-         Igazgató úr… Mi történt? Mik ezek a rengések? – kérdezte Luna.

-         Voldemort hadüzenete. Ez azt jelenti, hogy hamarosan megtámadja az épületet, vagyis megvannak a megfelelő Halálfalói. Nem hittem volna, hogy valaha is sor kerül az iskola megtámadására, főleg arra nem, hogy előtte még be is jelenti… De nektek gyakorolnotok kell, mert másképp nem győzhettek.

-         Nem tudja mennyi időnk van? – kérdezte ijedten Hermione.

-         Sajnos nem. Azt sem, hogy honnan küldte az üzenetet. A következő pár napban ti hárman – itt Harryre, Ronra és Hermionere mutatott. – gyakoroljatok, te pedig Luna nagyon figyelj oda Lupin professzorra, mert nem hiába kezdett új témába.

-         Milyen témába?

-         Varázslatok elhárítását gyakorolják, és csonttörő átkokat tanulnak. Ezek hatásosabbak a Halálfalókkal szemben, mint például egy lefegyverző varázslat.

-         Értem…

-         Nos… úgy tűnik a rengések abbamaradtak. Gyakoroljatok alaposan, mert amint lehet, akcióba kezdünk, mielőtt még Voldemort megtámadná az iskolát.

-         De hogyan jutna át a védővarázslatokon?

-         Már vártam, hogy feltedd ezt a kérdést… Mivel a hadüzenet, ami Voldemort saját fejlesztésű varázslata, akárcsak a Sötét Jegy, is átjutott, valószínűleg hamarosan neki is sikerül bejutnia. Ezért kell minél hamarabb hibátlanul megtanulnotok a varázslatot. Most menjetek le a Nagyterembe, ott mindent elmondok a többi diáknak is.

-         Rendben. – mondták a gyerekek, és elindultak az ajtó felé, Dobbyval együtt.

-         Nem, nem manócskám. – szólalt meg Dumbledore viccesen. - Te itt maradsz, neked még mondanom kell valamit.

Dobby visszament az asztalhoz. Harryék már nem hallhatták a beszélgetésüket, mert már a lépcsőn mentek lefelé. Luna kíváncsi volt milyen varázslatról beszélt Dumbledore. Ők elmondták az aznapi eseményeket. Lassan megérkeztek a Nagyterem elé, ahol szemek százai szegeződtek rájuk kérdően.

-         Ron! Mi történt? Mik voltak azok a dörrenések? – kérdezte bátyját Ginny.

-         Dumbledore mindjárt elmondja. – felelte Ron, majd felemelte a hangját. – Mindenki menjen be a Nagyterembe, és üljön le a háza asztalához! Dumbledore professzor hamarosan mindent elmond! – utasította az alsóbb éveseket és Hermionevel együtt betereltek mindenkit a terembe. – Hova tűnt Piton? Az előbb még itt volt…

-         Biztos dolga van. Ha nem vetted volna észre, épp válságos helyzetben vagyunk, és mindenkire szükség van. – felelte Hemrione.

-         Annyira nem válságos, hiszen megtámadni még nem támadtak meg…

-         Kérlek, ne veszekedjetek! – szólt közbe Harry. – Lupin professzor! Tudja, hogy mi történt?

-         Sziasztok. Igen, tudom. Remélem Voldemortnak még sok dolga van a varázslatokkal.

-         Az auorok nem tudják elkapni őt, vagy valami?

-         Pár Halálfalóval biztosan elbírnak, de Voldemorttal… - csóválta a fejét a tanár. Jobb színe volt, de látszott, hogy eléggé megviselte a mai nap, hiába volt még csak dél.

-         Ugyan már! Nézzük a jó oldalát a dolognak! – törte meg a szomorú és ijedt csendet Ron. – Elmaradt a bájitaltanunk! – erre persze elkezdtek nevetni, de ez a nevetés nem tartott sokáig, mert Dumbledore is megérkezett, és nekik is a helyükre kellett menniük.

