Harry, ez a 16 éves, fekete hajú varázslófiú, most éppen hanyatt feküdt az ágyán és gondolataiba merült. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Sirius meghalt. Azon törte a fejét, hogy hogyan találkozhatna vele. Nem tudta, hogy mi van a függöny túloldalán, ezért nem hitte, hogy elment. Már épp kezdett beletörődni. Arra gondolt, hogy most biztosan az apjával, Jamesszel beszélgetnek.

            Kinézett az ablakon és a telihold helyén Sirius arcát pillantotta meg. Hirtelen fájdalom hasított a szívébe, és úgy érezte ordítani tudna, annyira fáj neki Sirius látványa. Először azt hitte káprázik a szeme, de megdöbbenve hallotta, ahogy Sirius megszólal.

-         Tudom, hogy nehéz elhinni, de meghaltam. Kaptam egy lehetőséget, hogy beszélhessek veled, de nincs sok időm.

Harrynek elakadt a lélegzete. Ezernyi kérdés zengett a fejében, mire végül kibökött egyet.

-         Sirius! Miért? Miért kellett meghalnod?

-         Sajnálom, de ez volt az én sorsom. Emlékszel, amikor tavaly Mrs. Weasley azt mondta, hogy úgy kezellek téged, mintha James volnál?

-         Igen.- mondta Harry kissé remegő hangon.

-         Igaza volt. Rajtad akartam kiélni a kalandvágyamat és valószínűleg ez volt a halálom oka is. Túlságosan bíztam magamban, mert eddig mindent megúsztam.

-         Nem! Azért haltál meg, mert Voldemort túl könnyen be tudott csapni engem. Ő hívott és én mentem…Én voltam túl naiv! Az egész az én hibám!

-         Ne hibáztasd magad, nem te tehetsz róla, hanem én. De hagyjuk ezt. Ami történt megtörtént, nem változtathatjuk meg.

-         Rendben, persze, igazad van, csak megőrjít a tehetetlenség. Miért nem beszélhetünk máskor is? Miért csak most?- terelte másra a szót, mikor kissé megnyugodott.

-         Azért, mert itt is vannak szabályok. Ahogy az élők nem léphetnek kapcsolatba a halottakkal, úgy a halottak sem léphetnek kapcsolatba az élőkkel. Ilyen egyszerű, ám annál szomorúbb.

-         Akkor mi lesz most velem? Dursleyéknél meghalok! Hiszen tudod milyenek!

-         Weasleyék hamarosan érted jönnek. Ha meg addig is bárhogyan megkeserítik az életed, velem gyűlik meg a bajuk. Ők nem tudnak róla, hogy már meghaltam, igaz?- kérdezte furcsán csillogó szemekkel.

-         Nem.- felelte Harry, aki már alig bírta visszatartani könnyeit.

-         Akkor jó. De nem hiszem, hogy sokáig titokban marad, hiszen a szökésem is egy nap alatt elterjedt. Harry. Légy szíves ne légy szomorú. Lupin, Mordon és Weasleyék is vigyáznak rád. Ott van Tonks is és a többi Rend-tag. Dumbledore-ról és a többi  tanárról nem is beszélve.

-         Igen. Főleg Piton. Ő rengeteget fog majd vigyázni rám és szeretni.

-         Piton csak azért ilyen veled, mert Jameset is utálta. És még szépen fejezetem ki magam. Bár meg tudom érteni…azok után amit apád csinált vele 15 évesen…

-         Légy szíves ne emlékeztess rá!

-         Jó rendben.

-         Mordonnal és Lupinnal is beszélsz?

-         Nem. Egy embert kellett választanom. Ez minden halottnak kijár a halála után.

-         A szüleimmel is beszélhetek? –élénkült fel egy kicsit.

-         Sajnálom, de ők már beszéltek valakivel a halálukkor. De mivel te még egy éves se voltál nem veled.

-         És kivel beszéltek?

-         Dumbledore-ral.

-         Tényleg? Miről? Kérlek mondd el!

-         Hát…igazából megkérték valamire. Egy fontos dologra, amit szerintem kérés nélkül is megtett volna.

-         Légyszi áruld el!!

-         Jól van, jól van. Bár szerintem magadtól is rájöttél volna. Megkérték, hogy vigyázzon rád. Ezért is kerültél Dursleyékhez és nem hozzám.

-         Igen, mert ha Petunia néni a közelemben van akkor Voldemort nem bánthat.

-         Pontosan.

Rövid csend állt be a beszélgetésbe, mert Sirius orránál elrepült egy bagoly – Hedvig.

Harry gyorsan leoldotta a terhét.

-         Rontól jött. –állapította meg.

A borítékban két levél volt. Egy Dursleyéknek jött, amiben Mrs. Weasley megkéri őket, hogy engedjék el Harryt hozzájuk. Harry elővette Ron levelét és hagosan olvasni kezdte, hogy Sirius is hallja.

     Kedves Harry!

Először is: holnap után (kedden) megyünk érted. A seprűdet ne rakd el, mert azzal utazunk. Sirius házába megyünk, ahol mindent megtudsz.

