Elérkezett az indulás napja és Harryék felszálltak a Roxfort Expressre.

-         Tanár úr! Kérdezhetek valamit? – kérdezte Hermione, amikor már a kupéban ültek.

-         Persze! Mondjad! – felelte Lupin.

-         A gyerekek szülei nem küldenek Dumbledorenak leveleket azért, mert vérfarkas?

-         Nem, sőt! Ők is kérték, hogy tanítsak. A legtöbbjük ismert már diákkorában és tudják, hogy megbízható vagyok.

-         Mi is annak tartjuk! – mondták együtt. Lupin hálásan mosolygott.

-         Animágiát, hogyan lehet tanulni? – kérdezte Harry.

-         Nagyon bonyolult dolog és a nagy része a szerencsén múlik. McGalagony professzor hetedik évvégén megkérdezi, hogy ki szeretne animágiát tanulni. Általában nem sok a jelentkező, mert nagyon veszélyes a dolog. Akár egy életet is elronthat, ezért nem sokan próbálkoznak.

-         Nekünk mennyi esélyünk lenne? – kérdezte Ron.

-         Nem tudom, milyenek vagytok átváltoztatástanból, de szerintem sikerülhet.

-         Megpróbáljuk? – kérdezte mosolyogva, de komolyan Harry.

-         Igen! – mondta egyszerre mindkét barátja.

-         De ne tilosban! Hivatalosan, McGalagonynál.

-         Persze, mi is úgy gondoltuk. Csak mi már idén megkezdjük. Megkérjük a tanárnőt, hogy segítsen.

-         És mivé akartok változni?

-         Hát… ööö… én nem tudom. Majd kigondoljuk.

A vonat lassan elindult.

 - Lupin professzor! Honnan tud ilyen sokat a sötét varázslatokról?

- Eleinte auror szerettem volna lenni. De mivel vérfarkas vagyok, nem vettek be az aurorképzőbe. Ez volt az egyetlen oka. Minden szükséges tantárgyból jó voltam, ezek közül a sötét varázslatok kivédésében a legjobb. Meg hát, volt némi tapasztalatom is. Apáddal és Siriusszal  mindig bajba kerültünk, akárcsak ti.

- Apám Pitonnal mennyire volt ellenséges?

- Csak annyira, hogy akárhányszor találkoztak valamelyikük a gyengélkedőn kötött ki, általában Piton. Malfoy és a te kapcsolatod hozzájuk képest testvéri szeretet.

- De miért utálták egymást?

- Mert teljesen különböztek, mert Piton irigykedett Jamesre. Ő soha nem volt jó kviddicsjátékos, se olyan jó tanuló.

- Kérdezhetek én is valamit? – kérdezte Ron. Lupin bólintott. – Piton tud szeretni?

Harry és Hermione nevettek, de Ron és Lupin nem. – Komolyan kérdeztem, nem viccnek szántam.

-         Tud. Ezért is változott meg. Emlékszel Harry, hogy mit mondtam Voldemortról? Hogy különfaj?

-         Igen.

-         Arra is, hogy miért az?

-         Persze. Azért, mert nincs lelkiismerete és nem tud szeretni. Meg önző…

-         Igen. Nem tud szeretni. Piton nem tartozik közéjük, és ez azt bizonyítja, hogy tud szeretni. Hozzáteszem, titeket, Dumbledoret, sőt, még Siriust is. Talán Jamest is.

-         Micsoda?! Minket??! – kérdezték együtt. Leesett az álluk.

-         Persze. Teljesen egyértelmű. – mondta, úgy mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne. Végül is arról beszélt, csak Pitonnal szemben nem tűnt annak. – Azért változott meg, mert Sirius végrendeletének volt egy része, ami Pitonnak szólt. Pontosan nem tudom, hogy mi volt, de körülbelül az, hogy változzon meg és támogasson titeket. Ezt azért tette meg, mert legszeretettebb ellensége kérte rá.

-         Ez hihetetlen! És Malfoyjal miért olyan undok?

-         Nem tudom. Talán, mert az apja halálfaló. Nem tudom biztosan.

Ezek után nem sokat beszélgettek. A hallottakon törték a fejüket. Este hatórakor megérkeztek a kilenc és háromnegyedik vágányra és onnan Ginnyvel együtt minisztériumi autókkal elmentek a Black-házba. Percy kívételével az egész Weasley család várt rájuk.

Mrs. Weasley pompás vacsorát varázsolt. A gyerekek gyorsan megtömték a bendőjüket, majd felmentek a szobájukba. El kezdték fejtegetni a Piton-ügyet, de nem sokra jutottak. Végül már a tükörről folyt a szó.