Az igazgató beszámolt mindenről: hogy ez a Sötét Nagyúr üzenete, megkérte a diákokat, hogy szorgalmasan tanuljanak, és aki haza szeretne menni, az haza mehet. Utóbbit persze senki nem tette meg. A Mardekárosok arcai egyáltalán nem fejeztek ki aggodalmat, inkább élvezték a helyzetet.

-         Lehet, hogy elkövetkezik a végső harc, amiben együtt, minden erőnkkel kell harcolnunk. – mondta végzően az igazgató. Ebben a pillanatban kicsapódott a terem ajtaja, és egy viszonylag rég látott tanár jött be – Trelawney.

-         Elnézést igazgató úr! – mondta fátyolos hangján és elindult a tanári asztal felé, ám félúton megállt, és fal fehér arccal, törökülésbe ült le a földön, és mély hangon újra megszólalt. Harry már tudta, hogy mit is jelent ez. – A Nagyúr hamarosan eljő, de nem tesz nagy kárt, és megmenekül. Egy diák azonban életét veszti, akiért hónapokig könnyünket hullatjuk. Azonban ezzel még nincs vége, mert a Nagyúr egyre erősödik és végül… - a mondatot már nem fejezte be, hanem eddig üveges tekintete eltűnt. Becsukta a szemét, megrázta a fejét és egyetlen mozdulattal felállt és folytatta útját az igazgatóhoz, mintha mi sem történt volna. Váltott pár szót Dumbledoreral és kiment a teremből.

-         Ez meg mi volt? – kérdezte Ron.

-         Trelawney most már harmadszor is igazat jósolt… harmadik végén is ez történt…

-         Valaki meg fog halni…? – kérdezte kétségbeesetten Hermione.

-         Attól félek. – felelte sötéten Harry.

-         Nyugalom! Most hallhattunk egy igazi jóslatot is a tanárnőtől. Tehát fel kell készülnünk, hogy Voldemort idejön. Mindenki legyen nagyon óvatos. – egy rövid ideig a diákok ijedt sustorgása hallatszott csak, aztán Dumbledore derűsen megszólalt. –Most pedig együnk!

Az asztalokon megjelent az ebéd. A három jóbarátnak nem volt étvágya, inkább beszélgettek.

-         Tényleg gyakoroljunk, amennyit csak tudunk. – mondta szigorúan Hermione. – Rendben?

-         Igen, persze. Nem tudjuk megakadályozni a jóslat beteljesedését?

-         Nem tudom… Mégis hogy gondoltad? – kérdezett vissza Hermione

-         Mielőtt Voldemort idejönne, mi kimegyünk a kastélyból… - kezdte Ron

-         És követjük a kígyót, igaz? – fejezte be Harry.

-         Aha.

-         Hát… az ötlet maga jó, de nem tudjuk, hogy mikor támadnak. És eléggé veszélyes is…

-         Hányszor keveredtünk már veszélybe? Már lassan élni se tudunk nélküle… - vont vállat Harry.

Tovább nem beszélhettek, mert el kellett indulniuk mágiatörténetre. Binns egy újabb unalmas órája után felmentek a klubhelységbe, ahol Lupin várta őket. A délutánt gyakorlással töltötték.

*

Harryék éppen egy különösen nehéz bájitaltanról ballagtak fel a klubhelységbe, ahol Lupinnal ismét gyakorlásnak adták a fejüket. Annyi különbséggel, hogy ezúttal egy elmulasztott sötét varázslatok kivédése óra anyagát is be kellett pótolniuk.

-         Sziasztok! Gyertek, menjünk be a dolgozószobámba gyakorolni.

-         Máris? És mi lesz a leckénkkel?

-         Ez a leckétek. – felelte a tanár.

Így hát már mentek is ki, egyenesen Lupin irodája felé. Az ugyanúgy nézett ki mint mikor még először tanított itt a tanár.

-         Először is gyakoroljuk a Dumbledore által tanított varázslatot, aztán megmutatom, hogy mit tanultak a többiek az órán.

