-         Lupin professzor!! Teli hold van! – kiáltotta rémülten.

Azonban Lupin nem felelt. Az ágyán egy farkas aludt.

-         Nyugodj meg! Megitta a bájitalt. Nem fog rátok támadni. – lépett a szobába Piton.

-         Értem. – mondta megkönnyebbülve Harry. – Ööö… Piton professzor.

-         Igen?

-         Meddig lesz még ilyen velünk?

-         Ha badarságokat kérdezel nem sokáig. De most aludj!

Harry visszafeküdt, megpróbálta kiüríteni a fejét, hogy Voldemort ne szállhassa meg. Ez nehezen de sikerült, majd mély álomba merült.

            Másnap reggel Lupin már megszokott alakjában volt, bár elég nyúzottnak tűnt.

Harry és Ron lementek reggelizni. A nagyteremben Hermione várta őket. Ron leült a lány mellé, Harry pedig szembe velük.

-         Jól mutattok így együtt. – jegyezte meg Harry, mire barátai egymásra néztek, majd hirtelen nevetni kezdtek. – Komolyan mondtam.

-         Jól van. Nézzük az órarendet! – mondta Ron és kezébe vette a pergament. – Jaj ne… miért mindig velünk akarnak kitolni?! Öhm… dupla bájitaltan, aztán dupla jóslástan és délután pedig dupla legendás lények gondozása. Csak jóslástanon nem vagyunk a Mardekárral! Hogy éljük túl a mai napot?

-         Talán a bájitaltan nem is lesz olyan rossz. Piton nagyon megváltozott. – mondta Harry.

Reggeli után lementek a pinceterembe. A szokottabbnál világosabb teremben a Mardekárosok már ott voltak.

-         Potter! Mondd meg a vérfarkasnak, hogy már nem sokáig lesz itt! – hallották Malfoy szokásos üdvözletét.

-         Jó átadom, de Malfoy! Elárulnád, hogyan? Nincsen most apuci, hogy segítsen! Épp börtönben ül, mert halálfaló. A többi „barátja” meg nem fogja egy ilyen tökmag utasításait követni egy tanár miatt!

-         Mi folyik itt? Malfoy, Potter! Komolyan fiúk, nagyon emlékeztetnek valakikre… Menjenek a helyükre. – a nagy beszélgetésben észre sem vették, hogy a tanár megérkezett.

-         Ő kezdte tanár úr! – árulkodott Malfoy.

-         Erre nincs bizonyíték. Üljön le!

Malfoy szemmel láthatóan kiakadt. Piton még soha nem beszélt így vele.

Piton felírta az aznapi bájital hozzávalóit a táblára, majd a padok közt járkálva figyelte diákjait. Harrynél megállt. A fiú már kész volt rá, hogy pillanatokon belül el kezd ordibálni és kiönti a főzetét, ehelyett elmagyarázta, hogy hogyan készítse, és segített helyrehozni, mert az előírt narancssárga helyett kék volt. Végül csak ennyit mondott.

-         Legközelebb jobban figyelj! – mondta, majd tovább ment.

-         Ez meg mi volt? Piton segített neked? – kérdezte csodálkozó tekintettel Ron.

-         Igen, de nem értem mi történhetett vele, – értetlenkedett Harry. – de remélem sokáig fog tartani.

Piton Malfoynál is megállt, majd hirtelen ordítani kezdett vele, hogy miért nem figyelt és egy varázslattal eltűntette a bájitalt az üstből. Ráadásul húsz pontot levont a Mardekártól.

A többiek beadták a készítményüket, Malfoy pedig csatlósainak magyarázott.

Harry és Ron felmentek az Északi toronyba, Hermione pedig számmisztikára.

-         Már nagyon várom, hogy megtudjam, hogy mikor halok meg.

-         Igen, engem is érdekel. Figyelj! Ha úgy száz év múlva meghalsz rám hagyod a seprűdet? Az akkor már ereklye lesz.

