-         Jó reggelt. – suttogta álomittas hangon.

-         Szia. – felelte Harry.

-         Mit csinálsz itt korán reggel? – kérdezte meglepődve a lány. Harry az órájára nézett.

-         Tíz óra az korán van? – kérdezte mosolyogva barátnőjét.

-         Nekem igen. És neked is. Tegnap is délig aludtál…

-         Tudod… ma dolgom volt… Sirius…

-         Értem! És?

-         Elmondtam neki mindent, amit akartam… azt hiszem…

-         Akkor jó. Most jut eszembe… Lunával délben találkozol, igaz?

-         Aha, miért?

-         Mikor fogsz ebédelni?

-         Amint Ron felkelt. Utána találkozom Lunával, aztán pedig veletek megyünk vissza az előcsarnokba, Hagridhoz.

-         Igen… Tudod, hogy miért nem mehetünk veled Lunához?

-         Nem, miért te tudod?

-         Jaj, Harry! Gondolkozz már! Délben mindenki eszik, és az előcsarnok is üres! Kettesben szeretne veled lenni!

-         Azt gondolod, hogy…

-         Azt! Teljesen biztos

Harry szóhoz sem jutott. Arra nem gondolt Luna azért akar találkozni vele, mert tetszik neki

-         Mégis... Mit csináljak? Nekem ez magas…

-         Nyugalom! Te nem is tudod, hogy tetszel neki… Különben is, csak természetesen. De mindezek előtt tudnunk kell, hogy te mit szeretnél. Szóval, mi a véleményed róla?

-         Hermione, hagyjál engem ezekkel a kérdésekkel!

-         Harry! Ezt nem kell szégyellni! Ez csak egy egyszerű kérdés volt. Mi a véleményed róla?

-         Hát jó. Nagyon kedves, de nem mindennapi lány… és hát a viselkedése se éppen nőies, de nekem tetszik… mármint a viselkedése!

-         Jó… tehát szimpatikus… Nem kell mást tenned, csak őszintének, figyelmesnek és természetesnek lenned.

-         Remélem menni fog… de biztos, hogy ezért akar találkozni velem?

-         Biztos! Hányszor tévedtem eddig?

-         Nem sokszor…

-         Na látod!

Harry elnyúlt a fotelben. Pár perces csönd után kilépett a fiúktól Ron.

-         Sziasztok! Mit csináltok?

-         Téged vártunk. Menjünk enni! – mondta Harry és barátjával együtt felment a fiúk szobájába és felöltözött. Tőmondatokban elmondta, hogy mi mondott Hermione Lunáról, de Ron nem mutatta semmi jelét annak, hogy meglepődött volna.

-         Nem tudom mit vártál. Biztos nem azért akar beszélni veled, hogy korrepetálást kérjen…

-         Igen, de akkor is… Én nem érzem magam érettnek ehhez…

-         Csak lazán… Ne is törődj azzal, hogy tetszel neki! Ő kérdez, te válaszolsz, aztán fordítva! Tudod, beszélgettek…

-         Jól van… könnyű mondani…

Ezzel lezárták a beszélgetést. Lementek mindhárman a Nagyterembe. Az még teljesen üres volt, csak néhány tanár ült az asztalnál, köztük Dumbledore, McGalagony és Piton. Harryék eléggé kellemetlenül érezték magukat, de amikor meglátták az igazgató mosolygós arcát, megnyugodtak. Már épp ültek volna le, amikor Dumbledore magához hívta őket, hogy ott egyenek. Piton elhúzta a száját, de McGalagony örömmel látta a gyerekeket.

-         Jó étvágyat! – mondta ünnepélyesen az igazgató.

-         Önöknek is… - mondták megilletődve a gyerekek.

Evés közben nem sokat beszélgettek. Piton hozzá sem nyúlt az ebédjéhez, végig Harryéket fürkészte és amikor a gyerekek és a tanár pillantása találkozott, Piton a legeslegundorodóbb arckifejezését villantotta rájuk. Látszott rajta, hogy valamiért igazán dühös, de mégsem. Haragudott is, és nem is. De nem tudták miért. Végül Harry törte meg a csendet.

-         Elnézést igazgató úr… A kígyót sikerült elfogni?