Harryék tehát ismét átölelték egymást, és erősen koncentráltak, Lupin pedig egy lefegyverző átkot küldött rájuk, ami sikeresen lepattant a gyerekek által létrehozott pajzson.

-         Nagyszerű! – mondta elismerően a tanár, miután hárította az átkot. – Akkor most jöjjön az óra anyaga. Lábtörést tanultunk.

-         Ahhoz nekem nem kell pálca… - kotyogott közbe Ron.

-         Ha melletted áll az illető, akkor nem, de ha például tíz-húsz méterre, akkor nem árt, ha van nálad pálca. – folytatta mosolyogva Lupin. – A varázsige a következő: Breaks-láb. A láb helyett majd mást is lehet mondani, de egyelőre maradjunk ennél, mert ez nem annyira súlyos és egereken gyakorlunk. – erre elővarázsolt négy egeret. – Mutatom… Breaks-láb! – az egérnek mind a négy lába eltörött, és a földre hasalt. Látszott, hogy nagy a fájdalma. – Most ti jöttök. Ron! – Lupin Ron elé tolt egy egeret.

-         Breaks-láb! – mondta, és az ő egerének is kitörtek a lábai.

-         Nagyszerű! Hermione!

-         Breaks-láb! – mondta ő is, és az ő egere is szerencsétlen sorsra jutott – legalábbis az egér szempontjából.

-         Kitűnő! Te jössz Harry.

-         Breaks-láb! – mondta Harry, de az ő egerének nem történt baja.

-         Próbáld meg még egyszer! – hangzott Lupin kérése.

-         Breaks-láb! – mondta ismét, de hangosabban. Most sem történt semmi.

-         Furcsa… Próbáld meg kinyitni azt az ajtót, varázslattal!

-         Alohomora! – mondta Harry, de az ajtó nem nyílt.

-         Add ide a pálcádat. Azzal lesz a baj. – Harry odaadta a pálcáját a tanárnak, aki megvizsgálta. Forgatta a kezében. - Breaks-láb! – mondta, de az egérnek még most is egyben voltak a lábai. – Azt hiszem ide Ollivander úr kell. – jelentette, és a kandallóhoz lépett. – Ollivander! – kiáltotta, és a tűzben megjelent a pálcakészítő feje.

-         Üdvözlöm Lupin professzor! Tizenkét és fél hüvelykes, majomkenyérfa, főnixtollal, igaz?

-         Igen az, de most nem ez ügyben keresem. – felelte udvariasan. – Harry pálcája valamiért nem működik. Meg tudná nézni?

-         Igen persze, pár perc és ott vagyok. – mondta, és eltűnt a kandallóból.

-         Mégis, hogy jön ide?

-         Hopp-porral… Hoppanálni nem tudna. – mondta Lupin. Pukkanás hallatszott, majd egy nagy zörgés, és megjelent Ollivander úr teljes valójában.

-         De nem szeretem ezt az utazási módszert…- dörzsölgette a vállát a férfi. – Na de lássuk az a pálcát! – Lupin odaadta neki a pálcát. Ollivander szépen átnézte, megforgatta az ujjai között. – Milyen varázslatot kellett volna elvégeznie?

-         Lábtörést, majd zárnyitást.

-         Értem. Lepiro! – mondta, és a pálcából egy ember feje jött ki, majd lebegett fölötte. –Hm… Azt gondolom, hogy azért nem működött, mert a pálca testvére éppen egy varázslatot hajtott végre, és egyszerre a kettő nem tud működni.

-         Ezek szerint Voldemort megölt valakit? – kérdezte Harry és a lebegő fejre mutatott.

-         Lehet… - felelte elgondolkozva Ollivander. – Van még valami?

-         Nem, köszönjük. – válaszolta Lupin.

-         Akkor én megyek is! – Viszontlátásra! – köszönt el, és egy marék port szórt a kandallóba.

-         Viszlát. – köszöntek el, és Ollivander eltűnt.

-         Nem ismeri ezt a férfit? – kérdezte Hermione a fejre mutatva.

