Amikor kiléptek a portrélyukon, szeretett tanárukba, Pitonba botlottak. A tanár undorodva végigmérte őket, majd továbbment, de végül mégis visszafordult.

-         A büntetésük elmarad. – mondta, az arcán látszott a csalódottság.

Harryék inkább nem kérdezték meg, hogy miért. Gyorsan lementek a nagyterembe. Harry egyenesen Dumbledore felé ment, amikor látta, hogy Lupin itt sincs. Többen is megbámulták, hogy vajon mit akarhat az igazgatótól.

-         Elnézést igazgató úr. Kérdezni szeretnék valamit.

-         Jó reggelt. Tessék! – felelte kedvesen mosolyogva.

-         Szóval… azt szeretném tudni, hogy hol van Lupin professzor.

-         A tanár úr múlt éjjel elfelejtette bevenni az orvosságát, ezért az éjszakát a Rengetegben töltötte. Sajnos megtámadta valami, ezért most a gyengélkedőn van. – felelte az igazgató és szomorúan Harryre nézett, majd biztató mosollyal folytatta. – De rendbe jön.

-         Köszönöm. Nem tudja, hogy mi támadta meg? – kérdezte aggódva.

-         Nem, mert még nem ébredt fel. Elég erős álomitalt kapott. Jobbnak láttam, ha kipiheni magát és csak utána mondja el a történteket.

-         Köszönöm. Akkor én megyek is. Jó étvágyat.

-         Köszönöm, neked is! Szervusz! – felelte kedvesen.

Harry visszament a Griffendélesek asztalához. Barátai rögtön megkérdezték, hogy mit tudott meg, ő pedig mindent el is mesélt.

-         De vajon mi támadhatta meg? – tette fel a kérdést Hermione.

-         Nem tudom, de remélem nem kígyó volt.

-         Én is. – tette hozzá Harry.

-         Mi lenne ha ebéd helyett meglátogatnánk? – kérdezte Ron. Hermione szigorú pillantást vetett rá.

-         Igen! Hermione! Ne nézz így! Te nem szeretnéd megnézni, hogy hogy van?

-         De persze, de ez is szabálysértés. Idén úgy jöttem ide, hogy betartom a szabályokat.

-         Majd jövőre! Az utolsó év alkalmából megtesszük, ígérem. – felelte Ron. Hermione nem tudott ellenállni kérlelő arcának és bólintott.

-         Jól van. De jövőre semmi rosszaság.

-         Ugyan már! Hova gondolsz! – mondta vidáman Harry.

Bűbájtan és mágiatörténet után a gyengélkedő felé vették az irányt. Bekopogtak, de nem kaptak választ, ezért bementek. Lupin ott aludt az egyik ablak alatt. Arca sápadt volt, szinte falfehér, ajkaival együtt. A bal kezén két mély lyuk volt, ami legjobban egy…

-         Kígyó! Biztosan kígyó támadta meg! Ez azt jelenti, hogy…

-         Veszélyben vagyunk. – fejezte be Ron.

-         Nem! Egyáltalán nem biztos, hogy idegen kígyó volt. Lehet, hogy Nagini támadta meg.

-         Maguk meg mit keresnek itt? Azonnal menjenek le ebédelni! A végén még… - Lupin ekkor kinyitotta a szemét és Madam Pomfrey lemondóan befejezte a mondatot. – felébresztik.

-         Bocsánat… mi nem akartuk… mi csak… - dadogta Hemrione.

-         Meg szerettük volna nézni, hogy hogy van. – fejezte be Ron.

-         Igen.

-         Jól van, de most menjenek, had aludjon.

-         Poppy. Kérem. Hagyja. Szeretnék beszélni velük. – szólt közbe Lupin.

-         Maga feküdjön vissza! Nincs olyan állapotban, hogy…

-         Kérem! Jól vagyok. Nincs semmi bajom.

-         Ezt azért nem mondanám. Hiszen egy kígyó marta meg. Jól van. Kapnak tíz percet, de utána önök kimennek, maga pedig szépen visszafekszik aludni.

-         Rendben, Köszönjük. – felelte Lupin.

-         Köszönjük. – mondták a gyerekek is. A javasasszony kiment.

-         Mi történt? Mi támadta meg?

-         Egy kígyó. Méghozzá Nagini. Nyugalom, jól vagyok, de ő ezt nem mondhatja el magáról.

-         Ezt meg hogy érti? – kérdezte értetlenül Hermione.

-         Nem hittem, hogy valaha is ezt fogom mondani, de szerencsére farkasként mart meg, így a mérge nem volt halálos. Ha ember lettem volna, akkor az iskoláig sem tudtam volna eljönni. Így viszont sikerült harcolnom is vele és ő vesztett. Kicsit megharapdáltam. De sikerült elmenekülnie. Valószínűleg most Voldemort ápolgatja. Csak benne bízik, legalábbis ő az, aki biztosan megtenne érte bármit.