-         Persze.

-         Szerintem le kellene adnunk ezt a tantárgyat. Trelawney soha nem fog megváltozni. Tanuljunk inkább valami értelmeset, aminek a hasznát is vehetjük.

-         Kezdet átvenni Hermione stílusát. De tényleg. Mindenki csak azt tudja mondani, hogy tanulj, bármi történjék is, tanulj! Tudom, hogy igazatok van, de az én idegeim is kikészülnek a sok tanulástól.

-         Jól van, nyugalom. Tudom. Én csak azt mondtam, hogy hogyha már tanulnunk kell, akkor olyan dolgot tanuljunk, amire szükségünk lehet.

-         Igen, tudom. Nem volt még egy nyugodt évem, és érzem, hogy ez sem lesz az.

-         Amíg Voldemort – Ron megremegett a névtől – kimondtam! Szóval, amíg ő van addig egy nyugodt percünk sincs.

-         Sajnos nincs.

Ron előre engedte Harryt a feljárónál. Harry orrát megcsapta a megszokott füstölők tömény szaga.

-         Kinyitom az ablakot, mert még megfulladok.

-         Az jó, mert én is…

-         Szervusztok kedveseim. – köszöntötte őket az immár jól ismert fátyolos hang. – Idén a rajzfejtéssel fogunk foglalkozni. Mindenki kap egy pergament és egy pennát. Csukott szemmel firkáljátok össze a lapot, majd nyissátok ki a szemeteket és nézzétek meg alaposan a vonalakat. A kulcsot a tankönyv negyedik-ötödik oldalán találjátok.

Harry már türelmetlenül várta, hogy megtudja a halála idejét, nem is kellett sokáig várnia. Alighogy összefirkálta a pergamenjét a tanár már ott állt mellette.

-         Várjon! Kitalálhatom? Hamarosan kínok közepette meghalok…

-         Nem… nem teljesen… Megszeged az egyik szabályt és ez az életedbe fog kerülni. Szegény gyermekem!!! – mondta drámaian majd tovább ment.

-         Ha nem mondja… - súgta Ronnak. – Hermione biztos jól szórakozik… biztos sokat tanul.

-         Igen… a mi Hermionénk… - mondta Ron álmodozva.

-         Aha… - motyogata Harry, de nem értette, mi van a barátjával.

Az óra további részében nem törődtek Trelawneyval, inkább mindenféle áljóslatot találtak ki, főleg Malfoy számára. Nagyon jól szórakoztak. Óra után lementek ebédelni. Hermione már várt rájuk.

-         Na milyen volt két óra Trelawneyval?

-         Egész kellemes, ha az elejét leszámítjuk. Újra meghalok. Gondoltad volna?

-         Nem… honnan kellene tudnom? Én nem járok jóslástanra. Értelmesebb, fontosabb és megbízhatóbb dolgokat tanulok.

-         Igen, mint a számmisztika… - gúnyolódott Ron.

-         Jól van! Hagyjuk a dolgot. – szólt közbe Harry mielőtt még veszekedni kezdtek volna. Nézzétek Malfoyt!

-         Eléggé kivan… szerintem Piton miatt.

-         Őt én sem értem. Mitől változhatott meg? És szerintetek tényleg csak fegyverszünet van? Lupin azt mondta, hogy más oka van rá.

-         Nem tudom. Mindenesetre furcsa. De engem nem zavar, hogy rendes.

-         Engem sem. – mondta Hermione és bekapott egy szem epret. – Jaj! Elfelejtettem, hogy allergiás vagyok az eperre! – mondta rémülten és kirohant a teremből. Harryék azonnal utána rohantak és látták, hogy a klubhelységbe megy és ők is bementek.

-         Hermione, jól vagy?

-         Igen, csak be kell vennem a gyógyszeremet. Menjetek órára és mondjátok meg Hagridnak, hogy mindjárt megyek.