Másodszor: nagy meglepivel várunk, úgyhogy próbálj meg felkészülni.

Aztán. Hermione csak augusztusban jön, mert Vicky-babával nyaral. –ezt a mondatot

különösen csúnyán írta-

Tarts ki! Már csak két nap. Kedden este 6-kor megyünk érted. Addig is türelem és ne szomorkodj!

Ron

-         Te tudsz valamit a meglepetésről? –kérdezte Harry, abban reménykedve, hogy Sirius az.

-         Igen, tudom mi az, de nem mondhatom el.

-         Jó, jó. De miért a te házadhoz megyünk?

-         Azért, mert az a ház a halálom óta a tiéd, azzal a feltétellel, hogy Voldemort legyőzéséig a Rend tagjai is használják.

-         Ezt nem mondod komolyan! – mondta Harry mámoros tekintettel. Nem akart hinni a fülének.

-         De igen. És még valami. Mindenedet vigyed, mert sokáig leszel ott. Nem szeretném, ha vissza kellene jönnöd ide. Mellesleg ők se nagyon örülnének. Nem ez volt a meglepetés, és azt nem is szeded ki belőlem, sehogyan. – mondta, Harry kérlelő arcát látva.

-         Nekem ez is elég nagy meglepetés volt. Azt hittem valaki másé lesz a ház. Elvégre én csak a keresztfiad vagyok.

-         Lehet, hogy nem vagyunk vérszerinti rokonok, de ez nem azt jelenti, hogy nem szerethetlek úgy mintha az lennél. Jameset is úgy szeretem, mintha a testvérem lenne.

-         Igen ezt már hallottam Madam Rosmertatól.

-         Ó Madam Rosmerta… Istenem mennyit szórakoztunk együtt a Három Seprűben… Tudnád mennyire hiányoznak a Roxfortos éveim. Nagyon jókat mulattunk együtt apáddal, Remusszal meg azzal a semmirekellő Peterrel.

-         Azt mondta Dumbledore, hogy mivel megmentettem Pettigrew életét ezért az adósom. –jött ki Harry száján, aki maga sem tudta miért.

-         Ebben igaza van. Ez így most olyan mintha két életed lenne, de csak abban az esetben, ha Pettigrewnak lenne alkalma megtámadni téged.

Újabb rövid szünet következett, amikor Harrynek eszébe jutott valami.

-         Mi van a függöny mögött?

-         Egy elmondhatatlanul nyugalmas és békés világ. Az a világ ahová én is kerültem.

-         A mennyország?

-         Mennyország a mesékben van.- mosolygott Sirius - Bár ez nagyjából ugyanaz, de ez a hely a varázslók és boszorkányok „mennyországa”. Ide csak azok kerülnek, akik úgymond „jók”. A „rosszak”, mint Voldemort és a halálfalók a Pokolra jutnak, ahogy azt gondolom már eddig is tudtad. Ez a hely, ahol én vagyok ez egy másik világ, amelynek nincs neve. Olyan, mintha egy másik bolygón lennék. Ide csak a mágiával rendelkező emberek jutnak. A mugliknak egy külön helyük van. Én – és a többi halott varázsló, mint a szüleid – mind itt vannak.

-         Tudsz beszélni anyáékkal? – kérdezte reménykedve és egyszerre gombóc nőtt a torkában.

-         Igen, tudok. Folyamatosan faggatnak, hogy milyen vagy…

-         Sirius Black úrnak 3 perc múlva letelik az Utolsó Beszéd ideje. – jelentette egy kedves, de szigorú női hang.

-         Ez mi volt? – kérdezte ijedten Harry.

-         Csak egy figyelmeztetés arra, hogy ideje örökre elbúcsúznom tőled.

-         NE!!! Még ne!

-         Sajnálom…a szabály az szabály. Figyelni foglak innen. Látom minden mozdulatodat. Soha nem leszel egyedül, ahogy eddig sem voltál. A szüleid mindig ott vannak veled, és most én is csatlakozom hozzájuk.

-         Sehogyan nem tudok veled beszélni?

-         Sehogyan.

-         Még van egy kérdésem! Ha a függönybe bedobok valamit, az eljuthat hozzád?

-         Talán… attól függ mi az. De vissza már nem jut.

-         Az nem baj. Hol van annak a tükörnek a párja amit adtál?

-         A háznak a … - kezdte, de már nem tudta befejezni. Elhalványult a képe és eltűnt a holdról.

-         SIRIUS!!!!! – kiáltotta utána Harry. – Jaj ne!!! Kérlek ne! Csak egy percet akartam volna még…

Ebben a pillanatban kitört belőle a sírás ami már egy hónappal ezelőtt, Sirius halálakor elő akart jönni.

-         De miért? Miért nem maradhatott még egy percre? – kérdezte magától, és könnyeitől elvakulva visszabotladozott az ágyra.

Kisírt magából mindent. Mikor kissé megnyugodott ránézett az órára, ami hajnali három órát mutatott. Pár perc alatt elaludt, mert nagyon fáradt volt, de az agya továbbra is azon járt, hogy mit akart mondani Sirius.