron. Neville is elkerekedett szemekkel hallgatta, majd úgy döntött inkább folytatja az evést. Harry vállat vont.

-         Mindegy, felejtsük el. Holnap elmegyünk innen, és én még el szeretnék köszönni Hagridtól, úgyhogy légy szíves menjünk le hozzá.

-         Rendben. Lehet, hogy tud valamit Nettről. – felelte vidáman Ron.

-         Ejtsük a Nett témát, oké?

-         Oké…

Vacsora után nagyon fáradtak voltak, de mindenképp el akartak köszönni Hagridtól. Felvették a láthatatlanná tévő köpenyt, és kilopóztak a kastélyból. Bekopogtak a kunyhó ajtaján, mire egy kedvesen dörmögő hang kiszólt.

-         Megyek. Ki az?

-         Mi vagyunk azok.

-         Mit csináltok itt? Utolsó nap akarjátok kirúgatni magatokat? – kérdezte miután kinyitotta az ajtót, és beengedte Harryéket.

-         Dehogyis. El szeretnénk köszönni tőled.

-         Nem kellett volna idejönnötök, mert még meglát titeket valaki. Viszont nagyon örülök nektek. Gratulálok a győzelemhez.

-         Köszönjük. Hagrid… tudsz valamit Voldemortról? – kérdezte Hermione. Hagrid kissé megijedt a névtől, de nem tette szóvá.

-         Sajnos semmi újat. Az erdőben biztosan nincs már, az egész kis bázisát ellepte Aragog családja.

-         És a Rendben is minden rendben van? – kérdezte Ron.

-         Igen. Mindenki végzi a dolgát.

-         Apropó Rend… Nem tudod, hogy Lupinnak mit kell csinálnia? – kíváncsiskodott Harry.

-         De, de nem mondhatom meg.

-         Ugye nincs semmi baja?

-         Nincs, és nagyon ügyesnek kell lennie ahhoz, hogy bármi bajba is kerüljön. Ne faggassatok, mert el fogom szólni magam, és Dumbledore megöl.

Harryék nem kérdezősködtek többet Lupinról. Egyrészt belátták, hogy Hagridnak igaza van, másrészt valaki kopogott az ajtón. Gyorsan bebújtak a köpeny alá, és Hagrid kinyitotta az ajtót. Harry meglepettségében majdnem elesett. Miss. Nett állt odakint.

-         Szervusz Ani! Azt a mindenit, de rég láttalak! Akkor még egészen kicsi voltál… - kiáltott fel őszinte örömmel Hagrid. Láthatólag teljesen megfeledkezett vendégeiről.

-         Szia Hagrid! Jó újra látni. Nagyon hiányoztál, ahogy az egész iskola. Mondjuk a tanulás kevésbé, de az ilyen jóbarátok, mint te, és Perselus… ti nagyon.

-         Ez kedves tőled. Hol voltál idáig? Miért nem hallottam rólad egy szót sem?

-         Jobb is, hogy nem hallottál. Nem vagyok büszke arra, ahol voltam.

-         Azt természetesen tudom, hogy Halálfaló lettél, de… - hirtelen elhallgatott, és a szájára emelte a kezét. Most jutott csak eszébe, hogy két méterrel mögötte három kíváncsi gyerek áll.

-         Nyugodj meg! – felelte teljes nyugalommal, mikor észrevette a zavartságot nagy barátja arcán, aki ekkor ránézett. - Biztos vagyok benne, hogy Harryék is tudják hogy Halálfaló voltam. – Hermione ijedtében rálépett Harry lábára, mire Ron suttogva rájuk szólt, hogy hallgassanak. – Tudom, hogy itt vannak. Biztosan James köpenye alatt. Láttam amikor kijöttek a kastélyból. Gondoltam utánuk jövök, nehogy valami bajuk essen. – magyarázta, és még mindig teljesen nyugodt volt a hangja. Elindult Harryék felé, és amikor odaért, levette róluk a köpenyt. – James és Sirius, is folyton ezzel rohangáltak mindenfelé. – Harry kissé megnyugodott, amikor a nő felé nyújtotta a köpenyt, és rámosolygott. Pár perces csönd után ismét megszólalt. – Nem kell ennyire megszeppennetek, nem harapom le a fejeteket. – mondta mosolyogva, majd megint Hagridhoz fordult. – És te még mindig vadőr vagy? – kérdezte hirtelen váltva, csevegő hangon.