-         Jó, de biztos ne vigyünk a gyengélkedőre?

-         Nem, nem kell. Köszönöm.

A fiúk kimentek Hagrid kunyhójához és elmondták a vadőrnek, hogy hol van Hermione.

- Nincs semmi komolyabb baja? – kérdezte Hagrid aggódva.

- Nincs.

- Jól van. Nagyon aranyos kis állatokat hoztam nektek. Tetszeni fog. – jelentette vidáman, majd Harry fülébe súgta. – Én tenyésztettem őket. Nyugi, engedéllyel. – tette hozzá a fiú ijedségét látva, majd hangosan folytatta. – Ezek az állatok az unikornisok és a fekete, szárnyas lovak keresztezése. Nagyon jámbor jószágok. Ti fogjátok felnevelni őket és leírjátok a tapasztalatitokat. – adta elő, majd elővett egy ládát, amiben apró, kölyök macska termetű, arany és gyöngyház színű kis lovak voltak. – Ők lennének azok. Nem sokat fognak nőni. Amint látjátok ezeknek még nincs szárnyuk. Csak akkor fejlődik ki, ha érzi a gazdája szeretetét, vagy azt, hogy szüksége van a gazdájának rá. A fiúk gyöngyház színűt, a lányok pedig arany színűt vegyenek ki, így a fiúk nőstényeket, a lányok hímeket nevelnek.

            Hermione erre a végszóra érkezett meg és Hagrid külön elmondott neki is mindent és adott neki is egy lovat.

-         Most már jól vagy? Nem is tudtam, hogy allergiás vagy az eperre. – mondta Harry.

-         Igen, köszi, jól. Ez az egyetlen dolog, amit nem bír a szervezetem.

-         Mi az az allergia? – kérdezte Ron.

-         Te nem tudod? – kérdezte meglepődve Harry.

-         Nem, mert ő varázsló családból származik. A varázslók és a boszorkányok nem lehetnek allergiásak, csak ha van mugli rokona. Az alllergia mugli betegség. Azt jelenti, hogy vannak dolgok, amire a szervezete érzékeny. Az én szervezetem az epret nem bírja.

-         Aha… értem. Akkor én allergiás vagyok Malfoyra. – mondta Ron.

-         Én meg az egész Mardekáros bandára.

-         Ez szerintem mindhármunkra igaz.

Órán többet nem beszélgettek, mert a lovuknak kellett a nevét mondani, hogy megjegyezze, így következő órákon már csak hívniuk kell és már szaladnak is a gazdájához. Harry a Villám nevet adta lovának, a sebhelyéről. Óra után még ott maradtak segíteni Hagridnak.

- Köszönöm. Na gyertek, visszakísérlek titeket a kastélyba. Tanítás után már nem lehettek kinn.

- Hagrid, várj! – hallatszott egy ismerős hang. Mordon futott feléjük, nyomában Tonksszal. – Sziasztok!

- Jó napot! – mondták együtt.

- Hagrid, a kapunál van a két sárkány. Reggel etesd meg őket! – majd a gyerekekhez fordult. – Hogy megy a tanulás? Milyen volt az első nap?

- Pörgős. – mondta Ron.

- Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá. – mondta Hermione.

- Mordon. Maga tudja, hogy mitől változott meg Piton? – jutott eszébe Harrynek.

- Nem tudja, de ha tudná akkor se mondaná el. – mondta egy hang, Piton hangja. A tanár a kastély felől jött. – Jöjjenek. Viszlát, uraim.

- Viszlát! Szia Hagrid! – köszöntek el a gyerekek.

Piton bevitte őket a Griffendél-toronyba. Harryék tanulásra adták a fejüket. Hat órakor lementek vacsorázni. A nagyterem csak úgy zúgott a vidám beszélgetésektől. Harry látta, hogy Malfoy még mindig dühös. Vacsora után Lupin elküldte őket a klubhelységből, hogy menjenek aludni, hogy kipihenhessék magukat.