Hermione felment a lányokhoz, Ron pedig a fiúkhoz, hogy szóljon a többieknek.

-         Be kell jelentenem, hogy a kviddicsmeccsek elmaradnak. – kezdett bele a tanárnő. A gyerekek felháborodott arcát látva folytatta. – Eddig nem tudtak róla, de egy diáktársukon múlik egy varázslat sikere, ami megvédi az iskolánkat, és a benne élőket.

-         Kin? – kérdezte egy harmadéves lány.

-         Harry Potteren. Ő a fogónk, de nem teheti ki a lábát a kastélyon kívűlre, így a meccsen és az edzéseken sem vehet részt. Ha kimenne, akkor csak megkönnyítené Tudjukkinak a dolgát. – Harry lehajtotta a fejét. Most is, mint már olyan sokszor, nagyon kellemetlenül érezte magát. Érezte, hogy minden tekintet rászegeződik. McGalagony folytatta. – Továbbá, ha bárhol valami különöset észlelnek, azt azonnal jelenteniük kell egy tanárnak. Amennyiben kígyót látnak, azt is azonnal jelentsék, mert ha nem teszik, az akár az életükbe is kerülhet! – kis szünetet tartott. – Van valami kérdésük? – senki nem szólalt meg. Aztán Harry jelentkezett. – Igen, Potter?

-         Elnézést tanárnő, de valamit nem értek… Miért nem személyesen mondta mindezt el?

-         Nem tartózkodom az iskola területén, de jó, hogy mondja. A hatodévesek holnapi első két átváltoztatástanja helyett sötét varázslatok kivédése órájuk lesz. Ajánlom, hogy figyeljenek oda Lupin professzorra! Védővarázslatokat fognak tanulni, felsőfokon. A többi diák, - nem csak a Griffendélesek – mind megtanulják, azt a kígyók elleni varázslatot, amit a felsőbb évesek már tudnak. Elvárom mindnyájukról, hogy kitűnően tanulják meg az átkot, mert szükségük lehet rá. Most pedig menjenek aludni! Jó éjszakát.

Minden diák elköszönt és felment a hálótermükbe. Ron és Harry jó éjszakát kívántak Hermionenek és ők is lefeküdtek aludni. Egyikük sem szólalt meg, hiszen semmi lényegre törő újdonságot nem tudtak meg. Vajon mit fognak Lupinnal tanulni? Ezek szerint rendbe jött és újra van ereje varázsolni.

*

Másnap reggel Harry kialvatlanul ébredt fel. Nem értette mitől ilyen fáradt. Lassan felöltözött, mire elkészült Ron is felébredt. Szobatársaik még aludtak. Felöltöztek, majd együtt mentek le a klubhelységbe. Ott ült Hermione az egyik székben. Köszöntek neki. Nem tudták, hogy ez hogy lehet: hogy kelhettek egyszerre fel, ilyen korán. Erre hamarosan megtudták a választ.

-         Beszélnem kell veletek. – mondta egy derűs hang, Dumbledore professzor.

-         Igazgató úr…

-         Jó reggelt! Bocsássátok meg, hogy felébresztettelek benneteket. Harry, el kell mondanom valamit. Van ez a védővarázslat, a kígyók ellen…

-         Igen… - felelte szomorúan bólogatva.

-         Nos, azt tudod, hogy eddig marad érvényben, amíg te benn vagy… Ez nem teljesen igaz. Amint kilépsz a kastélyból, odamegy hozzád egy kígyó, de nem Nagini. Ez a kígyó viszont elvezet téged Naginihoz, és ahol Nagini van, ott van Voldemort is. – magyarázta az igazgató. Harry egyelőre nem értette mire akar kilyukadni az igazgató, de figyelmesen hallgatta. – Egy adott pillanatban segítened kell.

-         Mit kellene tennem? – kérdezte ijedten, de mégis elszántan.

-         Követned kellene azt a kígyót. Meg kell tudnunk, hogy hol van Voldemort. – az igazgató várakozva nézett Harryre. Ő lassan, bizonytalanul bólintott. – Nektek pedig Harryt kellene követnetek. – Ron és Hemrione is bólintottak. – Jól van. A mai sötét varázslatok kivédésén ti nem vesztek részt, mert ezt az első két órát nektek én tartom meg. Fel kell, hogy készítselek titeket. Tehát ne a sötét varázslatok kivédése terembe menjetek, hanem a Nagyterembe. Ott elmondom a többi részletet.

-         Rendben. – bólintottak mindhárman.

-         Akkor fél óra múlva találkozunk. Sziasztok.

-         Viszlát...

Az igazgató kiment a klubhelységből. Harryék lehuppantak a fotelokba. Némán bámulták egymást, amikor pedig meg akartak szólalni már jöttek a többiek, ezért nem beszélhettek.

Lementek a Nagyterembe reggelizni. Dumbledore a megszokott nyugalmával ült a helyén.

Már mindenki kiment a teremből, már csak Piton, Dumbledore és Lupin volt ott. Lupin elindult Harryék felé, majd nyomban utána Piton is.

-         Este gyakorlunk, ügyesek legyetek! – súgta oda Lupin a gyerekeknek és kiment a teremből.

-         Igen, ügyesen törjétek ki egymás nyakát… - mondta vicsorogva Piton.

-         Igyekszünk… - morogta maga elé Ron, mikor Piton már hallótávolságon kívül volt.