-         Igen… - felelte habozva. – és én tanítom a legendás lények gondozását is.

-         Gratulálok, hozzád való munka. Te vagy az egyetlen, aki ért állatokhoz, azok közül, akit ismerek. – a három jó barát egymásra nézett. Még senki nem beszélt így Hagridról. – Ha nem haragszol, visszakísérném a gyerekeket a kastélyba, ha elköszöntek.

-         Igen, persze… természetesen. – felelte a vadőr, és Harryékhez fordult. – Nagyon vigyázzatok magatokra, rendben? Lupint meg hagyjátok, had végezze a dolgát, hogy mihamarabb viszontlássuk.

-         Rendben. – felelték, bár Harry nem igazán értette, hogy mit akar az utolsó mondattal.

-         Jól van. Holnap nem megyek ki Roxmortsba, a pályaudvarra, de ha bármi van, nyugodtan írjatok. Na, menjetek! Szervusztok!

-         Szia Hagrid… - felelték bús komoran és kimentek a Nett által kinyitott ajtón, de hallották, ahogy a két felnőtt még beszélget, de a szavak érthetetlenül összemosódtak, és nem értették, mit mondanak.

Végül Nett is kijött a kunyhóból.

-         Gyertek, menjünk be! – mondta, és a kastély felé indult.

Harryből kis idő után kibukott egy kérdés.

-         Elnézést Miss. Nett… - a nő megállt és hátra fordult, jelezve, hogy figyel. – Miért nem jön ki Hagrid holnap a vonathoz?

-         Pontosan nem tudom, Harry, csak annyit mondott, hogy dolga van, mert Dumbledore megkérte valamire. Mióta ismered Hagridot, hogy ilyen jóban vagytok? - kérdezte kíváncsian és továbbment. Harry egyre szimpatikusabbnak találta a nőt.

-         Már első óta… Ő segített megvásárolni a varázsló holmimat az Abszol úton. Amióta ismerem azóta ilyen jóban vagyunk.

-         Igen… Hagrid mindig is segítőkész volt, és ha valakivel rosszban volt, azok mind Mardekárosok voltak.

-         De hát… Ön is Mardekáros volt, nem? – Harry rájött hogy elszólta magát, de Nett láthatólag nem törődött vele.

-         Igen, de én egyik Mardekáros társammal sem voltam jóban. Főleg a Griffendélesekkel barátkoztam. Lily, az édesanyád volt a legjobb barátnőm. – Harry akaratlanul is elmosolygott. Ha a szüleiről hallott valakit beszélni, mindig boldogság fogta el.

-         De hogy lehet ez? Nálunk a Griffendélesek, és a Mardekárosok esküdt ellenségek. Ez köztudott, és a Mardekárosok csak magukat szeretik.

-         Nálunk is így volt, bár nem volt ennyire nyilvánvaló. Csak két ember között volt nagyon szembetűnő…

-         Apa és Piton közt. – felelte kissé lehangolva. Hermione odament mellé és a fülébe súgta: „Felejtsd el! Egyébként sem kell mindent tudnia…”

-         Igen, kettejük között.

-         Nem azt mondta Hagridnál, hogy Pitonnal is jóban van?

-         Először is: Piton professzor. Másodszor: De ezt mondtam. Méghozzá azért mert ez így is van. Elég nehéz volt mind a kettőjükkel jóban lenni, mert teljesen mások voltak az elvárásaik, és ahányszor meglátták egymást, átkozásba kezdtek. Ezt nagyon nehéz volt elviselni. A fél életem arra ment rá, hogy nekik papoltam arról, hogy milyen hülyék. – mondta nosztalgiázva. Harry még soha nem hallott senkit, aki így beszélt a két férfiról.

-         Gondolom nem hallgattak magára…

-         Nem… Se James, se Perselus, de Sirius sem, pedig neki is kb. milliószor mondtam, hogy álljon le. De Siriusnál legalább annyit elértem, hogy amikor én ott voltam, akkor békén hagyta. – Harry megdöbbenve hallgatta a nőt, és cipője orrát nézve ment a nő mellett. - Bolond Tekergők… -tette hozzá elmélázva. Harry felkapta a fejét, és gyors pillantást váltott barátaival. Erre Ron bátortalanul megszólalt.