-         Nem… Engem az érdekelne, hogy vajon Voldemort is látja, hogy Harry mit varázsol a pálcájával? – tűnődött Lupin

-         Nem hiszem… De szerintem szóljunk Dumbledorenak.

-         Igen. Akkor a gyakorlást most itt függesszük fel. Illetve, Harry, gyorsan próbáld meg még egyszer.

-         Breaks-láb! – mondta a fiú, és az egér szerencsésen eltörte a lábait.

-         Rendben. Ügyesek voltatok. Akkor menjünk.

Azzal kimentek a szobából, és az igazgatóiroda felé vették az irányt.  Elmondták a jelszót és ismét az irodában találták magukat. Az igazgató épp a gondolatait töltötte a Merengőjébe.

-         Sziasztok. Jól sejtem, hogy történt valami?

-         Igen, Albus, történt. Harry pálcája nem működött, ezért megkértem Ollivander urat, hogy nézze meg. Azt mondta, hogy valószínűleg a testvérét éppen használták, és ezért nem tudott Harry varázsolni vele. Úgy tűnik ismét megölt valakit.

-         Értem. Nem tudjátok, hogy kit?

-         Egy férfit… olyan harminc éves lehetett… és sötét haja volt. – felelte Lupin.

-         Akkor meghalt… Egy minisztériumi varázsló volt, aki Voldemort után kémkedett. A mai Reggeli Prófétában volt benne, hogy eltűnt. Akkor nem tehetünk semmit már érte. Hogy megy a gyakorlás?

-         Jól, kitűnően végezték el a védőpajzsbűbájt is, és a lábtörést is. – felelte elismerően Lupin. – Szerintem még egyszer meg kellene próbálniuk, és ha sikerül, akkor akcióba kezdhetnénk…

-         Jól van. Akkor gyerekek, kérlek próbáljátok meg a bűbájt!

-         Rendben… ha sikerül, akkor ki kell mennem a kastélyból? – kérdezte Harry.

-         Igen.

Ismét elvégezték a védőbűbájt, és az igazgató kábító átka lepattant a pajzsról.

-         Tökéletes. Azt hiszem, indulnunk kell. Ron. Menj fel a köpenyért, aztán gyere le az előcsarnokba Mi ott várunk. Gyerünk.

Mind lementek a lépcsőn, de onnan már Ron nélkül mentek, aki elindult a Griffendél-toronyba.

-         Harry, amint kilépsz a kastélyból egy kígyó jelenik meg. Valószínűleg mondani fog valamit, te csak kövesd. Amint kellő távolságra vagytok, Ron és te, Hermione utána mentek a köpenyben. – magyarázta az igazgató. -Nagyon vigyázzatok magatokra! Én nem mehetek utánatok, mert Voldemort megérzi a jelenlétemet. De segítek, ahol tudok. –erre a végszóra megérkezett Ron is. – Mondjátok el neki, hogy mit mondtam az előbb. Nekem most mennem kell, hogy szóljak a minisztériumnak, meg hasonlók. Sok szerencsét! – mondta Dumbledore, és elindult visszafelé az irodájába.

-         Nagyon vigyázzatok magatokra! Amint megtudtátok, hol van Voldemort – mondta Lupin Ronnak és Hermionenak – gyertek vissza, és mi elmegyünk Harryért. Kitartás! – látszott a tanáron, hogy nagyon nehezen kéri, hogy menjenek Voldemorthoz. Aggódó arca fal fehérré vált, és szeme is aggódva csillogott. – Sok szerencsét! Menjetek.

-         Köszönjük. – mondták együtt, és mély levegőt vettek.

Lupin mögöttük állt, és féltő pillantásokat vetett rájuk. Ron és Hermione átváltozott, és magukra terítették a köpenyt. Harry a tölgyfaajtó kilincse felé nyúlt, és kinyitotta az ajtót. A hűvös levegő frissítően hatott rá. Barátai is kijöttek, és a lépcsőn maradtak. A Rengetegnél mozgolódás támadt…