-         Igen, sikerült. Úgy tűnik Voldemortnak már egyébként sem kellett sok, ahhoz hogy feltörje a varázslatot, de most legalább újrabűvölődött, és már erősebb. Szerencsés véletlen, de arra kérlek titeket, hogy többet ne menjetek ki a kastélyból. Főleg ne az éjszaka közepén. – mondta vicces-komolyan félholdalakú szemüvege mögül. Harry bólintott, és folytatták az evést. Kiitták az utolsó kortyot is a serlegeikből. Elköszöntek a tanároktól. Már 11:55 volt és a többi tanuló is már kezdett leszállingózni. Harry elbúcsúzott a barátaitól, és az előcsarnokban várakozott.

Ekkor megjelent Malfoy és csatlósai. A „szőke démon” végigmérte Harryt, majd megszólalt.

-         Mi van Potter? Hol van Vízlipatkány és Okoska?

-         Semmi közöd hozzá. – felelte hűvösen Harry.

-         Csak nem felbomlott a nagy barátság?

-         De Malfoy… Felbomlott. – válaszolta komolytalanul, és odébbállt. Malfoy csak meglepődve nézett utána, majd ő is bement a Nagyterembe.

Luna kicsit megvárakoztatta Harryt. Már negyed egy volt, amikor megjelent.

-         Szia! Ne haragudj a késésért, de elaludtam. – kért bocsánatot kissé pirultan. – Nem sétálunk egyet a kastélyban?

-         De menjünk.- felelte kissé bátortalanul. – Miért akartál találkozni?

-         Gondoltam beszélhetnénk, mert év eleje óta egy szót sem szóltunk egymáshoz. Vagy van valami oka ennek?

-         Jaj, nem, dehogyis! – Harry kissé könnyedebben beszélt.

-         Akkor jó. Hogy vagy?

-         Hát… jól, bár nagyon hiányzik Sirius.

-         Nem beszéltél vele sem?

-         De… de… szóval… az nem…. Szóval az nem olyan volt, mint amikor még élt.

-         Aha, értem. Én szoktam beszélni anyuval. Álmomban. Úgy szoktam elaludni, hogy rá gondolok és ilyenkor megjelenik ő is és minden ismerősöm, aki meghalt. Mintha csak a mennyben lennék. És hallom is, hogy miről beszélnek és ők is hallják, amit mondani szeretnék nekik.

-         És szerinted, ha úgy alszom el, hogy Siriusra gondolok, akkor nekem is sikerülhet így beszélnem vele, vagy akár a szüleimmel? – kérdezte reménykedve.

-         Lehet, próbáld meg! Amikor beszéltél vele, akkor az hogy történt?

-         Hát… - Harry nem tudta, hogy elmondja-e, hogy Sirius tiltott dologgal lépett kapcsolatba vele – Tudod… Sirius a Nap és a Hold. Ezeknek a változása jelzik az ő hogylétét. Ha süt a Nap akkor jó kedve van, vagy tetszik neki valami, ha nem süt akkor pedig valami baj van.

-         Ez tök jó! Bár én tudnék így bármikor dumcsizni velük!

-         Igen, ez jó, de így csak azt tudom, hogy igent vagy nemet mond-e. A gondolatait nem tudom kitalálni.

-         Ez igaz. – rövid csönd után Luna ismét megszólalt, de elég bátortalanul. – Harry… tudod, hogy miért akartam veled igazából találkozni?

-         Hát… - Harry ettől félt a legjobban. – Nem. Miért? – Luna azonban nem válaszolt, de a fiú ennek ellenére is ki tudta olvasni a szeméből a választ – „Mert tetszel.” – Harry csak a lányra mosolygott, majd mindketten hangosan nevetni kezdtek és megölelték egymást.

Még hosszú percekig csendben voltak, aztán egyszerre kezdtek el beszélni. Szavak nélkül is tudták, hogy egyikük sem közömbös a másik iránt. Már fél három volt, amikor visszaértek az előcsarnokba. Harry nem tudta, hogy hogyan köszönjön el. Végül bátortalanul megcsókolta a lányt, aki viszonozta a gesztust. Hamarosan kettéváltak, és Harry a Griffendél-toronyba menet annyira elmerült a gondolataiban, hogy nekiment, illetve átment Hóborcon.

-         Pottyka!! Figyeljél már, hogy merre mész! A végén még Fricsbe ütközöl!