-         Ön… minek nevezte őket? – kérdésére Nett ráemelte a tekintetét, és elmosolyodott.

-         Te egy Weasley vagy, igaz? – meg se várta a választ, és folytatta. – Tekergőknek. Nagyon jól ismertem, mind az ötüket. Kevés volt az olyan ember, akiről nem tudtam semmit. Tudom, hogy Tekergőknek nevezték magukat, a becenevüket is ismertem, mindent, de tényleg mindent tudtam róluk. És ezt ők is tudták.

-         Honnan tudott meg róluk ennyi mindent? – kérdezte gyanakodva Hermione.

-         Azt, hogy animágusok, azt teljesen véletlenül. Sirius buktatta le magukat. Láttam ahogy átalakultak. A Tekergők nevet a térkép árulta el. – Harry megrökönyödve bámult a nőre. Ha mindent tud a szüleiről, Siriusról, az neki nem biztos, hogy olyan jó… mi van, ha még mindig Halálfaló, és megszerzi a térképet? Vagy, ha kiszolgáltatja ezeket az információkat Voldemortnak? Vagy bármi más fontos dolog – amit ő, Harry esetleg nem is tud – kiszivárog? Ijedten kapta fel a fejét, amikor Nett hozzászólt. – Nem kell ennyire megrettenni. Soha, senkinek nem mondtam el ezeket a dolgokat. Gyerünk befelé! – észre sem vették, de már a kastély lépcsőit rótták. Összepakoltatok már? – mindhárman a fejüket rázták. – Akkor itt az ideje. Menjetek, és jó éjsz…

-         Miss. Nett? Mit csinálnak itt? – Harry ijedten gyűrte a köpenyt a talárja alá. A rideg, utálatosan gúnyos hangtól, mikor a fülébe jutott, kirázta a hideg. Piton ment feléjük, és fekete, suhogó talárja., még inkább félelemre késztette a kis triót. Velük ellentétben azonban Nett, ahogy a tanár felé fordult, kislányosan mosolyogni kezdett.

-         Csak visszakísérem a gyerekeket a hálókörletükbe, Perselus. – Piton Harryék felé fordult, és a nekik tartogatott, különösen undok arckifejezésével felvonta a szemöldökét, majd ismét megszólalt.

-         Dumbledore hivatja az irodájába. – mondta szenvtelenül.

-         Rendben. Nyomás, menjetek pakolni! – szólt rá a trióra, mire azok elindultak a Kövér Dáma portréja felé. Látták, ahogy Nett jobbra fordul, Piton meg utánuk megy. Gyorsan elhadarták a jelszót, és bementek a klubhelységbe.

-         Hogy utálom ezt a tanárt! – jelentette ki Ron.

-         Igen én is. – toldotta meg sötéten Harry. – Viszont Nett nagyon kedves volt, nem?

-         De igen… feltűnően kedves… Nem tudom, Harry, de én attól félek, hogy nem az, akinek most mutatta magát…

-         Ugyan Hermione… Azért, mert Halálfaló volt még…

-         Nem azért mert Halálfaló volt, hanem csak mert ez az érzésem. Vagyis nem ezért…

-         Akkor? – kérdezte Harry. Őszintén érdekelte, hogy mi zavarja a lányt.

-         Túl jó. – felelte végül.

-         Dehogy is! Beszél Pitonnal. Nem túl jó. Csak simán jó. Mindegy, nekem szimpi, és kész. Tuti, hogy ő lesz az új sötét varázslatok kivédése tanárunk, úgyhogy nem árt jóban lenni vele.

-         Legalább biztosak lehetünk benne, hogy ismeri a sötét varázslatokat… - mondta egykedvűen Harry. – Engem az zavar, hogy túl sokat tud. Mármint a szüleimről és Siriusról is.

-         Igen, és ez felettébb gyanús, nem?

-         Miért? Te is tudsz mindent! Ezért te is gyanús vagy! – felelte nevetve Ron, mire barátai is nevetni kezdtek. A telihold fénye is erősebb lett. – Siriusnak is tetszik, látod? Tényleg! Sirius!!! Milyen Miss. Nett? Rendes? – erre még erősebben fénylett a hold. – Látod Hermi?