-         Gyertek ide! – szólalt meg Dumbledore. – Először is elmondom, hogy mit szeretnék tanítani nektek, aztán meg fogjátok próbálni. – mindhárman bólintottak. – Tehát, ez egy olyan varázslat, amelynek a legfőbb alapja a szeretet és az összetartás. Lily ezzel mentette meg az életedet, Harry. Nem kell hozzá pálca, csak a szívetek. Ha arra kerülne sor, hogy Voldemort meg akar ölni benneteket, nem kell mást tennetek, mint szorosan megölelni egymást, és arra gondolni, hogy akár az életeteket is adnátok a másikért. Ha sikerül, akkor egy láthatatlan pajzs fog keletkezni, ami minden varázslatot visszaver. Próbáljátok meg!

Harryék megölelték egymást, nagyon szorosan és a szeretetükre próbáltak koncentrálni. Pár perc múlva Dumbledore megszólalt.

-         Próbáljátok meg beleélni magatokat egy valós helyzetbe, különben nem fog sikerülni, és eltalál az átkom. – erre még erősebben ölelték egymást, és szikrázni kezdett körülöttük a levegő. – Jó, próbáljátok még erősebben… most már átkot is küldök rátok. – minden erejüket összeszedve szorították meg egymást, és az igazgató megszólalt. – Tarantallegra! – az átok csak Ront találta el, aki vad táncba kezdett. Dumbledore azonnal feloldotta a varázslatot. – Mire gondoltál? – kérdezte mosolyogva az igazgató.

-         Hát... pont arra, hogy sikerülni fog-e. Sajnálom…

-         Semmi baj. Most próbáljuk meg még egyszer. Nem könnyű, mi? – kérdezte mosolyogva. Jó kedvében volt. Harryék is visszamosolyogtak. Újra megpróbálták. Ron minden erejét összeszedte. Ez látszott az arcán, még a szemét is becsukta, mire Harry elnevette magát, aminek az lett a következménye, hogy most őt találta el az igazgató átka. Ezt is hatástalanították.

-         Elnézést, de… - mondta nevetéstől fuldokolva. – De olyan vicces volt Ron. Ígérem most már tényleg mindent beleadok.

-         Merem ajánlani. – mondta vicces-komolyan Dumbledore. – Rajta!

Ismét megpróbálták, most már mind becsukták a szemüket. Dumbledore újra elkiáltotta magát („Tarantallegra!”) és az átok lepattant a pajzsról és az igazgató felé vette útját, de ő még idejében félreugrott.

-         Nagyszerű! Próbáljunk egy kicsit erősebb átkot… Egy ujjtörést, például.

A gyerekek ismét szorosan összebújtak. Az igazgató kimondta az ujjtörő átkot, ami ismét lepattant, majd Dumbledore hárította.

- Csodás! Nem csalódtam az összetartásotokban. Ezt egy életveszélyes helyzet csak növelheti, ami azt jelenti, hogy akár egy Adava Kedavra-t is kivédhettek vele.

- Ön honnan ismeri ezt a varázslatot? Egyetlen könyvben sem olvastam még róla… - kérdezte érdeklődve Hemrione.

- Saját alkotás, amit Lilytől vettem át, és fejlesztettem tovább. Most már a halálos átok ellen is van védővarázslat. – magyarázta a tanár. – Most pedig menjetek a következő órátokra! Péntek este nyolckor várlak titeket az irodámban, hogy gyakorolhassunk. Sziasztok.

- Viszontlátásra! – köszöntek el vidáman. Elindultak bájitaltanra.

Lefelé ballagtak a lépcsőn, amikor valami óriási erősséggel belecsapódott kintről a falba.

-         Mi volt ez? – sikkantott Hermione.

-         Nem tudom… - felelte Harry. Ekkor azonban újabb, az előzőnél erősebb csapódás hallatszott és a kastély falai beleremegtek.

-         Menjünk fel a toronyba! – kiáltotta Ron.

-         Igen, gyerünk!

Visszarohantak a lépcsőn. A Nagyterem előtt diákok százai sorakoztak, válaszra várva.

-         Sziasztok… Harry, nem tudod mi történt? – kérdezte a tömegen átverekedve magát Luna.

-         Nem, bár tudnám. Jól vagy?

-         Igen, csak megijedtem.

-         Mindenki menjen be a Nagyterembe!! – hallották Piton hangját. – Gyerünk, ne álldogáljanak itt! Maguk hárman…

-         Négyen…

-         Négyen. Menjenek fel Dumbledore irodájába, de azonnal.

Így hát elindultak. Meg se mertek szólalni útközben. Harry Luna kezét fogta, Ron pedig Hermioneét. Útközben még két rengés rázta meg az iskolát. Elérték az iroda bejáratát, de a jelszót nem tudták.

-         És most? – kérdezte Ron.

-         Nem… - kezdte Harry, de egy hang közbevágott.

-         A jelszó: Védelem. – sipította Dobby. A kőszörny félreugrott, így ők ráléphettek a csigalépcsőre.

-         Dobby! Te mit keresel itt?

-         Dumbledore nagyságos úr hivatta Dobbyt, amikor volt az első bumm.

-         Értem… Te nem tudod, hogy mi lehetett az?

-         Dobby el tudja képzelni… Tudodki Nagyúr hadüzenete… Dobby hallotta egyszer a régi gazdájától, hogy régen, mielőtt Harry Potter legyőzte a Nagyurat, akkor Tudodki, ha meg akart támadni egy nagyobb épületet, akkor előtte hadüzenet gyanánt bummolt sokat. – Dobby nem folytathatta, mert elérték az iroda ajtaját, ahol az igazgató aggódó arca fogadta őket.