-         Nagini eddig az erdőben volt? – kérdezte Ron.

-         Igen. Itt járőrözött. Mordon is látta, de nem tudott a közelébe menni, mert mindenütt fák voltak, meg aljnövényzet. Nekem persze sikerült megtalálnom. Beszélnem kell Dumbledoreral. – jelentette ki hirtelen és már kelt ki az ágyból, de Harryék azonnal visszanyomták.

-         Pihennie kell, ezt Dumbledore is tudja. – mondta szigorúan Hermione. – Ha már teljesen rendbe jött elmondja neki is a történteket.

-         Hermione, te lassan olyan leszel, mint McGalagony. – mondta szájtátva Ron.

-         Ő a példaképed? – kérdezte komolyan Lupin.

-         Hát… - kezdte a lány. Látszott, hogy zavarban volt. – Igen. – mondta végül.

-         Ez nem baj. Mindenki szeretne valakire hasonlítani, mindenkinek van valakije, akire felnéz.

-         Sajnálom, hogy  meg kell szakítanom a csevegésüket, de letelt az idejük, sőt, még a plusz is amit ráhagytam. Menjenek a következő órájukra, ön pedig aludjon.

-         Viszlát! Jobbulást! – köszöntek el.

-         Köszönöm, sziasztok. – mosolygott rájuk Lupin.

Harryék kimentek a helységből és egyenesen a nagyterem felé mentek. Már csak néhány diák volt benn és Dumbledore. Mindhárman most jöttek rá, hogy elkezdődött a következő órájuk, ezért azonnal kirohantak, ám az előcsarnokban megálltak.

-         Most Lupinnal lenne különóránk. Most menjünk vissza enni? – kérdezte Hermione.

-         Végülis cseppet sem néznek hülyének, hogy ki-be rohangálunk. – felelte Ron.

-         Szerintem, menjünk. Jobb dolgunk híján nem tehetünk mást. Úgyis mindjárt éhen halok.

-         Jó menjünk.

A teremből épp távozott a maradék diák is és már csak Dumbledore maradt benn, de már ő is állt volna fel, amikor megpillantotta a belépő gyerekeket.

- Uzsonnázni jöttetek? – kérdezte mosolyogva.

- Nem, elnézést, mi csak… - kezdte Harry.

- Nem kell magyarázkodni. – felelte, még mindig mosolyogva. – Egyetek. Megvárom míg befejezitek. – mondta és tapsolt egyet, mire három tányér és három serleg jelent meg, majd még egy kancsó és ennivaló. Az igazgató leült a Griffendélesek asztalához. – Mit mmondott Lupin professzor?

- Honnan tudja? – kérdezte Ron.

- Ron! Az igazgató úr előtt semmi nem maradhat titokban, ami az iskolán belül folyik. – felelte Dumbledore előtt Hermione.

- Ezt én is tudom. Csak az érdekel hogy hogyan csinálja. – vágott vissza Ron. Harry csak a fejét csóválta.

- Ha lehet ez maradjon az én titkom. – mondta az igazgató, de az eddigi kedves mosoly most hamiskás volt. – Szóval! Mit mondott Lupin?

- Azt mondta, hogy Nagini támadta meg… - kezdte Harry, majd egymás szavába vágva elmondták a többit is.

- Értem. Úgy látom befejeztétek az evést, igaz?

- Igen, köszönjük. –felelték

- Akkor most menjetek a toronyba. Hamarosan kicsöngetnek. Tanuljatok, és a leckéteket is írjátok meg! Na nyomás!

Mindhárman felálltak és a klubhelység felé vették az irányt. Ott leültek a fotelekbe és nekiálltak a leckéiknek.

*

-         Nem megyünk le Hagridhoz? – kérdezte Ron.

-         Nem mehetünk. Kijárási tilalom van. – felelte Hermione.

-         Menjünk. – mondta Harry. – Hermione, figyelj. Nagyon rég láttuk már és egy pontlevonást teljesen megér, hiszen a barátunk. Nem csak órán szeretnénk látni őt. Különben nem is biztos, hogy elkapnak.

-         De igen. A láthatatlanná tévő köpeny már túl kicsi hármunknak.

-         Ez igaz. – bólintott szomorúan Harry. – Megvan! – csapott a homlokára. – Gyertek!

-         Mi…? Hova…?

-         Van egy ötletem.

-         Nem akarok szabályt sérteni!