-         Jaj, kérlek, ne mondd ezt! Csak Gróp hívhat így, és ahhoz is eléggé meg kellett erőltetnem magam, hogy azt elfogadjam…

-         Menjünk, mert még össze kell pakolnunk is. – szólt közbe Harry. – Jó éjszakát Sirius! – a hold egy pillanatra megint fényesebb lett, aztán visszanyerte eredeti alakját és fényét. – Gyerünk!

Bementek a szobáikba. Harry elővette a ládáját, és beletette a láthatatlanná tévő köpenyt, amit csak most vett ki a talárja alól. A székére kikészítette másnapi talárját, és a mugliruháját is, hogy ne kelljen majd a ládájában kutakodnia érte. Kezébe került Sirius tükre is, amit óvatosan bebugyolált néhány ruhája közé, nehogy megint eltörjön. Minden ruháját bepakolta a ládába, majd a Lupintól kapott levelet is a ruhái tetejére rakta, és becsukta a ládáját. Épp azon gondolkozott, hogy hogyan vigye oda Hedviget, amikor a bagoly berepült az ablakon, és hangos huhogásba kezdett – mire szobatársaik felébredtek.

-         Hallgattasd el azt a baglyot, Harry!

-         Hol voltatok eddig? – kérdezte Neville.

-         Lent a klubhelységben, de csss, nehogy megint felébresszük őket. – mondta Ron, és fejével Dean és Seamus felé bökött. Neville bólintott és visszafeküdt az ágyára.

Harry megnyugtatta Hedviget, és becsalogatta a kalickájába. Ron is befejezte a pakolást, és ledőlt az ágyára. Harry levette a szemüvegét, és átöltözött pizsamába.

-         Jó éjszakát! – mondta.

-         Jó éjszakát!

Pillanatok alatt elaludt, és csak arra tudott gondolni, hogy itt a nyár, és neki Dursleyékhez kell mennie. Végül azzal nyugtatta magát, hogy nem telik el sok idő, és mehet Ronékhoz.

*

Másnap reggel korán keltek. Felöltöztek, és lementek a Nagyterembe. Először meglepődtek, amikor nem látták Hagridot a tanárok között, aztán rájöttek, hogy feladata van. Nett most is szokásos helyén ült, de nem beszélgetett Pitonnal. Csak ült, és nézte a gyereksereget. Harry arra gondolt, hogy biztos emlékszik még rá, amikor ő volt gyerek, és ő ült a sok zsibongó diák között, a Mardekárosok asztalánál.

Apropó Mardekár… Malfoy és csatlósai épp valami nagyon izgalmas dologról csevegtek, ahogy azt Harry látta az arcukon. Aztán pár perc múlva befejezte a beszélgetést, és elgondolkozva bámulta Nettet.

Harry szomorúan rágcsálta a reggeli gyanánt szolgáló pirítósát. Nem akart elmenni az otthoni biztonságot és barátokat nyújtó Roxfortból. Aztán arra gondolt, hogy már csak egy évig fog ide járni. Egy év, és utána soha többet nem fog itt tanulni… soha nem látja többet Piton undok arcát... Furcsállotta, de még ez is elszomorította. Nem fog soha tanulni a mostani és előző tanáraitól. Már ott tartott, hogy bárcsak bukna meg, aztán egy gondolat mászott a fejébe: ha jól teljesít, auror lesz… valóra is válhat az álma. Ez a gondolat feljebb emelte a kedvét, és elszántan nézett szembe a töklevével. Csak azért is auror lesz, és úgy fog tanulni, ahogy még rajta kívül, soha senki. Megitta a töklevét, aztán a teremben síri csend lett - az igazgató felállt.

-         Jó reggelt mindenkinek! Menjetek fel a csomagjaitokért, és az előcsarnokban gyülekezzetek! McGalagony professzor, Piton professzor, Miss. Nett és jómagam kísérünk ki benneteket a vonatállomásra. Menjetek!

Harryék felálltak a helyükről, és a klubhelység felé vették az irányt. Bementek, és megkeresték a sok láda között a sajátjaikat.