-         Hallgass Hóborc! Jön a Véres Báró!! – Hóborc gyorsan eliszkolt. Harry csak bement a portrélyukon. Barátai már nagyon várták, és neki mindent részletesen el kellett mesélnie. Barátai bevallották, hogy ők már tavaly évvégén sejtették, hogy ez lesz. És arról is beszámoltak, hogy ők mit csináltak.

-         Mi pedig kihasználtuk, hogy ketten vagyunk… Jól elbeszélgettünk, és most együtt vagyunk.

-         Nagyon helyes! – mondta Harry őszinte örömmel. – Menjünk, mert nem akarom megvárakoztatni Hagridot!

-         Igaz… Gyerünk!

Visszamentek az előcsarnokba. Óriási barátjuk már várta őket.

-         Szia Hagrid! Hogy vagy?

-         Köszi jól, és amint látom ti is.

-         Igen. Nem megyünk le a konyhába, meginni egy teát?

-         De mehetünk.

-         Aha menjünk, de Hermione! Kérlek, hagyd a házimanókat, hagy tegyék a dolgukat!

-         Nyugi Ron! A MAJOM-nak már vége. Feloszlattam az egészet.

-         Akkor jó.

Elindultak a konyhába. Útközben nagyon sokat beszélgettek. Hagrid nem győzte dícsérni a sárkányokat, amik a bejáratnál vannak. A Magyar Mennydörgő a kedvence, az elmondása alapján. Elérkeztek a gyümölcsös képhez. Hermione kinyitotta és bementek.

-         Harry Potter! – sipította Dobby. – Uraim, kisasszonyom! Mit csinálnak itt?

-         Gondoltuk meglátogatunk és reménykedünk benne, hogy kaphatunk egy csésze teát…

-         Persze, uraim és kisasszonyom, máris hozzuk! – Dobby még pár oktávval felemelte a hangját, így érződött igazán a boldogsága. – Teasüteményt is kérnek?

-         Persze!

-         Üljenek le, ne ácsorogjanak!

-         Rossz vagy, Dobby! Ne parancsolgass Harry Potternek! – visította egy másik manó, aki épp a csészéket pakolta egy tálcára. – Ha állni akarnak, akkor álljanak.

-         Inkább leülnénk, ha nem baj… - mondta félősen Hermione.

-         Hogyne kisasszony, máris hozom a székeket!

-         Winky hol van?

-         Most éppen mosogat. Tonky, hozz gyorsan egy széket Hagrid úrnak is!

-         Köszönöm. – dörmögte Hagrid. – Hogy megy a tanulás?

-         Hát az nagyon jól. – felelte Ron.

-         Miket beszélsz? Képzeld, nem képesek mást tanulni, csak sötét varázslatok kivédését! És mindjárt itt vannak a vizsgák.

-         Nyugodj meg Hemrione. Van még pár hónapjuk. A sötét varázslatok kivédésére pedig szükségük lesz, Tudjátokkivel szemben.

-         Hagrid, kérlek nem tudodkizzél itt nekünk. Hívd a nevén: Voldemort.

-         De nem tudom… - mondta remegve. – Ti nem tudjátok, hogy milyen volt, amikor…

-         De eltudjuk képzelni. És ismét kezd kialakulni az a helyzet. Ezért kell tanulnunk. Igaz?

-         Igen. És nagyon vigyázzatok magatokra, és ne merészeljetek kimenni a kastélyból!

-         Nem is állt szándékunkban. Bár én eléggé nehezen viselem ezt a bezártságot…

-         Aha, én is.

-         Na… ne gondoljatok erre! Maga a kastély is tök muris hely. Kérdezzétek meg az ikreket. – itt furcsa mosollyal beszélt. – Különben is. Ott van a többi diák, szórakoztassátok el egymást! – a manók befejezték a teakészítést, így Harryék sem maradtak szomjasak. Még beszélgettek, főleg Voldemortról és terveiről, de nem jutottak közelebb semmihez.

Miután Dobby figyelmeztette őket, hogy mindjárt kezdődik a vacsora, megköszönték a manóktól a teát és a süteményt és felmentek a nagyterembe. Hagrid leült a tanárokhoz, a gyerekek pedig a Griffendélesek asztalához.

Vacsora után a klubhelységben elnyúlva bámulták a kandallót. Mindhárman összerezzentek, amikor megjelent benne egy fej.