-         De ez tetszeni fog. Gyertek! – mondta Harry és mindhárman bementek a fiúkhoz, ahol most nem volt senki. – Szóval. Átváltozunk.

-         Mivé? – kérdezte automatikusan Ron.

-         Ron! Mégis mivé? – kérdezte kissé felháborodva Hemrione.

-         Jah, értem. Igen, folytasd!

-         Akkor mind elférünk a köpeny alatt és kiosonhatunk Hagridhoz.

-         Csak az első fele tetszik csak. Az átalakulásig.

-         Gondoltam. Na menjünk, mert éjfélre vissza kell érnünk. Piton akkor kezd őrködni és ha nem érünk vissza…

-         Akkor nem tudunk bejönni. – fejezte be Ron.

-         Pontosan.

-         És hogy megyünk ki?

-         Hermione átváltozik, mi meg bebújunk a köpenybe. Macskaként elkezded kaparászni a portrét és  csak megértik, hogy ki szeretnél menni. És akkor megyünk mi is. Ott leszünk mögötted.

-         Látom már az egészet kigondoltad.

-         Persze.

Tíz perc múlva már a portrén kívül álltak, mindhárman állatalakban. Elindultak a tölgyfaajtóhoz. Útközben nem botlottak bele senkibe, csak Hóborc ment majdnem nekik, de szerencsésen kikerülték. Végül megérkeztek az ajtóhoz és kimentek. Elindultak Hagrid kunyhója felé. Mikor már csak pár méterre álltak kunyhótól visszaváltoztak és levették a köpenyt.

-         Eddig megúsztuk. Gyerünk!

-         Mi az ott? – kérdezte Ron a Tiltott Rengeteg felé mutatva.

-         Ajajj. Az egy őr! Gyorsan! Változzunk vissza! – kiabálta suttogva Harry és főnixé változott, majd bement a köpeny alá. Barátai viszont átváltozásuk után nem mentek a köpeny alá. Egymás mellett ültek és nézték egymást.

-         Nézd! A kutyák nem szokták megenni a macskákat? – kérdezte egy rekedtes hang.

-         Van amelyik nem. Biztos valamelyik diákoké. Hagyjuk őket. Csak a kígyóktól kell tartanunk, meg attól a patkánytól. Nem hiszem, hogy több animágus is lenne a Nyagy Úr szolgálatában. Menjünk! Dumbledore most ment be Hagridhoz, úgyhogy baj nem lehet.

-         Igazad van. Arra, nem? – kérdezte és elindultak visszafelé.

Harry még a köpeny alatt maradt, és barátai is odamentek, ahol barátjukat sejtették.

-         Ez meleg volt. Hallottátok? Dumbledore itt van! Most mit csináljunk?

-         Vagy megvárjuk míg elmegy, vagy vissza kell mennünk.

-         Szerintem várjunk egy kicsit és ha nem megy, akkor mi megyünk.

-         Jó.

Vártak, vártak, míg nem kilépett az igazgató az ajtón. Elköszönt Hagridtól, majd pár percig elidőzött azon a ponton, ahol a kiscsapat állt. Végül bement a kastélyba és Harryék szabad utat kaptak Hagridhoz. Bekopogtak. Pillanatok alatt kinyílt az ajtó.

-         Ti meg, hogy kerültök ide?

-         Gondoltuk meglátogatunk. Már rég jártunk nálad.

-         Ez igaz, de nagyon nagy bajba kerülhettek. Főleg te, Harry.

-         Tudjuk, de már nagyon rég találkoztunk.

-         És hogyan jöttetek?

-         Mi ez a sok kérdés? – tért ki a válasz alól Hermione.

-         Csak kíváncsi vagyok. Kértek egy teát?

-         Igen, köszönjük. Nem tudod hány óra van? Éjfélre vissza kell érnünk.

-         Fél tizenegy.

-         Köszönöm. Tudsz valami újat? Történt valami?

-         Dumbledore elmondása alapján Lupinról tudtok. Nagininek azóta nyoma sincs. Nem mondom jól elbánt vele. – mondta mosolyogva a vadőr. – Más kígyót még nem láttunk.

-         És voltak támadások, vagy merényletek valahol?

-         Sajnos, igen. Elég sok. Tudodki készül valamire és én attól félek, hogy a Roxfort a célpont.

-         Igen. Anyuék ugye jól vannak? – kérdezte Ron.

-         Persze. Az egész családod. Megnyugodhatsz. Mind megnyugodhattok. A Granger házaspár is rendben van, ahogy Dursleyék is. Bár az ő hogy létük talán nem olyan fontos. – jegyezte meg gúnyosan.