-         Meg akarod keresni? – kérdezte Hermione.

-         Mindenképpen. Az nem biztos, hogy beledobom, de megkeresni mindenképpen meg akarom. Már pár helyet átkutattam a nyáron, de nem találtam semmit.

-         Akkor holnap kezdjük a kutatást. Megyek aludni. Jó éjszakát! – adta be a derekát Hermione és két jóéjt-puszit adott a fiúknak, majd kiment a szobából.

-         Szerinted hol lehet a tükör? – kérdezte Ron.

-         Nem tudom. Sirius csak annyit tudott mondani, hogy a házban, de hogy hol, azt nem tudom. Ráadásul ez a ház óriási.

Hirtelen kicspódott az ajtó, és belépett Kreacher, a házimanó.

-         Kreacher hozott néhány holmit, ami az úré volt. És Kreacher kéri, hogy bocsásson meg neki Harry Potter, amiért becsapta. – mondta őszintén, majd kiment a szobából.

-         Nézzük meg! – mondta Harry és kiborította a dobozt, amit a manó hozott. Volt abban minden. Sirius zsebkése, egy könyv – napló – és még valami.

-         A tükör! Imádom Kreachert! HERMIONE! – ordította Harry, miközben kirohant a szobából, nyomában Ronnal. – Hermione! Nézd! Itt van! Nem kell keresnünk!

-         Hol találtad?

-         Kreacher hozta Sirius többi holmijával együtt.

-         Mihez kezdesz most vele? Ugye nem akarod beledobni?

-         Egyelőre nem. De azt sem tudom, hogy mit akarok.

Erről többet nem beszéltek, de nem is beszélhettek, mert Mrs. Weasley rájuk parancsolt, hogy menjenek aludni.

Másnap reggel Harryék elmondták Lupinnak, hogy megvan a tükör és megnyugtatták, hogy Harry nem akarja beledobni a lepelbe.

A következő napokat semmittevéssel töltötték, de néha lejátszottak egy-egy sakkpartit, és még ritkábban tanultak is.

Hamarosan elérkezett a karácsony. Harry korán felébredt, de csukva tartotta a szemét, de amikor meghallotta, hogy valaki belép, egy pillanatra kinyitotta. Hermone volt az, de nem vette észre Harryt. A lány Ron ágyához ment és Harry látta, amint a lány ébresztgeti barátját és a következőket hallotta.

-         Gyere! Menjünk! De halkan, nehogy felébredjen!

Ron kikászálódott az ágyból és felöltözött, majd mindketten kimentek. Harry nem tudta mi történik, de még az ágyban maradt. Fél óra múlva végül felkelt és lement a konyhába. Útközben a nappaliban egy óriási karácsonyfa állt., alatta pedig rengeteg ajándék volt. A konyhában már várták. Mindenki ott ült az asztalnál, még Percy is. Weasleyék elmondása szerint rájött a hibájára és visszajött. A karácsonyi reggeli után jött az ajándékbontás. Harry barátaitól édességeket kapott, Weasley szülőktől egy pulcsit, az ikrektől legújabb találmányukból egy csomagot (Földhözragasztó élvezet, ezt hirdette a csomagolás), Lupintól egy könyvet az animágiáról. Ebédkor megérkezett Hedvig egy csomaggal, amit Hagrid küldött, ebben is édesség volt. Harry utólag észrevette, hogy a csomagban volt még egy doboz, amihez volt egy levél is.

Boldog Karácsonyt Harry!

A szüleid arra is megkértek, hogy ezt adjam át neked.

                                               Albus Dumbledore

-         Aláírta! Már ez is valami, de mit kaptál? – kérdezte Ron.

-         Utóhang. Ez van ráírva. Az mi?

-         Nyisd ki és megtudod! Tetszeni fog. – mondta kissé irigykedve Lupin.

Harry kinyitotta. Egy hangszóróhoz hasonló szerkezet volt benne. Harry meglepetésére megszólalt egy kedves női hangon.

Szervusz Harry!

Ezt az Utóhangot, azért kapod, mert mi már nem vagyunk. Így szeretnénk megüzenni, hogy mennyire szeretünk. Sokat sajnos nem mondhatunk, de elégedj meg ennyivel, bármilyen nehéz is. Én Lily vagyok, az édesanyád. Szeretném, hogy tudd, hogy nagyon-nagyon szeretlek és innen figyellek. Ha kitartasz és szereted a barátaidat, nem eshet bajod.

Szia fiam, én vagyok James.