-         Mobilicorpus! - mondta, és hallotta is mindenhonnan. Mindenki kiirányította a saját ládáját, ő gyorsan felkapta Hedviget is, és a portré előtt megvárta barátait.

Majd együtt indultak az előcsarnok felé. Dumbledore és a többi említett felnőtt már várt rájuk. A csomagjaikat Dumbledore elvarázsolta – többen sejtették, hogy már a vonaton vannak, és elindultak a birtok kapuja felé. Hermionenak és Ronnak előre kellett mennie, mint a többi prefektusnak.

Dumbledore és McGalagony vezették a diákokat, és a csoportot Piton és Nett zárták.

-         Kellemes nyaralást, Potter! Vigyázz, nehogy a muglik elvarázsoljanak! – kiáltotta hátra Malfoy.

Harry ránézett a fiúra, aki pedig kajánul vigyorgott rá. Harry nem mondott semmit, mert Piton ott ment mögötte, és nem akart okot adni a tanárnak, hogy hozzászóljon. Inkább Malfoyra mosolygott, mintha nagyon viccesnek találta volna a megszólalását, és csöndben továbbsétált. Hátranézett, hogy még egyszer láthassa az iskolát. A száztornyú kastély büszkén állt, és látta Hagrid kunyhóját is. Azt kívánta, bár már szeptember elseje lenne, és akkor gyorsan megfordulhatna, és visszafuthatna a kastély biztonságos falai közé. Gondolatai végig a nyáron jártak, teljesen magába temetkezett, ezért riadtan kapta fel a fejét, amikor Nett megszólalt mögötte.

-         Biztos nem lesz olyan rossz a nyár. – Harry a nőre nézett, és látta, ahogy Piton is így tesz. A tanár felvont szemöldökkel nézte. – Mi az? – kérdezte a tanárra nézve. Piton megrázta a fejét, és tovább bámészkodott.

Harry nem szólalt meg. Magában gondolkozott, hogy vajon, hogy lehet ez. Amikor Piton olvasta a gondolatait, azt észrevette. De az is igaz – vallotta be – akkor fel volt rá készülve. Ekkor jött rá, hogy mekkora szüksége is van az okklumenciára. De Pitonnak viszont nem állt szándékában szólni erről.

Tovább követte a Mardekárosokat, és az jutott eszébe, hogy előre kellene mennie Lunahoz. Nyújtózkodni kezdett, hogy láthassa lányt. Néhány pillanat után meg is látta, aki pont akkor nézett arra, és a fiúra mosolygott. Harry látta, ahogy megáll, és megvárja őt.

-         Szia! Hogy hogy itt vagy? Miért nem a többi Griffendélessel mész?

-         Szia… Hát… ö… - nem akart semmit mondani, inkább szemével Piton felé mutatott.

-         Értem…

Halkan beszélgetni kezdtek és Harry mesélt Lunanak Nettről is. Nagyon örült, hogy nem kell egyedül sétálgatnia, amikor pedig meglátta Malfoy lekicsinylő nézését, halkan – hogy Piton ne hallja – gáncsoló bűbájt küldött a fiúra. Malfoy elesett, és két fogdmegje, akik mögötte kullogtak, keresztülestek rajta. Harry és Luna azonnal megálltak. Harry nehezen tudta visszatartani nevetését, de erőt vett magán. Piton odament a Mardekáros kupachoz, és leszedte Crakot és Monstrót Malfoyról, majd őt is felállította. Eközben Nett is megállt Harry mellett, és nézte a jelenetet, majd Harryre pillantott.

-         Ne hagyd felhúzni magad. – súgta Harry fülébe, majd elnézően rámosolygott. Harry bólintott, és Lunaval továbbmentek, és csatlakoztak a Griffendélesekhez.

-         Mi történt Malfoyjal, Harry? – kérdezte Parvati.

-         Gáncsoló-bűbáj… Jó kis hatása van, nem?

-         Aha! – felelték egyszerre, és nevetésben törtek ki.

Néhány perc múlva megérkeztek az állomásra. A Roxfort Express már ott füstölgött. A csomagok a vonat mellett voltak felsorakozva. Ron és Hermione odament Harryékhez.

-         Most már, ha nem baj, akkor inkább veletek mennénk. – mondta Ron. –