-         Ha történne velük valami, akkor hol laknék a nyár első hetében? Nem lennék biztonságban. És azt nem akarom, hogy meghaljanak. – mondta komolyan Harry. – Csak általában eléggé elegem van belőlük, és akkor szívesen megátkoznám őket, de azt nem kívánom nekik, hogy meghaljanak.

-         Igen, persze értem. Milyenek az órák?- terelte el a szót Hagrid.

-         Eddig jók voltak, de Piton magára talált és ismét a Mardekár a kedvence. Sajnos. Vége a gondtalan bájitaltanoknak.

-         Hát igen. Azért én sajnálom. Annyi mindenen ment mostanában keresztül. Neki se könnyű az élete, ahogy Lupinnak neki is át kell élnie pár dolgot.

-         Piton is vérfarkas? – kérdezték döbbenten.

-         Nem, dehogyis. Rosszabb. Piton egy… egy… vámpír.

-         Vámpír?

-         Igen, de ez titok! Senki nem tudja, csak a tanárok.

-         Mióta és hogyan? – kérdezte értetlenkedve Ron.

-         Kisgyerek kora óta. Ezért nem voltak barátai. Ellentétben más vámpírokkal neki a belseje is kissé vámpíros. Azok mind undokok és utálják a másikat. De Piton megpróbált megváltozni és sikerült is neki. Most már tud szeretni.

-         És ez nagy szó. – mondta gúnyolódva Ron. – Nem értem. Akkor miért változott vissza?

-         Azért, mert ezt a változást az idézte elő, hogy elveszített valakit, akit szeretett, és ez fájt neki. A vámpírok a fájdalmukat vérszívással gyógyítják. Mivel nem ivott még vért, ezért nem tudta mit tegyen. Nem is volt rá szomjas, nem kívánta. Egy fontos tudnivaló: a szeretet nem csak éltet, hanem gyógyít is. Így félig kiszállt belőle a vámpír, de mostanra visszaköltözött belé a Nagyúr miatt. Őt szívből gyűlöli.

-         Szóval, Piton vámpír. De ki volt az akit szeretett, de elveszített?

-         Egy közös ismerősötök. Sirius Black.

-         Sirius? – kérdezte meglepetten. – Piton szerette Siriust? Nekem úgy tűnt, hogy ki nem állhatják egymást.

-         Eleinte így is volt. Aztán ráérzett a hiányára. Most nem ellenségeskedhet senkivel. Téged meg nem átkozhat meg.

-         Aha, értem. Vagyis, nagyjából.

-         Már megint eljárt a szám.

-         És Lupin is tudja? – kérdezte Ron.

-         Igen, de Sirius és az apád sem tudta, ahogy Pettigrew sem.

-         És Voldemort?- tette hozzá Harry.

-         Ő sem. – felelte Hagrid a névtől való félelmétől remegő hangon. – Lassan éjfél lesz.

-         Igen, ideje indulnunk. Akkor jó éjszakát! – mondta Hermione. – Szia!

-         Sziasztok! Vigyázzatok magatokra! Inkább visszakísérlek benneteket.

-         Nem, nem kell, köszönjük. Vigyázunk. Itt van a köpeny, nem vehetnek észre. De most siessünk, különben lebukunk. Szia Hagrid!

Kimentek az ajtón és mikor az becsukódott, átalakultak és bementek a köpeny alá. Gyorsan beosontak a kastélyba. Már majdnem a portrélyuknál voltak, amikor meghallották Dumbledore és Piton hangját.

-         Eltűntek! Nincsenek a szobájukban. Egyikőjük sem. – hallották Piton hangját, ami furcsán csengett, mintha aggódott volna? Vagy csak pusztán játszotta magát.

-         Nyugodjon meg Perselus. Tudom, hol vannak, nincs semmi bajuk. Harryék tudnak vigyázni magukra. Pár percen belül már az ágyukban lesznek.

-         Az éjszakai császkálás büntetendő. – mondta ismét Piton, de hangja már cseppet sem volt aggodalmas.

-         Nem császkálnak. Én adtam engedélyt nekik. – felelte nyugodtan az igazgató.

-         Akkor jó. Jó éjszakát! – köszönt el csalódottan a tanár és elment.

-         Önnek is. – felelte és elindult a másik irányba.

-         Hú… ezt megúsztuk. –mondta Harry miközben visszaváltozott és levette a köpenyt. Gyorsan menjünk be!

Bementek a klubhelységbe, ami teljesen üres volt. Gyorsan elköszöntek egymástól és szétváltak. Harry és Ron bementek a fiúkhoz. Neville, Dean, Seamus már aludtak. Haryék szó nélkül is megállapodtak, hogy csak holnap beszélik meg az éjszaka történteket. Harry megpróbált üres fejjel elaludni, de nagyon zengett a feje a rengeteg kérdéstől.