 Én is nagyon szeretlek, és kérlek, hogy vigyázz magadra! Ne keresd a bajt, de ha mégis találkozol vele ne ijedj meg! Hagyatkozz a barátaidra, ahogy azt én is tettem. A szeretet, összefogás és a bizalom mindennél fontosabb.

Szia Harry!

Remélem, nem kell bemutatkoznom. A tükör tehát a szobámban van a ládámban. De nagyon kérlek, ne tegyél butaságot! Az életedbe kerülhet, ha átdobod a függönyön azt a tükröt! Hallgasd meg a szíved, utána gondolkozz, és csak utána cselekedj! A barátaidat és a családod szeresd! Nem Dursleyéket értem a család alatt. Minden jót és vigyázz magadra. A legfontosabb pedig az, hogy tudd szeretni azokat, akik megérdemlik.

Molly, Arthur és Lupin! Kérlek vigyázzatok rájuk! Szervusztok.

-         De hát… ez fantasztikus! – mondta Harry, de már alig tudta visszatartani a könnyeit.

-         És ezt bármikor meghallgathatod. – mondta Lupin. – Ezt még akkor készítették, amikor meghaltak. Sirius csak most, utólag szólt hozzá.

-         Mindhárman arra bíztatnak, hogy szeressem a barátaimat. Honnan veszik, hogy nem szeretem őket?

-         Nem erre gondoltak, hanem azért mondták, mert Voldemort gyengéje a szeretet. Nincs szíve, ezért nem tud szeretni. Ezzel tudod csak legyőzni.

-         De hogyan? Hogyan harcoljak a szeretettel? – értetlenkedett Harry.

-         Ez olyan dolog, amire saját magadnak kell rájönnöd. Nem lehet elmagyarázni. Csak annyit mondhatok, hogy a szeretet éltet. Dumbledore is ezért ilyen hosszú életű. Neki nagyon nagy szíve van.

-         Imádom az ilyen titokzatos dolgokat! Már az életem részévé vált.

-         Ezért lennétek jók aurornak. Lassan több rejtélyt oldottatok meg mint egy felnőtt auror. Bár elég nehéz bejutni az aurorképzőbe, nektek talán sikerülhet, ha kihasználjátok Piton kedvességét.

-         Remélem is!

Harry ezek után többször is meghallgatta az Utóhangot és ráadásul éjjelente, ez altatta el.

Napjaikat kellemesen töltötték. Hamarosan elérkezett az indulás ideje. A kilenc és háromnegyedik vágányig a minisztériumi autók vitték őket, amikor félúton voltak a vonattal Harrynek eszébe jutott valami.

-         Tanár úr. Amikor azt mondta, hogy Nagininek szüksége van egy kígyóra vagy egy párszaszájúra… emlékszik?

-         Igen. – bólintott Lupin.

-         Tudja… én tudok… párszaszóul. – ismerte be Harry.

-         Te tudsz párszaszóul?? – kérdezte meglepődve, ám mégis riadtan. – Miért nem mondtad hamarabb? Nem szabad az erdő közelébe menned! Életveszélyes lehet!

-         Hagridhoz sem?

-         Sajnos nem.

-         És mi lesz a legendás lények gondozása órákkal? Azokat mindig ott tartják.

-         Szólok majd Hagridnak, hogy ezentúl a kastélyban tartsa.

-         Szóval itt vagytok. – hallották Piton hangját.

-         Perselus! Hogy kerültél ide?

-         Járőrözök a visszaúton. Benéztem, hogy minden rendben van-e. Akkor én megyek is. Sziasztok!

-         Viszlát! – köszöntek el.

-         Ez fontos volt.

-         Neki igen. Mondtam, hogy szeret titeket. Csak aggódik értetek.

-         Ja, persze. Az előző években is szeretett? Mert nem úgy tűnt.

-         Nem tudom. Nem látok a lelkébe.

-         Mennyi mindent tud Pitonról?

-         Nagyon sokat. Jól ismerem, de soha nem volt a barátom és nem is lesz.

-         Pedig most is úgy viselkedik.

-         Fegyverszünet van. – mondta mosolyogva a tanár. – Nem a barátom, mert nem önmagát mutatja.

-         Az tény, hogy nem szokott kedves lenni, de legalább túléljük vele a találkozásokat és ez egyáltalán nem baj.

-         Nem erről beszélek, de az igaz, hogy nem ilyen a természete, és előbb-utóbb úgyis a régi lesz.

-         Sajnos. Ön mire gondolt?

-         Hagyjuk Nem értenétek, különben meg titok. Csak Pitonra és rám tartozik.

Ezzel lezárták a beszélgetést. Hamarosan megérkeztek Roxmortsba, onnan még pár perc és a roxforti vacsorán ültek.